Temetés gárdistákkal, az elhunyt végakarata szerint
Csömödér községben lakott egy úr, aki utolsó kívánságaként azt kérte szeretteitől, az Új Magyar Gárda legyen ott a temetésén, s kísérje őt utolsó útjára rokonaival, barátaival közösen. .. Mikor a gyászszertartás véget ért, négy rendőrautó jelent meg. Ezután a szokásos igazoltatás, adatrögzítés.
Az Új Magyar Gárda egyenruháját viselő személyeket igazoltattak a rendőrök hétfőn délután egy temetést követően Csömödéren. A gárdisták információink szerint az elhunyt hozzátartozói kérésére vettek részt a szertartáson.
A hétfőn délután történtekről több érintettel, illetve jelenlévővel sikerült szót váltanunk, ám nevének vállalásával szinte senki sem nyilatkozott. Elzárkóztak a hozzátartozók is, mondván: csendben kívánnak gyászolni, ami senki kívülállóra nem tartozik. A faluban kedden többen elmondták, hogy az elhunyt férfit becsületes és hazafias érzelmű embernek ismerték, aki mindig kiállt a saját igazáért.
- Senkit sem zavart a gárdisták jelenléte - mondta egy férfi, aki jelen volt a temetésen. - Azon meglepődtünk, hogy ott voltak, de semmilyen atrocitás vagy rendbontás nem történt. Sorfalat álltak a ravatalozó és a sírhely között, így rótták le a tiszteletüket a halott emléke előtt.
A temetésről ellentmondó információkat hallottunk. Egyesek szerint összesen talán száz fő lehetett jelen, s ebből 12-15 gárdista, mások 250-300 főre becsülték a megjelentek, s 30-ra a gárdisták számát. A szertartáson ugyancsak részt vevő Győrfi Csaba polgármester ez utóbbit erősen túlzónak tartja.
- A temetésen 150-en lehetettünk, ebből talán 15 volt a gárdista - válaszolta készségesen érdeklődésünkre. - Egyenruhában voltak, fekete bomberdzsekiben, aminek hátán egy oroszlán volt látható, a fejfedőjük is egyforma, s mindannyiuknak sál vagy kendő volt a nyakában. Egyikük zászlót is tartott a kezében. A temetés alatt elmondtak egy Wass Albert verset, majd letettek egy koszorút a sírra, s a végén távozni akartak. A rendőrök ekkor igazoltatták őket.
A megkérdezett csömödériek többsége szerint a rendőri intézkedésre talán nem lett volna szükség. Egy férfi elmondta: a rendőrök négy autóval jelentek meg a helyszínen, bezzeg - tette hozzá nehezményezve amikor valóban szükség lenne jelenlétükre például a lakosságot sújtó bűncselekmények idején akkor nincsenek a közelben. Más azzal érvelt: jogerős bírósági döntéssel a gárdát feloszlatták, az egyenruha nyilvános viselésétől a tagjait eltiltották, ezért jelenlétük nem volt szerencsés.
- Az elhunyt végakarata volt, hogy vegyünk részt a temetésen - mondta megkeresésünkre az Új Magyar Gárda megyei kapitánya, Szántó Zoltán, aki személyesen ugyan nem vett részt a szertartáson, de voltak információi a történtekről. Ez nem egy nyilvános rendezvény volt, hanem egy gyászszertartás, ezért előzetesen sehol nem tettük közzé, s nem is hangoztattuk a jelenlétünket. Megtisztelőnek éreztük, hogy az elhunyt családja megkeresett bennünket.
A szertartást végző pap kérdésünkre annyit mondott el, nem volt tudomása arról, hogy gárdisták is jelen lesznek a temetésen, majd azt is hozzátette: nem okoztak gondot.
Érdeklődtünk a Zala Megyei Rendőrkapitányságon is, Csizmazia Péter sajtóreferens szűkszavúan annyit közölt : munkatársaik a vonatkozó jogszabályok alapján jártak el.
Amikor azt kérdeztük tőle, hogy feljelentés vagy bejelentés alapján, netán hivatalból igazoltatták az Új Magyar Gárda egyenruháját viselőket, csupán annyit válaszolt: nem kívánják kommentálni a történteket.
címlap 
Rudolf Jani !
Te ide is dörgölődzöl egy kicsit - meg oda is, az írásaid másról sem szólnak. Puszi ide - puszi oda, fricska ide - fricska oda, persze a kellő tisztelettel, mert ki tudja, mit hoz a holnap....igaz Jani ? Egyébként, mintha a Helikonon kellemetlen kérdéseket kaptál volna, amit a cimboráid - "nem tartozik a tárgyhoz" címszóval - azonnal kivettek.
Így is lehet " szabad - szólni".-
Nem tudok, hogy bármi érdemit töröltek volna
inkább azt látom, hogy feltettem egy tök egyszerű kérdést ami elől azóta is válasz helyett elszaladoztok és azt mondjátok nem kaptok szót, pedig én csak rátok figyelek.
A kérdést itt is /KATT IDE/ felteszem, hátha ide meg mered írni.
Ha 1,5millió embert visszakényszerítetek a munka világába, akkor a piac szabályai szerint csökkenni fognak a bérek. Ugyanakkor azt is mondjátok, hogy segélyt meg nem adtok.
Erre fel én megkérdeztem, hogy akkor TE miből fogsz megélni?
Se érdemi munka amit meg is fizetnek de még segély se, akkor mi lesz veled? Engem nem a romák érdekelnek csak te érdekelsz! Az, hogy veled mi lesz.
Én csak ezt kérdezem, de válasz helyett ti szaladoztok körbe-körbe, hogy nem kaptok szót.
Írd akkor ha máshova nem mered ide le: miből fogsz te (nem a roma hanem te) megélni?
Abból a napi 2dolláros éhbérből ami 1,5millió új munkavállaló és segélyek hiányába haza tudsz majd vinni? meg fogod próbálni beosztani?
Te havi 6ezer forintból is megélsz? (nem más. TE!)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
kiszakadt az "úri" nevelésed Jani ?
Ne zavarjon de jelenleg 43% mondja azt, hogy elmegy szavazni
Rudolf János, 2010, január 20 - 15:50
és hogy még fokozzam ez a szám mostanában egyre csak csökken... (néplapon is találsz rá adatokat)
Pont azért szar le benneteket az ország egyre inkább mert a politikában is tömegesen csak ilyen ökrökből vagytok...
De hajrá jobbik, szebb jövőt - hőbőrögj csak - a végén tök üres térben találod majd magad.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Figyelsz - Jani, itt a segílykék eredménye.....
" Egy jellemző idézet az egyik önkormányzati képviselőtől: “Itt, Faddon, fölnőtt egy olyan generáció a cigányság között, akinek se isten, se ember, sem törvény nem szab határokat, akik főfoglalkozásban vagy rablók, vagy gyereket csinálnak, a napi betevőjüket megszerzik az esti rablással, az állami apanázst meg a családi pótlékkal. Én még nem hallottam, hogy egy magyar megvert egy cigányt. De nem egyszer találkoztam olyannal, hogy egy cigány megvert egy magyart. Nem egyszer, nem kétszer. Öreg, magatehetetlen embereket.”
Nem csupán messziről ordibálnak és fenyegetik a tévéseket a cigányok (sokszor lehúzott nadrágú alfél-mutogatásuk mellett). Az egyik mikrofonvégre kapott, a következőt mondja: “Azokat kell szekálni, aki elköveti a balhét. De ne az ártatlanokat ahol sok gyerekek vannak (sic!). Mer’ én megmondom őszinte’, a Csurár családot nagyon felejtsék el. Ha nem akarnak gondot! [ez utóbbit hangsúlyozva, hatásszünettel].” A másik, a cigány-fajvédő államhatalom feltétlen támogatását maga mögött tudó cigány meg beleröhög a kamerába: „Mi itt lakunk, és itt leszünk!”
Nem, barátocskám, ha jön a Jobbik, a ti bűnözéseteknek vége. Mentek a Tent Citybe vagy Szibériába. És örülhettek, ha annyival megússzátok.
Nem tudok, hogy bármi érdemit töröltek volna
Igen megpróbáltam sajna vendégként már ott nem lehet megszólalni.Pedig lenne véleményem az ott folyó diskurzussal kapcsolatban is,még ha nem is vagyok keszthelyi.
Erre megkaptad a választ a Göcsej.neten !
vagy nem ?
Szerintem nem
ugyanis most is megkerülted - de válaszoltam rá ime, link itt
A lényeg: még mindig nem válaszoltál arra az egyszerű kérdésemre (csak megkerülted) TE miből fogsz megélni akkor ha csökkenek a bérek de még a segélyek is megszűnnek.
Kérlek erről beszélj - engem nem a világmegváltás érdekel, csak a te sorsod foglalkoztat csak terád figyelek. (helyetted is, mert te pontosan csak ezt az egyet nem mered kérdezni. csak pontosan ettől az egy kérdéstől rettegsz.)
Mennyivel kevesebből tudsz még megélni? 5ezret-10ezret havonta még le tudsz adni? Mennyit?
Beszéljük inkább itt! Ne szégyelld! (a szegénység szerintem amúgy sem szégyen csak becsapnak)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
A kerkán nem támadnak úgy - mint a helikonon ! Na, itt van
Elöször is tedd a tízóraidat a padba és ne piszkáld az orrodat.Másodszor az ilyen kifejezéseket, Hogy "elsőnek sz.rtam a rötyibe" ezt mellőzd tőlem ilyet nem olvashatsz.Harmadszor az én megélhetésem miatt ne agódj különleges végzettségeim vannak és rendkívül rítkák. Most pedig kezdődjön az óra.
Tudod a harci repülőgépek egyik legdrágább berendezése az ellenség-barát felismerő rendszer.A magyar társadalom ellenségnek véli(veled együtt) aki változást akar. Mivel nagyon nagy a baj-igy radikálos változásokra és nem csak kapucserére van szükség.
A nemzeti lét alapja a lelki,erkölcsi és szellemi talapzat.A gazdaság csak ezután van.
A hazánk területén ideiglenesen állomásozó multinacionális cégek a birodalmi kényszerítő hatalommal és a helyi kollaboránsokkal szipolyozzák ki a nemzetet.Amivel fenyegetőznek, hogy itthagynak minket-ócska blöff.6% foglalkoztatás mellett a haszon 98%-át kiviszik(ezek a pontos adatok nem a tegnap leírtak-utánanéztem).Évente 25 milliárd eurót visznek ki ami a nemzeti vagyon egyharmada. 700 milliáed forintot visznek ki miközben a költségvetésben 7 milliárdról is késhegyre menő vita folyik.
A megszorítások 3 dolgot állítanak. 1 túlfogyaszt a nép. 2 az illetéktelenül hozzájutott jövedelmet fizesse vissza és 3 így lessz jó. Tehát vádol, megszorít, ígérget.
30 éve a BKV jegy 1.5 ft volt. Most 1.5 dollár.30 éve a fizetés 3600 ft volt ma 120000. Régen 2400 BKV jegyet lehetett venni a fizetésből, ma 120-at.Tehát ma 1/6- a afizetésünk mint 30 éve. Mégis az ország lepusztulásának oka(a regnáló hatalom szerint) a túlfogyasztás.Ha ez a trendi marad akkor a következő 30 évmulva 2 BKV jegyet vehetünk a fizetésünkért.Közben a nemzet ezt szótlanul türte.Ha leszámítjuk az extra magas fizetéseket akkor az átlag 45 évvel ezelőtti bért keres.Jó jó mondhatnánk, akkor legalább eltűnik a deficit. Az adósság állomány az elmult 30 évben 100 milliárd dollárral nőtt közben szinte eltünt a nemzeti vagyon. A magyar társadalom 72%-a hivatalosan a létminimum alatt él . Ez a következő 3 évben növekedni fog. Lelki, szellemi és erkölcsi megjavulásra van szükség-ez a nulladik feltétele a változásnak. Ha nagyon nagy a baj akkor van jogosulsága a radikalizmusnak, a nemzeti radikalizmusnak aminek elsö lépésként új alkut kell kötni a BIRODALOMMAL.Ha a nemzet tovább gyengül a jelenlegi adósságspirálban ha nem erősödik fel akkor meg fog szünni.
JOBBULÁST-öregember
Kiscsákó!
A 'különleges képzettségeid' a számolásra nem vonatkoznak, ugye?
ha tudnál valami bővebbet is - nem csak egy tőmondatot----
Tehát....?
Ideteszem - mert a "kérdésnek látszó" állításoddal engem...
...nem vezetsz meg - nem baj ?: Na, figyu:
Na, figyuzzá" má' ide " fosós" Jani.....vegyük sorba:
Vendég, 2010, január 18 - 13:39
1/ Vannak országok.....vannak hát, de miért pont ez a példád, miért nem Svédország ? Ezt alapul véve, semmi esélye a cigányoknak munkát találni - nem gondolod ? Olvastál már álláshirdetéseket ? Ugye milyen sok helyre keresnek melóst .....?
2/ nem mindenhol törlik le, csak ahol Te vagy Janikám, ráadásul kellően racionális érvekkel találkozol szívem, ( nem is személyeskednék, de megjegezném a kerkáról miért tűnt el a "temetési sünöket" b...gató téma ? ) tovább pl: zalaihirlap.hu - nem törli le !
3/ Tedd ide nekem, ellenőrizhetően, hogy hány önkormi képviselő csinálja "ingyé'" !
4/ Mire nem válaszoltam Janika ? Mert ha megszűnnek a segélyek, akkor az rám milyen kihatásokkal lehet ? Szerinted.....? Több lesz a börtönlakó - ha arra gondolok, amire Te...melyik közgazdasági számítási modell az, amelyik szerint bércsökkenés várható, ha több álláshely van ? Tedd ide azt is - ellenőrizhetően !
A saját csapdád fog meg Téged- vigyázz !
Jöhetnek az autentikus források, konkrét - szakembrek által is respektált - számítások - mert nekem nem a maszpos/=zsideszes stílusú félelmi hányás kell ! Érted - Janika ? Tehát várom.......
Te jössz ismét.....maradhat, vagy ezt is leveszed irtó nagy félelmedben....
Ideteszem - mert a "kérdésnek látszó" állításoddal engem...
//A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges//
Nem sokára nem fogsz tudni itt "értelmes" hozzászólásokat tenni, és ez így jó hiszen az a sok "gané" aki minden következmény nélkül mocskolódhatott annak befellegzett, remélem végleg.
Aztán ha Jani nem tud viselkedni neki is távozni kell közülünk.
János, nem jön válaszod a "2 Dolláros" közgazd.-i műveletre
Még mindig várom.
Szerintem nem
Van ötletem kitől kellene elvenni úgy,hogy a gazdaság se áljon fejtetőre.
Megélni egyáltalán nem segélyből,hanem munkámból szereretnék.
A gazdagság se legyen szégyen és ne ,hogy a gazdagok azt higgyék az aki munkából akar élni az mind hülye.Te se csapd be magad!
mdf
Ezt kommentáld te mdf fan.
MDF-lista: tárgyalások kezdődtek Fodor Gábor indításáról
2010. január 8. 00:01
Magyar Nemzet
Az SZDSZ mögötti pénzügyi körök hajlandók volnának finanszírozni az MDF kampányát, valamint támogatnák Bokros Lajos miniszterelnök-jelöltségét, cserébe viszont azt kérik, hogy a fórum fővárosi listájának vezető helyét Fodor Gábor vezesse, valamint elvárják azt is, hogy a párt álljon ki Fodor főpolgármester-jelöltsége mellett is – tudta meg lapunk. A témában tegnap is volt tárgyalás a felek között, de egyelőre nem született egyezség.
Deák-párt "projekt" néven
ha hiszed ha nem én már 2006 őszén-telén lepődtem meg elsőnek. Ezt a "projektnevet" ugyanis én akkor hallottam elsőnek /nem mint most te/ a pest-belvárosi kávézókból..
Amúgy ha véletlen tényleg érdekel a véleményem akkor azt ide kattintva találod
liberalizmus
A a szabadelvűségnek mondott,baromság.Egyenlő a szabad kirablással a szabad tanárt verni,
szabad lopni.Ellentétes a keresztény értékkel.Kötelesség nincs csak szabadság.
A szabad liberális ember , pénzközpontú ezért azt hiszi hogy verseny miatt mindent tönkretehet semmi sem szent.Csak mindenhez úgy közelit hogy szabad róla beszélni,aztán szabad csinálni és legálissá teszem és végén én fogom ezt a dolgot eladni./DROG/stb
Mohoság és mocskosság kifejezése.=Liberális
Közel igaz..
hasonlót írtam ide: http://demokrataforum.hu/node/340
de csak hasonlót.
Hajrá Gárda
Nem értem miért kellett kijönnijük a rendőröknek egy temetésre, ahol semmi rendbontás, incidens nem történt. Zalakomárból lehet pont az a két rendőrautó hiányzott. A Gárda pont ezért jött létre, hogy betöltse azt az űrt, amit a rendőrség nem képes ellátni.
Májusban jövünk, hajrá Gárda, hajrá Jobbik!
Bejelentés alapján ki kell
Bejelentés alapján ki kell vonulniuk.
Ez van.
Ugye, megint a szegény
Ugye, megint a szegény rendőröket gyalázzátok. Csak ti lennétek a helyükbe, majd megtudnátok.
Önkéntes
Nem sorozással töltik fel az állományt.
valóban!
Csak az a nagy baj, hogy nem Miháldra.... Ott nagyobb szükség lett volna és lenne most is szegény rendőrökre.De kérem szépen, hol voltak a rendőrség magas rangú felelős parancsnokai. Miért nem ment ki egyik sem a csömödéri temető elé vitatkozni a gárdával? Ez senki nem érti.
"Miért nem ment ki egyik sem......."
Nem kellene a nyavalyás rendőrséget annyit froclizni.
Olyan szervezet ez, mint a házőrző kutya: ha azt mondja a gazda, akkor nekimegy ha postás ha se.
Nem azok tehetnek róla, akik éppen szolgálatban vannak.
Ők is csak megélni próbálnak valamiből.............
Csak szólok fiúk-lányok: úgy tűnik talákszunk
Meghívást kaptam: Vona jön Egerszegre, elmegyek.
Hónap második felében ismét jön Vona Gábor Zalába és arra kértek okvetlen menjek el és hallgassam meg. Kérdeztem minek? Mert meg fogom látni. Mit? Hogy mit mond és hogy igaza van ma csak ő akar egyedül az ország sorsán javítani. Továbbolvasáshoz link itt
János!
Voltál már talán?
De szerintem ha elmész több butaságot tudsz írni a Gárdáról és a Jobbikról.
Fidesz MSZP MDF vagy Szdsz-nél sikerre viheted.
A Gárda hány embert bántott lincselt meg írd le.
Az érték, hogy egy(!) adott negatívot /még/ nem csinált?
ugye nem mondod, hogy ha maradék életemben egy embert sem fogok kibelezni akkor pusztán ettől méltó leszek a haza hőse kitüntetésre?
Különben meg nem egyszer voltam - helikontv.hu-n még videót is találsz, de van azon csapatba még barátom is :) Nem egyszerű: vitatkozik de szeret. Még erősebb a szeretete, bár mikor romasrácot bántottak /igaz nem gárdisták/ egy nemzetirockos koncerten azon ő is elgondolkodott.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Én is szeretlek
Lecsaptam a telefont mert gyülölsz valamit amit nem ismersz! Lehülyézel egy kőzzöséget.... Te tanítottad, szeress szeress minden ember jó! Hogy is van? Szombaton Zalaegerszegen Vass Albert est gyere el velem.
Ibi
Szombaton Pesten vagyok /de ezt tudod is/
azonban bármikor máskor nagyon szívesen bárhova. Ide is megyek már írtam azt is, KATT IDE feltéve ha beengedtek még mindig és nem dobtok már az ajtóból ki.
Különben meg mikor beszélgetünk én meg nem Jézus vagyok csak egy gyarló ember, ne várj tőlem olyanokat mint amit ő tett mert csak csalódsz. Nem én vagyok Jézus! /de ettől még neki van igaza, még ha én nem is jól mondom akkor is ;) /
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Ne színezd - János, ez olyan "pártszagú" megnyilvánulás !
A Gárda sem pályázott a " haza hőse" kitüntetésre !
Inkább arról fejtsd ki az álláspontodat, hogy egy bírósági ítéletben hogyan jelenthet meg olyan kitétel, mely szerint, bár igaz, hogy a Magyar Gárda senkit nem bántott, ám ennek veszélyét magában hordozta !
Magyar demokrácia ? Ugyan már, egy megelőlegezett cselekvés indok lehet ?
Ez kísértetisen emlékeztet a szovjet igazságszolgáltatásra ( Wisinszkij főügyész ! ), amely gyakorlása során azt is a vádlott terhére rótták, hogy " de gondolt rá, gondolatban foglalkozott vele....." !
Ha megteszed és elolvasod
miért is hordozza a veszélyt. Pontosan ezen az oldalon beszélgettem ezt veletek én. Nem főmuksó írta rizsa, mi beszélgettük és dettó ezt. Kattints ide
Veszély
Én pedig magamban hordom annak a veszélyét,ha egy tetves ősember szintű cigány hozzányúl a tulajdonomhoz,akkor agyonvágom,és életem végéig rohadok a börtönben,mert nekem ez járna,fordított esetben egy év,felfüggesztve.
Kezd szépen nyílvánosan
Kezd szépen nyílvánosan is kiderülni, hogy miért kellettek a folyamatos utcai balhézások a Jobbiknak. Kellett a népszerűség a leendő politikus jelöltjeiknek: Pörzse, Budaházi, Morvai, Vona és jön a többi díszes vadbarom. Szerencsétlen puhatestűek szintjén mozgó focihuligán csicskatáboruk meg fel se fogja, hogy mire használják őket.
jobb kiszolgáló, talpnyaló csicskának lenni -mint embernek ?
nem hiszem !
úgy is győz az igazság
lehet itt mocskolódni a Gárdára, meg mindenféle primitív írásokat közölni. egy biztos, a Gárda betölti azt amit vállalt, megteszi amit megígér.
ha értenél komám csak hangyányit a joghoz, akkor tudnád, h. a jog lábbal tiprása ami ma ebben a gyarmati sorba züllesztett országban történik.
persze vannak akik szeretnek gyarmatlakók lenni, hisz a kényelmes. néha dobnak egy kis koncot - mint én a kóbor kutyáknak - megvakargatják a füledet, hogy jó gyerek vagy, hisz "te nem vagy antiszemitosz" talán még egy kis zwack itara is meghívnak, mert rendesen szolgálod őket....
rabszolgák, rabszolgáljatok!
Európa keleti fele mind a nyilas mind a kommunista diktatúrát
megszenvedte. Méghozzá egészen sokat szenvedte.
Ezért - és nem másért! - rendeli nálunk a jog úgy, hogy tilos gyűlöletet kelteni. Azaz tilos más embert bőrszíne, származása, vallása, neme, kora, nemzetisége, stb.. miatt szidni.
Mond azt, hogy te még sosem szidtál cigányt, sosem szidtál zsidót, sosem szidtál homokost, sosem szidtál szlovákot, stb..stb..
Mivel pontosan ez az a kérdés amire nem tudsz "nem"-mel felelni, ezért JOGOS (jogszerű!) a Magyar Gárda betiltása és üldözése.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Tisztázzunk valamit !
A cigányt nem azért szidják, utasítják el, utálják, mert cigány, hanem az ehhez társuló, meglehetősen negatív előjelű, közösségellenes viselkedésért, hozzáállásért !
Nincs olyan nap, hogy ne lehetne hallani róluk - mégis mit vársz János ? Dícsérjük a fertőt, a szennyet, a koszt ?
Nézzük mondjuk a hunhir.hu (magyar jog alatt) különösen fórumát
Biztos vagy te benne, hogy ott nem a faja hanem a tette van szóvá téve?
Azaz: a cselekedete (mint a Biblia is hozza) van ott kritizálva? Az van ott a hsz-ekben elítélve mint te is most itt írod?
/amúgy megköszönöm, hogy nem szidsz hanem most tényleg értelmesen beszélgetünk/
Sza én azt várom, ha rosszat tesz akkor azt mond ki (szerintem én is névvel is kimondom) de maga az ember az jó. Mindenki jó. Nem csak annak született, hanem szeret is jó lenni, jót tenni. Ilyenkor ugyanis harmóniába kerül önmagával is. Ellenben ha indulatos és dühös az még annak sem jó érzés aki éppen puffog.
Nos ha minden ember jó, és jó is akar lenni, akkor miért látok én ott olyat a hunhiren? Azért mert dühös. Dühös és elfelejti, hogy a másik ember is jó, csak éppen rosszat cselekedett.
Legalábbis szerintem, de te majd elmondod talán te miként látod.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
"Mindenki jó."
Így van.
Pácolás és fűszerezés kérdése.
Ha valami szarság miatt
Ha valami szarság miatt kimegy az internet, telefon, elmegy az áram, tönkremennek a kocsik, bezár a tesco, akkor a nemzeti konzum magyarok vagy a cigányok élnek tovább nagyobb problémák nélkül?! Na?! Darwini szabály szerint a cigányok sokkal életrevalóbb faj. Lehet ám így is ránézni a dologra, nem kell egyből a felsőbbrendű dumát nyomni.
És ezt most tök semlegesen mondom, egyáltalán nem védem egyik oldalt sem.
Wikipédia ismét (bocs, hogy magasröptű vak vezetbe beleszólok)
Valamennyi ma élő ember a Homo sapiens („értelmes ember”) faj, ezen belül a mai ember (Homo sapiens sapiens) alfaj tagja.
Azaz emberből nincs több faj, csak egy de az is alfaj de az is egy.
Összes jobbikos barátomnak: Tanulni, tanulni, tanulni /Lenin/
Mert ismert proletárharcos ugyan ezen jelenség miatt ismételgette monoton: tanulni, tanulni, tanulni. Ugyanis nyilast is csak tudatlanból lehet képezni, képzettből meggyőződésest nem.
A tanult-nyilas lenne ugyanis az eredeti fából-vaskarika :)
Ismert proletárharcosnak ebben spec igaza volt.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Igazad lenne, ha
természeti népeket hoztál volna példának.
Ha az - általad vázolt - összeomlás bekövetkezne, nem lenne segély se.
Olyan ez, mintha azt vetnéd fel, meddig él el a H1N1 a gazdaszervezet halála után.
Az a nagy gond, hogy semmi
Az a nagy gond, hogy semmi mást nem láttok sokan ebből az egészből csak a segély részét. Na mindegy... Amúgy lentebb írtam a segélyről is.
Nem éppen.....
A cigányok kb. 10-15 évvel élnek kevesebbet, mint más európai nemzet egyedei. Életmód, életvitel, genetika,.......ja, ha a lopást és más bűncselekményt "életre valóságnak" jelöljük, akkor messze vezetnek minden nemzet előtt !
A középkorban meg még
A középkorban meg még eddig se éltek az átlagpolgárok, ma mégis jobban túlélnének mindent...
A romák ellensúlyozzák a korai halálozást a szaporulattal. Továbbá őket nem korcsosítják el azok a láthatlan burkok, melyek egy európai átlagpolgár számára alapszükségletek: szociális háló, törvényi szabályozás, jólét, technika. Ha e négyből akár egyik burok is kipukkad, rövid időn belül a maradék három is durran. Minél gyorsabban történik meg, annál nagyobb lesz a tudati válság az egyénekben. Olyan önkontrollvesztés, mély depresszió, agresszívitás venné kezdetét hirtelen a jelenleg agyonkulturált polgárok között, amin még a vadabb roma bandák is csak bámulnának. De a romákra alig hatna ki.
A romák régen is megvoltak szociális háló nélkül, ezután is meglesznek ha törlik a magas segélyeket. Saját törvényeik voltak és vannak, polgári törvénykönyv számukra most is jelentéktelen. Jólét számukra más szinten valósul meg, alig van tulajdonuk, ha a mostani normál állapot megborul erősen valami nagy gond miatt, őket érinti legkevésbé. A technika a modern kor ördöge, egyre erősebben bízza rá magát a modern polgár, és annál nagyobbat fog zuhanni a mélybe, ha gond van vele. A romák az igazi antikapitalisták az igénytelenségükkel. Ha mindenki olyan életet élne, mint a romák, magától megdőlne a fogyasztói társadalom. És megdőlne a hitel alapú világuralom, mivel a hitel=hatalom=irányítás. Romáknak nincs hitelük, nem irányítja őket senki és semmi.
Azért utálják sokan a romákat, főleg érzelmi alapon (sokszor én is), mert nem értjük őket. Nekik ez az ország olyan, mint a magyar polgároknak Dubai. Nagy luxus, felesleg, csecsebecse mindenhol. Vígadnak benne és röhögnek rajtunk, akik csak így bírunk élni, korlátok és szabályok és parancsok között.
Egy dolgot azért el kell ismerni, a jelenlegi nagy segélyezés nem normális, a romákat is korcsítja, mivel az alapvető munkától is elszoktatja őket. Ezt vissza kell állítani az önfenntartási funkció szintjéig.
Minthogy a hatalom
dönti el - mindig és mindenhol - azt, hogy mi jogszerű, természetesen igazad van.
Csakhogy ez így nem "demokrácia".
A demokrácia mindig a "többség" akarata
azaz tessék szépen bekerülni a parlamentbe (én támogatom!) és ott többséget szerezni, majd ennek birtokában változtatni.
Elismerem én sem szeretek veszteni. Volt, hogy fociztam és a bíró lefújta. Rettenetesen tudtam rá haragudni.
Haragudtam, haragudtam, de ha focizni akartam (amit szerettem mint gondolom te is az országot) akkor el kellett fogadnom, hogy csak akkor léphetek pályára ha betartom a szabályokat.
Ha nem tartom be a (foci)szabályokat, azaz adott esetben a Gárda nem tartja be azt ami le is van írva: akkor lezavarnak és nem focizhatok. Imádtam rúgni a labdát de muszáj volt megtanulnom, hogy a bíró az bíró. Egyszer nekem fúj, egyszer ellenem. Volt, hogy tényleg elgáncsoltam (nem akarattal úgy tette a lábát vagy mittudomén) de volt, hogy NEM löktem meg és mégis lefújt.
Tök mindegy! A bíró lefújta ha a pályán akartam maradni tudomásul kellett vennem.
Ha a "gárdista" pályán akar maradni azaz akar még focizni akkor elfogadja azt hogy a bíró fújt, ezt követően pedig ha tényleg gárdista és nem csak HisztiKrisztike akkor küzd azért hogy az országban többsége legyen.
Mert a demokrácia játékszabály rém egyszerű: az történik amit a többség akar. (márpedig ma a gárdista kisebbségben van - többségben mi vagyunk a "maguKfajta" akik nem akarunk akasztani nem akarunk cigányt, zsidót, homokost lincselni!)
Azaz a cél tök világosan: érd el, hogy én is (Rudolf János) akarjak lincselni.
Ha ezt eléred ismét lesz Magyar Gárda - ígérem!
------------------------------
www.RudolfJanos.hu - maguKfajta (aki még többségbe van ;) )
A demokrácia mindig a "többség" akarata
Nem furcsa a „Te” demokráciádban, hogy egyedüli ként vagy jelen ezen a portálon!
Porkoláb György
"tessék szépen bekerülni a parlamentbe....."
Megnyugtathatlak.
Be fog kerülni.
Az ilyen lincs duma meg nem kell.
Ez megint a szaporafajta népbutítás.
Lincselés Olaszliszkán volt, tudtommal nem a Gárda követte el.
A "demokrácia" legjobb bizonyítéka: senki által semmire meg nem választott kormány minden posztra alkalmatlan miniszterekkel futja az ámokot.
Vajh' miféle "többség" nevében?
Nem hiszem, hogy primitív
Nem hiszem, hogy primitív mocskolódó írások érkeztek, a névtelenség ellenére azért kultúrált a vita.
Amit írsz egy vélemény, szerinted a Gárda maga volt a csoda, ami egy írásodból nehezem kihámozható összeesküvés elmélet miatt szanáltak, vitára sem érdemes.
Szerintem meg a demokráciáknak is ki kell osztani a pofonokat, mert tetszik tudni itt is vannak szabályok.
Azthiszem nem kétséges, hogy a sportban csak azon sportolónak jár erkölcsi elismerés, amelyik betartja a szabályokat és győz. A gárdának a az elérendő céljai olyan zavarossak voltak mint egy veszett róka, a szabályok melletti betartásról nem is beszélve, a hasonlatnál maradva a sportbírónak nem volt nehéz dolga...
A jog lábbal tiprása? Oh igen, egy barbár biztos ketté hasítaná a koponyáját a sok kétszínű fehérgalléros tolvajnak, hogy azzal vájja ki teste puha szerveit, ja, hogy ez a 21 század? Akkor kérem demokrácia, magyarázni kell a választónak, hogy ne dühből szavazza az utolsó taplót is a városvezetés élére, értékelje a választási ígéreteket és ne dőljön be a 14.havi nyugdíjnak, szavaztasson 5miliárdért 300Ft a doki zsebéből, hogy utánna feketén ötezret adjon, meg 100napos programszerű osztogatás a forrás megjelölése nélkül... Ja kérem érvelni magyarázni, számolni? Ehhez talán még érettségi is kell a gárda ott meg elbukott és még pótvizsgázni sem mehet, cc, mik vannak.
Ja ! Lenti ungarische police !
Ekkora szorgalommal akár a horgásztanyák feltörőit is elfoghatták volna, különös tekintettel arra, hogy a szorgalmas rendőrök a helyszínen hagytak egy idegen melegítőfelsőt, amelyet valszeg az elkövető(k) vittek a helyszínre, mert a sértettek pecójából nem hiányzott ! Naná, hogy megszüntető határozat lett vége - tettes no !
Talán ezen (is) lehetne segíteni, felelősségteljes parancsnoki munkával, beszámotatással, ellenőrzéssel, tisztességes nyomozással - persze....ha van kellő hozzáértés......ha nincs, akkor kérni kell a megye segítségét !
Ezt kell összevetni a valósággal, nem az öndicsérő beszámolókat !
Valakinek
nagyon csíphette a szemét - non ne ma gyász - ha rendőröket hívott.
A szemét.
Na végre!
Öregapám is megnyugodhat, mert ő meg a munkásőrök sorfala között szeretne utolsó útjára menni! Ugye most már azt is lehet?
Megkérdezem Helmutot is,
Megkérdezem Helmutot is, aki utolsó éveit tölti kis fűrdővárosunkban, hogy nem e szeretné, ha a Hitler Jugend lenne ott a temetésén.
Kedves Gárda:
Mint épeszű társadalmi kezdeményezés elbuktatok, betiltattatok és ennyi.
Ha volt normálisabb része is a masírozgatós agyatlan hordának, akkor az most mehet és csinálhat valami értelmesebbet, de javaslom, hogy először terv kell, mert a végén csak a hőbőrgés marad abból meg az elfajzottat megint betiltják.
Nem a gárda által is felvetett problémákat tagadom, hanem még a kormányzatnál is bénább választ amit a szélsőjobb/gárda ad.
Ez a cikk a csömödéri rendőri brutális hulagyalázatról meg több mint nevetséges, pont mint a betiltott csürhe.
Csak mondod a hülyeséget.
Mi azonos a Hitlerista Jugenben és a Gárdában ?
Ez kb olyan mi a közös Obamába és benned semmi.
Te csak liberális médiát olvasol azért vagy ilyen ..............e
Ha rendőröknek ilyen hülyeségre van idejük?
Mért mire számítottak egy temetésen mi lesz ott Forradalom vagy mi a ?????????
Itt nem az a szerencsétlen rendőr a hibás mit tud csinálni semmit jegyzetel .
Zalakomárban amikor molesztálják zaklatják a diákokat miért nincs 4 rendőrautó.
Lehet, hogy ide küldték
Lehet, hogy ide küldték őket, oda viszont lehet, hogy nem. Erre nem is gondolsz, igaz?????
Bejelentésnél a
Bejelentésnél a rendőrségnek lépéskötelezettsége van és akkor a szabályok szerint jár el.
Itt volt egy rosszakaró és ennyi, a rendőrségnek meg hivatalból el kell járni.
Ez így van, éppen erről
Ez így van, éppen erről beszéltem én is!
Sajnos ezt sokan nem veszik alapul!
Mi a közös: Be van tiltva,
Mi a közös: Be van tiltva, ennyi.
Kis barátom! Hejesen így
Kis barátom!
Hejesen így hanzott volna kérdésed: - nem szeretné-e ha.....
Tehát előszőr magyar nyelvből néhány óra korrepetálás, majd jöhet a történelem óra!
Talán ezzel kéne kezdeni!!!
Bagoly mondja verébnek,
Bagoly mondja verébnek, hogy ................húúúúúúúúúúú!!! :)
És
Neked egy kis korrepetálás? hejesen???
A jogállam
lábbal tiprása volt a Gárda feloszlatását kimondó bírósági határozat.
Az indoklásban szereplő "félelmet kelt" alapján az APEH-től a VPOP-ig föl lehetne oszlatni minden szervezetet, amelyik a társadalmi együttélés szabályait be akarja tarttatni.
"félelmet kelt" alapján az
"félelmet kelt" alapján az APEH-től a VPOP-ig föl lehetne oszlatni minden szervezetet
;-)
Jogállamban csatát
Jogállamban csatát jogászokkal és társadalmi nyomással lehet elérni.
A gárda eme modern harci fegyvereknek meg híján volt és elbukott.
Egyetértek
jogállamban.
Ez itt az lenne?
Hinnye!
Mutass jobbat! A jogot
Mutass jobbat!
A jogot kijátszók ellen mindenhol megy a küzdelem, de ez rendszer szinten is annál könnyebb, minnél jogkövetőbbek az állampolgárok.
Némethonban, ha kiírják egy táblára, hogy a medence vizébe vizelni tilos, akkor nem gondolkodnak rajta, betartják. Nálunk is betartják, mert tapasztalati úton megértik többé kevésbé.
Ha a táblára (vagy a törvénykönyvbe) ettől bonyolultabb összefüggés kerül, akkor 10 millióan akarják interpretálni, értelmezni, újraírni, de betartani...
Megy a fusi, ilyen a mi fajtánk.
Miféle jogállam az,
ahol évekig üli valaki a letöltendő életfogytot a móri vérengzésért, miközben a valódi tettesek egyikét már el is földelték.
A bíró urat meg, aki az ítéletet hozta fölfele buktatják.
Jogállamban a bírók legalább a jogtól nem függetlenek.
Ez itt nem az.
Ahol
Ahol gyilkosságért egy év jár felfüggesztve,az nem jogállam.
Ahol a bíróság
tiporja a jogot lábbal, az se nagyon.
Bocs, a cikk alatt ezt
Bocs, a cikk alatt ezt értettem:
http://magyargarda.hu/node/528
Még itt jött elő:
http://www.kerka.net/node/972#comment-8269