"Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok?
Forrás:Irodalmijelen.hu
Szép Ernő a "magukfajták-magunkfajták"-ról
1953. október másodikán halt meg
Szép Ernő
magyar költő, regényíró, újságíró, színpadi szerző, elbeszélő
Tanultam tőle. Mindent. Szavakat. Ezt a szót is: emberszag. Azt is, hogy már életében úgy mutatkozott be: "Szép Ernő voltam". Mondatfűzést. Helyzetrajzot. És amit nem értettem. Nem, mert senki el nem magyarázta úgy, hogy értsem.
Ezt itt:
"Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. Mintha ránéznék valakire, akiről tudják, hogy az lopott egyszer! És nekem a szememmel ki kell tartanom ezt a vádat vagy ráfogást vagy elnézést vagy mi az, hogy az embert zsidónak veszik. És nekem úgy kell néznem, hogy igenis, rendben van, jól van, zsidó vagyok. Pedig énbennem ez egyáltalában nincs elintézve. Én az egész dologgal nem vagyok tisztában. Nem vagyok ebbe beleegyezve, se belenyugodva, csak ráhagyom, hogy zsidó vagyok, mit csináljak? Engem kérdeznek, mikor rám néznek. Mit feleljek? Én egyszerűen elnevetném magam: de kérlek, hisz ez egy őrült ostobaság, csak nem fogunk ebben az érdekes életben ilyesmivel is foglalkozni? Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember."
Onagy Zoltán
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
címlap 
ha zsidó vagy baszd meg
ha zsidó vagy baszd meg anyád naponta. Misi
Misi szégyeld
Misi szégyeld magad-gyalázatos hozzászólás!
EMBERNEK LENNI...,
minden körülményben...! Csak sokan elfelejtették, hogy ez mit jelent...!? Becsületességet,lemondást, odafigyelést az elesettek problémáira...!Megoldások...új lehetőségek keresése...!
Akik most megválasztott felelős vezetői a helyi, megyei Önkormányzatoknak, akik helyileg döntenek lehetőségekről...sorsokról..., mindent megtettek a falujukért, városukért?-mert sok pénz felett döntenek...,vagy csak a saját vajaskenyerüket kenték...jót röhögtek a markukba, hogy sikerült megint szemfényvesztést véghez vinniük az átlag- emberek körében és a saját tehetetlenségüket kenték rá a kormányra...!Ellehetetlenítve mindent, ami a reformokról szólt...! Mindenki tudja, hogy már semmi sem lehet úgy, ami eddig volt...!
Nagyon észnél kell lenni az Embereknek a következő választásoknál.
Politika-mentes, elkötelezett szakemberekből álló érdek képviselők kellenének MINDEN SZINTEN!
Muszáj, hogy pártpénzek irányítsák a jövőnket?-"civil"
Borzasztó ez a cikk...
és egy csodás-sok mindent megért "művész-Ember"véleményét írom le..., aki sok mindent megtapasztalt élete során..., és Őt mindig a szeretet vezette itt zalában. Zalakaroson élt szerényen...és ingyért dolgozott szobrászként..."..voltak zsidó és román barátaim is a romániai iskolában, ahova jártam.Nekem mindegy volt honnan származott, az emberség volt az első. Mindig figyeltem gyerekként a zsidókat.Köztük egy berúgott embert sem láttam, de a keresztények között sokat.A keresztények a környezetemben nem egyszer verték az asszonyaikat, a zsidóknál nem volt ilyen..! Amikor a szegény zsidó család lányát adták férjhez, akkor a közösség adta össze a hozományát, hogy ne menjen üres kézzel az életbe!"...Erzsi néni
Azt hittem,hogy ezt a kurva
Azt hittem,hogy ezt a kurva fórumot már nem lehet tovább csűrni-csavarni,mindenkibe belerúgni,beszarozni.Mindig találtok egy témát,ami másnak célpont.CSAK JÓ NAGYOKAT KÖPHESSETEK EGYMÁSRA,AKKOR FASZA.Nem csak erre a témára értem,az összesre.
Nem szerencsés a téma, de
Nem szerencsés a téma, de talán én is idézhetek egy klasszikust, egy mindenki(?) által elismert 'igaz magyart':
Márai Sándor:
'Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban; ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből, a "jobboldaliság" címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint "keresztény magyar ember" előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert "keresztény, magyar úri ember", joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem "keresztény magyar", vagy "úriember", tartani a markát s a keresztény-magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a "jobboldaliság" igaz értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedik, reménytelen: talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonynyal hajlong majd az új rend előtt: de szíve mélyén örökké visszasírja a "jobboldali, keresztény, nemzeti" világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett "előkelő közhivatalnok"-nak lenni és sérthetetlen, páncélinggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak becses létezés tényét. Ez a fajta sohasem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.'
... anyádat naponta ..
... anyádat naponta ..
Megértem a jó szándékot
De azt hiszem ezzel sikerült is kilőnöd az eredeti témámat.
Az nem az eszmeiség és ideológiaiság vagy izmus-izmus lett volna.
Mást nem olvastál ami esetleg a témához illik?
Megértem a jó szándékot
De azt hiszem ezzel sikerült is kilőnöd az eredeti témámat.
Az nem az eszmeiség és ideológiaiság vagy izmus-izmus lett volna.
Mást nem olvastál?
2002-2010?
aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül
Abszurdisztán alkotmányos diktatúra 2002-2010 május
Én vagyok Én, Te vagy Te,
Én vagyok Én, Te vagy Te, ki a hülye, Én vagy Te?! :) kábé ez a színvonalad...
2002-2010!
Te tényleg nem érted?