Egy kis új olvasnivaló.
Érdekes gondolatokat írtak nekem, hogy mennyire vagyok független.
Az elmúlt 19 évben a jelenlegi politikai elit, szerintem bebizonyította az alkalmatlanságát. Ebbe értem mind a két politikai oldalt.
Civilként miért pont az MSZP jelöltje lettem?
Ismerjük az elmúlt néhány évtized helyi baloldali vezetőit. Lentiben Kollár Gyulát, Letenyén Rostonics Lacit, Bázakerettyén a Szép Ferit. Akikre lehet azt mondani, hogy nem voltak erőskezűek, de legalább jól végezték a dolgukat. Szolgálták a településüket, mindent megtettek az adott helyzetben a körzet fejlődésért, és ami a legfontosabb BECSÜLETESEK voltak. Ez a lényeg, hogy néha kell olyan ember is, a sok régi öreg megélhetési MSZMP politikus közé, akire fel lehet nézni. Nekem helyben ők a példaképeim, és csak az ők munkáját szeretném folytatni.
Külön meg kell említenem a Horváth Józsi bácsit, mint volt Lenti vezetőt. Aki a termál fejlesztése mellett ügyelt a termelő cégek létrehozására is. Több lábon állt a város, és volt jövőképe.
Az én eddigi életpályám a munkáról szólt. Amikor azt látom, hogy a nem fizető cégek mögött 70-80 %-ban politikusok álnak, akkor egy világ dől össze az emberben. Ez ellen tenni kell!
Továbbá az elmúlt években a körzetbe turizmus fejlesztésére érkező pénzek eltűntek a helyi vezetők cégeiben, akkor ezt nem lehet tovább hagyni.
Egyébként fiatalemberként, nekem a Fidesz kormány volt a nagy csalódás csak néhány példa. 1998-ban 100 forint körül volt a benzin ára, aztán jött a magasabb Áfa, a jövedéki adó + 40 % lett, meg az egyéb környezet védelmi adók. 2002-ben pedig 250 forintra nőtt a benzin ára.
De írhatnám, hogy a Széchényi tervből 93 termálfürdő kapott pénzt. Ebből 70, azóta is csak veszteséget termel az adott településeknek!
Leállították Budapesten a 4-es metró építését, a jelenlegi költségek feléből elkészülhetett volna, és rég üzemelne!
Ebben a 8 évben 600 km autópálya készül el, a Fidesz idején 21 kilométert adtak át!
Nyugdíj, közalkalmazotti fizetés alig emelkedett.
Csak nyugdíjra 2002 óta évente 100 milliárd forinttal adtak többet. Egy példa, ma beszéltem egy 66 éves 40 évet olajiparban ledolgozott nyugdíjassal. 2000-ben ment nyugdíjba 43000 forinttal, ma 100000 ft kap.
Jelenleg volt, van fejlesztés, de sajnos a világgazdasági válság rendkívül visszavetette a hazai gazdaságot. Ezt minden reálisan gondolkodó embernek látnia kell. Az egész világon 5-10 %-os gazdasági visszaesés van!
Tegnap ismét láttam a TV-ben a BOM reklámját. Irreális tervek és álmokat kergetnek a támogatói. Nincs rá se pénzünk, se infrastruktúránk. A jelenlegi kormány fejlesztési ütemét kellene folytatni még vagy 15-20 évig és utána lehetne beszélni a hasonló rendezvények megvalósításáról. Budapesten ma nehezebb, és lassabb végigmenni, mint Londonon. Pedig az utóbbi 12 milliós nagyváros. Nem beszélve a majdnem 20 metró vonalról, amiket 70 éve folyamatosan építenek. Említhetném még a világszínvonalú sportlétesítményeket és a szálláshelyek hiányát. Kicsit irreális álmokat emleget a jobb oldal.
A lényeg, hogy legyen egy Boldogabb Új Éve Mindenkinek!
Rada Tamás
Képviselőjelölt
2010.01.05
címlap 
A szocialista jelölt
A szocialista jelölt lépjen vissza egy olyan fideszes javára, aki azzal kampányol, hogy háborús pusztítás történt az országban, a visszaléptetendő kolléga amikor tehette, rátört a nemzetre, maga is egy hazaáruló kormányt támogatott?
Megjelentek találgatások arról, hogy az MSZP esetleg lépjen vissza a Fidesz javára a második fordulóban, ha lesz olyan körzet - márpedig lesz -, ahol a Jobbik akár egyéni mandátumot is nyerhet. Arról ezen agymenések nem szólnak, hogy visszalép-e a Fidesz is az MSZP javára, pedig a politikában a gesztus csak kölcsönös lehet.
Nos, az ötletet sem értem. A szocialista jelölt lépjen vissza egy olyan fideszes javára, aki nyolc éve azzal kampányol, hogy háborús pusztítás történt az országban, a visszaléptetendő kolléga amikor tehette, rátört a nemzetre, maga is egy hazaáruló kormányt támogatott?
Ez röhej - számomra mindenképpen.
Vagy a Fidesz elnöke leül az MSZP elnökével, akinek frakcióját fehér porral és Molotov-koktéllal fenyegették, listája negyedik helyén Gyurcsány Ferenc áll, hogy néhány körzetben a Fidesz is átadja a lehetőséget az MSZP-nek?
És gondolhatja bárki ép ésszel, hogy a visszaléptetett fideszes mögötti szavazók át fognak szavazni az MSZP-re és viszont, nehogy a Jobbik nyerjen? Nem azt fogja mondani a Fidesz és a Jobbik közül egyelőre nem döntő akár több százezres tömeg, hogy ha "Orbán lepaktál a komcsikkal", akkor maga is hazaáruló, és eddig hazudott, de legalább is vizet prédikált és bort ivott? És akkor pláne a Jobbikot választja? A paktum okán pedig sokszázezren csalódnak és inkább otthon maradnak?
Az elemzői fantázia gyakran túllép a racionalitáson.
Itt van például Pállfy István, aki színt vallott. Csatlakozott Semjén Zsolthoz, mondván, ő kurucos, keresztény ember. Eddig sem lehetett tudni, mit keres egy közszolgálati televízió képernyőjén, de most már legalább eljutott oda, ahová Pörzse Sándor is. A jobboldal színeiben indulnak a választáson. Az Olvasó szerint van olyan baloldali polgár, aki Pálffyra bármilyen körülmények között átszavaz?
A Jobbikkal a meccset az őket felnevelő Orbánnak kell megvívnia, ha kormányra kerül. A kurucinfónál felbukkant volt főtanácsadójával, a Bayer Zsolt szerint elbitangolt egykori haverokkal, Vona Gáborral és Pörzsével, a Balog Zoltán által Brüsszelbe utaztatott Morvai Krisztinával, meg azzal a százszámra a Jobbikhoz igazoló 2006-os fideszes aktivistával.
És akkor arról nem is beszéltem, hogy ha tényleg 5 százalékos hiányt csinálnak - bár Orbán cáfol minden megállapodást az IMF-fel, zavarba hozva megint az előre szaladó Szapáryt - akkor az azt jelenti, hogy nem akarják bevezetni az eurót.
Vagyis ez ügyben is hazudtak.
Ezt kéne támogatnia a baloldalnak?
Ön téved!!
Képviselőjelölt Úr!
Ön nagyon téved a 2006. október 23-i események megítélésében. Nem volt ott, nem élte át a történéseket, kérdezzen meg szemtanúkat!
A programja a XXI. század falurombolása! Magának nagyon jól kell tudnia, hogy Zala kistelepülés megye, és az emberek megmaradása a falvakban attól függ, hogy rendelkezhetnek-e önmagukról, van-e iskolájuk, orvosuk stb..., van-e mit megművelniük, be tudnak-e rendezkedni önfenntatásra? Mit akar összevonni? Vagy inkább szétverni!
Méghogy a mezőgazdaság túltámogatott? Az osztrákhoz, a dánhoz vagy kihez képest?
Hebehurgya beszéd ez, nem program!
Sajnos Önt és fiatal képviselőjelölt társait az mszp csak felhasználja az arculatukhoz, s talán hoznak vmit a listán.
Ja, a tesó melyik párt szimpatizánsa? Vera
Ön Téved!!
Tisztelt Olvasó
Október 23. Az én budapesti barátaim szerint meg jogos volt a rendőri intézkedés. Emlékezzen a Tv megmutatott néhány utcát ahol a „békés” tüntetők vonultak. Megrongált autók és kitört kirakatok maradtak a nyomukban. Ezek után szerintem a rendőrség jogosan intézkedett.
Hogy gondolja azt, hogy a 17, 32, 60, 82 lakóval rendelkező településeknek önálló iskolája legyen? A körzetben, 38 faluban még 200 sem laknak. Például Külsősárdon ahol 82 ember él, ebből 2 iskoláskorú gyermek van, oda építene iskolát ?!
Önnek nem rokonszenves a programom? Mert megvalósítható gondolatokat írtam le? Például az orvos kérdésben!
Ön Ausztriával hasonlítja össze a mezőgazdaságunkat? Nálunk 300000 földel dolgozó vállalkozás van. Az említett szomszédos országban a tizede! A világ pénze nem lenne elég, ha ugyanazt a támogatást meg szeretnénk adni a magyar gazdáknak is.
Hebehurgya beszéd és nem program? Tessék szépen lassan elolvasni és elemezni a sorokat. Esetleg összehasonlíthatná a többi jelölt ígéreteivel is.
Büszke vagyok a jelölő szervezetemre. Az elmúlt 8 évben a körzetünk 24 milliárd ft támogatást kapott, ebből 32 milliárd ft fejlesztés valósult meg, és ebben még nincs benne az autópálya építése.
A testvérem velem szimpatizál, ha ismeri, akkor kérdezze meg.
Üdvözlettel: Rada Tamás
MSZP képviselőjelölt
Képviselőjelölt Úr! Ön
Képviselőjelölt Úr!
Ön és barátai szerint jogos volt a rendőri intézkedés! Akkor most miért marasztalja el a bíróság a rendőrséget, miért fizetnek kártérítést az ott megsérülteknek? Hol van a kitüntetett Gergényi?
2006. október 23-án egy szép forradalom lehetett volna, ha az mszp provokátorai nem randalíroznak,borogatnak a tervezett forgatókönyv szerint! És ha a fidesz veszi a bátorságot élére állni az eseményeknek! Akkor az egész szociál-liberális pereputty már ott lenne, ahová kormányváltás után kerülnek majd. Vagy a hűvösre, vagy elhúznak innen Ciprusra, vagy bárhová...
Valóben nem rokonszenves a programja, azaz egy eleme igen, a szociális kártya, de ez önnek idegen toll!
Orvoshiányt ne az ösztöndíjrendszer bevezetésével akarja megoldani; fizessék meg őket tisztességgel( hiszen az életünket bízzuk rájuk), ne sarcolják tovább a háziorvosi praxisokat, és az ápolókat is normális bérrel kell alkalmazni.
Jelzőrendszer a falusi nyugdíjasoknak; kérem nézze meg a házi betegápolás jelenlegi helyzetét..
Ausztriának teljesen más a földrajzi adottsága, domborzata stb, nyilván kevesebb területen gazdálkodnak, és az ipara sokkal jelentősebb, és önellátásra rendezkedett be az ország, ezért csak a 10000. Bezzeg terjeszkednek a mi Hazánkban!
Én örülök, hogy ennyi agrárvállakozó van (bár az adatai nem pontosak), ennyivel kevesebb a munkanélküli, akiknek segélyt,járadékot kell fizetni, a vállakozók többsége munkaerőt foglalkoztat, adóznak. Számoljon utána, mi éri meg jobban ! Támogatni a "pannon-pumát" munkahelytermtés címén 20 milliárddal, Kapolyinak még utoljára ajándékozni 1, 5 milliárdot+ az egyéb simlik.
Oktatás; Zalában régóte összevont iskolák vannak, egy-egy iskolát több körjegyzőség tart fenn. Sosem volt olyan, hogy 2 gyerek miatt iskolát tartottak volna fenn. De kérdezzen rá mostani kistérségi iskolákra, kérdezze meg a nagyobb települések prolgármestereit Nova, Csömödér, Bázakerettye, Rédics, Letenye stb. Ott nem 2 gyerek van, mégis az iskola megmaradásáért kűzdenek.
Ki, mire büszke! Ha az Ön értékrendjébe belefér, hogy olyanokkal, olyan politikával, szimpatizál, ami családokat tett tönkre, embereket taszított kilátástalanságba, öngyilkosságba (Hajdúbét), akkor lelke rajta!
A testvérét nem ismerem, de letenyeiek szerint a Jobbik szimpatizánsa.
Üdv;Vera
"Október 23. Az én budapesti barátaim ...."
Madarat tolláról.........
A 2006.10.23-i események - szakmai szempontból - a rendőrség részéről a dilettantizmus haláltánca volt.
Ön szerint tehát jogos a járókelők szemének kilövése, egy étterem vendégeinek gumibotozása - aki az utcára ki se mentek - illetve a a gázgránát gyerekszobába történő belövése.
Gratulálok!
A barátainak is!
No ezért nem fognak Önök többé soha a közelébe se kerülni a hatalomnak.
Ha annyira jogos lett volna
Ha annyira jogos lett volna mindenütt a rendőri intézkedés, nem buknák el sorban a rendvédelmi szervek a magánjogi pereket, amiket ellenük indítottak, pedig a mundér becsülete érdekében igencsak tartják a pofájukat a kollégák, akik tanuskodhatnának.
Félre ne értsen, nem akarom védeni a randalirozókat, a rendbontókat. Csakhogy a rendőrségnek különbséget kell tudni tennie a gyülekezési jogával élő békés állampolgárok és a rendbontók közt!
Kérdem öntől: sorolja azon Zalai települések listáját ahol önálló iskolát, vagy akár csak tagiskolát tartanak fenn, és a lélekszám a 100, vagy a 200 főt nem éri el.
Nem fog találni, csak beszél a levegőbe, halvány dunsztja sincs a mai közoktatás állapotairól, csak pártszlogeneket pufogtat!
Az iskolákat ott kell fentartani, ahol még megvannak, és van annyi tanuló, hogy akár az alsó osztályokban, ahol inkább csak készségfejlesztés folyik, akár kislétszámú, de összevont osztályokban is lehetséges az oktatás.
Ausztriai földművelőket és a magyarokat nem lehet sok szempont miatt összehasonlítani.
Egyrészt a sógorok művelhető földterülete töredéke a magyarnak így nyilván kevesebb embert is képes eltartani, ráadásul ön az őstermelőket is a magyar földből élők közé sorolja, holott ezeknek legtöbbjének a föld, csak kiegészítő jövedelemforrás.
Eu. MG. támogatási rendszerével sincs tisztában, hiszem a mezőgazdaságba áramló támogatások döntő többsége onnan származik,- hogyan képviselné képviselőként a földművelők érdekét, ha azt sem tudja milyen forrásokat vehetnek igénybe?
A mostani hátrány a csatlakozási szerződésben lefektetett paktum eredménye, ahol a régi tagállamok fokozatosan csökkenő mértékben, de jóval magasabb támogatást élveznek, amit a magyar állam saját forrásaiból meghatározott %-os mértékben kiegészíthet.
Nos ez a nemzeti kiegészítés fogy el a 8 év csődkormányzásának nyomán, mert égetőbb dolgokra sincs már pénz, nem támogatási hátrány kliegyenlítésre.
Az ön dolga mire büszke.
A fejlesztések amik történtek tények, mint ahogy az is tény, hogy ami fejlesztés ebben az országban történt, az vagy Úniós támogatásból, vagy hitelből történt, mert ha megnézi hazánk eladósodottságát, az Orbánkormány 53% GDP arányos eladósodottsága mára 80% fölé szökött!!
Más farkával a csalánt tipikus esete!!
Mára az Úniós projektek önerejét nem vagyunk képesek biztosítani, ezért jegelnek egy rakás, már lekötött projektet.
Ön Téved!!
Kedves Tamás!
Október 23.Ha önnek csak azt jelenti,hogy a rendőrség szakszerűen és jogosan intézkedett,enyhén szólva TÉVED!
Nem hiszem, hogy a Budapesti barátai azon elégedetlen néptömegekhez tartoztak, akik az utcán voltak és ma is legszívesebben ott lennének.
Ön hogyan gondolja, hogy a kistelepülések nem képesek egy iskolát fenntartani ma a világháló internet adta lehetőségek mellett.
Halott Ön egyáltalán a kompetencia alapú digitális rendszerben működő oktatásról? Kötve hiszem. Ön csak azt tudja egyes iskolák hány százmilliót kaptak és kapnak az ilyen irányú fejlesztésekre.
Csak megsúgom ma már létezik Magyarországon az e fajta oktatáshoz nélkülözhetetlen szellemi termék digitális tanagyag bázis ,ami rövidesen eltörli a határokat és akár még ,50,100 ,200 lakosú településen is ugyan olyan oktatási lehetőséget teremt mint akár Budapesten,Zalaegerszegen, Lentiben,vagy bármely településen Zalában.
Csak tudja azt a sok ezer milliárdot amit ma még a nagy pártok prominens személyei egymás közt osztogatnak ön is talán mint vállalkozó szeretne hozzáférni,de ehhez nincs meg a kurázsi de elsősorban a TUDÁS ami hiányzik a mai összes pártból és tisztségviselőiből.
Azok a milliárdok meg sajnos egyes emberek,Kóka, Suslag,Ofsorcég,stb. "vállalkozások" zsebét tömik ahelyett,hogy az arra érdemes ma még szinte "nincstelen" többséget jelentők életének jobbítását segítenék.
Ma még a Kerkán névtelen olvasója.
Rada Tamás
MINDEN MUNKAHELY SZÁMÍT!
Rada Tamás
MSZP képviselőjelölt
Civilként évek óta foglalkozom a magyar munkahelyek megmentésével és a vidék fejlesztésével.
Ezt a munkát tavasztól a parlamentben szeretném folytatni!
Kérem adjon lehetőséget , hogy az Ön településén is bizonyítsak!
Tisztelt választópolgárok!
Engedjék meg, hogy bemutatkozzak Önöknek, Rada Tamás vagyok.
12 éve vagyok egyéni vállalkozó. Kertépítőként dolgozom. Letenyén nevelkedtem és
néhány éve Becsehelyen élek. Az elmúlt 10 évben rengeteg helyen végeztem karitatív
munkát. A megyében több óvodát, sportpályát és templomot is ajándékképpen
parkosítottam.
Az MSZP-vel úgy kerültem kapcsolatba, hogy egy nagykanizsai képviselőjük évente
egy alkalommal meghallgatta a beszámolómat a folyamatban lévő ügyeimről.
Soha semmilyen más politikai erő, és civil szervezet nem érdeklődött a munkám
iránt. Pedig az évek során több, mint 700 cég csatlakozott a szervezetemhez, több
ezer alkalmazottal. A körbetartozásokkal foglalkozó weblapom címe: www.cegbaratok.
com. Ezen megnézhető néhány televíziós szereplésem is.
A jelöltségről
A legutóbbi nem fizetős ügyem Gyulán történt. Egy áruház építésénél 58 cég nem
kapta meg a pénze egy részét. Volt olyan cég ahol 50 ember dolgozott, és 40 alkalmazott
el lett bocsájtva emiatt.
Tavasszal arról tárgyaltam a városi vezetéssel, hogy miképpen tudnának segíteni a
tönkremenő cégeken. Lehet-e valamilyen nyomást gyakorolni az áruházra. Ekkor az
egyik hivatalnok csak annyit mondott: - Tudja Tamás, lehet itt most utat elzárni, meg
hangoskodni. Attól a helyzet az országban nem fog megváltozni. A körbetartozások
ellen szigorú törvényeket, és jogszabályokat kell hozni!!! Kerüljön be a Parlamentbe,
és próbáljon meg ott tenni az ügyért. Ezek után én hazajöttem, és néhány nap múlva
nekiálltam megkeresni a lenti, letenyei, megyei MSZP vezetőket. Arra kértem Őket,
hogy támogassanak, mint parlamenti képviselőjelöltet a 2010-es ország-gyűlési
választásokon. Több hónapnyi beszélgetés és egyeztetés után született meg ez a
döntés, így lettem párton kívüliként a bal oldal által támogatott jelölt. Itt jegyzem
meg, hogy a támogatóim között olyan emberek vannak, akik valamikor sokat tettek a
körzetért. Volt polgármesterek, elismert közéleti személyiségek.
Kíváncsi vagyok, hogy támogatnak-e egy olyan embert, aki évek óta küzd a magyar
vállalkozókért és a munkahelyekért. Ismerve az itt élők problémáit, határozott elképzelésem
van arról, hogy milyen módon lehetne fellendíteni a körzetet.
Ha valakinek kérdése van, írjon a weblapom e-mail címére.
A körzet érdekében várom a megvalósítható javaslatokat, és a jó ötleteket a programomhoz.
- A vállalkozók könnyebb működése érdekében tanácsadó irodákat hoznék létre Lentiben,
Letenyén. Mindenben segíteni fogom a gyors és rugalmas ügyintézésüket.
- Minden munkahely létrehozását kiemelt ügyként fogomkezelni.
- Támogatni kell a tehetséges fiatalokat. Hamarosan orvoshiány lép fel a körzetben.
Ennek elkerülése érdekében már most tenni kell.
- Aktuális feladat a belvízvédelem.
- Közbiztonság erősítése. Több rendőr kell a körzetbe, valamint a polgárőrséget is
meg kell erősíteni.
- A segélyezés jelenlegi rendszerét is felül kell vizsgálni. Szociális kártyát vezetnék
be.
- A szociális hálót ki kel terjeszteni a falusi idősekre is. Segíteni kell az idős, magukról
nehezen gondoskodni tudó embereket.
Az ország helyzetéről szeretnék pár gondolatot írni.
Ma egy világgazdasági válság van. Ilyen 70 éve nem volt.
A világon most több tíz millió új munkanélküli lett. Csökken a vásárló erő, nem fogynak
a cégek termékei. VÁLSÁG VAN.
Itt most nyugalomra van szükség, ebből a helyzetből kell a maximumot kihozni.
A körzetben minden munkahelyért ki kell állni. Szerintem, ha ma van egy faluban 5
vállalkozó, dolgozik náluk 20 ember, akkor már az eredmény, ha 4 év múlva ezek a
munkahelyek meg vannak. Siker, ha plusz néhány embernek új munkahelye van.
Ki kell találni egy nagy turistákat vonzó nyári programsorozatot. Ezen már dolgozom.
Elemzés alatt vannak a leglátogatottabb nyári rendezvények az országban.
Az ide látogató turisták érdekében, nyárra a körzet fürdőinek egységes árat, bérletet
kellene bevezetni.
Itt 102 település van. Nagy odafigyeléssel, sok munkával, több száz, akár ezer
munkahelyet is létrehozhatnánk. Ehhez szükség van az összefogásra, és az önös
érdekek elhagyására.
Hiszek abban, hogy a körzetben élők, a munkára és nem a sokszor hallott ígéretekre
szavaz.
A választás napjáig mindent megteszek azért, hogy én legyek 2010 tavaszától a
körzet parlamenti képviselője. Ebben számítok a környékén élők szavazataira is.
Tisztelettel: Rada Tamás
képviselőjelölt
„Megválasztásom esetén ha
képviselőségem felénél nem
lesz 3-400 új munkahely,
akkor önként lemondok
mandátumomról!
Szeretném könyebbé tenni,
az itt élők életét!”
körbetartozás
Kedves Tamás!
Állítása szerint ön a körbetartozás ellen kűzd! Miképp fér össze ezzel, hogy olyan pártot szolgál (párton kívüliként, de az országos mszp listán rajta van), amelynek miniszterelnöke nem fizette ki a beszállítóit, az alvállakozóit? Bort iszik és vizet prédikál?
Azt mondja, hogy 30ha föld megműveléséből szerényen meg lehet élni? Éljen meg abból!
Ön szerényen él? Szerintem nem. Magának BMW-je van és önálló házat tart fenn 34 évesen.
Örülnék, ha ma Magyarországon minden 34 éves vállakozó ilyen szerényen élne.
Körbatartozás valasz.
Tisztelt Olvasó!
A körbetartozás elleni harcom hogyan fér meg azzal, hogy a baloldal jelöltje vagyok?
Nekem teljesen mindegy, hogy egy nem fizető cég mögött ki áll, ha lehet, próbálok segíteni a beszállítóknak, de higgye el ez egy nagyon nehéz munka. Felhívnak vagy megállítanak az utcán és elmondják nekem a vállalkozók, hogy valahol nem fizették ki őket. Kérem, hogy a dokumentumokat jutassák el nekem. Tízből kilenc cégről többet nem is hallok. Volt, hogy demonstrációt szerveztem Eszteregnyére, az Autópálya Mérnökséghez, ahol 3 éve dolgoztam. 80 pórul járt cégből összesen hárman voltunk! A magyar vállalkozók maguknak is köszönhetik a kialakult helyzetet. Nincs összefogás.
Ön olyan ügyet kér rajtam számon, amihez nekem semmi közöm. Ön és a sok bennem kételkedő hol volt az említett esetnél? Tett valamit a károsultak segítése érdekében? Kiállt már valaki a nyilvánosság elé hasonló ügyben?
Az országos közéletben 3 éve vagyok benn, és augusztus óta, mint jelölt dolgozom. Én legalább próbálok tenni a közért, az itt élőkért. Engem mindenkinek segíteni kellene, aki tényleg szeretne egy normális Hazát.
Egyik barátom, aki 36 ha területen gazdálkodik, mostanában építkezett, gyermeke született. Szépen megél, természetesen sokat és okosan dolgozik.
Azt, hogy 30 ha meglehet élni, azt egy Lenti melletti gazdálkodó fiatalember mondta nekem az ősszel. Azért mindig ezt emlegetem.
Tudja én már 17 évesen is dolgoztam külföldön. Nem iszok, nem dohányzok. A házamat 9 éve hitel segítségével építettem. Az említett autóm használtan lett vásárolva, 200 000 km volt benne. Annyiba került, mint egy Suzuki sx 4! Tessék kérem tájékozódni !!!!!
Mivel kertész vagyok, itt ezen a fórumon is kimerem jelenteni, hogy ma 30 ha területből igenis meg lehet élni. Nem kell félrevezetni a hozzá nem értő olvasókat. Az elmúlt 20 évben Magyarországon a 2007-2008-as év volt a mezőgazdászok legjobb éve!
Az ország gazdaságának pedig kiemelkedően sikeres éve volt a 2007. Akkor pedig Gyurcsány Ferencnek hívták a miniszterelnököt.
Üdvözlettel: Rada Tamás
Nem arra válaszol amit
Nem arra válaszol amit kérdeztem! Hogy világos legyen! Erkölcsös, hogy olyan miniszterelnökkel vállal politikai közösséget, amely maga is körbetartozó, tehát nem fizette ki a beszállítóit, alvállalkozóit? Én nem kérek magán semmit számon, ön nekem már nem tényező! ( sajnos még nem tudtam kire fogok szavazni egyéniben, próbáltam megismerni a jelölteket, azaz a programjukat. Már tudom Önre nem!)
Nagyon sokat kell még tanulnia, sajnos nem sok mindent lát át!)
Ön tett valamit a károsultak megsegítése érdekében? Igen, lepaktált velük!
AZAZ lepaktált a
AZAZ lepaktált a tönkretevőikkel!
"Az ország gazdaságának ........volt a 2007."
Erre a megállapításra azért nem ártana, ha aludna egyet.
Mire alapozza ezt a megállapítást?
Mert hát a ki valamilyen tényt állít, azt nem ártana valamivel megtámogatni..........
Az ország gazdaságának
Az ország gazdaságának 2007 volt a sikeres év? Hmm! Talán, ha alátámaszatná, azt megköszönném. Ne tessék félrevezetni az olvasót. Kérnék ide számokat. GDP, EÜ kassza stb.! Természetesen az is érdekelne, hogy ezt mennyi hitellel és mennyi állami vagyon elherdálásával sikerült elérni.
A kisdobos, ahol tud segít! :-)))
"Az Eurostat 2007. júliusával rögzítette a tagállamok munkanélküliségi adatait. Hazánk a 27 tagállamból a hetedik legmagasabb mutatóval rendelkezik, jóval rosszabb, mint az átlag. Ha a velünk azonos helyzetű országokkal, a 2004 után belépettekkel hasonlítjuk össze, akkor a harmadik legnagyobb munkanélküliség a miénk."
GDP: 11 éves mélyponton a növekedés
|2007. 08. 14., 11:11|Utolsó módosítás: 2007. 08. 15., 12:24|
Az idén a második negyedévben - az előző év azonos időszakához viszonyítva - 1,4 százalékos volt a gazdasági növekedés kiigazítás nélkül és a naptári hatás kiszűrésével egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatok alapján. Ilyen rossz adat 11 éve nem volt, az elemzők 2,1 százalékos növekedést vártak.
Van tovább is!
Leszakadó magyar bérek
Hazánk a régió sereghajtója a reáljövedelmek 2007-es alakulását tekintve
Lemaradás. Miközben a többi régiós új tagállamban erős volt a reálbér-növekedés 2007-ben, Magyarországon közel öt százalékkal csökkentek a keresetek a vártnál magasabb hazai infláció, illetve az állami elvonások fokozása miatt.
2008.02.05 08:18, Világgazdaság
Idén is csökkenhet a nyugdíjak reálértéke
A bérek reálértékének csökkenése miatt a nyugdíjak vásárlóértéke is kevesebb. A svájci indexálás miatt ugyanis a nettó keresetek 50 százalékban befolyásolják a nyugdíjak emelkedését. Ha most meg akarnák védeni reálértékét, akkor átmenetileg indokolt lehetne az inflációkövető nyugdíj-megállapítás, ami viszont jelentős költségvetési többletkiadást okozna - írja a Népszava.
Idén ismét a 2007-hez hasonló folyamatokra számíthatunk, a nyugdíjak vásárlóértéke mintegy 1,3 százalékos csökkenése várható. Ha most meg akarnák védeni a nyugdíjak vásárlóértékét, akkor átmenetileg indokolt lehetne az inflációkövető nyugdíj-megállapítás, ami viszont jelentős költségvetési többletkiadást okozna. Igaz, nemzetközi szervezetek felől erős nyomás érezhető ennek irányába - írja a Népszava.
Ennyit a Jelölt Úr
hozzáértéséről.
Nem csoda, hogy be szeretne kerülni azok közé, akiket 20 éve nem akadályoznak mélyen szántó ismertek az ország irányításában.
Nem rína ki közülük.
Kadves Tamás!
Ami megépült és ami növekedett, az jó.
Jó, hogy van autópálya, kellett is, de nem ennyiért!
Kellett a közszféra jövedelmét is rendezni, de nem így, hogy emelünk 30%-ot, mindenféle többlet követelmény nélkül.Ha mindennek az az ára, hogy az ország így eladósodott, akkor nem kellett volna, mert a következő generációtól vették el a jövőt.
Mondja, szükségünk van minden községben iskolára? Nem lenne értelmesebb összevonni és egy ultra modern iskolát töredéke költségen-a maiaknál sokkal képzettebb tanárokkal-üzemeltetni? Ezeknek jó része közepes érettségivel ment el tanárnak/ máshova nem vették volna fel őket/, és színvonalas tanítás helyett csak sztrájkolni tudnak.És az ő kezükbe adjuk a jövő generációját? Miért lehet verekedni és nem iskolába járni következmény nélkül?
Mondja kell minden apró községben önkormányzati hivatal? Ennyi pénzünk van?
Nézze meg az útjainkat, már az albánoknál is jobb van mint nálunk.
Mondja, kellenek üresen száguldozó szellemvonatok és buszok, ekkora költségen?
Mondja, kell a szociális szférában milliárdokat segélyként szétszórni, mindenféle integrációs programokkal a roma vezéreket gazdagítani?
Mondja, kell ennyi kórház, de egy sem életképes közülük? Csak a mi átlagos életkorunk romolhat tovább? Meddig kell még ezt tűrnünk? Ez nem egészségügy hanem betegségügy.
És hogy ez az eszetlen gazdálkodás ami már 20 éve folyik tovább folyhasson, az árát a nyugdíjasokkal kell megfizettetni?
Ezért csömörlött meg a nemzet a pártoktól, mert mindegyik tett érte, hogy így legyen, de legtöbbet az elmúlt 8 évben tehették volna, de nem tették.
Mondja hová lett a közbiztonság? Miért félnek este az emberek? Hová sorvasztották a rendőrség tekintélyét? Miért tehetetlenek a rendőreink?
Mondja, tényleg igaz, hogy Letenyén az önkormányzati hivatal a legnagyobb munkáltató?
Mert ha igen az két okból is nevetséges lenne.
A szívemből szólt
Tisztelt Olvasó
Amit írt az elmúlt 20 évről,annak minden mondatával egyetértek.
Magyarországon 20 éve halogatják a kényes feladatok megoldását.
Például az önkormányzati reformot fokozatosan meg kellett volna valósítani.
Az üres buszok, vonatok működtetését rábíznám azokra akik a megszüntetésüket akadályozzák.
Az útjaink valóban szörnyűek. A vidéki utak nem erre a hatalmas forgalomra készültek.
Amiket Ön írt, egészségügy, oktatás, önkormányzatok kérdése, azokhoz az elmúlt 8 évben megpróbáltak hozzá nyúlni. Mindhez 2/3-os törvényeket kellett volna megváltoztatni.Én is pont ezért írom mindig, hogy a jelenlegi állapotokért minden eddigi kormány és párt tehet.
Közbiztonság. Ezt több oldalról nézhetjük. Például az autólopások száma nagymértékben visszaszorult. Viszont a közbiztonság érzet csökkent. A rendőri tekintélye megkopott.
Letenyén valóban sokan dolgoznak az önkormányzatnál, bár szerintem az Ovi Zala a legnagyobb munkaadó.
Tényleg gratulálok az írásához, és majd még többet is írok ehhez.
Üdvözlettel: Rada Tamás
LÁMPÁSOK, közepes érettségivel.
Bárcsak ne nyúltak volna az elmúlt 8 évben az oktatáshoz! De sajnos megtették!
Teljes káoszt teremtett vele a politika!
Kedves Tamás! Legalább annyi esze lenne, hogy megvédi a pedagógusokat!! Maga fiatalember, ez a sok közepes érettségizett magát is tanította!
A tanítás minőségét régen nem az adja, hogy ki hányasra érettségizett, ettől még egy tanár lehet nagyon jó, gyermekközpontú. SOKKal inkább az, hogy a gyerek milyen családban szocializálódott, érték-e a tanulás, tudás, egymás szeretete, megbecsülése.
Egyébként bízzunk már az életfogytig tartó tanulásban pedagógus esetében is!
Ez az!
Hát ez az!
Én nem akartam leírni, de ha már leírta, akkor tényleg ez a jövőnk lényege, hogy valamelyik pártnak adjunk kétharmados többséget a biztos reformokhoz.
Az Ön pártjának egyetlen esélyét látom erre:
-Megválni a hiteltelenné vált képviselő-pártvezetőktől
-Szövetségre lépni az MDF+SZDSZ+LMP+ minden más párttal és a Bokros Lajos jelölésével
erre lehetne / lehetett volna/ esélye.Egyébként nincs!!
Az ORIGO által közöltek alapján az MSZP-s szavazók 30%-a is a fideszre akar szavazni.
Én úgy látom, hogy teljes a vakság az MSZP-ben, még azt sem látják, hogy mekkora zakóba futnak bele....
Nem veszik észre, hogy a társadalomnak elege van, valamelyik oldalnak oda fogják szavazni a kétharmadot, még úgy is, hogy nem szimpatizálnak egyébként vele.
De a Bokros elég sok polgárnak tetszene, lehet, hogy többnek mint az Orbán. De a Mesterháziért nem fognak hősi halált halni.
De hát ez nem mehetne, mert a Bokros erősen autokrata?????
ez van
Zalában jobb MSZP-snek lenni, de nem sokkal
Kissé jobbak a zalai szocialisták kilátásai. Zalában az uniós választást 14,6 százalékkal zárta a párt, és a 2006-os adatok alapján számításunk szerint 11,1 százalékos listás eredmény is elég egy megyei listás parlamenti helyhez. A megyében 2006-ban az öt egyéni körzetből egyet, Göndör Istvánét sikerült megnyerniük, kettőben a Fidesz-KDNP első fordulós győzelmet aratott. A 2006-os harminchét százalékos listás eredmény két helyre volt elég, a Fidesznek itt három mandátuma lett.
Az előrejelzést azonban megzavarhatja az is, hogy a térségben mindkét nagy párt - belső konfrontációi miatt - nagy cseréket hajtott végre. Göndör nem indul egyéniben, és a területi listán sem kapott helyet. A lista élén Baracskai József megyei elnök áll, őt a Göndört váltó Fodor Csaba követi.
xxx
Végre valami jó hír !!!!
Hazug ?
Tisztel Olvasók
A Sz.R mondta azt nekem, hogy a jobbik jelöltet felülről nevezték ki, a M.Zs jelenlétében.Tessék őket megkérdezni.
Üdvözlettel: Rada Tamás
Képviselőjelölt
Mért ki a jelölt?
Vagy olyan nagy titok ez.
Vagy senki nem tudja.
Mi ez a nagy titok?
Hajrá Tamás mi elmegyünk szavazni legalább 20 x mszp-re
Hazug ?
Kedves Tamás!
Azért az M.Zs. Névvel rendelkezik, nem kellene az "elődöktől" ezt a stílust átvenni.
R.D. Akár én is lehetnék?!
Nem kellene. Azt mondhatta,
Nem kellene. Azt mondhatta, hogy felülről hagyták jóvá. A kettő között van azért különbség.
Olyan "uncsi" vagy.
Olyan "uncsi" vagy. Próbáld lazának, vidámnak mutatni Magad.
Kérdések
Nekem lenne még egy pár kérdésem, a tisztán látás érdekében! Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Mit szól a 2006 őszén történt eseményekhez?
Önt nem irritálja-e, hogy ahhoz a párthoz csatlakozott, ami 2006 őszén több tucat ember szeme világát lőtte ki és vert meg embereket brutálisan?
Mi a véleménye a Zushlag ügyről?
Mi a véleménye a Magyar Gárdáról?
Mi a véleménye a magyar föld idegen kézre adásáról?
Mi a véleménye Bajnai Gordon azon kijelentéséről, hogy miszerint a Jobbikot nem tartja demokratikus pártnak?
Mi a véleménye a cigánybűnözésről?
Szükségesnek érzi-e erősíteni a fiatalokban a nemzeti tudatot, és helyi szinten a lokálpatriotizmust?
Ön felelősségre vonná-e az elmúlt húsz év politikai bűnözőit?
Hogyan segítene a gazdákon Lentiben és környékén?
Mi az elképzelése a gazdaság élénkítésére Lentiben?
Hogyan segítené a magyar kis- és középvállalkozókat, és hogyan inkrializálná, élínkítené a turizmust Lentiben?
Mit tenne az érdekében, hogy a lenti fiatalok ne menjenek el a városból?
Mit tenne a lenti munkavállalók helyzetének javításáért?
Válaszok
Tisztelt Kérdező!
Nagyon szívesen válaszolok a kérdésekre. Mivel sokra kell most írnom, ezért rövid leszek minden témánál.
1. Mi a véleményem a 2006-os őszi eseményekről?
Garázda, gyújtogató embereket fékeztek meg a rendfenntartó erők. Ez az egész nagyon sok kárt okozott az ország hírének.
2. Zuschlag ügy?
Párt és vallási hovatartozástól függetlenül, aki csal, lop annak a bíróság előtt a helye. Természetesen az ítélethozatalig mindenkit megérdemel az ártatlanság vélelme. Sajnos a jelenlegi politikai elit, amint látjuk, telis-tele van hasonló ügyekkel. Országosan, megyei, és városi szinten is.
3. Magyar Gárda?
Aki egyenruhát szeretne hordani, az menjen katonának, tűzoltónak, rendőrnek. Vagy legyen bármilyen más közérdekű egyenruhás szervezet tagja. Én 17 éves koromban eltöltöttem néhány órát a jugoszláviai háború idején egy menekült szállító vonat mellett! Azóta nem vagyok nagy híve a katonai szervezeteknek.
4. A magyar föld eladása?
Szerintem sem szabadna eladni a magyar termőföldet, de szabad piac van. Ezt hozta a rendszerváltás és az EU. Nem kell eladni a földet és kész!
5. Jobbik nem demokratikus párt?
Szerintem sem az! A körzetben Letenyén néhány velem egyidős fiatalember elsők között vállalta fel a Jobbik-ot. Kérdeztem tőlük, miért nem közülük lett a képviselőjelölt? Legyintve csak annyit mondtak:- Felülről nevezték ki a jelöltjüket!
A Jobbikban a saját hívek fognak legnagyobbat csalódni.
6. Cigány bűnözés?
Sajnos sok a roma bűnöző. Minden visszaesőt (romát, nem romát) keményebben kellene büntetni, azért hogy legyen a büntetésnek visszatartó ereje. A romák az elmúlt 19 évben a rengeteg állami segítség ellenére sem tudtak, vagy nem akartak beilleszkedni. Hiányzik belőlük a tenni akarás. Nem a munkát, hanem a könnyebb megélhetést választják. Tisztelet a kivételnek. Mert van, aki náluk is becsületesen dolgozik. Csak ez nagyon kis százalékukra igaz.
Én laktam romák közelében. A tisztaság és rend tartása az nem pénz kérdése. Változniuk kell, mert biztosra veszem, hogy egyszer lesz egy kormány, aki véget vet a végeláthatatlan segélyosztásnak. Mert a segélyt a nehéz helyzetbe került embereknek kell adni, és nem lehet évtizedekig családok megélhetési forrása. Valamint a társadalom többi része sem tűri tovább azt, hogy a jogaikkal tisztában vannak, de a kötelességeikkel nem.
7. Nemzeti öntudat?
Nálunk nagyon gyenge a lokálpatriotizmus.Ez ott kezdődne, hogy magyar terméket vegyünk, még akkor is ha néhány forinttal drágább mint a külföldi. Ha erre minden magyar boltban vásárló ember ügyelne és a gyerekének is ezt mondaná, akkor beszélhetnénk nemzeti öntudatról. A Lenti kereskedő mondta a minap, hogy az ott élők inkább elmennek máshova vásárolni, csak ne nála hagyják a pénzüket. Nyugaton pont ennek az ellentettje van, ma te vásárolsz nálam, holnap én megyek hozzád.
Ennek kellene tudatosulnia mindenkiben.
Szerintem a nemzeti öntudat itt kezdődik, és nem a nemzeti ünnepeken való zászlólobogtatásnál.
---China. Az emlékek előbújnak.
Lacika nem mindig volt nincstelen. Volt lakása, sőt munkája is. Még autója is volt.
Tisztességes szabómesterséget tanult, majd több, mint 10 évig egy magyar vállalkozó varrodájában dolgozott. Ő volt a vezetőszabász. Mivel normális fizetése volt, úgy érezte, joga van a normális élethez.
A normális életet az őt körülvevő reklámok definiálták: vett hát albérletébe hi-fi tornyot, mikrosütőt, és házimozit, nagyképernyős TV-vel.Hitelre, mert ugye ez nem volt probléma. Mindegyikre az volt írva: Made in China.
Vásárolt ő korábban is mindenféle apróságot, azokon is ott díszelgett: Made in China. Sőt, a ruháin is csak ezt látta: Made in China. A pulóvere is kínai volt, azért vette mert olcsó volt és akkor még lakásra gyűjtött. Olcsóbb volt, mint az a pulóver amit ő maga készített a munkahelyén, pedig szerette őket, jó minőségűek voltak és az volt rajtuk: made in Hungary.
Lacika később már nem lakásra gyűjtött, hanem autóra: spórolt is rá, mindenből az olcsóbbat vette - a kínait, hogy kevesebb hitelt kelljen a járgányra felvennie. Közben a fizetése is csökkent egy keveset, mivel a ruhaiparban nehéz a helyzet, költséget kell csökkenteni, hogy versenyben maradjanak - így mondta a főnöke.
Az autó nem kínai volt. Sokallta is az árát de éppen kezdte úgy érezni, ő igazán normális életet él, mert ugye mindez jár neki - mikor főnöke bejelentette, hogy csődbe ment a varroda.
A piac megszűnt, a kínaival nem lehet versenyezni. A tömeg azt veszi, mert olcsóbb. Az üzemet felszámolták, végkielégítésre sem futotta. Lacika azonnal munkát keresett, de sehol sem kellett. Hitelei a fejére dőltek,hajléktalan lett.
Évek óta nem tud kikeveredni az ördögi körből, pedig eleinte még próbálkozott. Mára beletörődött, még örülni is tud apró dolgoknak.
Mint például ennek a cipőnek. Fel is veszi gyorsan,kissé szorít, de továbbindul. Az első pocsolyában beázik, tocsog benne a víz, kellemetlen érzés. Leveszi, mérgében a bokrok közé hajítja.
A cipő fennakad egy vastagabb ágon, rajta jól látszik a felirat: Made in China.
---
8. Felelősségre vonás?
Kit nevezünk politikai bűnözőnek? A privatizációkban résztvevőket? Vagy a képviselőket, akik csak a saját üzlettel foglalkoznak? Ez egy nagyon tág fogalom.
9. Gazdák Lenti környékén?
Beszélgettem sok gazdával. Az elmúlt 2 év a mezőgazdászoknak nagyon jó éve volt.( 2007,2008) Magyarországon a mezőgazdaság más iparágakhoz képest nagyon támogatva van. Vannak jó és rossz évek, beleértve az időjárást és a gazdaságot is. Ehhez igazodni kell. 30 ha-on gazdálkodó fiatalember azt mondta nekem, hogy szerényen meglehet élni ennyi földből is.
10 . Gazdaság élénkítése Lentiben?
Egy nagy volumenű, sok turistát vonzó program sorozatot kell létrehozni. ( De ezt már írtam, hogy dolgozok rajta, és ha megválasztanak meg is lesz valósítva.) Lentinek ismét fel kell kerülnie a turizmus térképére.
11.Kis és közepes vállalkozások védelme?
Mivel én évek óta ezzel foglalkozom, egy külön linkre rátöltöm az ehhez kapcsolódó véleményem.
12. A Lentiből elköltöző fiatalok?
Sajnos az elmúlt 20 év nagy hibája az országos és helyi vezetőknek is, hogy nem törődtek az ifjúság szülőhelyén való boldogulásának segítésével. Egy példa nálunk Becsehelyen a védőnő nemrég ment el szülni, és a helyét egy helyben lakó frissen egészségügyi iskolát végzett lány vette át. Tudatosan figyelni kell a településeken, hogy a fiatalok olyan iskolát végezzenek el, aminek helyben van jövője. Ez nagyon nehéz munka, és nem is figyelnek rá megfelelően, mert ezzel dolgozni kell!
Nemrégiben javasoltam polgármestereknek, hogy például az orvosi egyetemeken tanuló helyi gyerekeket támogassuk. A kistérségek, önkormányzatok a praxisjogot vegyék meg és adják át a frissen végzett fiatal orvosoknak. Természetesen csak addig, amíg a doktor helyben marad. Erre a javaslatra eddig mindenki azt mondta, hogy nem lehet megvalósítani. Szerintem meg a csodát várni, hogy majd itt terem 10 új orvos, elég nagy hiba.
Általánosságban írhatom, a fiatalok akkor mennek el, ha nem látják helyben a jövőt. Turisták kellenek, ami pozitív irányba mozdítja el a környék minden iparágát. A termelő cégekre meg vigyázni kell, a megmaradásukért mindent meg kell tenni, hogy több lábon álljon a város.
MINDEN MUNKAHELY SZÁMÍT
13. Munkavállalók érdekképviselete?
Ez egy nagyon nehéz téma. Legendákat hallani az embertelen munkakörülményekről. Hivatalosan a rossz munkahelyi viszonyok ellen nagyon kevés bejelentés történik. Nyilván nem is mernek, a dolgozók beszélni, hisz a munkahelyüket féltik. Nálunk a sértettek nem állnak ki az igazukért. A valódi és a munkahelyi demokráciát is tanulnunk kell még. Ahogy egy vállalkozás ellenőrzésére jut ember és pénz, úgy a munkavállalók védelmére is fordítani kellene. Egy cég vizsgálatánál a dolgozókat is meg lehetne kérdezni, vagy sokszor megfigyelni a munkahelyi körülményeket.
Üdvözlettel: Rada Tamás
Azok is garázda,
Azok is garázda, gyújtogatók voltak, akik most sorra nyerik a pereket? Ráadásúl a "megfékezés" is a mi pénzünkből volt és a mostani kártérítések is. Következmény a rendőrségen belűl? Sajnos semmi. Pontosabban kitüntetések. Fasza!
Kik a jobbikosok?
Felülről nevezték ki jelöltjüket.Talán pesti jelöltjük van?
Kicsit jobban körül kéne nézni nem ?Jobbik nem demokratikus, akkor milyen és miért indoklást várjuk.........
Nem kell eladni a termőföldet de szabad piaca van? Hát ez milyen válasz?
Ha ez az mszp véleménye a termőföldről akkor gratulálok mindegyiknek.
Ez azt jelenti bárki megveheti csalhat vele mint eddig.
Szerintem kár túrbónacionalista húrokat pengetni
mert ez magának nem hoz csak visz ;)
Ugyanis ha holnap cigánypogromot fog követelni biztosan lesz 10 egysejtű aki lelkesen megtapsolja magát, de ezek mind ha fene fenét eszik akkor is a Jobbikra fognak szavazni.
Ellenben akad számos más ember aki meg lehet szavazna magára, de ha Ön viszont számos kérdésben lényegében ugyan azt mondja mint a Jobbik is akkor őket viszont elvesztheti.
Szóltam csak barátian, segítően.
Van az a vicc, hogy egyél szart mert milliárdnyi légy nem tévedhet ;)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
hazug
Ön hazudik.Remélem ezt azok a letenyei fiatalok is a szemébe mondják,akik szerint felülről nevezték meg a képviselőjelöltet.
Pár perce beszéltem a Jobbik letenyei vezetőjével,és ő megerősítette,hogy a tagságból ön soha senkivel nem beszélt közülük,persze nem is lenne miről,ha ön szerint szemeket kilőni teljesen természetes dolog.
Ennyit az ön hitelességéről.
A többi válasza pedig teljes valójában megmutatja,milyen képviselő is lenne ön.
A 6.pontban a cigánybűnözésről alkotott véleményét ne nagyon hangoztassa,mert még lecserélik.Az a Jobbik programja.
A politikai elit tele van mindenféle ügyekkel?Árulja már el,jelenleg melyik párt adja a politikai elitet?
Hazudni bűn.
Tisztelt Rada
Tisztelt Rada Úr!
Elnézést, hogy belekotyogok, de van egy-két dolog amivel nem értek egyet. Sőt! Van olyan dolog ami nem igaz!
1. Nem azt mondom, hogy a megoldás helyes, de mindig az okoknál kezdjünk!
2.Hasonló a véleményünk! Itt annyit jegyeznék meg, hogy melléjük, közéjük kíván beülni. Ezt nem a szó fizikai értelmében mondom.
3.A cserkészek is? A sportolók is?
4.Azért ez nem ilyen egyszerű. Nem kell olyan helyzetet teremteni, hogy el kelljen adni a földet.
5.Ez egyszerűen nem igaz! Kérném bővebben. A Jobbik azért nem demokratikus párt, mert ..........! Ide a pontok helyére várnék valamit. A képviselő jelőlt maguk közűl van. Nem felülről nevezték ki. Tehát itt valaki valótlant állít. Ilyen alapon Ön sem magunk közűl van, hisz becsehelyi.
6.Ajánlanám elolvasásra. A 40. oldaltól feltétlen.
http://www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf
7. Lehet arra "kényszeríteni embereket, hogy a kínait vegyék. Olcsóbb? Miért? Azért is mert "feketén" jön az országba a 80%-a a kínai árunak. Na itt kell valamit tenni.
8.Meg kell vizsgálni. Nem minden politikus bűnöző és nem minden bűnöző politikus. Abban azt hiszem egyetértünk, hogy történtek, történnek furcsaságok. Tanácsadások nem kevés pénzért, MOTIM eladása,végkielégítések, stb..
9.Egy biztos. A hazai gazda töredéke támogatást kapja, mint mondjuk a francia. Így lehetetlen versenyezni és máris egy ok, hogy miért olcsóbb a termékük.
10.Lenti fent van a turizmus térképén. Azt nem mondom, hogy nem lehetne jobban. Szerintem mindenki célja az, hogy jobban menjen, tenni viszont kevesen, keveset akarnak érte tenni. Csak mondani nem elég.
11. Itt is ajánlanám elolvasásra ezt.
http://www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf
Főleg a 11.oldaltól.
12.Itt akár egyet is érthetünk. A módját és a fedezetét kell megtalálni.
13. Ismét ajánlanám. Megtalálható benne.
http://www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf
Még egyszer elnézést, hogy belekotyogtam
Kedves Tamás!
Ezekben a válaszokban azok a média-panelek köszöntek vissza, amelyekkel az úgynevezett balliberális sajtó - írott és elektronikus - mossa az agyakat.
Úgy látszik Te egész jól illeszkedsz ehhez a folyamathoz.
Így aztán a jelöltséghez gratulálok. Az esélytelenek nyugalmával csinálhatod végig a "kampányt" és utána irány a süllyesztő.
Mindenféle negatív felhang nélkül, csak a tényekre szorítkozva.
Tök jó, hogy kérdezel - én kicsit segítek neki
nagy jelentősége nincs, hisz Rada válasza lesz a mérvadó - én most csak a gyengébb és a kiszolgáltatottabb mellé álok (és szigorúan ÉN mondom NEM RADA)
- Mi a véleménye a Zushlag ügyről?
Egy szerencsétlent barmot, aki mégcsak nem is magának lopott arra kilövési engedélyt adtak és azóta páran ezen élvezkednek.
- Mi a véleménye a Magyar Gárdáról?
Jó szándékú emberek kihasználása. Eredmény semmi az országnak, ellenben sok plakátragasztó a Jobbiknak.
- Mi a véleménye a magyar föld idegen kézre adásáról?
Jelenleg törvény tiltja (termőföld esetén) azonban a "legnagyobb magyar" /Széchenyi/ már megírta A Hitel című művét. Plusz nem az az érdekes, hogy kié, hanem az, hogy ki műveli.
- Mi a véleménye Bajnai Gordon azon kijelentéséről, hogy miszerint a Jobbikot nem tartja demokratikus pártnak?
Egy katonás szervezet mitől "demokratikus"? Talán a Jobbik alapítóját kellene megkeresnie ebben a témában, úgy hívják Kovács Dávid és a Károli egyetemen tanít jelenleg.
- Mi a véleménye a cigánybűnözésről?
Az, hogy szegénységi kérdés és nem faji.
- Hogyan segítene a gazdákon Lentiben és környékén?
Úgy, hogy elsőnek is beszélget velük, figyel végre valaki a kérdésükre (lásd itt is) másodjára pedig úgy, hogy amiben tud ott képviseli érdekeiket. /erre jelentkezik/
- Mi az elképzelése a gazdaság élénkítésére Lentiben?
Az, hogy nem a politikus "csinálja" a gazdaságot, a politikusnak csak annyi a dolga, hogy közvetít a felek közt. Ennek részeként igyekszik a gazdaságot csinálóknak is megfelelő környezetet teremteni. Ha ugyanis kedvező a környezet akkor lesznek.
- Hogyan segítené a magyar kis- és középvállalkozókat, és hogyan inkrializálná, élínkítené a turizmust Lentiben?
Pontosan úgy, ahogy Önök is javasolják neki. Mert egyetlen ember sem mindenttudó. Ha kaps okos támogatást akkor azt ígéri, hogy azokat igyekszik kamatoztatni. Szóval várja az Ön javaslatait is!
- Mit tenne az érdekében, hogy a lenti fiatalok ne menjenek el a városból?
Ez tényleg nagyon fontos és jó kérdés, puderolás nélkül. Minden tisztességes embert komolyan foglalkoztat - ezért itt is várja a javaslatokat. Mert nem Ő egyedül oldja meg, a Kádár-korszak már rég volt, nem a vezértől és a párttitkártól kell várni az iránymutatást. Ezért kimondottan megtisztelné, ha az Ön gondolatait is meghallgathatná.
- Mit tenne a lenti munkavállalók helyzetének javításáért?
Azt, hogy BÁRKI akinek panasza van forduljon hozzá, és ha az indokolt akkor nem csak teljes politikai befolyását kölcsönzi neki, hanem nagyon konkrétan a törvények betartásával azok betartatásához minden segítséget meg ad. Magyarán ha valakivel csúnyán bánik a főnöke aki nem tartja be a törvényeket, akkor a körötte levő jogászokkal is segít neki. Segít elkészíttetni a beadványt a Munkaügyi Bíróságra, stb.. Tehát nem csak szép szavakkal hazaküldi, hanem a bajban kézzelfogható segítséget is nyújt. /mellesleg jegyzem meg, hogy Rada ezt eddig is csinálta a ki nem fizetett vállalkozókért, tehát ebben az emberben ez benne van most is, csak más ügyekért küzdött eddig/
Hiszem segítettem kicsit másként látni a világot egy igazi Kádár-mai-gyermekének is /ezt én mondhatom, Rada NEM/
---
Radának privát: vigyázni is kell! Egyrészt van sok jószándékú aki tényleg élvezi, hogy végre az életbe elsőnek(!) valaki méltóztat is vele szóba állni: őket bátorítani kell és velük lehet őszintén is beszélni. Ellenben ezekre a beszélgetésekre bejelentkeznek olyanok is, akik csak egy-egy mondatot akarnak kiragadni, kisarkítani, hogy aztán ezzel önt lejárassák - és az eredeti beszélgetéstől az ön kedvét is elvegyék. Magyarán a demokrácia ellenségei ők, mert a többi jószándékú embertől is el akarják venni a lehetőséget. Szóval csinálni kell, mert ahogy az ókori mondja "hajózni is muszáj" de ésszel. Figyelni ki az aki tényleg megtisztel a kérdésével és komolyan kiváncsi a válaszra és van aki csak azt lesi mikor tudja ezt a dumálást elhallgattatni. Gyurcsányt /pedig az utolsó 100év legnagyobb mágusa volt/ az öszödi-beszéd 2 kiragadott mondatával elhallgattatták. Pedig csak megsértett bennünket, politikusként "csak ott" hibázott.
Werbőczi-dédunokái, Horthy-unokái és Kádár-gyerekei is(!) itt élnek köztünk. Sajnos még elég sokáig...
segít?
"segít elkészíteni a beadványt......" Ő? na ne, ismered ennek az embernek a kvalitásait?
"Hiszem segítettem kicsit....."
Attól függ mik a valós szándékok.
Ez a "majd én megmondom mit válaszolnék, ha engem kérdeznének" stílus inkább elriasztja az esetleges szimpatizánsokat.
Szerintem.
Nem az én személyem számít
azaz lehet rám haragudni nem a szimpátiára játszom szerintem a gárdás topicban sem - hanem csak az számít, hogy ezt a szegény Rada Tamást aki ki mert állni ne koncolják fel elvtelen.
Adják meg neki a lehetőséget és "trükkök százaival" ne szocit gáncsoljanak ;)
Sza bocs, de nem az érdekes hány rajongóm van - ők a politikusok (de a politikát mi csináljuk, mert a politikus meg "csak" lakmuszpapír ;))
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Akkor nekifutok mégegyszer:
arra céloztam, hogy - nem tudni miért - aki mellé Te odaállsz, attól hirtelen óvakodni kezdenek a "zemberek".
Vajh' miért?
Jó trükk
tényleg az - csakhogy nem álltam mellé.
Ha a jobbikos vagy bármely hottentotta jelölt tűnik fel bárhol ugyan ezt megkapja tőlem: ne szedjék szét akkor mikor jót tesz. Főleg ne bele mersze-e ugrani helyzettel.
Beleszólnék, ha nem
Beleszólnék, ha nem baj.
Zusi.
Én is úgy gondolom, hogy egy szerencsétlen barom, aki megbízást teljesített. No de ne mondja senki, hogy ott "fent" nem tudják, ki a megbízó.
Magyar Gárda.
Csak egy apró eredmény. Ha nincsenek, máig nem beszélünk a cigányok helyzetéről, pedig a megoldáshoz ehhez is szükség van. Szerinted a MG. hülyeség, azok akik agyon hallgatták a dolgot meg f...a gyerekek?
Termőföld.
Nem csak az a fontos, hogy ki műveli. Politikusainknak az is a feladata lenne, hogy lehetőséget biztosítsanak, hogy magyar ember művelje a magyar földet. Régen is megtette, most is megtenné és meg i8s teszi.
Jobbik és a demokrácia.
Ha finom akarok lenni, akkor ez csúsztatás. Hol katonás szervezet a jobbik? 450 ezer emberről mondja a min.elnök és Te, hogy antidemokratikusak. Hallgasd meg Bokros tegnapelőtti riportját. Az M1-en volt.
Gazdaság.
Ha Te fél igazságokkal jössz ebben a kérdésben akkor én bátran leírhatom, hogy a politikus csinálja a gazdaságot. A válaszodban ellentmondást vélek felfedezni. Az csinálja a gazdaságot, aki a lehetőségeket bővíti vagy szűkíti. Adók, törvények, szabályzók.
Cigánybűnözés.
Ajánlanám a 27-29 oldal elolvasását. Itt élnék azzal, amit Radának tanácsoltál. Nem kiragadni mondatokat.
http://www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2009EP.pdf
KKV-k segítése.
Kell hogy legyen elképzelése, amit javaslatokkal finomítani lehet. Abban igazat adnék, hogy sok-sok beszélgetés. Abból jön ki a nagy kerek egész.
Miért is vezető, képviselő valaki? Hogy irányt, példát mutasson. Ez nem Kádár vagy nem Kádár.
"Ha nincsenek, máig nem beszélünk........"
Meg Sajóbábonyba se lenne rendőrörs a mai napig se.
Pedig ez a kormány "szociálisan" nagyon érzékeny..............
A képviselő nem egyenlő a vezetővel
most nagyképűen: én vezető vagyok de nem képviselő. Ugyanis vannak akik hallgatnak rám - ellenben egy képviselő pont fordítva: neki kell hallgatni az emberekre és képviselni.
Azaz a bot két vége. Egyik befolyásol a másik pedig ezt az eredményt kamatoztatja.
De ne rám haragudj. Mit gondolsz az ATV vagy Hírtv, JobbikTV mit csinál?
A saját véleményéhez akar embereket meggyőzni azaz toborozni, hogy aztán a neki kedveset válasszák meg a folyamat végén.
Szóval mióta a világ-világ ez így megy, sőt szociológiában ezt egészen szépen tanítják. Ott én nem vezető vagyok hanem un. "véleménygazda". Olyan ember akinek a meglátásait mások is átveszik.
Ezt csak azért írtam mert a képviselő nem ilyen és hiba is ha ilyen akar lenni!
Neki az a dolga, hogy a folyamat végén az emberek mit akarnak lesse(!) /közben ne akarja a véleménygazdákat megvenni - azaz csalni!/ majd hajtsa végre azt amit a többség szeretne. Esetleg ha nagyok a viták akkor a felek közt (a vezetők közt) akkor közvetítsen, békéltessen.
Ez a politika. Így működik.
Kádárék (meg még korábban) rontották el ezt azzal, hogy a vezetőt és a képviselőt egybemosták - így lett gazdátlan az ország. Kimaradtak a visszacsatolások.
Kicsit olyan helyzet állt elő, mint mikor egy tárgyaláson nincs ügyész-ügyvéd folyamat, hanem egyszemélyben a kádi dönt mindenről.
Egy demokráciában azonban szerepek vannak. Kinek mi tetszik azt választja.
Te vagy a bíró! A tied a legjobb szerep.
Én is érted írok - a Rada is azt lesi te mit válaszolsz.
/a többihez most bocs - fogom majd folytatni - de a gyerekeim is enni akarnak pénzt keresek kicsit - de ígérem jövök még mert érdekel a többi témában is majd mire jutunk ugyanis érzem téged tényleg érdekel, és ez az a megtiszteltetés részemre amiről beszéltem is./
Oh, Janikám ma kaptam a
Oh, Janikám ma kaptam a képviselő jelölt úr-tol egy vállalkozóknak küldött levelet amiben kéri a segítségemet, ötezer Ft erejéig,hogy támogassam kampányát.
Te ha akarod egy szempillantás alatt előteremtesz részére milliókban mérhető összeget,legalábbis ezt mondtad más portálon, másnak már előteremtetted.
Szerinted a képviselőre
Szerinted a képviselőre nem hallgatnak? Szerinted nem a képviselő mutat irányt? Szerinted nem a képviselőnek kell példát mutatni!? De bizony neki! Azért tart itt az ország erkölcsileg, mert olyan példát láttak, látnak! Min.elnök lehet egy csaló, mert elévűlt! Min.elnök lehet egy másik csaló, aki öngyílkosságba kergetett embereket! Na ehhez a párthoz csatlakozik egy ember, aki még lehet rendes ember és becsületes. Kérdezném. Ott a példa, hogy hozzájuk csatlakozott? Esetleg hasonló az értékrend? Valószínű, ha elfogadják, Ő meg beáll közéjük. Akkor miben lehet más? Lehet más egyáltalán? A körbetartozás ellen kűzd, helyesen. Nem azoknak, akik közé beáll, kellett volna már rég törvényekkel szabályozni, hogy ne legyenek, ne lehessenek körbetartozások?
Valami itt nem stimmel.
"..miért pont az MSZP jelöltje lettem?"
Tán mazochista vagy?
Németh Miklós
egykori miniszterelnök mesélte egy interjúban anno: a nagyapja azt mondta neki, hogy "fiam, a politikát hagyd a gazemberekre."
Egyetértek a nagypapával.
Főleg akkor ha ezt egy igazi gazemeber mondja kamerába
ugyanis én azt gondolom az utóbbi 100 évből kevés patkányabb politikus volt Németh Miklósnál. Antall, Horn, Orbán, stb.. mind-mind mértékegységben külömebb ember volt Németh Miklósnál. Szerencsére. /pl ahogy a Giczy-féle KDNP-t felhasználja ahhoz, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje legyen, de az életbe mindig van igazság: bejött a trükk a szoci vezérek előbb a földön csúsztak előtte, de aztán akkora számlát vágott hozzájuk, hogy a végén mégiscsak kibaszták. Mert az életbe mindig valahol visszakapjuk. - és ez a Németh-KDNP-t sztori erre a szarházira csak egy történet, 90 elöttről is sokezer létezik. Igazi Magyar Gárdás Ő: még azt sem látja meg a többsége, hogy hol lettek átkurva. Zseni de őrült nagy takony az a bizonyos Németh Miklós/
Szóval érdekes, ha pont ő beszél a politikában sakkozó gazemberekről. Mert pont ő az, akit sosem érdekelt az ország sorsa - de milyen érdekes is?
Tudod te mit csinált miniszterelnöksége után? A londoni EBRD elnöke lett, magyarán egyik irányítója az ország gazdasági(!!) kirablásának-széthordásásnak ami már helyből etikátlan a miniszterelnöki + kommunista múlt után nade még az első számú haszonélvezője is - mert te mégis tapsolsz neki. Ő ettől zseni. Nálánál kevesebben okoztak ugyanis több kárt és mégis ők a sztárok akikre fel kell nézni neked is.. Na itt a borzalom. Hogy ennyire átverhetőek vagytok.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
"A londoni EBRD elnöke lett,"
Mindössze megfogadta a nagypapa tanácsát.
Ez mindenképpen dicséretes.
Egyébként látom nem nagyon tudsz a Gárdától szabadulni.
Majd minden írásodba beleszövögeted, ha illik oda ha se.
Nem paranoia ez?
A stílusod meg egyenesen visszataszító, amikor olyan személyeket szapulsz, akikről - bár keveset tudsz - sarkos ítéleteket fogalmazgatsz.
Mi ez a föcsögő gyűlölet?
Újabb lelki eltévelyedés?
Szóval nálad az a dícséretes ha valaki kifossza az országát
mert egy miniszterelnök szerintem eleve nem mehet bankosnak egy rablást közvetlen(!) finanszírozni /hisz pont a kapcsolatait adja a rabláshoz azaz téged!/ de ha előtte még kommunista is volt akkor nálad már rendjén is van és hajrá jobbik, éljen Németh Miklós.
Jól értelek?
Biztosan így gondolod?
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Elég zavaros
históriát fabrikáltál ide - szokás szerint - abból, amit írtam.
Ha neked így jött le, akkor meglehetősen absztrakt gondolkodásra vall.
1. Miért pont N.M. fosztotta volna ki az országot?
Rágalmazol - szokás szerint - bizonyíték nélkül
2.,Ha valaki hallgat az őseire, miért bűn?
3.,A Jobbik társadalmi igényekre figyelmeztető jelenség, aki nem érti miért, nagyot fog csudálkozni
4.,Az a - számomra megmagyarázhatatlan - félelem, ami minden topicba a Gárdát meg a Jobbikot szapultatja veled beteges.
Szerintem.
Kedves Tamás
Te mint MSZP és független.
Mennyire vagy híve az elszámoltatásnak?
És mit tartasz nemzeti értéknek?
Ez a fiatalember
Ez a fiatalember egyszerüségével és őszinteségével kiemelkedik a rikácsoló, frázisokat puffogtató, elhasználódott politikusok tömegéből. Szoritok Neki! Sok sikert ifju barátom! Hozzon neked ez az esztendő sok sikert és győzelmet.
Nézzük akkor! Ki
Nézzük akkor! Ki kormányoz már lassan 8 éve?
Nem fizető cégek és politikusok! Kik lennének azok a politikusok?
Nem gondolnám, hogy a FIDESZ kormány hibátlan volt! Azt azonban gondolom, hogy a mostani és az akkori (FIDESZ) kormányt és eredményeit nem lehet összehasolítani. Véleményem szerint az akkori kormány jóval eredményesebb volt. Meg kell nézni a gazd.mutatókat! GDP, GDP arányos hiány, TB kassza, milyen arányba sikerűlt csökkenteni az alapkamatot stb.
Termál. Itt van igazságod.Azért nézzük egy picit jobban. Vizsgáltad a másodlagos bevételeket is? Áfa, munkahely (itt sem feltétlenűl a fürdő dolgozóira gondolok csak), hány panzió, étterem létesűlt ezek miatt.
A metrónál öngólt löttél.
Autópálya. Te is hamisan, félrevezetően írsz! Amit átadtak, azt nem mind ők építették.
Azt is meglehet nézni, hogy mibe került ez az országnak. 2x olyan drágán épűlt, mint máshol. Az ország ilyen mérvű eladósodását is köszönhetjük ennek.
Nyúgdíj. Mintha most is az lenne a gond. Nincs miből fizetni.
Budapest polgármestere 90-től ugyan az.
Azt meg el ne hidd, hogy az ország összes bajáért a gazd.válság a hibás. Nem nem. A kormány! Az már inkább. Ne Te ezek közé szeretnél beülni. Zusi, Gyurcsány, Keller, Kiss Péter stb.
fussunk neki
Még egyszer:"a sok régi öreg megélhetési MSZMP politikus közé"
Te írtad.Ők már nincsenek?Nem közéjük akarsz beülni?
A négyes metrót hagyhattad volna,nagyobb panamát a világ nem látott.