Szabadulnék a Lyonesstől
Cibere, 2009, szeptember 28 - 07:15
Szabadulnék a Lyonesstől de nem igazán tudom hogyan lehetne megoldani úgy, hogy a
kivarázsolt pénzemet (500eFt) ne veszítsem el.
A baj az hogy nagyobb forgalmat nem hozott a dolog, viszont akik addig is nálam fogyasztottak azokat beléptették a rendszerbe (milyen érdekes az ügynök munkája)(mekkorákat röhöghet rajtam) és így még veszteség is ért.
A konkurencia nem zárt be sőt szépen gyarapszik mert nem mindent kell beütnie.
Szóval elátkozott egy szisztéma ez a piramisszerű átvágás.
Ha valakinek volt vele dolguk azt kérem hogy segítsen információval.
címlap 
ezen csak nevetni lehet
Erdekes volt olvasgatni a sok szerencsetlen hozzaszolasait. Fingjuk sem volt semmirol, csak nyomtak a dumajukat. Varjatok csak szepen a Lyoness veget, de az a rossz hirem hogy abba bele fogtok oregedni. Tipikus magyarok....
Nem léptem be a Lájoneszmegbe
A forgalmam több, nem idegesítem magam mindenféle százalékokkal. Rónásin röhögök, stb.
Kösz jól vagyok.
Lyoness
Tudod mi a különbség közted és a Rónási között?Míg te felhörpintessz egy kórsó sört,addig a Rónási megkeresett pár százezret!!!Aztán lehet röhögni rajta-de eközben Ő sokkal jobban érzi magát!!Majd aztán meglátjuk ki nevet a végén...
lyoness
Rendben van ez mind,csak a kérdés a következő: hol,és hogyan adózik a 'L'-ből a Rónási úr? Várnék azzal a nevetéssel :) Ez még nincs lefutva...:)
Miért
Feljelentetted?
kíváncsi vagy?
én? miért pont én? Engem aztán nem érdekel...van annak ellensége is?!
Kár,hogy a lukoil egy
Kár,hogy a lukoil egy büdös forintot sem ad vissza a lyonesnek a tankolások után!Tehát adott a kérdés..honnan jön a tankolások után visszakapott pénz???miért érzek bukta szagot?lyones..vicc
egyi termékpartner
Azért érzel bukta szagot, mert semmi ismereted nincs az egészről. Úgy a Lyoness nem köt szerződést egyik termékpartnerrel sem, hogy az 1%-os haszon ne lenne meg. Ez minden termékpartneri szerződésében szerepel, és még a multi láncok esetében is. Először kicsit tájékozódj, majd utána alkoss véleményt. Elárulom, hogy még a cég nevét sem tudod normálisan leírni....
savanyú
a szőlő.
LUKOIL benzinkutak Lyoness kártya elfogadó helyek
A LUKOIL benzinkutak pénzt utalnak vissza az üzemanyag árából a lyoness kártyával rendelkező vásárloknak!
2011.szeptember 1-től a LUKOIL valamennyi magyarországi töltőállomásán elfogadják a Lyoness Cashback kártyát!
A Cashback kártya a benzinkutakon készpénzes és bankkártyás fizetéssel egyaránt használható.
további infó: http://lyo.oldal.biz
Marcsi
Szia
Nem veszítettél el semmit hiszen a pénzed megvan a számládon, mint előleg.
Az előleget a lyonessben vásárlásra két módon is felhasználhatod.
A kiegészítéssel és a Recah-el. Keresek neked infót, de addig nyugodtan felhívhatod a lyoness magyarországi leányvállalatát ők is segítenek.
Nem értem.
Nem értem mire kell előre a lymósoknak fél millát fizetni. Ha olyan jó a rendszer, akkor nyilván jó az ügyfélnek, mert olcsóbban vásárol. Nyilván jó lehet a szatócsnak, mert forgalamt generál (de legalábbis biztos, hogy akinek van kártyája hozzá jön vásárolni.) Akkor minek befizetni a fél millát, anélkül miért nem működik? Tényleg a spáros kártya is ugyanezt csinálja és ott nem kell előre befizeni. Találncsak nemdebár vmiből csak meg kell venni a lyo-ós rendszámú luxusaudikat?
Nincs is.
Nem baj hogy nincs is lyo-s rendszámú autó. Ha-Ha. jó vicc volt:)
Nem értem
Kérlek nem lymos hanem Lyoness .Tudod minden hol van kezdő befektetés ez nem a Lyoness pénze hanem a saját pénze és nem a vállalkozásé és bolté.A vásárló csalogatása, megszerzése ,törzsvásárlóvá tevése elég nehéz vállalkozás.A multiknál ezt úgy hívják polcpénz amig le nem rakod a pénzt még a polcra sem teheted ki az árút, és be sem fogadják.A spáros kérdés ,nézz utána Lyoness partner volt több mint két évig 1 milliárd forgalmat generált a Lyoness .Nem vezette be a kártyás rendszert csak utalványos rendszer volt ,ez a forgalom ki esett ,hát valamit kellett csinálni hogy vissza jöjjön a vevő.De kérlek menj el a spár kártyával a praktikerbe vagy másik élelmiszer boltba ,gyógyszertárba , a gumishoz ,az építőanyag boltba , kapsz a spár kártyára kedvezményt ezekben a boltokban ?Már annyi kártya van benzinkutak multi bevásárló központok Hát a luxus Audikat még nem láttam hogy ebből vették volna meg ,inkább a vállalkozása mert talált piacot .A másik én még magasabbra emelném a kezdő befizetést mert akkor komolyan venné a saját vállalkozását és nem sirna vagy mások anyagi helyzetét kukucskálná.De jobb lenne ha tájékozódnál a rendszerről pontosabban.A befektetett pénze fél milla ha jól dolgozik és meg tesz mindent 4,5 millát hoz ,de ha semmit akkor nem kap semmit .Ha bukik mit bukik többet bukott az adózásban, a politikában , a kiszolgáltatottságában a bankok hitelnyujtásában ott a provident 427% kamat ez mi ?Az okorban 7% kamat felett uzsora kamat volt és levágták a kezét , még szerencse hogy ez nincs mert kénélküli ország lennénk.Hát ennyi más szemszögből.
Kapizsgálom
Kezdem érteni. Szóval azért fizeti a félmillát a bótos mert hülye és különben tönkretenné magát. Vagyis a Loch NEss-i szörny szörnyszüleményének cége tulajdonképpen észt oszt a fél milla cserébe. Hú de mennyi észt lehetne kapni még több pénzért... Azt mondjuk még most sem tudom, hol van az anéhány fél milla. Mert azért én látni vélek luxusaudit.. Csak a dumából épített légvár össze ne omoljék nagyhirtelen, mert könnyen összeismerkedhet egy-két ember híres BKv-s extótumfaktumokkal.
Az a kár, hogy a lyo-s
Az a kár, hogy a lyo-s rendszámú luxussal nem adtak némi szerénységet is, ugyanis szegény vezetője azt sem tudja mikor van elsőbbsége, és mikor NINCS!
Végül igaz nem törtem össze az autómat, de ha nem akkor fékezek bedarált volna a drága!!!
Egy kevés önbizalmat egy kevés szerénységre cserélni lenne jó!
Ez mondjuk igaz:)
Ez mondjuk igaz:)
Dejó-
sokáig hagattá.
Nem kell
Miért,be kell fizetni?Nekem nem kellett.:)
Ja,és még mindig nem vitték el a Lyo vezérkart?Pedig itt alul azt olvasom összeomlott a rendszer:)
haddcsak!
Majd összeomlik mint a lenti mszp
Már nem tud öszeomlani....
Már nem tud öszeomlani....
Nem értem az embereket!
Szabadulnék a Lyonesstől.De miért ?Nagyobb forgalmat nem hozott ?
Viszont akik a vevőid voltak továbbra is ott maradnak.Vagy van lehetőség befejezed a Lyoness vevőkkel a kapcsolatot és megmondod nincs kedvezmény,elmehetnek a konkurenciához ,vagy megmondod számla nélkül adod az árút adsz 10% kedvezményt és semmiről sem adsz számlát,pénztérgép nincs üzemben .A 25% ÁFA értékbe belefér !Csatlakozol az állami költségvetés 1/3- nak Áfa érték eltüntetőihez!Te számlát adsz ,ez nem jó !!!De az állam milliós ajándékot sorsol ha beküldöd az ÁFÁ-s számlát!Most adjál számlát vagy ne adjál?
Ki foglalkozik a Baumaggal , Kulcsár ügy ,még felelős sincs ,UDZ RT eltüntetés Dávid Ibolya hamis CD ,nem gondoljátok hogy valakinek az érdekét sértette a Scienet ,és a Lyoness is túl nagy vásárló erő és a pénz nem arra megy amerre kellene !Budapest Kinai Piac miért nem zárják be.Sem Áfát sem adót nem fizetnek egy fillért sem.Ott nincs csalás törvényes minden!
A vevő mit veszit ha Lyoness tag, az árut meg kell venni az ára adott.Ha Lyoness tag kap vissza térítést, ha nem tag nem kapna semmit.Sem élelmiszer boltban sem a multicég nem ad kedvezményt hiába kérem adjon ! Ad pontokat matricákat gyüjtögesd a pontokat a gyermekem macikat hoz haza tankolásért már focizok a sok macival!Több tizezres tankolásért kapok egy 250Ft-os macit amely 6000ft kedvezményt takar ha engedményt adnának! De nem macit adnak!Miért nem adnak a pontokért benzint vagy gázolajat !
Ja az nem üzlet ! Hát ez nem átverés ez nem piramis,nem MLM,ez tisztességes üzlet.
Addig amig nem lesz rend addid bármilyen kezdeményezést támadnak fúrnak eltipornak rágalmaznak.
A vásrlók az MLM rendszerben ment az Amwey 20-22 éve és most is megy nagyon jól! Akik bent vannak nem kárognak hanem dolgoznak,mások meg szidják!Egy biztos ingyen semmit sem adnak dolgozni kell és keményen.
De a Lyonessre vissza térve a te gondodra ,amelyet egy hozzá nem értő mond, bővítsd az árukészletet ,adj kedvezményt továbbra is ,léptess be egy közvetlen családtagot utánad és az léptessen be mindenkit a környéken beszéld rá lépjenek be mert minden után adsz kedvezményt! Igy megmarad a családi kasszában a teljes forgalmad után 1%-a !Tehát évi 10 millió éves forgalomnál 100,000Ft kapsz ez két 50,000 ft-os részérték ,melyből ha szerencséd van 1-2 év után vissza kapsz 800,000Ft-ot, ezt mondják a beszámolókon ,amit neked is elmondtak,nem hiszen beléptél.Viszont aki tag az hozzád megy vásárolni.Beszélj egy két kereskedővel akiknek csak ez a forgalma van ,mert nincs vevő és piac , a multik mindent elvisznek.Honnan tudsz vásárlókat szerzni ? Több vevő nincs ,a torta csak kisebb amin osztozni lehet.Az 500 ezred semmi ha beteszed a bankba 4-5 év alatt eltünik,semmit nem ér!
Döntés nehéz előtted a választás joga!
Az örök igazság
Szépen lassan elfogytak a palimadarad, így most mindenki vakargathatja, amije van.
Újból beigazolódik az örök igazság:
Szarból nem lehet várat építeni.
már jön,már jön
Újabb vizsgálat a Sciennet és a Lyonnes ellen
Index
2009. december 8., kedd 11:58 | Frissítve: 1 órája
A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megszegése miatt már egy hónapja folyik az eljárás a Sciennet valamint a Lyoness rendszerek működtetetésében részt vevő vállalkozások ellen, közölte a Gazdasági Versenyhivatal kedden. A Sciennet ellen PSZÁF-vizsgálat is folyt, egy vezetője előzetes letartóztatásban van.
November 2-án indított eljárást a versenyhivatal a ScienNet International LLC, valamint a Headmin Marketing és Adminisztrációs Kft. ellen. A versenyhatóság arra gyanakszik, hogy a két vállalkozás tisztességtelen módon befolyásolta a fogyasztókat és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, közölte a GVH kedden.
A versenyhivatal azt írta, a vizsgálattal azt szeretné tisztázni: a ScienNet International LLC által üzemeltetett és népszerűsített Sciennet rendszerrel kapcsolatos kommunikáció egyes elemei jogszerűek-e. A versenyhatóság egyebek mellett azokra a kérdésekre a választ, hogy megalapozottak-e a „Gazdagodjon meg költekezéseiből”, a "Függetlenítheti magát anyagilag” és az „azonnali” jóváírás szlogenek, hogy a tájékoztató anyagokban megfelelő módon feltüntették-e az 1-1,5 százalékos kezelési költséget, hogy a vállalkozások informálták-e a fogyasztókat arról: tízezer forint alatti jóváírás az árengedményszámlán csak évente egyszer kerül kifizetésre. A versenyhivatal azt is vizsgálja, nem megtévesztő-e, hogy bár nemzetközi törzsvásárlói közösségként népszerűsítik a rendszert, de a rendelkezésre álló adatok alapján csak Magyarországon tevékenykedik.
A GVH szerint Valószínűleg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát sérti az is, hogy a ScienNet rendszer keretei között a fogyasztók juttatást kaphatnak ugyan, de az ígért nagymértékű juttatások elérésének alapfeltétele, hogy közreműködjenek más fogyasztók ScienNet rendszerbe történő aktív beléptetésében.
hirdetés
A versenyhivatal korábban, még ez év október közepén, hasonló okok miatt indított eljárást két másik, ugyancsak vásárlói közösség szervezésében érdekelt vállalkozás, a Lyoness Hungary Kft. és a Lyoness Holding AG ellen. Velük kapcsolatban is az a gyanú merült fel, hogy tisztességtelen módon befolyásolták a fogyasztói döntéseket és feltételezhetően megsértették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.
A GVH észlelte, hogy a Lyoness Holding AG és a Lyoness Hungary Kft. által Lyoness rendszer néven üzemeltetett vásárlói közösség tevékenységével, népszerűsítésével kapcsolatosan tájékoztató anyagok valószínűleg nem jogszerűek. Az a vizsgálat többek között azt igyekszik tisztázni: a fogyasztók valóban egységesen, minden vásárlás után 1 százalékos visszatérítést kapnak, azonnal és ingyenesen, a szervezők a törzsvásárlókkal közölték-e, milyen euró/forint árfolyamot alkalmaznak.
A Lyoness rendszer esetében szintén felmerül a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése azáltal is, hogy a fogyasztók juttatásban részesülhetnek ugyan, de az ígért nagymértékű juttatások elérésének alapfeltétele más fogyasztók Lyoness rendszerbe történő aktív beléptetésében való közreműködés.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették, hívta fel a figyelmet a GVH. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A versenytörvény alapján az eljárás befejezésének határideje 90 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható.
Már jön már jön válasz
A GVH észlelte, hogy a Lyoness Holding AG és a Lyoness Hungary Kft. által Lyoness rendszer néven üzemeltetett vásárlói közösség tevékenységével, népszerűsítésével kapcsolatosan tájékoztató anyagok valószínűleg nem jogszerűek. Az a vizsgálat többek között azt igyekszik tisztázni:
a fogyasztók valóban egységesen, minden vásárlás után 1 százalékos visszatérítést kapnak, azonnal és ingyenesen, a szervezők a törzsvásárlókkal közölték-e, milyen euró/forint árfolyamot alkalmaznak.
Feltetted ezt a honlapra most magyarázd ezt meg nekem , mert hülye vagyok ,tehát a GVH vizsgálat az 1% -ról folyik hogy meg kapja vagy nem , jó megkapja és hogy közölték -e az euro/ forint árfolyamot ? Mit kell közölni az € árfolyamot kinek minek hiszen ÁFÁS forint számlára vásárolnak, forintot kapnak vissza vagy talán már bevezették az Eurót Magyarországon és Eurós áfás számlát kell adni, vagyhát netán menjen el a kormány a GVH-hoz tisztázzanak egy két dolgot.
A Lyoness rendszer esetében szintén felmerül a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése azáltal is, hogy a fogyasztók juttatásban részesülhetnek ugyan, de az ígért nagymértékű juttatások elérésének alapfeltétele más fogyasztók Lyoness rendszerbe történő aktív beléptetésében való közreműködés.
Ezt most magyarázd meg mert nem értem . Most ebben mi a gondja a hatóságnak miért kell vizsgálni eljárni ,vagy mit sértek ?Elcsábítják a fogyasztókat más cégekhez ahol kedvezményt kapnak és ez bűn!Egyik fogyasztótól a másikhoz átcsábul ?és ezt aktivan csinálja ,megsérti biztos a reklámtörvényt szóban elmondja te itt olcsóbb a gáz a villany ide gyere és kapsz vissza 1% a havi fogyasztásból .Tehát ne jöjjön senki és ne menjen oda ahol olcsóbban kedvezményesebben kap valamit csak a multik számítanak védjük az érdekeit.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették, hívta fel a figyelmet a GVH.
Mit lehet még kitalálni hogy mi a jogsértés de vádolnak meg már vissza is szívták ?
Nem lehetne világosan kimondani valamit .Ködösítés magas fokon.
Mindenkinek joga van bevenni, bedőlni, szívni ,hát szívjunk,addig amig szívhatjuk!
Zoli, Csabi!
Átbasztatok???????????
Nem
Sztem nem szándékosan, őket is megvezették......
Szerintem ők és még
Szerintem ők és még néhányan már csodálatos profittal rendelkeznek, így nem nagyon érdekli őket, ha neked vagy sok más embernek esetleg nem jött össze!!
profit
Hol adózik a Lyoness? Hol van bejelentve,-melyik országba?
És igen, ezzel a mondattal
És igen, ezzel a mondattal kérdeztél nagyon nagyot!!!!!!
Ha
Ha jól tudom Svájcban van bejegyezve,és egy osztrák milliárdos a tulaj.
Nesztek
Nesztek magyarcsürhe...........:P
A Lyoness is elhiteti
A Lyoness is elhiteti mindenkivel, hogy micsoda sok országban jelenlevő csuda vállalkozás, kb, mint a bedölt nagytesó scionnet, aztán majd jól kiderül az igazság...
Szegény nyomorultak, akik a pénzüket belerakhát, most lehet aggódni... kivenni úgysem lehet.
Csak azt szeretném
üzenni az október 1-i bejegyzésére emlékezve annak a nagyarcú Lyoness- korifeusnak, hogy csókoltatom. A Deákné meg az ő vászna. Mond ez valamit , gurukám? Lám, lám, megint egy újabb csoda esett pofára.
Lehet
Lehet,hogy félreértem,de számomra csak annyi jött le,hogy egy több hónapos vizsgálat indult,aminek a végén majd elmondják ok vagy nem ok.Egyenlőre működik,a Sciennet viszont nem,mert a vezetőjével együtt becsukták.
Meglepetés lehet!
Szerintem fognak még egyesek síkítani lyonosok miatt. Csak ki ne derüljön, hogy itt is ellopták a palimadarak pénzét...
A sciennetet bezárták
most a lyoness jön?
Már várom, hogy az
Már várom, hogy az internetoldalukon felhalmozott virtuális tőkét leső szemek hogy düllednek majd ki, ha beomlik a lyoness is, és a semmibe vész a pénzük a befektetett valódi összegekkel együtt.
Lyoness=vásárlóközösség
Lyoness=vásárlóközösség, aki ennek nem akar megfelelni, annak nem kötelező.
Csak azt nem értem, hogy sok embernek ott van a zsebében a kártya és nem használja. Miért??? Akkor meg minek neki, olyan emberekre nincsen szüksége a Lyoness-nek aki nem használja. Tiszta potya!!!
Úgyhogy aki használja az tudja hogy miért használja, gondolom nem kell leírnom, aki meg fikázza, és ott van a zsebében az meg nyugodtan dobja el!!! Legalább megszűrődnek az emberek...
Szerencsések-szerencsétlenek
Ez is mint az elmúlt negyed század "legnagyobb üzletei" az első szerencsés bátraknak jövedelmeznek a másodsorbeli szerencsétlenek pénzéből!
A legyen "mindenkinek jó" eszméje ( kommunizmus ) már megbukott...
Mellesleg országosan nem a Lyonesst jegyzik a kengurusok sokkal erősebbek.
Olvasd el!!!
http://www.vasarlaskartyaregisztracio.hu/Velemeny-a-Lyoness-nem-csalas-nem-atveres-nem-piramis.html
http://www.vasarlaskartyaregisztracio.hu/Lyoness-mint-kiemelkedo
http://www.vasarlaskartyaregisztracio.hu/Lyoness-mint-kiemelkedo-passziv-jovedelem.html
Olvasd el!!!
Lyoness honlapon
Lyoness honlapon nevessetek:
http://www.vasarlaskartyaregisztracio.hu/Velemeny-a-Lyoness-nem-csalas-nem-atveres-nem-piramis.html
Nem piramis, de 7. szintnél már a föld lakossága van benne.
Még
http://w.blog.hu/2009/10/02/tribuszerne_visszanez
+
http://antimlm.hu/
hi-hi
van egy ismerősöm befizetett 500-at egy éve!!!!
1000-rel dolgozik,hogy pénzt keressen!!!!
1 év után 170-et kapott mondja Ő!!!!!
----330 a vesztesége!!!!
még 2 év és talán pénze vissza jön!!!
ja és dolgozik vele 1000-rel!!!!
tehát 3 év alatt ha azt az időt napi 2000 ft számoljuk((/5nap/hét/)) az 1,56milla 3 évben+500 az==2,06milla!!!!
ennyi!!!!!számoljatok!!!!!!
Hu-hu
Oszt abban mi annyira rossz?
Ha besétált volna a bankba, betette volna egy évre, évi 8%-os kamatra kapott volna érte
40.000.-ft-ot, fizene belőle kamat adót....
Akkor mi gond? Azért ez annak több, mint négyszerese, kamatadóval ötszöröse!
De én azt az ezerrel való dolgozást is megnézném!
hi-hi
tudom,hogy dolgozik vele mert napi kapcsolatba vagyunk!!!!
2000 ft minimum elmegy neki naponta üzem anyag stb........!!!!!!
én így számoltam!!!!!!
Jó
Jó, hát én nem értek hozzá, nem dolgoztam a rendszerben, nem is fogok. De ahogy itt olvasom, ez MLM rendszer szerint működhet, nem? Akkor viszont ha jó munkatársakat tud maga alá vinni, akkor igen sokat is képes keresni.Csak az a gond, hogy az ilyen rendszerek nem stabilak.Az szokott lenni, hogy ha több magas szintet elérő vezetőt termel ki a rendszer, akkor a tulajok általában valamilyen indokkal "lefejezik" a fent lévőket, így nem kell a nyereséget annyi vezető között felosztani.
Hallgattassék meg a másik fél is
Természetesen a kép csak akkor hiteles, ha a másik oldalról is hozunk fel példát.
Nekem is vagy egy ismerősöm aki hitelből tette be a fél milliót, aztán nagyon elkezdett dolgozni és négy hónap elteltével visszafizette a kölcsönt. Ennek ellenére nem hallottam, hogy akiket Ő vitt be a rendszerbe köpködnének rá.
Aztán, a többi Lenti kereskedő miért panaszkodik itt a fórumon, csak egy? Valamit biztos jobban csinálnak! Az általunk látogatott élelmiszer boltban (nevét nem írom, ugyis tudjuk), öt vásárlóból legalább 3 használja a pénztárnál a Lyoness kártyát. Ezt naptól, vagy napszaktól függetlenül meg lehet figyelni. Persze az is igaz, hogy az üzlet által adott kedvezmények folyamatosan jóváíródnak a vásárlók számláján!!
Soha nem az a "hülye" aki
Soha nem az a "hülye" aki pénzt keres ezzel. Vállaszthat mindenki. Belép, vagy nem lép. Aki belépett viselje annak következményeit. A jót is és a rosszat is. Aki ezzel jól keres az ügyes. Attól tanulni lehet. Hangsúlyoznám, én nem vagyok tagja ennek a "szervezetnek". Ne azt bántsátok mindig aki jobban akar élni és dolgozik. Legalább tesz azért, hogy jobb legyen neki. Könnyű embereket fikázni a fotelból.
lyo
okos
ha-ha
Több ismerősöd is lesz!!!
A három "zsenit" köpködik még lentiben!!!
Nem értelek, kik azok??
Nem értelek, kik azok??
peti csabi zoli
peti csabi zoli
Tribuszerné visszanéz ez a rég múlt általánosítása
Tribuszerné visszanéz ez a rég múlt általánosítása.
Ez nem a Lyonessről ír!!!
Ezt szerintem te is tudod aki bemásolta...
Elolvastad tojás?
Ma jelent meg az Indexen az egyik legismertebb véleményírótól Tóta W.-től.
Pontosan a Lyonessről ir a szemérmes "diszkontkártyák" név alatt!
Cibere
legismertebb
Ja,a legismertebb,mert állandóan kirakják.Attól még ugyanannyian gondolják hülyének.
Tribuszerné visszanéz A
Tribuszerné visszanéz
A válságnak győztesei is vannak, és ezek között sokan olyanok, akik további áldozatokat szednek. Az elkeseredett, kétségbeesett embert el lehet csábítani könnyű álommal, és ezt nemcsak a kuruzslók, a fasiszták meg a kommunisták használják ki, hanem lehet, hogy éppen a szomszéd. Vagy a régi osztálytárs, leépült haver. Mindenki gyanús. Nem tehetnek róla, a vírus mondja nekik, hogy menjenek emberek közé, és fertőzzenek. Egyszer csak csörög a telefon, hogyvagy, fussunk össze, és már mondja is, hogy kedden fél öt és öt között van még egy hely, nagy üzletről van szó, de a többit majd élőben.
Az elszegényedés, a válság a piramisjátékok szezonja. Magyarországon tilos a sima, pucér pilótajáték, tehát az, hogy te adsz nekem pénzt, amit majd egyszer kamatostul kapsz vissza, és a kamatot az új belépők befizetéseiből fizetjük. Itt szabad szemmel is látható, hogy amint a beléptethető madarak elfogynak, a visszafizetés lehetetlenné válik, és a csúcson kívül mindenki bukik. A csúcson ülők számíthatnak a rendőrség figyelmére, ezért ma már csak kisebb, lokális befektetési piramisok alakulnak ki, a felszín alatt, ahol a másik private banking szolgáltatás az uzsora.
Legálisan szervezhető viszont az expanzív rendszer, ha ezt a nyers modellt némileg feldíszítik. Ha a beszervezettek között a pénz mellett valamilyen árucikk is gazdát cserél, akkor az már kereskedelemnek minősül, és mehet. A tiltott piramisjátékot definiáló törvény lehetővé teszi, hogy ugyanebben az új belépőkre, állandó terjeszkedésre alapuló rendszerben kozmetikumot vagy mosogatószert áruljanak, és elnevezzék azt Multi-Level Marketingnek. A mai sláger a diszkontkártyákkal való csencselés, ahol azért jár pénz, ha az ember beszervezi az anyósát vagy barátját, és az vesz valamit az Auchanban. Meg azok után is, akiket ők szerveznek be. A felkínált áru, amiért érdemes aláírni, az egy-két százalék engedmény, amit a kártyatulajdonos a shoppingolásából visszakap. A megspórolt pénznek könnyen a fenekére verhet, ha visszafelé gyorsulgat egy kicsit az autópályán.
A közvetlen károkozás veszélye itt nem áll fenn, ha bedől a rendszer, akkor se a százezres vagy milliós befektetése úszott el, csak az egyszázalékos engedmény a hipermarketben; vegyiáru-ügynököknél esetleg az indulókészlet.
Igen ám, de az egyszázalékos kedvezmény, az lószar, mama. Amikor nincs munka, és elveszik a családi pótlékot, akkor attól nem vagyunk kijjebb, hogy visszakapunk száz forintot tízezerből, mert nincs tízezrünk se. Meg rúzst se tud eladni az ember annyit az ismerőseinek, hogy abból megéljen, főleg azért, mert jellemzően hasonló sorsúak az ismerősei is, és különben is megutálták már kissé az állandó agitáció miatt.
Ezek a rendszerek az igazi gazdagodást, a luxusprofitot nem a látszattevékenységért, hanem a hálózat bővítéséért helyezik kilátásba, nem azért bolondulnak beléjük ezrek, amit a PSZÁF valós profilként elismer. Hanem mert remélik, hogy ha beszerveznek tíz embert, és azok további százat, akkor kisvártatva elmehetnek végre nyugdíjba, és az alattuk állók után kapják a tizenhuszadik havit is, amíg világ a világ.
Sajnálattal értesítjük
Igen tetszetős ajánlat ez az elbocsátottaknak. Minden klappol. Egyrészt rossz nekik, mert nincs munkájuk, másrészt itt mindig van felvétel, nincs létszámstop, sőt. Aztán meg rá is érnek, full time szervezhetik a hálózatot, és még kellemes is lesz leülni a régi ismerősökkel egy kávéra. (Idővel majd csak a Mekiben, ahogy kiderül, nem is olyan egyszerű a palifogás, a sok eredménytelen kávézás csak viszi a pénzt.) Továbbá itt rugalmas a munkaidő, ami főleg akkor előny, ha az áldozat már kissé hozzászokott az otthoni élethez, és nem fűlik a foga a hajnali munkakezdéshez. Nosza, hát akkor MLM-toborzó lesz! Az sem mellékes, hogy ezután, ha a család baszkurálja, miért nem vállal munkát, akkor mondhatja: ő igenis dolgozik, van munkája, határ a csillagos ég, hamarosan gazdag lesz.
A pszichológiája tök azonos a pókerével. Magyar (és nem magyar) fiatalok ülnek naphosszat a gép előtt pókerezve, és hiába noszogatja őket anyu, hogy nézzenek rendes munka után. Tudják, hogy az kényelmetlenebb lenne, piszkos, fárasztó és alacsony presztízsű, viszont van a kezükben adu, legalább magukat, legalább a veszekedés idejére meg tudják győzni, hogy igenis pénzt keresnek. Hiszen vannak srácok, akik dollármilliókat kaszáltak, benne voltak az újságban. Csak még egy, még két hónapig, egy-két évecskére szíveskedjen anyu telerakni a hűtőt, amíg a kisfia kidolgozza a stratégiát, és aztán ömleni fog a pénz.
Csakhogy míg a póker főleg a mihaszna kölykök időhúzása, addig az MLM az utolsó tartalékukat kuporgató, amúgy is szarban lévő családok kuruzslója. A mosogatószerek eladása önmagában csekélyke, minimálbér alatti jövedelmet hoz, a bevásárlókártya meg értelemszerűen viszi a pénzt. A tisztes bevétel viszont nyilvánvalóan elérhetetlen a legtöbb lelkes apostolnak, mivel a fák nem nőnek az égig. Arra jó viszont, hogy elpocsékoljon az ember egy pár hónapot, és megmaradt kapcsolati tőkéjét felélje.
Értem, hogy ezeket nem lehet betiltani. A hülyeség állampolgári jog: ha valaki elhiszi, hogy abból termel a vállalat hasznot, hogy a tagjai bevásárolnak az Auchanban, akkor végül is megérdemli. Bizonyára mindenki más hülye, aki acélt termel vagy autót gyárt, holott pusztán vásárlásból is meg lehet gazdagodni. Csak hozzájuk még nem jutott el az örömhír. Ha majd eljut, akkor viszont nem lesz mit vásárolni.
De vannak még, akik megmenthetők. Kicsit, ideiglenesen megborultak, megszomorítottak, a fennmaradásért küzdő szegények, és a lecsúszással harcolók, akik érthetően kapaszkodnak bárkibe, aki a fehér gallér megtartását vagy megszerzését ígéri. Legyengült immunrendszerük megnyitotta az utat a vírusnak, és most próbálják továbbadni. Félszegen, bénán és többnyire sikertelenül. Nehéz lesz nem lecsapni a telefont, nem elhajtani őket azonnal. Hanem elfogadni a meghívásukat, és minden meggyőzőerőnket és rajztudásunkat összeszedve elmagyarázni nekik, hogy addig szálljanak ki, amíg nem megy rá az utolsó gatyájuk, keressenek tisztességes munkát, és szarból légvárat ne építsenek. Bizonyára a sikeres vállalkozót adják majd elő, de ne dőljünk be nekik, és diszkréten fizessük ki a kávéjukat. Ennyit megtehetünk egy régi haverért.
Sziasztok
Nagyjából ez összefoglalja a lényeget... Hogy miért kitolás a Lyoness.
http://w.blog.hu/2009/10/02/tribuszerne_visszanez
PS: Az IWIW üzenőn láttam egy beírást R. Csabitól akinek rengeteg barátja volt(azt hiszi még megvannak neki)
Tud valaki Lentiben Lyoness ügynököt?
Úgy érzem azonnal be kell lépnem mert gazdag akarok lenni.
Nagy ház szép autó csajok...
A direktjeim csak vásároljanak ezerrel én meg csak gyüjtögetem a bináris mátrixomat a 45 ezer előleges pozíciómból, aztán majd veszek egy JOG-ot az összegyűlt pénzből.
WTF Jog
JOG-ot a kengurusoknal vehetsz max, amit a lyoness-ről másoltak
Sziasztok
Nagyjából ez összefoglalja a lényeget
http://www.echotv.hu/20090928_mozaik.html
Szép napot mindenkinek!
Ennyi!
ez bizony kőkemény reklám
nem riport.itt megint csak azt lehet megtudni amit a lyoness szeretne megtudatni.
nem foglal össze semmit
ha ha
Minden csoda 3 napi tart .
Royalzoll:
Sajnos egy idő után minden
Sajnos egy idő után minden témában eldurvulnak a hozzászólások. Pedig nem kellene.
Aki többet akar tudni a Lyoness-ről jöjjön el egy info estre, vagy nézze meg a web. oldalt (lyoness.hu), illetve ajánlom meg a lyo.oldal.biz/ lapot is.Aztán mindenki döntse el, hogy mit akar csinálni, nem kötelező csatlakozni, előleget befizetni, továbbadni az információt. Ezt követően tartsuk tiszteletben mindenkinek a döntését. (én ezt teszem!)
Egy nagyon fontos dolog, ami mellett ne menjünk el. Minden vásárlásunk 1 %-a a Lyoness-t illeti meg. Ennek 0,1 százaléka bekerül a cég által létrehozott gyermek és család alapítványba. Vagyis úgy segítünk a rászorulókon, hogy vásárolunk. Ezt az alapítványt csak így tudjuk támogatni. Több ilyen projekt is volt. De hadd mondjam a legujabbat. Biztosan sokan hallottatok a Böjte Csaba ferences testvér által létrehozott dévai árvaházról, ahol több mint 1800 gyereket gondoznak. Hát az idén a Lyoness ide adott több mint 8 millió Ft. támogatást!!!
Aki érti is .
Valaki elmondaná tömören az egész lényegét emberi nyelven ?
Így elég nehéz interneten
Így elég nehéz interneten keresztül. De Zegen minden héten este 18 órakor a Belgában van tájékoztató, ez egy ingyenes, kötelezettségmentes információs est. Ezen kívül az ország 35 pontján vannak ilyen információs estek.
Igen ott is agymosás
Igen ott is agymosás van.............ő nem ezt kéri!!!
Nem tudom, hogy
ki ez a kéretlen Lyoness- guru. Ám ahogy a fennhéjázó, nagyképű, kioktató stílusából számomra, de gondolom, más számára is kiderül, lehet, hogy a Lyoness-nél sem rá gondoltak eredetileg, mint hálózatépítőre. Több szerénységet, hölgyem/uram, akárki is ön. Captatio benevolentiae- hogy önhöz hasonlóan én is nagyképűsködjek egy kicsit - azaz a közönség jóindulatának elnyerése, így, mindjárt az elején.
Ebben a modorban nem jósolok nagy jövőt. Hangsúlyozom, nem ismerem önt, de a hangneméből következően nem is vágyom az ismeretségre.
Nem célom elnyerni a
Nem célom elnyerni a közönséget, máshol igen, de itt nem. Ha arról lenne szó, hogy értelmes érvekkel megvitatunk egy témát pro és kontra akkor természetesen más a stílus. De a "mi a pics@", "átverés", "hülyeség", "piramis", stb témákra megítélésem szerint máshogy nem lehet reagálni.
tedd meg
Azt biztosan tudod, hogy a tőled "kivarázsolt" pénz egy előleg. Ugyanolyan, mint a hagyományos kereskedelemben. Tehát a te pénzed, és mivel a tiéd azt csinálsz vele, amit akarsz. Pozícionként vagy egy összegben kiegészítéssel bármelyik termékpartnernél elköltheted. Gyakorlatilag amit te befizettél egy előleg a jövőbeni vásárlásaidra. Költsd el. Mivel te nagyfogyasztó vagy könnyen meg is tudod tenni. Az hogy nem okozott számodra forgalomnövekedést nem véletlen. Először is a Lyoness törzsvásárlói ahhoz a partnerhez viszik a pénzüket aki korrekt. Mivel te a kezdetektől folyamatosan csak panaszkodsz nem igazán váltál a közösség kedvencévé (én még soha nem voltam nálad, mert csak rosszat halottam rólad és nem is leszek). Ha rendesen fizetnéd a vásárlások után a jutalékot, akkor a vásárlók szívesen mennének hozzád az árrésért, mert nekik az a fontos. Te viszont 4-5 hónapos vásárlások után járó jutalékot sem fizetted még be, akkor mégis mire számítasz, miért menjenek hozzád a vásárlók. Olyan szavakat meg ne használj aminek nem érted a jelentését. A piramisok Egyiptomban találhatók, formájuk négyzet alapú gúla. Vagy te nem erre gondoltál? Ha meg egy olyan pénzbedobálós törvény által büntetendő cselekményre gondolsz, aminek a hátterében konkrét gazdasági tevékenység nincs, akkor nem értem miről beszélsz? A Lyoness a gazdaságra épül és a PSZAF felügyeli a folyamatokat. Ha neked nem jött be, először nézz magadba, hogy milyen volt a te hozzáállásod! De még egyszer csak azt tudom mondani, hogy szállj ki, ha nem tudsz megváltozni!!!!!!!!!
Nem vagyok lájonessz tag
Nem is leszek. Az emberek bejönnek hozzám és vásárolnak.
Eddig senki nem kérdezte tőlem vásárlóként hogy tag vagyok e. Ellenben páran már be akartak léptetni, mint ahogy flavoinokat is akartak etetni velem, és dokit is azért váltottam mert minden bajra kiegészítőként aloe vera kúrát javasolt.
Úgy érzem hogy ezek a "lehetőségek" amiket nagyon okos és tapasztalt tiszteletre méltó emberek nyomatékosan javasolnak,korlátozzák a jogomat arra hogy szabadon dönthessek.
Nem beszélve arról az ellentmondásról amit a Lyoness házalói súgnak, hogy azonos profillal rendelkező üzletből csak egy léphet be bizonyos területen belül a rendszerbe.
Ha ez így lenne akkor EK‑Szerződés 85. cikke
(jelenleg EK 81. cikk) értelmében alkalmas a verseny korlátozására vagy
torzítására, magyarul jogtalan!
Amennyiben mindenki beléphet akkor pedig a piacot drágítja meg, mivel inflációs hatással van a többletköltségek(5-10-20-X%) miatt.
Ezt is a fogyasztó fizeti meg.
Meg a te fasza fizetésedet a nagyképű dumádért.
Mindent összevetve logikátlan a mondókád, hiába dobálózol mindenféle mátrixokkal meg New York-al. Ez is csak arra való hogy elbizonytalanítsátok a hiszékeny embereket, azt sugallva nekik hogy egy csodát kapnak a pénzükért.
Nem. A pénzükért azt kapják hogy ti páran a csúcson sokat kerestek, a marhák meg "mátrix" közepétől csak nézni tudnak.
Persze hogy terjeszkedik a cég amerikában, mert szükséges az újabbak beléptetése, de mi lesz akkor ha amerika, aztán a földgolyó is meglesz? Jönnek majd delfinek célcsoportként?
Csatlakoznék az
előttem felszólalóhoz. A gusztustalan, pimasz erőszakosság, az , ami engem is elriaszt. Úgy, hogy eggyel több "fantasztikus, sohanemvolt, teértedvagyok, csakittcsakmost" agymosás tanúi vagyunk, amelynek éppen a megcélzott réteg nem lesz nyertese. Legalábbis egy idő után már biztosan nem. Köszi, gurukám, maradok én is lyoness-telen.
A Kulcsár gyerekről
A Kulcsár gyerekről beszélsz? :)
Tuti a Kulcsár gyerek...
Tuti a Kulcsár gyerek...
Az egy dúrva erőszakos lúzer, aki érzelmeit alig tudja a véka alá rejteni... Nyíltan nekiment annak is akiről azt hitte, hogy a kocsiját leöntötte kromofággal(még az Audi)... De hát nehéz is a dolga annak akinek ennyi a haragosa...
De mégis látod, van akinek bejön, ha kioktatják, kérdései miatt lenézik, lehülyézik...
Amúgy meg ez az egész már a végét járja, akkor szokott bejönni a TV reklám, amolyan utolsó felhívás a gyagyásoknak...
Nem azt mondom, hogy csődbe megy, de a lúzerek akik Főnixből kijövet a gazdagság meséjébe ringatták magukat a Kulcsár gyerek használt Phaetonját látva rá kell, hogy döbbenjenek, hogy a binárisos piramis közepétől felfele jó csak ezt csinálni, az meg már betelt.
Kedves jól értesült
Kedves jól értesült ismeretlen ismerős!
Tudod nem túl okos dolog név szerint megnevezni egy internetes fórumon egy nem kedvelt ismerősödet. Csak mert neked is vannak ám "barátaid". Van egy olyan erős érzésem, hogy ha személyesen találkoznál a fent említett "barátoddal", maximum egy bájos mosoly kíséretében köszönnél nagyokat. A fórum pontosan az ilyen jellemtelen, rosszindulatú senkiknek áldásos, akik ha vállalnák magukat, már nem lenne ekkora arcuk. Engedd meg kérlek, hogy a téves információidat valamelyest helyesbítsem: mivel az olvasottak alapján igen magas intelligencia - hányadossal rendelkezel, ha egy részeg ember az autód tükreid törné le, (mert arról vannak fals infóid)csak úgy brahiból, amit aztán neked kell kifizetned, mert az illető egy dologtalan tróger, akinek jövedelme nincs, te biztosan higgadtan megállítanád és elmagyaráznád neki két hányás között, hogy bizony ez nem szép dolog!
Gyagyásnak én nem neveznék egy informatikus - közgazdászt, aki megalkotta a sok ember agyi kapacitását meghaladó rendszert, pláne, hogy az a PSZÁF ajánlásával működik. Persze, mint minden gyagyás, te is tudhatod, hogy ez mit jelent. Látom a marketing terén is otthon vagy, gratulálok neked ehhez a sokrétű tudáshoz, igazán büszke lehetsz magadra. Főleg úgy, hogy ezt még hangoztatod is. Valóban könnyebb valamit "lehülyézni", mint megpróbálni megérteni. Gondolkodni néha fárasztó, és úgy látom te kicsit lusta ember vagy. Persze lehet, hogy tévedek, és te nagyon is akarsz, csak nincs mivel.
Amúgy végül szerintem annyira nem bánnád, ha egy használt Phaetonba süllyeszthetnéd a segged!
Üdvözlettel: A "Kulcsár gyerek" egy barátja
Hemzseg a tévedésektől
Hemzseg a tévedésektől amit írsz, de egyben igazad van a fórum jellemtelenségét használtam.
Pár tévedés: "PSZÁF
Pár tévedés:
"PSZÁF ajánlásával" , talán felügyeletével...
Ugyanúgy mint a Provident, azt is felügyelik, minden rendben megy, csak az ügyfelei szegényednek el...
De annó a Máv biztosító, az IL Fero is PSZÁF felügyelet alatt volt aztán ezek hol vannak?
Talán a PSZÁF garanciát vállal, ha elúszik a Lyoness pénzügyi zsenik pénze?
Ne fáraszd magad, aki
Ne fáraszd magad, aki ennyire kis pitiző ostoba lény, arra kár észérveket pazarolnod, úgysem érti!!!!!!!
Binárisos piramis
http://www.vasarlaskartyaregisztracio.hu/Velemeny-a-Lyoness-nem-csalas-nem-atveres-nem-piramis.html
Amúgy, nem piramis, mert igazságos bináris, hahaha, a lenti számolást ha szintenként LEGO kockából csinálos, akkor mit kapsz? Tápláléklánc piramisnak is megveszik biológiakönyvbe...
1. szint: 1
2. szint: 2
3. szint: 4
4. szint: 8
5. szint: 16
6. szint: 32
7. szint: 64
8. szint: 128
9. szint: 256
10. szint: 512
A Kulcsár gyerek hyányadik szinten van? Benne van a top 512-ben? Nemhiszem...
Etetni kell a lufit felfele, hogy nyomassák az ideológiát.
te most ezt miért írtad
te most ezt miért írtad ide? Ezek mik, bocs de én kívülálló vagyok.
Az a lényeg, hogy
Az a lényeg, hogy kivülállóként jóneked és ha jót akarsz maradjon is így.
Akkor szabadulj meg egyszerűen
Ha szabadulni akarsz, add el a pozícióidat. Ha van már mögötte valami, akkor még drágábban is el tudod adni, mint amennyiért vetted. Ha a termékpartneri szerződést szeretnéd felbontani, egy formanyomtatványt kell kitöltened és máris kint vagy. Ennyi az egész. És így ezentúl nem fogják a Lyoness törzsvásárlói elhozni tőled az árrést.
Igaz így a forgalmat is elveszíted. Valamit valamiért.
ELADÓ!!!
Sziasztok! Én pedig abban kérem a segítséget, hogy 1 éve vagyok business-team tag, de a szponzorokra nem számíthatok. 960/960E Ft van a hazai/amerikai mátrixban, itthoniban 10001-es pozíció mögött 31/9 az állás. Ebben MÁR MUNKA van! Mivel már nem tudok/akarok ezzel foglalkozni, eladnám a pozícióimat!
Figyelembe véve a jövőbeni visszatérítéseket (8x-osa az eredeti összegnek), ill. hogy a közel fél munkát már elvégeztem, ezért az eredeti áron szeretném eladni: 1.9M Ft! Ebből lejjebb nagyon minimálisan engedek csak! De aki érti az egész lényegét, és nem csak a karrierpontok motiválják, simán jó üzlet. Kérem az illetékesek felé a kérésem továbbítását, ill. erre az mail címre a válaszokat, kérdéseket, mert azt gyakrabban nézem: perszepeta@gmail.com. Bízom benne, azokat is megtalálom, akik már kivették ebből a pénzüket, ill csak gondolkodnak rajta (még ha őrültségnek is tűnik a világ legnagyobb üzletéből kivenni - bár a legjobb dolgokból is vannak, akik valamiért kiszállnak).
Üdvözlettel:
Peti
Meg kellene venni?
Basszddd meggg, Te marha.
Cseréld el biogilisztára! Most az fog bejönni!
De nálam kaphatsz gyönyörű bárányfelhőket is!
Mi eladhatjuk neki a
Mi eladhatjuk neki a szivárványt is, de ő már a lelkét eladta..............lehet, h nem lesz soha szerető családja, és nem lesz soha igazán BOLDOG EMBER!!!!!!
Én szánom!!
Miért veszítené
Miért veszítené el??
Talán a Lyoness előtt nem volt forgalma?? Élet sem volt a Lyoness előtt?? Ne viccelj!
azért
Azért mert azok a vásárlók akik megértették a Lyonesst, nem fognak bemenni hozzád, mert nekik érdekük, hogy termékpartnerhez vigyék a pénzüket.De mondom, próbáld ki.
Ha nem tűnt volna fel, én
Ha nem tűnt volna fel, én nem a boltos "ismerősöd" vagyok, szerintem a fenti írásból egyenesen következik, tehát a javaslatodra kipróbálni sem tudom.
Csak érdeklődtem, hogy szerinted MIÉRT ne mennének be hozzá........pedig én is megértettem a Lyonesst, nem vagyok síkhü..e.
Én Lyoness tag vagyok, mégsem tudom melyik boltról van szó, mert nem csak azokhoz a partnerekhez megyek, hanem oda, ahova eddig is jártam...mindent ott veszek meg, ahol vagy jó minőségű, vagy olcsó, vagy csak ott lehet kapni, vagy egyéb apropója van, de nem azért megyek be egy üzletbe, mert az tag..azért nem fogok drágábbat, vagy esetleg más minőségűt venni.
azért
Azért mert azok a vásárlók akik megértették a Lyonesst, nem fognak bemenni hozzád, mert nekik érdekük, hogy termékpartnerhez vigyék a pénzüket.De mondom, próbáld ki.
Aki tud számolni a bankban
Aki tud számolni a bankban az 500e Ft-ból többre megy mint ha a Magyar "zsidógyülekzetet" támogatja Lyoness--Made in Israel Gratulálok:D
Számoljunk
Számoljunk 520 000 Ft-al. A Lyoness rendszerében elhelyezett előleges pozíciók tőled függetlenül is pénzt fognak termelni neked. Ha csak folyamatosan sírsz és gyalázkodsz, mint a legtöbb ember ma Mo-on, akkor is kitermel neked 3 150 000 Ft-ot. Természetesen nem holnap és gondolom ez fáj a legtöbb embernek. Ha te csak "betetted" a pénzt akkor kb 2-3 évig meg ne szólalj, mert kb. annyi idő kell ahhoz hogy a nemzetközi mátrix összemosódjon a személyes mátrixoddal, de gondolom te ezt úgyis tudod, hiszen szakértő vagy.
Holnap menj be a bankba (bármelyikbe) és közöld az egyik hölggyel, hogy van neked 520 000 Ft-od, szeretnél belőle min. 3 000 000 Ft-ot keresni. Majd kérdezd meg tőle, hogy meddig kell várnod, míg ez a jelenlegi jegybanki alapkamattal megvalósul. Ezután ülj le a gép elé és oszd meg velünk a bankban tapasztaltakat. A zsidókra még reagálnék: egy Svájcban bejegyzett Nemzetközi Holdingról beszélgetünk, mely jelenleg 15 európai országban rendelkezik leányvállalattal, ezenkívül idén az Amerikai Holdingot is bejegyezték. A tulajdonos pedig egy osztrák, akik Hubert Freidlnek hívnak. Múlt héten beszélgettem vele utoljára és nem mondta, hogy lennének "zsidó" rokonai.
beszélgettél vele?
csak nehogy téged is lecsukjanak pár év múlva...
???
Aztán,ez a cég-amely oly sikeres-kinek ajánlotta az 1% adóját?-ha van. Jó ég, bele sem merek gondolni,csak nem OFFSHORE? Nyugtass meg kérlek,ugye nem! Akármivel alátámaszthatod,csak tedd meg-kérlek, Te igazi csoda,tudós,zseni!Ja és egy sorban tedd,mert annyira nem érdekel-ha Te azt tudnád...
Akkor már csak arra van
Akkor már csak arra van szükség, hogy a csodaszép autóddal megtanulj vezetni!!
Nem értelek
Most fikázódni akarsz, vagy "megszabadulni" a lyonesstől?
Ez nem fikázódás, de
Ez nem fikázódás, de legalábbis nem annak indult...inkább csak elgondolkodtató!
Én, kizárólag a lyoness
Én, kizárólag a lyoness termékpartnereknél költöm a pénzemet, amiért megdolgoztam!!!
Szerinted miért???
Csak aki nem ismeri, vagy nem érti a rendszer lényegét az nem vásárol a termékpartnereknél.
Itt van a lehetőség mindenki kezében, mindenki csikorog hogy nincs pénze, kevés a pénze, közben mindenki felelőtlentül szórja...
Mint a legtöbben
Pontosan, ahogy mondod mindenkinek sír a szája, hogy kevés a pénze, utálja a munkahelyét, a főnökét a kormányt, stb. Itt egy lehetőség amivel tudsz változtatni az életeden, még ha kicsiben is csinálod, vagy ha csak vásárolsz is akkor is jól jársz. De nem, egyszerűbb azt mondani, hogy hülyeség és elmész egy lehetőség mellett. Ha a legtöbb dolgot megnézzük, ami megváltoztatta a világot ,mindig egy ötlettel kezdődött és általában a legtöbb ember nevetett rajta. Edison több mint tízezerszer próbálta ki a villanykörtét míg rájött ,hogy a wolfram a megoldás. Kezdetben lehülyézték, hogy mekkora baromság izzószállal megvilágítani a világot gyertya helyett, és láss csodát szerintem most elég kevesen használunk gyertyát. Sorolhatnám ezt reggelig, egy a lényeg a Lyoness segít mindenkinek, kereskedőknek, vásárlóknak......ha megértik.
villanykörte kis dolog
edison nem is volt normális. az egyenáram mellett kardoskodott mert nem értett hozzá.
ha nem lenne ma tesla által a váltóáram akkor 300 méterenként kellene egy erőműnek lennie.
a villanykörtét meg feltalálta volna más.
Szerintem is jó a lyoness.
Szerintem is jó a lyoness.
a legjobb
Nézd meg mi lesz 2 év múlva, míg kiépül az egész világon. Jövőre indul Ázsia és Ausztrália.
Na jah megváltják a világot.. 2012 is van már...
Válságban szaporodnak. A SCIENNET már becsukott, pedig habzó szájjal védték. A Lyoness a következő. Csak a csúszókon múlik hogy még mehet, meg nem látja át a PSZAF a számok dzsngelét.
letelt a két év
na? mi van?
meg is baszhatod
én meg kiírom az üzletre hogy -10% mer nem vagyok Lyoness tag és ezért megtehetem, aztá majd jönni fog mindenki csak a Lyonessszes kitörölheti a valagát a kártyájával.
A lionessszes üzlet vezetője meg csak néz hogy mé' nem hozzá mennek azok a faszkalapok akik unalmukba verik a pénzt el minden baromságra.
Azér' mer' occsóbb, és ki lesz írva hogy "VÉLETLENÜL SEM LYONESS". Ez utóbbi egy új márka,így a három szó nagybetűvel. Le van tudomásom szerint védve.
Okos vagy, grat. Írd csak
Okos vagy, grat. Írd csak ki és hirdesd magad a fényképeddel együtt.
meg is ba....hatod!
most irok először ide ,csak olvasgatom és el vagyok szörnyülködve hogy te mennyire nem érted a rendszer lényegét és a müködését.kitörölheted a 10% oddal a seggedet! egy Lyoness-es aki felfogta a rendszer lényegét(a Faszkalapok) az tudja hogy mit jelent nekünk az üzlet(lyonesszes szoval ) termékpartnerek által felajánlott X% a Lyoness elszámolási rendszerében! Javaslom neked yegyél 1-2 oktatást amig nem késő és nem futsz zátonyra!!!!
aztán jön a mars
ha majd mindenkinek bejön a dolog akkor már be sem kell lépni mert teljesen automatikus lesz.
Úgy számoljuk ka a bruttót hogy nettó+áfa+Lyoness=bruttó ár Edisonkám
Ha ezt még banki kártya lehúzásával csinálod akkor +2%
TE nem érted a rendszer lényegét
Fizesd a törlesztésed termékpartnernél!Fizesd a gázt termékpartnernél! Fizesd a villanyt,vizet,cigarettát,gázpalackot,üzemanyagot vásárolj partnercégnél!Nagykercégek diszkontboltjai között is kereshetsz partnercéget! Festess-építtess partnercéggel te stupid.
Inkább vegyél gombot,nádbútort,GYÖNGYÖT(az indánok is megőrültek érte). Egyél Pizzát. Menjél el üdülni.Na erre jó.(erresem).-
Használd a kártyát-használd-használd-használd
De te érted ugye?
Van egy lehetőség ami mindenkinek adott.
Van aki ezt meglátja és kihasználja és van aki a saját tudatlanságából fakadva elmegy a lehetőség mellett.
Csak azt veszed meg amit amúgy is megvennél, gondolom szoktál enni.
Szerinted egy multinál kik hoznak döntéseket? Biztos olyan emberek akik belemennek mindenféle hülyeségbe mi? Gondolom ezért csatlakoztak a Lyoness rendszeréhez.
Ha értenéd amiről beszélsz, akkor oda vinnéd a pénzed ahol árrést kapsz, de mivel nem érted, így marad a gyalázkodás.
Legyél te az az ember, aki azért sem, csak azért sem. Vegyél meg mindent ÁFA nélkül, alkudozz mindenhol mint a piacon, keresd meg a legolcsóbb boltot, ha kenyeret akarsz venni, így sokkal jobb nem?
Hogy fogtok ti sírni.....
??
Mi a pics@ az a Lyoness?
nemes egyszerűséggel
Éljen a trágár beszéd!
A Lyoness az a pics@, ami egy nemzetközi törzsvásárlói közösség, melynek a kib@szott elégedett tagjai pontok helyett készpénzt kapnak vissza a vásárlásaik után. A Lyoness vásárlókat generál a termékpartnereknek cserébe ők felajánlanak egy bizonyos kedvezményt. A termékpartnerek által felajánlott kedvezményt a Lyoness elszámolási rendszerének köszönhetően megtöbbszörözve kapják vissza a vásárlók. Az elszámolási rendszert kell tulajdonképpen megérteni, mert az a lényege.
A
A Loch Ness-i szörny torzszülött fia.
:-)
Eljön az a nap amikor te is ráébredsz, hogy valójában mit is gúnyolsz ki.
Kíváncsi leszek akkor milyen arcot vágsz majd.
A legujabb.....
....átverés
Vajon miért?
Két variáció lehetséges. Az egyik hogy fogalmad nincs miről beszélsz a másik hogy valamit hallottál csak nem értetted meg. Első esetben nincs miről beszélni, hiszen más hasonlóan kiemelkedő agykapacitással rendelkező emberek véleményére adsz. A második esetben pedig sajnos nem tudsz mit tenni, mert egy roppant egyszerű folyamatról van szó, így csak az lehet hogy még nem elég hozzá az értelmi színvonalad. És ahogy a matematikát sem lehet beleverni egy hülye gyerek fejébe, így a Lyoness-t sem. Te melyik csoportba tartozol?
csak a lyoness
Én például célzottan keresem a lyoness elfogadó helyeket...
Én vagyok az egyetlen aki keres vele?
nemhiszem!
Helyes
Nem csak te vagy, vannak még páran akiknek változtatott az életén.
De ha megfigyeled azokat az embereket akik megértették a Lyoness-t, van bennük egy közös vonás: GONDOLKODNAK ÉS MEGLÁTJÁK A LEHETŐSÉGEKET!!!!
Én meg csak megveszem ami
Én meg csak megveszem ami kell,az ára nem számít.Ez a lyoness nektek van.
akkor vedd is meg, hiszen a pénz nem számít
A Lyoness azoknak való, akik okosabban akarják költeni a kevés kis pénzüket.
"a szegények azt hiszik mindent tudnak, míg a gazdagok életük végéig tanúlnak, hohy okosabbak legyenek"
célozd csak a lyoness helyeket
te vagy a cél. a vásárló. Ha csak annyian lesztek mint a lyoness korszak előtt, akkor a kereskedő beépíti az áraiba a lyoness adót egyből az áfa mellé és akkor ugyanazért többet fizethetsz mint egyébként lyoness nélkül.
Egyébként mrg főleg a kis mértékben igénybe, magas haszontartalmú szolgáltatásokra jellemző ez a lehetőség. Ilyen a szállodai szoba igénybevétele, éttermi szolgáltatás használata, virágkötészet stb. Tojáshoz és cigarettához (hogy csak két rendkívüli mennyiségben forgalmazott terméket említsek) nem nem jutsz hozzá olcsóbban.
Ellenben olyan dolgok vásárlására ösztönöz amire nincs is szükséged! Az a mai gazdasági helyzetben alaposan megfontolandó hogy kell e neked étteremben vacsorázni?
A gazdasági válság is hasonló "termékek" miatt jött létre.
Szerinted a te "nyert" öt százalékod bekerül a zsebedbe?
Nem, sokkal több fog hiányozni onnét!
Amikor megérted a Lyoness
Amikor megérted a Lyoness rendszerét rájössz, hogy nem az ár számít.A kereskedők nem emelnek árat, hiszen nekik forgalomnövekedést okoz, tehát a többől fizetnek jutalékot.
Egyébként sem tudnának ezen az árérzékeny piacon árat emelni, mert arra a piac egyből reagál. Van egy élelmiszer üzletlánc, melynek a neve AUCHAN, ezenkívül van egy amit úgy hívnak REAL és ha ez nem lenne elég, akkor van egy olyan, hogy FEZO. Ha bemész ezekbe az üzletekbe és megállítod az első alkalmazottjukat, hogy te tojást szeretnél vásárolni biztosan tud neked segíteni. Nézz utána hogy a cigarettádon mennyi árrés van, és gondold végig, hogy te abból mennyit tudnál adni. De erre is van megoldás: FEZO.
Lyoness-en keresztül gyakorlatilag mindent meg tudsz vásárolni (egy csomó olyan dolgot, amire nincs szükséged: tej, kenyér, ruha, üzemanyag, gyógyszer)és ha így teszel, akkor a folyamat eredményeképpen több pénzed lesz, így elmehetsz étterembe vacsorázni, sőt még egy sört is ihatsz. A gazdasági válság pedig egy mesterségesen generált kitaláció, hogy a piacot újra lehessen osztani. Ne legyél vak, NINCS VÁLSÁG! Abban a pillanatban, hogy kimondták VÁLSÁG VAN, az emberek megfogták a pénzt és nem költötték, mert megijedtek. Ha a pénz nem áramlik a gazdaság összeomlik, A Lyoness pedig a pénz körforgásáról szól, de ebbe most ne menjünk bele. Az öt százalékom, tényleg nem kerül be a zsebembe, szomorú is vagyok miatta, de nem baj mert az az ötven százalék megvigasztal.
Majd ha te megérted
Kis matek. Tegyük fel, hogy van például két 'arcpirosító' cég a városban. Mondjuk bruttó 1000 Ft egy pirosítás mindkettőnél. Tételezzük fel, hogy havonta 200 ember arcára kenik fel a pírt átlagosan mindketten. Mivel kevés az arcpirító vállalkozás, ezért mondjuk 50% tiszta hasznot ki tudnak hozni a vállalkozásból, ez mindkettőjüknek havi 100.000Ft bevétel.
Az egyikük bízva a sikerben, belép a Lyonessbe. A városban elég jól kiépült a rendszer, nagy a siker, 20%-al megnő a forgalom. A 40 ügyfél visszakap 10Ft!-ot, vállalkozó 18e Ft-al többet keresett, Lyoness is megkapja az 5%-át, 2000Ft-ot. Mindenki nyert?! A másik vállalkozónak hiányozni fog hó végén 20000Ft-ja, és a havi 80-at igencsak kevesli, pedig új pírkeverőt is kéne venni. Elhatározza, hogy ha hitellel is, de vesz egy arcsárgító gépet, ezt büszkén meg is hirdeti, de mivel a hitelt is fizetni kell, ezért kicsit emel az áron, 1100Ft az arcszínezés. Ezzel sikerül is 40 (nem lyoness kártyás) ügyfelet átcsábítania. Mi történik most a másik kereskedővel. Ugyanannyit keres, mint azelőtt, csak még a havi 2000-et is le kell 'adóznia' az oroszlános cégnek. Mit tehet?
Ha csökkenti az árait, talán annyi haszna sem marad, mint előtte. Az 500e Ft miatt, ami ott alszik a Lyonessnél nem tud befektetni sem - kivár. Eközben a másik cég gyarapodik, és mivel ő a helyi piacvezető arcszínező vállalkozó, megengedik, hogy Lyoness partner legyen, ha letesz egy nagyobb összeget.
Ezt látva a konkurens, végső elkeseredésében kölcsönkérve az összes rokontól, ismerőstől megveszi a saját arckékítő gépét, amire már nagyon sokan vártak, így már ő is tudja szolgáltatását 1100-ért adni. Ezzel újra visszatérnek a régi ügyfelei.
Összegezzünk:
- Van két vállalkozónk, aki ugyan havonta 10 ezerrel többet keres, de fizeti a hitelét és a Lyonessnek is perkál 1-1 ezrest.
- Az Lyonesses ügyfelek ugyan visszakapnak 1%-ot, de mégis 90Ft-al többet fizetnek összességében.
Ki járt jól? A kereskedő, a vásárló esetleg a Lyoness vagy a bank?
És mi van ha ezek után belépnek még emberek? Minden belépett ügyfél -5% a kereskedőnek. És mindez már verseny nélkül.
Azt mondd meg, hogy az egész képletet nézve hosszú távon miért éri meg a vásárlónak belépni? Mi lesz, ha már mindenkinek lesz kártyája? Akkor miért éri meg a kereskedőnek kifizetnie 4-5-6...%-ot???
Először győződj meg
Először győződj meg róla, hogy a piros valóban piros-e... Ha ezeket a fals dolgokat te magad következtetted ki - márpedig a Nobel- díj gyanús egyenletedet végignézve nagyon úgy tűnik- valahogy próbáld meg kitörölni, mert ez rád nézve nem vet túl jó fényt.
miért kéne kitörölni?
Talán próbálj meg észérvekkel reagálni!
még valami
az hogy a spar ott van a lyonessben az csak az ő és a tesco párviadalának, valamint a spar magasab árfekvésének tudható be. Falusi boltban sokszor olcsóbban lehet vásárolni mint a sparban
SPAR
a SPAR nem tagja a Lyoness rendszerének. A TESCO-val folytatott párviadal pedig csak a te képzeletedben létezik. A TESCO nem kell a rendszerbe, mert az alacsony áraival és a gagyi minőségével tönkreteszi a középvállalkozásokat. Vásároljon mindenki FALUN!!!!!!!! Mondjuk Csesztregen nem?
Már kilépett a Spar..
Már kilépett a Spar.. Úghogy irány a bugyberki éjjel nappali, aki nagybevásárlást akar csinálni.
Olcso, olcso, vegyen, vegyen
Miért lépett ki??
Miért lépett ki??
a Lyoness szerződést
a Lyoness szerződést bontott vele mert nem akarta bevezetni a kártyaleolvasót
Namért.
A real meg a fezo meg bent ragadtak.
szánalmas
ez lehúzás
Ez csak lehúzás elhitetnek mindent mindenkivel csak egy a lényeg fizess be legyél ügynök szervezz be vásárolj pénz pénz......
Ebben az országban senki nem akar dolgozni mindenki ügynök csodaszereket árul és eszik biztosítással hitelezéssel foglakozik.Az első ez Lyoness aztán majd jön több ilyen szar amibe még több mindenkit be akarnak szervezni és a legvégén bebukik
Royalzoll........
az ám...
Neked el is hiszem, hiszen látom szakértő vagy. Senki nem mondta, hogy fizess be. Egy ingyenes regisztráció után kapsz egy kártyát, amit jelenleg Európa 15 országában tudsz használni és készpénzt kapsz vissza a vásárlásaid után. Bonyolult mi? Ha előleget fizetsz be azzal gyorsítod a folyamatokat (ez persze nem kötelező, ezt csak az teszi meg, aki valamit megértett)A Lyoness kapocs a vásárló és a kereskedő között, és a háttérben pedig ott az elszámolási rendszer, amit már a Közgazdasági Egyetemen tanítanak (az Egyetem egy olyan hely, ahol olyan dolgokat tanítanak meg a azoknak az embereknek, akik erre szomjasak, amit az életben alkalmazni tudnak) Ajánlok egy könyvet (a könyv egy olyan kézzel fogható információs anyag, aminek tartalmát olvasással lehet a magadévá tenned), ha ezt elolvasod rájössz, hogy a jelenlegi kereskedelmi formák elavultak: Bak János-Az okos pénz visszatalál.
Itt senki nem akar beszervezni senkit, itt az emberek segíteni akarnak a barátaikon, de ez most hosszú lenne....
he-he
ez egy nagy bla-bla-bla
Szép ez az egész mint
a Brókernet
Csak rohadtul bűzlik
Még egy szakértő
Te is szakértő vagy mi?
Még csak köze sincs a brókernethez, se máshoz.
Egy olyan dologról alkotsz véleményt, amelyről fogalmad sincs.
Ha lenne, akkor nem tennél ilyen primitív kijelentéseket.
Hát azért ez nagyon nem
Hát azért ez nagyon nem így van...
1. a Lyonessel (mint a legtöbb ügynökmelóval) is van munka bőven, ha nem több, mivel sokszor esti meló is.
2. az ilyen hálózatok vagy feltörekvő országokban vagy ilyen válságos időkben virágoznak a legjobban, a lényeg hogy nagyobb legyen a kiszolgáltatottság. nem azért terjed mert pénz, pénz, hanem mert kell a munka az embereknek...
csodát meg ne várjon senki.
de nem ám
Ha csak vásárlóként veszel részt a Lyoness-ben akkor elmész vásárolni és visszatérítést kapsz. Ha részt veszel a kiépítésében akkor pénzt tudsz vele keresni. Ezzel is munka van, csak nem mindegy hogy milyen munkával mennyi idő alatt, mennyi pénz keresel.
Szálljatok ki nyugodtan kellenek az új helyek :)
Minek formanyomtatvány???? Ne húzd le a kártyát és a Lyoness úgyis kirúg :)
Ilyen nincs
Ha nem húzod le a kártyát semmi sem fog történni.
Honnét rúgna ki?
Na látod a kedves
Na látod a kedves beléptetőm ezt sem közölte velem....nagyszerű!
Tényleg!!! Ebből az
Tényleg!!!
Ebből az egészből, (ha még nem tettem bele nagy-nagy lóvékat) hogyan lehet kiszállni???
Van erre formanyomtatvány?? Ez viccesen hangzik, de aki beszervezett, nem mondta el, igaz én se kérdeztem...
Na de komolyan, hogyan lehet ebből kiszállni??
Így
Át lehet adni az ID számodat bárkinek.
Ha vannak pozícióid, akkor azok is eladhatók.
De a legegyszerűbb, ha nincsenek pozícióid és egyszerűen megsemmisíted a kártyádat.
Eltüzeled, kettévágod vagy megeszed
És a sok email-el mi lesz??
És a sok email-el mi lesz?? :)
Megpróbálhatjuk.
Megpróbálhatjuk esetleg.
Adja meg a telefonszámát, akkor én elküldöm Önnek az enyémet és akkor próbálok segíteni egy ismerősömön keresztül.
Mi van ??
Te nem vagy normális !
nem ám
nem ám
Most máe semmi...
Most már nincs semmi. Csak arra gondoltam, hogy ne az én telefonszámlámra traccsoljak a barátommal a Te problémádról.De ezek után nem ügy. Vedd úgy, hogy nem is akartam segíteni.Amúgy meg mire gondoltál, mit kezdenék a te telefonszámoddal? Mi a fenének kellene nekem? Nem vagyok meleg!
Tényleg mit gondoltál?
Tényleg mit gondoltál wazze?
Minek kéne neki a számod? A telefonkönyvbe minek adtad oda?