Többször is megverték társai a diáklányt Lentiben
Folyamatosan piszkálták, alázták osztálytársai a lenti Lámfalussy Sándor Szakközép- és Szakiskolába járó Kropf Katalint. A kilencedik évfolyamos lány nem bírja tovább a zaklatást, a héten történt bántalmazását követően kérte édesanyját, hogy írassa át egy másik intézménybe.
- Szeptember óta folyamatosan a célpontja voltam néhány osztálytársamnak - mondta a diáklány. -Valami miatt kinéztek maguknak, már az első napon belémkötöttek, s azóta is rendszeresen bántottak. Talán azért, mert nem vagyok az a nagy dumás, mint ők. Nem cigarettázom, nem járok el velük inni és bulizni, hiszen a tanítás után mindig hazajöttem. Most is a buszmegálló felé tartottam, amikor hárman is belémkötöttek. Elkezdtek lökdösni, folyamatosan tépték a hajamat, többször leköptek, s a táskájukkal is fejbevertek.
Kati meg is nevezi az őt bántalmazókat. Mint a diáklány mondja, ketten ütötték, a harmadik lány pedig a mobiltelefonjával rögzítette a történteket, s közben folyamatosan bíztatta társait. Mindez a város egyik frekventált pontján, a központhoz közel történt. Több szemtanú is akadt, ám senki sem avatkozott közbe. Hazaérve elmesélte az édesanyjának a történteket, aki telefonon felhívta az iskola igazgatóját.
- Azt akartam tőle megkérdezni, ilyen esetben mi a teendő - folytatta a szülő. - Annyit mondott, ő a bántalmazásról nem tud. Végül abban maradtunk, hogy megteszem a rendőrségi feljelentést, illetve kiveszem a lányom az iskolából.
Nem ez volt az első eset
Kropfék szomszédja, az esetet jól ismerő Kiss Árpád sem érti az igazgatót. Milyen vezető az, aki nem tud az intézményben történtekről? - kérdezi. Kati ugyanis arról számol be, hogy nem első alkalommal bántalmazták. Még testnevelés órán is előfordult, hogy egyik osztálytársa szándékosan ököllel a gyomrába vágott. Mivel asztmás problémákkal küzd, ezért akkor komoly légszomja keletkezett. Az őt most megverő diákok rendszeresen megbontják a fegyelmet az osztályban. A tanítási órákon főleg a fiatalabb vagy a kevésbé szigorú pedagógusoknál komoly fegyelmezési gondok akadnak. A tanulók egy része folyamatosan kiabál, hangoskodik, papírfecniket dobálnak társaik és a tanárok felé, de olyan is előfordult, hogy valaki gázspray-vel fújt be órán.
- Nem tudom mi mehet abban az iskolában - folytatja Kropf Lászlóné. - A lányom lassan olyan lesz már, mint egy idegroncs, pedig ő csupán tanulni ment Lentibe. Nem foglalkozott semmi mással, s ez meg is mutatkozott a jegyein. Matekból még javított is az általános iskolai eredményéhez képest. Talán ez szúrhatta a többiek szemét.
A Lámfalussy Sándor Szakközép- és Szakiskolában nem ez volt az első eset, hogy diákok tettleg bántalmazták társukat. Májusban számoltunk be hasonló történésről, akkor ugyancsak lányok voltak az elkövetők , de a Kropf-ügy kapcsán kiderült, néhány napja egy másik eset miatt is tettek feljelentést a lenti kapitányságon. Kati arról is tud, hogy egy korábban megvert lányt kórházba is kellett vinni.
- Amikor bementünk a rendőrségre, ott mondták, hogy éppen egy hasonló ügyet vizsgálnak, s kérdezték is, hogy nincs-e összefüggés a két eset között, illetve nem ugyanazokról a lányokról van-e szó - tette hozzá Kropf Lászlóné. Az asszony azt is kijelentette, nekik nem az iskolával, az ott folyó oktatással van problémájuk, hanem néhány diák viselkedésével. Kropfné a most nyolcadik osztályos fiúgyermekét is Lentibe szerette volna íratni, ám a történtek után már biztos abban, hogy őt máshova irányítja.
Állandó fegyelmezési gondok az iskolában?
A Lámfalussy Sándor Szakközép- és Szakiskola igazgatója, Tótiván Endre először csak annyit mondott, hogy nem kíván nyilatkozni, hiszen az ügy nem a sajtóra tartozik. Ám később annyit még közölt: az iskola kerítésén kívül történő esetékért nem tud felelősséget vállalni. Amit igazgatóként az ügyben meg kellett tennie, azt elrendezte, vagyis a történtek után beszélt az érintett osztályközösséggel. Emellett azt is elismerte, hogy egyre nehezebb dolga van a pedagógusoknak, hiszen folyamatosan növekszik a sajátos nevelési igényű diákok száma. Az esetleges iskolán kívül történt atrocitások ügyében ő is csak azt tudja javasolni az érintett szülőknek, hogy tegyenek feljelentést a rendőrségen.
Amikor felhívtuk a figyelmét arra, hogy akárcsak a májusi esetnél, most is előkerültek a tanítási idő alatti fegyelmezési problémák, annyit mondott, hogy ő ilyet nem tapasztalt. A tanítási órák alatt ugyan szűrődik ki némelyik osztályteremből zaj, ám ez köszönhető az ottani tanítási formáknak, például a kompetencia alapú oktatásnak vagy a csoportbontásnak.
A rendőrség nyomoz, a lámfalussys szülők nem beszélnek
- A lenti rendőrkapitányság bűnügyi osztálya garázdaság miatt megindította az eljárást - mondta érdeklődésünkre Salamon Róbert, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, majd azt is hozzátette: a fentebb említett májusi ügyben már lezárták a nyomozást, vádemelési javaslattal adták át a zalaegerszegi városi ügyészségnek. A sajtószóvivő arra viszont nem tudott választ adni, hogy hány olyan ügyben nyomoztak kollégái, amelyben a Lámfalussy SZKI tanulói érintettek, mint mondotta, ennek a kigyűjtése hosszabb időt venne igénybe.
A városban más forrásból is próbáltunk utána érdeklődni a történteknek. Szülők, akiknek a gyermekei az érintett középiskolába járnak, megerősítették, hogy vannak komoly fegyelmezési problémák, ám a saját gyermeke védelme érdekében szinte senki nem akart ennél többet mondani. Érdeklődtünk a Napsugár Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál is, ahol Bujdosóné Bagó Judit intézményvezető szerint nem kaptak értesítést az ügyről.
- Akár tanúként, akár gyanúsítottként hallgatnak meg egy diákot, azt a rendőrségnek jeleznie kellene felénk tette hozzá, majd azt is elmondta: a májusi ügyről is lapunkon keresztül szereztek tudomást, s ezt követően indítottak saját hatáskörben vizsgálatot, aminek eredményeként az akkori feltételezett elkövetőket gondozásba is vették.
Folytatjuk a vádolt féllel?
Sikerült a Kropf Katalin által megvádolt lányok egyikének édesapját telefonon elérnünk, aki annyit mondott, ha a lánya valóban érintett az ügyben, akkor kellő szülői szigorral lép fel ellene. Az édesapa ahhoz is hozzájárult, hogy a későbbiekben lányával a történtekről beszéljünk, így talán sikerül kideríteni az okát annak, mi motiválja a diákokat az erőszakos cselekményekben.
címlap 
Új tanév hétfőtől
Kérem tisztelettel a Lámfalussy Sándor Szakközép és Szakmunkásképző iskola igazgatóját
hogy a hétfőtől kezdődő tanév legyen nagyon szigorú, tessék kiadni az osztály főnököknek hogy igen is naponta lehet dolgozatot íratni, feleltetni a tanulókat, főként a
mostani kilencedikeseket, mert ahogy ismerem őket ezekkel megint nem fognak sajnos
bírni velük, ezért kérem igen is tessék őket naponta feleltetni, és ha nem tudja
előző nap tanultakból felelni, tessék beírni a rossz jegyet. Ha húsz egyes kap a tanuló egy tanév alatt, akkor az húsz egyes lesz, és lehet évet ismételni.
Ne adj tippeket
Ne adj tippeket a iskolaigazgatónak. Te sem tanultál többet mind most mi a lámfába
Sőt a Gönczisek sem tanulnak, csak okosnak tartják magukat, nagyon is.
Mi van a vizsgálattal, hogy
Mi van a vizsgálattal, hogy áll az ügy. Vagy ezt is elmeszelik, elmismásolják az illetékesek? Nevezzék meg végre a felelősöket.
Szalagavató - Lámfalussy tanulók
Szalagavatón részt vevő végzős nagy iskolások, olyan szépen fújták a cigarettát, hogy abból érettségin még vizsgabiztos távollétében is kitűnőre vizsgáznának !
Elhiszitek Nekem ? Esti bankettre még gondolni sem merek mit össze nem iszogatnak...
Ez kell Lentinek ! Ezek a Zseni érettségizettek, feltéve ha le tudnak érettségizni -
ezek a mindent olyan jól tudó nagy iskolások
egy biztos
Egy biztos!
Óriási külömbség van középiskola és középiskola között!!! Gimikben sokkal kevesebb a dúrva erőszak.
..vagy csak kevesebbet
..vagy csak kevesebbet hallunk róla, mert nem írja meg az újság.
Nyugodj meg, ha lenne,
Nyugodj meg, ha lenne, hallanál is róla! Ebben a kis porfészekben minden kis ügy eljut mindenhova!
Ne hasonlítsuk össze a két iskolát, mert ez olyan, mintha egy Trabit akarnál egy Ferrarival hasonlítani! (Ja, és nem a Lámfa a Ferrari!:))
Lámfalussy
Én sem csípem ezt az iskolát, már amennyire ezt Oktatási Intézménynek lehet nevezni.
Tanulás 0, cigarettázás szünetekben csillagos 5 - ős !
Ennyi
ez van ez kell el fogadni
NEM KELL A SZÖVEG
Fasz ki van nem érdekel ez a téma kezd unalmas lenni
Én is meglettem vádolva
Én is meglettem vádolva Katalin bántalmazásával,pedig csak ott voltam...Én kajak nem bírtam a csajt,szval nem segítettem neki ez tény...de egy hajcibálásból ekkora felhajtást csinálni??A rendőr is megmondta,hogy ez csak egy diák csíny...lefoglalták a telefonom,mert azt mondta a Katalinka drága,hogy kameráztam,de jól beszopta,mert nem....és nem is találtak semmi bent...nah aztán most legyél okos Kata!!Hogy magyarázod ki magad a rendőrségen???A feljelentésben azt mondtad,hogy kameráztam,a vallomásban meg azt,hogy nem biztos...simán lazán hamis vádakért feljelenthetlek.....Erről meg ennyit..aztán elkéne gondolkozni....
...
Nem tudom mért kell állandóan a Lámfalussyt szidni.én oda járok és igenis kiállok az iskolám mellett.és arrol mért nem irnak hogy milyen jól kijövünk a tanárokkal,milyen jókat ellehet velük beszélgetni,és a legfontosabb hogy meglehet bennük bízni.ez szerintem nem minden iskolában van. arra nem gondolnak az emberek hogy lehet hogy okkal történnek a dolgok...pl. a verekedés...?!jó nem azt mondom h erőszakkal kell megoldani a helyzetet de akkor se értem mér kell ekkora problémát csinálni a dolgokból.
Megértem hogy az idősebbek nem ugy fogják fel a dolgokat mer nem ebbe nőttek fel.de mi arról nem tehetünk hogy ebbe a világba nőttünk fel és a mi gyerekeink is ebbe fognak.Milyenek legyünk ha mindenhol ezt látjuk???nah mind1 nem fokozom tovább a dolgot csak annyi az egész hogy akkor is nagyon nagyon jó a Lámfalussy!!!!zsófy
Te kis vádlott
Magyarázkodnod neked kellene a későbbikeben. Remélhetőleg, hogy ebből a nívós iskolából kikerülve nem leszel joghallgató, esélyed sincs rá, ezen hozzászólásod alapján leszűrhető. Vélhetőleg nem is dohányzol! Te "simán", "lazán" hamis vád miatt senkit nem jelenthetsz fel. Koncentrálj inkább a tanulmányaidra, ha nem akarod Lenti népes munkanélküli táborát gyarapítani. Egy nem volt és nem is "Lámfás" .
Ipari elit
Na Ipari ? Mit tanultatok ma ?
ez a Lámfalussy........
Ez mindíg is így volt.....és így is lesz! Mindíg a gyengébbiket pécizik ki maguknak. És mi van azzal a januári esettel amikor egy lányt a Rendőrség előtt vertek meg? Az micsoda volt? A Szerencséjén múlt hogy a rendőrök épp arra jártak.... a társai pedig csak nézték az esetet...
Szégyen.............
töbszörri bántalmazott diáklány!
Minden iskolában történnek hasonló dolgok. A Gimibe a mentőt hívtákki, mert az egyik diák könyvel fejbevágta a társát! Az egyik osztájban a Klaudia tett rendet miután az
egyik diáklány leK... a Tanárnőjét! Nem értem ezt, Gy. Feri nem beszél a Feleségével?
Ezekről és hasonló esetekről NEM ÍRT A ZH!
Gími
Ez a cikk nem igaz ! Valaki csak felhajtást akar csinálni a gimiből.
A Gimnáziumban ott más probléma van, A gimis csajok inkább a csókot és az erotikát
részesítik előnyben. Oda járok suliba csak tudom mi történik ott.
felfujták
Felfújták az egész ügyet talán lejárató kampány.
...
Szerintem meg nem. Végre valaki kezdi felfedni milyen komoly gondok vannak abban az iskolában és változásra van szükség. Sok ügyről semmit se tudni, mert a gyerek fél megmondani, vagy tudja a rendőrség, igazgató nem csinál semmit se. Szóval lejáratásról nincs szó. Mindenki ismeri milyen gyűjtő hely a Lámfa. Az igazgatóúr meg ahogy van tesz nagyot az egészre. Ez a legnagyobb baj. Előadja minden szép és jó az iskolája, fizetést kap és mennek a napok. A lényeg sajtó, szülő, stb ne zargassa.
Nem bánnám, ha végre egy szigorú, tenni akaró ember vezetné azt az iskolát, talán akkor lenne javulás. (Amúgy Te Lámfás diák\dolgozó vagy? Vagy csak nem ismered a helyet? Mert aki reálisan lát, nem ír ilyet.)
(Mellesleg kint a hír kuruc.info-n is, jól megfogalmazott, igaz bevezetővel.)
Akik pedig a cigit hozzák fel, ne a boltost hibáztassák csak. Mert van hogy az idősebb veszi a kiskorúnak a cigit. Ilyenkor a boltos semmit se tehet. Mellesleg már hallottam olyat, hogy tanár adta a tüzet a diáknak. Na ennyit az Ő hozzáállásukról is.
Országos médium
Az mtv teletexjén is olvasható volt ez a szörnyű esemény,Hajrá Ipari !!
Tanulni kellene a sok csavargások helyett
Igazat mond az igazgató?
Ezt állítja az igazgató: "Amikor felhívtuk a figyelmét arra, hogy akárcsak a májusi esetnél, most is előkerültek a tanítási idő alatti fegyelmezési problémák, annyit mondott, hogy ő ilyet nem tapasztalt. A tanítási órák alatt ugyan szűrődik ki némelyik osztályteremből zaj, ám ez köszönhető az ottani tanítási formáknak, például a kompetencia alapú oktatásnak vagy a csoportbontásnak."
Ezt meséli egy diák a Stop.hu-n: "De mi is folyik Katalin szakközépiskolájában? A választ egy másik ott tanuló diáktól tudtuk meg. "Ááá, ami ott megy, az kész. Volt olyan, hogy akkora hangzavar volt, hogy a tanár csak leült és kicsöngetésig olvasgatott. Közben ezek a barmok meg papírgalacsinnal dobálták" - mondta el a STOPnak egy ott tanuló diák, aki nem hallott Katalin esetéről, de mint mondja, iskola után nem egyszer van komoly bunyó. Vannak néhányan, akik megvárják tanítás után a gyengébbeket, hogy az intézmény falain kívül leckéztessék meg őket."
Felvetődik erőteljesen az igazgató felelőssége is.
http://stop.hu/articles/artic
http://stop.hu/articles/article.php?id=574870
http://www.hirszerzo.hu/cikk.volt_hogy_lekopdostek_a_lanyomat_hajat_teptek_gyomorszajon_utottek.132862.html
Lassan országosan hírhedt
Lassan országosan hírhedt lesz ez az iskola. Gratulálok hozzá. Hajrá Lenti!
Nagy ötlet volt a III-as
Nagy ötlet volt a III-as ovit bezárni, majd egy halom pénzért azt megmaradt romot felújítani, hogy ne egy helyen legyen a barbár képző.
Most a sok okos diák a városon keresztűl ingázik, hogy iskolaidőben vigye hírül milyen egy gyűjtő iskola is az ahova jár.
Az Átkötő úton mutassa meg már valaki nekik a járdát, mert kivagyiságból csak magukat sodorják veszélybe a lükéi.
A cigi meg tényleg elképeztő, nemigaz, hogy egy tanár nem tudja megtudakolni a diáktól, hogy honnan jutott hozzá és azt a kedves boltot jól felnyomni...
Megértem persze a tanári oldalt is, ennyi pénzért állatból embert faragni senki sem fog.
Napsugár
A magas szintű képzést végző iskola attól nem lesz jobb, hogy a Napsugár nevüt " mit is" értesíti-e a rendőrség vagy nem. Az állítólagos "vezetője" nézzen magába és ne háborogjon, vagy menjen vissza az oviba. Az Átkötő úton már többször kijelölésre került "birkáknak" a járda. Ezt ők tudomásul sem veszik reggelenként tényleg úgy ténferegnek. Ez nem tanár kérdése. Az említett intézményben nagyon jó tanárok tanítanak. A cigi kérdése szintén nem tanár függő, hiszen egyik tanár sem bíztatja a tanítványát, hogy cigarettázzál. Embert faragni már nem az iskolában ez csalában indul az iskolában csak folytatódik. Megjegyzésként csupán annyit, hogy Dányi Jóska ideje most jött el, hiszen egy főállású bűnmegelőző van rendőrségen. Vonuljon ki, ha kell minden nap a problémás iskolába, ahol adja elő a szakmai tanácsokat.
Csak nem képzeled, hogy
Csak nem képzeled, hogy ilyennel foglalkozik? Akkor nem lenne ideje a Ledvai rádióra, a szürnyű Lenti TV-re, a Lenti és Vidéke újságra és még ki nem tudja, hogy mi mindenre a munkaidejében. A kapitány úr meg ehhez csak aszsisztál. Működik a rendszer. Az alpolgármester utasította a feleséget, aki utasítja a kapitányt, hogy hagyd a Jóskát, mert a munkaidő mellett kell, hogy maszekban a Fideszt nyomja!
Attila az ismeretlen
Attila az ismeretlen bábmester...
Én is hozzászólnék
Lámfalussyban az a gond hogy a tanárok nem tudnak rendet rakni a tanulók közt,
leadják az órákat, és kész, fizetésük megvan, mit törődnek azal ki mit csinál délután.
Ja és mióta engedik meg ipariban a dohányzást 18.év alatti tanulóknak ?
Az más hogy iskolán kivűl dohányoznak, sok a pénz...
dohányzás
Igaz a 9. osztályos messze van a 18-tól.De azt valahonnét beszerzi.Valaki odaadja neki.
Mikor hagyná abba a dohányzást a diák ha Lentiben közterületen tilos lenne mint ahogy több országban, és megfelelően szankcionálva lenne.Vagy min 1000ft lenne a dohány. Hidd el meggondolná.A Tanárnak az a kötelessége hogy leadja a tananyagot ha, nevelni kell akkor nincs semmi eszköz a kezébe.Hiába ír a szülőnek hiába van szülőértekezlet.
diákverés
Az oktatást is elérte a válság.Ide vezetett a sok máónika meg a jhosi kibeszélünk megverünk.Ezzel bombázzák a diákokat időseket.Csodálkozunk az erőszakon meg a lövöldözésen.Lassan biztonsági őrök kellenek az iskolákba is.Ezt nevezik oktatásnak ez nem oktatás a politikusaink Magyar Bálint és Hiller és Pokorni szerintem megalkották a csúcsot.Jogokat kell adni ugye kötelezettséget nem.
Ha most nekiállunk számolni mostani szakiskolás kilencedikesek mikor kezdtek.
Ugye a bőven a rendszerváltozás után.Ezt is elkú.......... Mint mindent ebben az országban .
Szebb jövőt!
itt látszik hogy
Itt látszik az a tény hogy Lentiben,semmi kultúra nincs Lentiben ami volt az leépült.
Nyilván ebben vannak anyagi gondok is.Nincs közösségi élet nem tudnak közösségben élni,
tv chips telefon.Ez a jövő?Ők lesznek egyszer szülők is,ezek után ki lesz tanár.
Szerencsétlen tanár mit tud csinálni? beír egy egyest egy szaktanárit KINEVETIK...
Sőt a diáknak nem kötelessége megmondani otthon a jegyeit...............
Ugye Magyar Bálintunk meg a többiek megcsinálták.............
Jól sikerült a sok kis hülyeség összeadódott itt a részleges eredmény.
Lámfalussy
Hát ez a Lámfalussy elit, tanulás nem kell csak mások megsértése
diákverés
Mostanában jó hecc ha verekednek a diákok? Nem hiszem el, hogy az igazgató semmiről nem tud! De persze ha van egy kis enyje-benje, akkor a verekedő "gyerekek" szülei rohannának a suliba. Mi lesz így a világból?
Ma már elment a "világ"!
Az Igazgatóknak nem kell tudni mindenről, ami tanórán történik...!Csak extrém esetekben.De odáig el kell jutni.. mert a TANÁR szégyenli, hogy Vele ilyen előfordul...holott nem Ő a hibás.!..., hanem a helyzet, az elmismásolt ügyek, mert azt gondolják, ha nem csinálunk "ügyet" a problémából, akkor az már nem is "ügy!" A SZÜLŐI FELELŐSSÉG!!! Hol vannak ŐK?...Az elhibázott szeretetükkel és a saját magukkal-meg nem értésükkel..-Ki meri bevállalni a problémákat?...Pedig jócskán vannak..., de nagyon eltakarják Őket...., vajon miért...?...Az "áldozatok", meg egyre többen lesznek...
Anyák...Apák..., akik itt éltek..! Legyetek Őszinték egymással családon belül...követeljétek meg és mutassatok példát az elvárásokban, h
Csak egy tanuló
A rohadt életbe már nem hiszem el hogy mindig csak a rosszat tudják megírni erről az iskoláról. Igaz hogy mostanában történtek olyan sajnálatos események amikre nem vagyunk büszkék...De kérdem én mér csak ezt az iskolát találják meg az újságírók? Van lentiben más középiskola is aminek van takargatni valója, csak sajnos erről nem ír senki....A tanárokról pedig senki ne merjen semmi rosszat mondani. Mindent megtesznek a gyerekér. Arról a tanár nem tehet hogy a hülyegyerek nem bír magával és bomlasztja az osztályt, és az óra mentét zavarja. Sajnos a tanárnak nincs semmi eszköz a kezébe amivel fegyelmezni tudjon. A legszomorúbb hogy neki nem is kéne fegyelmezni ha a gyerek otthonról hozott volna annyi kultúrát magával amivel legalább a tanárt és az osztályt ne zavarja. Szerintem nem a tanárokkal és az intézménnyel van a baj. A legnagyobb baj abból van hogy van egy-két olyan egyén akik produkálják magukat, és van egy újságíró aki ezeket a dolgokat nagyon jól ki tudja forgatni az iskola ellen ami szerintem undorító és gusztustalan, és azok a megkeseredett szánalmas emberek akik más kárának örülnek és akik elhisznek ennyi marhaságot, 1 percre gondolkozzanak el hogy mért jó az nekik hogy ilyen szemétségeket írhatnak el. Fogadni mernék ők is csak hallották egyik haverjuktól aki tuti hogy nem úgy mondta el az esetet ahogy volt. Nem is szaporítom tovább a szót. Aki elhisz mindent amit az újság lehoz azt tudom sajnálni. Az az igazság hogy már egy ideje tagja vagyok az iskolának, és csak jót kaptam mind a tanároktól mind az iskolatársaimtól. Sajnálom azokat akik miatt most itt tartunk, hogy országosan hírhedtek lettünk, de remélem mindenki megkapja az lettől ami neki jár......
válasz
"...De kérdem én mér csak ezt az iskolát találják meg az újságírók?"
Mert abban a másik iskolában sokkal nagyobb a rend. Ott az igazgató törődik a gondokkal és megkövetel egy bizonyos rendet. A másik az un. hátrányos helyzetű társaságból sokkal kevesebb vannak a másik iskolában. Látszik, kevesebb is a gond.
A Lámfás tanár valóban nem tehet semmit, de attól még nem úgy kéne hozzáállnia, hogy szarok, bele öljétek meg egymást. Saját szememmel tapsztalhattam meg mind a két iskolát és elhiheted a Lámfás sok negatívum valós gond. Ami a hozzádhassonlók miatt csak még nagyobb lesz. Persze nincs, gond. A lopás, verés, zsarolás, stb normális? Mert szerintem nem. Bár lehet Te nem láttad a külső részt az Akácfa utcában, ezért hiszed, hogy minden rendben van.
Új vezető kéne a Lámfába, az kivágáná a sajátos nevelési igényű, de bajkeverő magot és máris sokkal nagyobb rend lenne. Az ilyen bajkeverő, bűnöső kiskorúnak nem Lámfa, meg jogok kellenének hanem egy erre kijelölt, kizárólag erre létrehozott suli, szigorú nevelővel kéne.
Csak egy tanuló
Kedves ismeretlen! Először is szeretném leszögezni hogy igen is tudom mi zajlik az akácfa úti részben mert már 2 éve majdnem minden nap ott vagyok. Az a diák kivágásos dolog amin mindenki lovagol nem megy olyan könnyen mint azt Ti "nagyon okosok" gondoljátok, de ebbe most nem mennék bele. A lényeg hogy hiába szidjátok az igazgatót, neki sincs semmi eszköz a kezébe sajnos pedig ő lenne a legboldogabb ha nem az ő iskolájáról írnának ilyeneket. Van az iskolának normális és működőképes házirendje amit minden diák elolvashat és az év elején az osztályfőnökök ismertetnek a tanulókkal. Igaz vannak olyan tanulók akik a házirenddel nem foglalkoznak és direkt az ellenkezőjét csinálják ezzel is direkt bosszantva tanáraikat, mert ezzel ők lesznek a nagyon és a menők, közben miattuk megy tönkre nem csak az iskola hanem az egész ország sőt még a világ is mert nem hajlandók beilleszkedni az iskolai közösségbe. Én nem tudom te kivagy aki mind a két iskolát ennyire ismeri, de szerintem nem nagyon vagy tisztába azokkal a dolgokkal amiket leírtál. Lehet hogy vannak olyan gondok amiket írtál, de tudomásom szerint ezek el lettek rendezve és már nincs belőlük semmi baja senkinek, csak te vagy olyan "okos" hogy ilyen nagyon régi ügyekkel hozakodj elő mert eddig erről még nem volt szó sehol és ki akartál tűnni, hogy milyen okos vagy, hogy te ezt is tudod....Szánalmas. Bocsánatot kérek hogy ezeket a dolgokat így leírtam és sajnálom ha megbántottalak de nem viselem el ha valaki csak egyoldalúan ír és nem foglalkozik a másik felével a történetnek. Nagyon jól tudom én is hogy nem egy tökéletes iskola a Lámfalussy, de máshol is megtörténnek hasonló dolgok, csak azt nem írja meg senki az újságban pedig meglehetne. Itt senki nem akarja azt hogy sajtó elnémuljon vagy hogy korlátozva legyen is bármi. Annyit szeretnék csak, és szerintem jogosan hogy ha már rólunk ennyit cikkeznek akkor menjen már be valaki a másik iskolákba és nézzen körül vagy legalább kérdezzen körbe ki milyen hasonló esetről tud az iskolájában, pl.: verekedés, lopás, fenyegetés, és majd utána beszélhetünk arról hogy hány problémás gyerek jár a Lámfába és többségük honnét jön....Na jól van többet nem írok, mert felesleges, aki elhisz minden rosszat azt én hiába próbálom meggyőzni az ellenkezőjéről nem fogom tudni, de nem is akarom. mindenki azt hisz el amit akar.
Az egészről csak annyit, hogy szerintem ennek az egész veréses ügynek semmi értelme. Ha jobban belegondol az ember rájön, hogy csak azok verekednek ilyen helyzetben akik elött nincs normális példa az emberi viselkedésre és magatartásra.
a másik
A másik iskolába a minap mentő vitte el a felszakadt, vérző fejü gyereket. Hát tényleg nagyobb a rend.
egyik kutya másik eb
A Lámfából meg múlt pénteken.
Ja a szakállas tollnok....
Ja a szakállas tollnok.... Az komoly.... Meghát emberek! Ez a demokáré!!! ( ahogy egy füstösképű nagyember mondta ) A tanár semmit sem tehet... A gyarekeket a média "neveli" nem szülő.. Csoda hogy még ekkora rend van! Persze szegény lányt ez nem vígasztalja... De bántalmazás minden iskolában volt.. Már apámék idejében is.. Pedig az nem most volt...
Megint a sajtó?
A sajtónak igenis az a dolga, hogy feltárja a problémákat. Ugye,senki sem akarja,hogy az újságot megint cenzúrázzák! Ne az újságírót tegyék felelőssé az ügyben! Van itt családsegítő szolgálat,ifjúságvédelmis, nekik is komolyabban kellene foglalkozni az üggyel. Meg az igazgató úr is elgondolkodhatna az ügyön!
buzi göncisek
Mért akk a gönci mijen szar nagynak tartyák magukat és a veszélyvágtán mégis utolso hejen végeztek jah és az a nem mindegy hogy a lámfalussy szakmunkás 9/c osztálya nyerte és ak igy nézik le a lámfát a buzi göncisek és gimisek erröl enyit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ennyire vagy képes
Tanuljál meg először helyesen írni,majd utánna kecsegtesd tudásodat,a szókincsedről nem is beszélve!!!!!
utána!!!
utána!!!
buzi göncisek
jah és még anyi hogy a göncisek befoghatják a pfájukat mert oda csomo drogos köcsög jár jah és terjesztik is a droegot eröl enyit nem akarok neveket mondani mert nem ojan vok!!!!!!
buzi göncisek
jah és még anyi hogy a göncisek befoghatják a pfájukat mert oda csomo drogos köcsög jár jah és terjesztik is a droegot eröl enyit nem akarok neveket mondani mert nem ojan vok!!!!!!
A tudást soha nem vehetik el
Tőled nem is lenne mit.A tanárodat is megnézném,aki ennyit tudott kihozni az alapanyagból.
Ojan vok.Ehhez nincs komment.