Választási program

Tisztelt Kerka.net olvasók!
A ZH-ban megjelent cikket az alábbi írásból vágták össze. Olvassátok figyelemmel.
Rada Tamás választási programja Zala megye 4. körzetében.

I. A választókörzetünk a térség lehetőségeihez képest az utóbbi néhány évben rendkívül lemaradt, más hasonlóan jó természeti adottságokkal rendelkező választókörzetekhez képest. Ezen a lemaradáson sürgősen változtatni kell s ehhez kínálom programomat.
Mit értek ez alatt? Az elmúlt évek során a bevásárló turizmus fokozatosan csökkent, az oly bőszen emlegetett bor és vadász turizmus beindításán pedig még sokat kell dolgozni. Annak ellenére, hogy rengeteg termálfürdő épült körzetünkben az elmúlt évtized során, a célirányos fejlesztések és a közös, jól összehangolt marketing hiánya miatt a termálturizmus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt, a látogatók száma drasztikusan csökkent. A közös marketing kampány egyik első eleme lehetne egy egységes nyári fürdő bérlet kiadása az ide érkező kiránduló turisták részére, amely bérlet kiállítását a helyben eltöltött vendég éjszakák számához kötném.
Ma már látható, hogy a nyaralók szeretnek kirándulni, mozgásban lenni. Van kisvasút, arborétum, kerékpártúrákra alkalmas útvonalak. Kajak és kenuzási lehetőség. Országosan híres sárkányrepülő élet van a választókörzetben, amelyet megfelelő reklámkampánnyal meg kell ismertetni az ország sportrajongó közönségével. Kistolmácson motoros találkozót rendeznek, a térségben számtalan lovarda várja a vendégeket, továbbá kitűnő horgász helyeink vannak.
Ezeket a lehetőségeket össze kell fogni, meg kell szervezni egy az egész éven átívelő, aktív pihenést kínáló attraktív programsorozatot, amely sok tízezer vendéget vonz a körzetbe. Ha sok a vendég, épülnek, szépülnek a szálláshelyek. Így az iparosoknak is több lesz a munkájuk. Tehát több munkahelyre lesz szükség.
Ehhez mindenkinek nagyon sokat kell dolgoznia.
A világgazdasági válság végét megjósolni szinte lehetetlen, azonban a recessziót követő fellendülési időszakra a felkészülést időben el kell kezdeni s vétek lenne azt elmulasztani! A gazdasági fellendülés során annak lesz lépéselőnye, aki felkészül a termékek keresletének növekedésére – még akkor is, ha ez egy fokozatos felépülést jelent. Ehhez tőkebevonásra, fejlesztésekre van szükség. Egy parlamenti képviselő feladata s egyben értéke is - a saját választópolgárai fele -, ha ezekhez a fejlesztésekhez forrást tud biztosítani az állami pályázatokból.
A programomat a következő mondat foglalja össze, jelképezi a leghitelesebben:
Minden munkahely számit!

Véleményem szerint ha nem is szakítani kell, de mindenképp újra kell gondolnunk a korábbi gazdasági szemléletet s a nagy, tőkeerős befektetői csoportok, nagyvállatok helyett, a helyi kisvállalkozók támogatására kell áthelyezni a hangsúlyt térségünkben! Azokat az adókat, amelyeket az önkormányzatok vetnek ki, a munkahelyteremtésért cserébe el kell törölni. Az öngondoskodáson van a hangsúly.
Azt már eredménynek tekinteném, ha egy faluban van 5 vállalkozó, akiknél dolgozik 20 alkalmazott s ezek a munkahelyek évek múlva is megvannak. Természetesen az is a siker része, ha néhány új munkahelyet teremtünk.
Kitartó munkával, összefogással akár több száz új állás jöhet létre, akár 500-800 is néhány év alatt.
II.
Támogatni szeretném a tehetséges fiatalokat. Mindenkit aki tanulni és dolgozni szeretne.
Probléma lesz néhány év múlva az orvos kérdés. Ha ilyen ütemben mennek nyugdíjba, és mennek külföldre az orvosok, akkor orvos hiány léphet fel a körzetben. Ennek elkerülése érdekében, már most tennünk kell.
Gyermekkoromban engem szívvel műtöttek, és tudom milyen jó ha a doktor időben érkezik. Azon fiatalok tanulmányait kiemelten támogatnám , akik egészségügyi iskolában végeznek, majd a tanulmányok befejeztével olyan feltételeket biztosítanék nekik, hogy lehetőleg a választókörzetünkben vállaljanak munkát. Szerintem minden szülőt büszkeséggel tölt el, ha a gyermeke otthon vagy valamelyik szomszédos településen lenne orvos.

Aktuális feladat a belvízvédelem kérdése is.
Nyár elején a nagy esőkben végig autóztam több érintett településen, ahol a magas belvíz miatt házak, utak mentek tönkre. Sajnos ez így megy már évtizedek óta. A vis major keretekből biztosított támogatást a károk helyreállításra költjük – amely csak aktuális tűzoltásra jó -, jóllehet hosszútávú és végleges megoldás kell a problémára.
A következő hónapokban a településekkel egy közös belvízvédelmi pályázatot szeretnék elkészíteni, amely végleges megoldást jelenthet a belvízre. A pályázat lényege a megelőzésen van! El kell készíteni a vízelvezető árkokat és átereszeket a falvak körül.
III.
Közbiztonság érdekében, elsődlegesen a rendőrségnek kell lépéseket tenni. El kell kezdeni a megkopott bizalmukat helyre hozni. A bűnüldözéssel kellene foglalkozniuk. Meg kell jelenniük a kistelepüléseken is. Nem szabadna magukra hagyni az egyedül élő idős vidéki nyugdíjasokat, de azt sem szabadna hagyni, hogy a városok főterén fényes nappal rablások történjenek. Mert ma a kívülálló azt látja, hogy a rendőrségi munka csak a közúton közlekedők igazoltatásából áll. Nyilván nem így van, de ma ez a látszat.
A kormány programjában szerepel a település őrség. Ennek a részletei még kidolgozás alatt van.
Ami viszont létezik, és támogatni kell, az a jól működő polgárőrség. Sokan lelkesen járják az éjszakát, saját autóval, saját pénzből. Településenként havonta 50-100 ezer forintot elő lehet teremteni.
Természetesen, kamera rendszerek telepítésére is gondoltam az utcákon. Persze ehhez sok-sok pénz kell, ez távolabbi cél.
IV. A segélyezés egy kényes téma, azonban a jelenlegi rendszeren változtatni kell.
Az utóbbi hónapokban, néhány önkormányzat szociális kártyát vezetett be. Ez azt jelenti, hogy a segélyt igénylő kártyára kapja a pénzt. Helyben vásárolhatja le, csak élelmiszert és ruhát vehet a pénzen. Az ilyen családoknál, a gyermekek utáni járandóságot, például iskolai költségek, közvetlenül az önkormányzat fizeti ki az iskolának. Mindezt nálunk is szeretném bevezetni az önkormányzatoknál.
Továbbá a segélyből élőknek kötelezővé tenném a közmunkát. Természetesen ez csak a munkaképes egészséges emberekre vonatkozik. A tapasztalat az,hogy ezen szigorítások bevezetése után, volt olyan település ahol jelentősen csökkent a kifizetett segély összege,( 50%-kal ) így biztosítva lehetőséget forrásátcsoportosításra más feladatokra.
Kezdeményezném az újraelosztási rendszer felülvizsgálatát, annak érdekében, hogy valóban a rászorulók kapják meg a járandóságukat s a segélyezésből ne lehessen semmiféle gazdasági hasznot húzni. A tiszta és átláthatóságot biztosító rendszer működtetése alapvető felelősségünk a becsületes adófizető állampolgárokkal szemben.

Válság van és nem megengedhető az erőn felüli segélyosztogatás.

A rendszer újragondolásával komoly összegeket lehet megtakarítani s így lehetőség nyílna az előzőleg említett fiatalok támogatására, valamint a polgárőrség finanszírozására is.
V. A Szocialista kormány elmúlt 7 évéről a következő a véleményem. Épült közel 400 km autópálya, a folyamatban lévőkkel együtt. (A Fidesz kormány alatt 21 km épült ) és Duna hidak. Budapesten majdnem körbeért a körgyűrű. Évtizedekre előre megoldódtak a szemét lerakó helyek kérdései. A megyében is sok ilyen készült. Zalaegerszeg, Zalabér, Nagykanizsa. Évtizedekre megoldódtak a hulladék elhelyezési problémák.
Biztosítva van az ország stabil energia ellátása. A gáz krízist az Unión belül is példamutatóan oldottuk meg.
7 éven keresztül biztosítva volt a 13. havi nyugdíj és közalkalmazotti fizetés. Ezek visszavonása a csökkenő állami bevételek miatt történt.
A világgazdasági válság negatív hatásai a gazdaság minden szereplőjét érintik, a cégek megrendelésállománya jelentősen csökken, kevesebb a bevétel, alacsonyabb összegeket lehet beruházásokra fordítani s a kisebb profitból, alacsonyabb államháztartási bevétel keletkezik. A kevesebb állami bevételből, értelemszerűen kevesebb jut a kiadások finanszírozására is.
Ezt minden választópolgárnak meg kell értenie!
A nincsből nem lehet elvárni, hogy büntetlenül osztogassanak, hiszen a végszámlát mi, adófizető állampolgárok fizetjük.
Most nagy türelemmel kell az országnak lennie. Elhamarkodott lépések, könnyen felboríthatják a kialakult államháztartási egyensúlyi helyzetet ezzel sodorva az országot egy újabb, gazdaságilag szélsőséges és instabil helyzetbe.
A választási kampány során a népszerűségért folyó felelőtlen ígérgetési hullámnak nem szabad bedőlni! Az elmúlt időszakban keservesen megszerzett stabilitást kell megőrizni. Nem szabad hagyni a politikai pártokat egymást túllicitálni, hiszen bármely plusz kiadást a befizetett adóból fognak fedezni.
Az IMF kőkemény kritérium rendszert állított fel, amely részben kényszerpályára állítja az éppen aktuális kormányzópártot függetlenül a színüktől.
Gondoljanak csak bele, túlélhet-e egy újabb drasztikus forintgyengülést az amúgy is kivéreztetett 1,8 millió deviza hitellel rendelkező állampolgár? A válasz: nem. Pénzügyi egyensúlyt kell tartani, ezen dolgozik a Bajnai kormány.
Januártól a csökkentett szja bizonyára sok dolgozó ember életére lesz pozitív hatással. Gyakorlatban érezhetjük a sokat emlegetett adócsökkentés hatását.
Amit magam is hiányolok, az a vállalkozók segítése, pedig ők az ország s egyben térségünk mozgató ereje is. Ezt a réteget az elmúlt 19 évben egy eddigi kormány sem segítette vagy csak nagyon korlátozott számú intézkedéssel. Itt is nagyarányú tehercsökkentésre van szükség. Lesz miért dolgoznom a Parlamentben.
Én hiszek abban, hogy a választásra jogosult csendes többség, tavasszal nem hagyja cserben a jelenlegi kormányt. Bízom benne, hogy egy jó eredményt lehet elérni.
Zala Megye 4. számú választó körzetének 19 éve jobboldali képviselője van. Ideje lesz sokak által ismert, jobb és bal oldal által elfogadott képviselőt választani.
Az alapvető kérdés számomra az, hogy a körzetben élők támogatnak-e egy olyan képviselő jelöltet, aki civilként évek óta küzd a magyar vállalkozókért és a magyar munkahelyekért. Ezt a küzdelmet a térségünkért, az itt lakókért a Parlamentből szeretném folytatni. Nagyon bíztató, hogy a bal oldali támogatóimon kívül több jobb oldali képviselő is pozitívan értékelte a jelölésemet.
Többen érdeklődtek, mi történik akkor, ha jobboldali kormányalakítás esetén a választókörzetnek baloldali képviselője lesz. Meggyőződésem, hogy megfelelő kapcsolatrendszerrel, támogatottsággal s nem utolsósorban letisztult és kézzelfogható programmal nem érheti hátrányos megkülönböztetés a körzetet. A munkahelyteremtésért folyó küzdelemben a lényeglátás és a gyakorlatiasság sokszor sokkal többet számít, mint a pártbeli hovatartozás. Például: Debrecen, Zalakaros.
Nem elég bor és falunapokat rendezni, ettől még nem lesznek új munkahelyek és nem fejlődik a vidék. Szükség van ezekre is, de ennél azért több kell a jövőt illetően.

VI. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy bejelentsem. A civil szervezetek, egyesületek, iskolások utaztatására megpróbálok egy buszra gyűjteni a támogatóim segítségével. Ehhez várom majd az itt élők személyi jövedelemadójának 1 %-os felajánlását. Természetesen számítok a cégek támogatására is.

VII. Az elkövetkező 6 hónapban felkeresem a körzet településeit, ahol lakossági fórumokat fogok tartani, és tárgyalok majd az Önkormányzatok vezetőivel is, a programom megvalósításáról.

Gyermekkorom óta a körzet lakóközösségének aktív, gyakorlatias és dolgos tagja vagyok, aki tenni szeretne a környezetéért és az itt lakókért. Jól ismerem a környék településeit és azok problémáit, hiszen jómagam is itt élek s működtetem vállalkozásomat idestova több mint 10 éve. Meggyőződésem, hogy a térségben élők életkörülményeit kitartó, fáradtságos munkával javítani lehet a megfelelő lehetőségek kiaknázásával, amelyhez segítő kezet szeretnék nyújtani. A választópolgároktól, Önöktől, a bizalmukat kérem, hogy egy tettrekész ember képviselje Zala Megye 4. Számú választókörzetét egy jobb és kiszámíthatóbb jövő reményében.

Üdvözlettel:Rada Tamás
MSZP képviselőjelölt

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Nógrádi: meglepetéssel

Nógrádi: meglepetéssel vettem tudomásul
Tizenkét évnyi sikeres képviselői munka, valamint az országosan is elismert hétéves polgármesteri tevékenység után meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a Fidesz országos választmánya nem engem javasolt a Zala megyei 4. számú országgyűlési választókerület egyéni képviselőjelöltjének.

Ezt nyilatkozta Nógrádi László azok után, hogy hétfőn már bizonyossá vált: a 2010-es parlamenti választáson Pintér Lászlót indítják helyette. Nógrádi szerint mindez azért is érdekes, mert a lenti Fidesz alapszervezet javaslatát a Fidesz elnöksége és választmánya a választókerület összes KDNP-alapszervezete, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt megyei elnöksége véleményénél is fontosabbnak tartotta.

- A döntés azért is meglepő, mert a Fidesz vezetősége az elmúlt hónapokban többször kihangsúlyozta: nem szívesen cserélik le azokat a képviselőket, akik korábban már nyertek választásokat. Jómagam három egymást követő ciklusban is egyéni képviselőként jutottam be a parlamentbe, ebből kétszer, 2002-ben és 2006-ban is már az első fordulóban megkaptam a szavazatok több mint ötven százalékát - így Nógrádi László. - Arról, hogy az országos listán előkelő helyet szánnak személyemnek, a sajtó révén értesültem. Egy televíziós műsorban Szíjjártó Péter beszélt erről. A jövő évi országgyűlési választásokkal kapcsolatos minden más kérdés jelenleg nem időszerű. Vissza van még a parlament tavaszi ülésszaka, ezen a KDNP-frakció tagjaként veszek részt.

Nógrádi: meglepetéssel

Ez a Helikonon lett publikus ,csak azért rakom a Kerkára mert tudom itt van fogadókészség egy egészen másfajta politizálásra.
Ő a Jobbik és Keszthely 3 választókerületének képviselő jelöltje.

Kolthay Péter, Jobbik
Vendég, 2009, december 12 - 16:09
2009. 11. 21.
Önéletrajz
Vitéz Kolthay Péter születtem 1949.július 12-én. Felsőgagyon (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), kitelepítés folytán 1952-ben Várvölgyre költöztünk hozzátartozókhoz. Édesapám Vitéz Kolthay László nyugalmazott magyar királyi őrnagy, édesanyám Vitéz Kolthay Lászlóné, született báró Huszár Mónika. Az általános iskolát Várvölgyön végeztem, középiskolába pedig Pannonhalmára kerültem.
Középiskolai tanulmányaim után felsőoktatási intézménybe nem nyertem felvételt, tekintettel a származásomra és szüleim múltjára. Két év sorkatonai szolgálat után vendéglátó ipari tanuló lettem, majd vendéglátó ipari szakközépiskolai érettségit szereztem, és Keszthelyen a Danubius szálloda vállalat Helikon Szállodájában kezdtem el dolgozni.
1973-ban megnősültem, és egy lehetőség folytán Ajkán kaptam állást, egy újonnan épülő szállodában, mint szálloda igazgató helyettes. Ezen a munkahelyemen 1984-ig dolgoztam,majd munkahelyemről eltávolítottak rendszer ellenes tevékenységem miatt mert egyházi vonalon is tevékenykedtem. Az erről szóló dokumentumokhoz a közelmúltban jutottam hozzá.
Majd feleségemmel visszaköltöztünk Keszthelyre és előző munkahelyemnél a Danubius-nál szintén a keszthelyi Helikon szállodában étterem vezetői munkakörben alkalmaztak. Ezt azért tartom fontosnak, mert Danubius felső vezetése pozitívan viszonyult az akkori történésekhez.
1989-től 1992-ig vállalatom segítségével Erlangenben Hochschule Für Hotel und Gastronomie tanulmányokat folytattam. Visszatértem után munkámat ugyenezen vállalatnál folytattam, mint Keszthelyen a Hotel Phoenix igazgatója, majd pályázat útján elnyertem a hévízi Park szálloda és a Napsugár szálloda vezetői beosztását. Eközben a keszthelyi Pannon Agrártudományi Egyetemen turisztika és idegenforgalom szakon felsőfokú idegenforgalmi manager képesítést szereztem. Németből és angolból államilag elismert nyelvvizsgám van. Oroszul társalgási szinten beszélek, szint úgy a latin nyelvet is művelem. 2007 márciusától nyugdíjas vagyok.
Kommunista, szocialista pártnak illetve ezek bármilyen ifjúsági szervezetének soha nem voltam tagja. 1989-ben beléptem az MDF-be, azonban Csurka István kizárásakor én is szakítottam a párttal, majd a Magyar Igazság és Élet Pártja megalakulásakor beléptem annak szervezetébe. Ezen párt tagja 2008 nyaráig voltam. 2008-as Magyar Gárdához való csatlakozásom során kértem a Jobbikhoz való felvételemet. A Jobbik Keszthelyi Szervezeténél pénztárosi tisztséget viseltem. 1994 szeptemberében a Történelmi Vitézi Rend tagjává avattak várományosként nagyapám és édesapám után. A Történelmi Vitézi Rend Dél-Nyugat Dunántúli székkapitánya vagyok. A Vitézi Rend bronz érdemkeresztjének tulajdonosa. Az új Magyar Gárdánál a Bajtársiasság Napja alkalmával alapított érem elismerésében részesültem (2009.július.04 Budapest). Úgy érzem életem eddigi folyamán is magyar nemzetem iránti elkötelezettségemet próbáltam megvalósítani, és a jövőben is magyar hazám és népem érdekében szeretnék mindent megtenni.
Keszthely,2009.10.30.
www.porkolabgyorgy.hu

ki másol

Valaki élvezi ezt a másolgatást!
Megkérdem talán sajnálod Nógrádit?
Ezek szerint rajtad kívül senki nem sajnálja.

Meglepetéssel? MURÁN

Meglepetéssel?

MURÁN lehetőségek MURÁNIÁBAN ????

(részlet a most már mindenki számára hozzáférhető nyilvános céginformációs adatokból)

MURÁNIA GYÖNGYE KFT
II. Cégformától függő adatok
1. A tag(ok) adatai
1/1. Kovács Judit (an.: Gergácz Judit)
8960 Gosztola, Fő út 20.
A tagsági jogviszony kezdete: 2007/09/06
Bejegyezés kelte: 2007/09/21 Közzétéve: 2007/10/18
Hatályos: 2007/09/21 ...

1/2. MIRONY Üzletviteli Tanácsadó Betéti Társaság
HU-1085 Budapest, Mária u 32. IV/6.
Cégjegyzékszám:
A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot.
A tagsági jogviszony kezdete: 2007/09/06
Bejegyezés kelte: 2007/09/21 Közzétéve: 2007/10/18
Hatályos: 2007/09/21 ...

És igazából most már csak az a kérdés, kit takar a MIRONY Bt.

Erre meg itt a válasz:

A MIRONY Bt az Agustin International Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaságból alakult. (Elnevezés törölve). Régi jó Nógrádi cég.
1085 Budapest, Mária utca 32. 4. em. 6.

A MIRONY Bt tulajdonosai:

II. Cégformától függő adatok
1. A beltag(ok) adatai
1/2. Parditka Norbert Imre (an.: Vichnalek Mária)
1165 Budapest, Perjés utca 30.
A tagsági jogviszony kezdete: 2007/06/11
Bejegyezés kelte: 2007/08/01 Közzétéve: 2007/08/23
Hatályos: 2007/08/01 ...

2. A kültag(ok) adatai
2/2. Parditkáné Nógrádi Cecília (an.: Kelemen Katalin)
1065 Budapest, Podmaniczky utca 29/A. V/23.
A tagsági jogviszony kezdete: 2007/06/11
Bejegyezés kelte: 2007/08/01 Közzétéve: 2007/08/23
Hatályos: 2007/08/01 ...
Lehet,hogy csak ő nem tudta?
Ti elhisztitek?

"Amit magam is hiányolok,

"Amit magam is hiányolok, az a vállalkozók segítése, pedig ők az ország s egyben térségünk mozgató ereje is. Ezt a réteget az elmúlt 19 évben egy eddigi kormány sem segítette vagy csak nagyon korlátozott számú intézkedéssel. Itt is nagyarányú tehercsökkentésre van szükség. Lesz miért dolgoznom a Parlamentben"
Meg a fenéket a parlamentben. Itt Becsehelyen!
A Horváth Peti Meg egy elbaszott programot írt.
Kedves Rada Tamás!

Valószínüleg felvilágosítottak a lehetőségeidről, így fogadtad el a megtisztelő? felkérést.
Örülünk neked. Ennyit megérsz egy pártnak.
Mit gondolsz?

A Bedő janira meg ne halgass mert az még saját magának sem tud normális tanácsot adni.

Ön szerint van valaki, aki

Ön szerint van valaki, aki végig olvassa ezt a választási programot, amikor úgyis a Nógrádi L. fut be ? Ki kiváncsi rá ? Fidesz kormány alatt mit akar Ön szocialista párt képviselőjeként ?

Beígért

Lóvét az mszp-től,meg hatalmat is.

A Molnár Feri Megígérte neki. Bedő Janek nem támadta. Horváth Csaba meg csak annyit mondott: Röf höh Jól van, hö. De nem alkoholista ugye? hö röff

Szerintem Ön végigolvasta!

Mindent lehet fikázni, minden választási ígéretet! Egytől sem lesz jobb.. bárki bármit ígérgethet!Itt már ez EMBEREK megúnták a Pártoskodást, az Ország kettészakítását! Pártok nélküli, pártpénzek nélküli -az Ország javát akaró SZAKÉRTŐ EMBEREKRE van szükség,akik nem a saját pénzük fialtatását, hanem TÉNYLEG az Országért tesznek! Kevesen tudják azt a tényt, hogy csak a parlament TV.s adádain folyik kemény harc...és utána azt vitatják meg, hogy , ki hol milyen érdekeltséget szerezhet!Egymás nyakába borulnak!...Emberek...ébresztő!

Mszp

Az Mszp-ből elég volt a Fideszből már most sok.

Ez igen.

Ez igen.

Béle

Hajrá Jobbik!

igen

Jobbik csak a jobbik.

Rudolf János képe

És hol a Jobbik programja (vagy Lentiben a Jobbik birkát indít?)

esetleg a hozzászólásod mondanivalójából kalkulálva megkérdezem, hogy a szavazás neked szimplán csak focimeccs ahol csak drukkolni kell (és tök mindegy, hogy közben éhendöglesz-e vagy sem)?
Hogy miért lásd itt

És hol a Jobbik programja (vagy Lentiben a Jobbik birkát indít?)

Ugye viccelsz?
Te biztosan nem engednéd a lapodban megjelenni egyetlen Jobbik jelöltet se.
És jó Magyar szokás szerint te számon kérsz olyanoktól valamit, amit nem teljesíthet, és mégis ítéletet mondasz és hirdetsz előre!

program

Ha vetted volna a fáradtságot,akkor fellépsz a honlapra,és letöltöd az EP programot,abból elcsemegézhetsz addig,amíg a választásokra elkészül az aktuális(december közepe).
Egyébként hol a többi párt programja?
Ahogy olvasgatom szadeszozni(pénz a jobbiknak),bolsevikozni,büdös takony bandázni tudsz,de ha neked senki nem felel meg,akkor minek vagy?A köpködésen meg észosztáson kívül van értelmes ötleted?
Nagyon fájhat neked ez az mdf-es sztori,de hogy miattad vesztett 2006-ban az mdf???Nem nagy az ego?
Szerintem Lentiben nem birkát indít,de egyenlőre nem is Lentiben kell gondolkozni okoska,hanem választókerületben,tudod,az mi?Ja hogyne tudnád mdf-es nacsalnyik voltál...

Rudolf János képe

Szóval te azt mondod, hogy

Jobbik program csak december közepén lesz, de azért csak "hajrá jobbik!"
El tudnád akkor nekem addig is mondani (míg megismerjük a programot) hogy akkor most(!) mi alapján drukkolsz? Szép a szeme? Vagy ő a libling? Mert ugye ami igazi ok lehetne egy politikai erő mellett (az érv!) az jelenleg még nincs mert talán csak decemberben lesz.
Persze ha jól értelek.
/te lehet én vagyok korcs de én csak nőkbe szoktam szerelmes lenni és olyankor bizony van velem is, hogy nincsenek érvek csak szerelmes az ember és rajong - ám faszikkal kapcsolatba még sose éreztem ilyet..;)
De mondom biztos én vagyok korcs.. /

Kérdezed még, hogy a köpködésen kívül milyen értelmes ötletem van: látod pont ez.
Az, hogy ne egy semminek drukkolj értelmetlen, de még csak ne is drukkolj -> hanem ha hülye vagy akkor arra a jelöltre szavazz akitől kocsit is mernél venni, ha pedig kicsit okosabb vagy akkor is az emberre szavazz (és ne a pártra) de a programjaik alapján.
Lehet bonyolultan írom és kicsit szofisztikáltabban meg kellene próbálnom még sokszor leírni, hogy "ne bandára, hanem emberre szavazz"?

Klaudia igazgatónő

a gimnáziumi ballagáson több száz Ember előtt kimondta- útravalóul a ballagóknak,hogy"NE HIGGYETEK A POLITIKUSOKNAK"!-Igaza van, de ki kellene lépnie onnan, ahol van!

Nem értem igazán. Ezt

Nem értem igazán. Ezt mondta szó szerint? És kikre gondolt? Vagy csak úgy általánosságban?

te

Te nagyon,nagyon...mást sem tudtok,mint ismételgetni,hol a program,hol a program?És még te nevezel másokat birkának?Egyébként igazad van,szerintem is te vagy a korcs.Ennyi.

Rudolf János képe

Nem, én csak azt kérdeztem

Nem, én csak azt kérdeztem ha még nincs program akkor mi alapján szurkolsz? Ez amúgy mégha vitriolosan is írtam nem biztos, hogy rosszindulatú kérdés, hisz lehetőséget kaptál rá (kvázi felkérést!) hogy írd le mik azok az okok amik miatt neked a Vona Gáábor a liblinged.
De nem írtál ilyet ergo szimplán csak szereted. Mert gondolom ma ez a trendi és mások is sokan hát te is. Nade mi ez ha pont nem a bolsevik logika? Megyek a csűrhével arra szól a kolomp, jahh hogy ott mit osztanak az nem számít mindenki arra megy..

csürhe

Te 430 000 magyar embert nevezel csürhének.Én csak egyet sértődött kisfiúnak,akinek elvették a játékszerét.

Rudolf János képe

Tévedsz én nem Orbán Viktorból vagyok aki nem tiszteli

a választói akaratot és ha saját hülyeségei miatt elbukik akkor azt az égiek ármánykodásának tulajdonítja és a panelprolikra fogja..
Sőt, én elég népszerűtlen még azt is szoktam mondani, hogy 90 óta nem volt olyan választás ebben az országban ahol ne az lett volna az eredmény aminek én is szorítottam és eddig kivétel nélkül az összes szavazásnál az ország népe helyesen döntött. (és nagyképűen még olyan se volt, hogy ne találtam volna el a végeredményt - most az eus napján délben pl pont egy jobbikosnak mondtam ne izguljon én még a 4 helyet sem tartom kizártnak az meg akkor még hülyének nézett :)) )
Nade gyere kötekedj most azon, hogy Horn Gyula 94-ben az miért is volt helyes döntés vagy Gyurcsány 2002-ben :))

",,,,,,,,,,,,,,,volt helyes döntés vagy Gyurcsány 2002-ben :))"

Gyurcsány - 2002-ben - még csak egy setét felleg volt hazánk egén.

program

http://www.jobbik.hu/program
Itt keresgélj.

Rudolf János képe

Még mindig nem érted hát sokadszor is leírom

de elismerem biztosan ÉN NEM írom jól! (mellesleg én spec azon hülyék közé tartozok akik egészen jól ismerik szinte mindegyik párt programját.. már amelyiken nem alszik el az ember így a jobbikét is)
Nos én azt kérdezem, hogy TE neked mitől "hajrá jobbik"
Azaz nem azt kérdezem immár sokadszor hogy mi van a programba, hanem azt, hogy téged mi győzött meg, mi ragadott meg, mi az ami miatt hajrá jobbiknak szurkolsz, stb..stb..
Szóval lehet meglepő de én terád vagyok kiváncsi (és nem arra a belinkelt sületlenségre amit az Attiláék úgy izzadtak össze)

Röviden:

1., Magyarország a magyaroké
2.,Magyar az, aki hazáját honnak és nem értékesíthető vagyontárgynak, fejőstehénnek nézi
3.,Aki a közöshöz - bár megtehetné - nem járul hozzá, az ne várjon belőle semmit
4.,Az értéket előállító munka becsületét föléje kell helyezni az ügyeskedésnek
5.,Világossá kell tenni, hogy választóvonal nem a bal- és jobb oldal, hanem a nemzeti és a globalista között van
6.,Nemzetünk önbecsülését helyre kell állítani
7.,Valódi népképviseleti demokráciát kell létrehozni
8.,Felelősségre kell vonni azokat, akik 20 év alatt olyan mélyre juttatták hazánkat, amilyen mélyre - 1100 éves írott történelme során - békeidőben még nem süllyedt
9.,Felelős kormányzást - nem a szavak szintjén
10.,A törvények mindenkire egyformán kötelező betartatását

És még sorolhatnám, de minek?
Majd ki-ki idejekorán megtudja a többit.

Röviden (milyen hülye vagy)

1 - Szlovákia pedig a szlovákoké - magyarul a felvidéken ne pofázz!
2 - aki nem fizet nem magyar! hogyéadod egy magyarságot? ha többet veszek ócsóbb?
3 - él itt olyan aki nem járul hozzá? se cigi se pia se semmi? hol lakik és miteszik?
4 - nuku kereskedés, mindenki magánakcsinájja
5 - és se szegény se gazdag mindenek egyformák vannak csak!
6 - szerelmet lehet követelni? akkor dugjunk!
7 - most nem a nép szavaz
8 - tökéletesen jó alibi arra, hogy most miért nem kell csinálni semmit
9 - szótlanul roham: előre a harmadik világháborúba!
10 - és betarTATni már nem is kell mert mindenki önkéntes lesz - de a fő: nehogy már valaki ellopja Gyurcsány kínkeservesen összesprórólt kis nyugdíjalapját! Meg kell azt óvni neki már van!

sorold csak tovább - élvezem!
/és bocs.. de komolyan/

RJ

R.J !

A fentieket kihagyhattad volna! Miért 1 Ember a felelős mindenért? Sajátos"hungarikum", hogy nevezz meg egy embert, vagy egy pártot és az egész elhibázott életedet és mindent Rá lehet kenni! Az Ember Önmaga sorsáért soha nem hibás...!? Ő mindent tökéletesen tesz, csak mások kúrják el...és lehet másokat okolni a saját elkúrt Életükért!?
De itt soha senki nem száll magába, csak másokban keresi a hibát...és semmit nem tesz azért, hogy jobb legyen...!Amíg a FEJEKBEN és a Lelkekben nem lesz REND ,addig dumálhatunk bármiről...!Miért nem adóznak a magyar állampolgárok tisztességesen..?, miért lehet kijátszani adózásokat, miért van korrupció...,aminek milliárdos negatív következményei vannak, -ami a pártpénzekkel van összefüggésben...!!A választási kampányt meg lehetne 0 ft-ból csinálni! De akkor nem lennének élősködő, korrupt "Pártkatonák"-mindegyik olgalról, akik csak rizsáznak a saját érdekükben, de a "becsületességet" elfelejtik!

"Sajátos"hungarikum", hogy nevezz meg......."

Nem annyira magyar sajátosság ez, mint amennyire kommunikációs fogás.

Az egyszerű állampolgárok részére egyszerűsítik le végletekig a dolgokat.
Így lehet felelőssé tenni a "kommunistákat", "panelprolikat", "finánctőkét", "bankárkormányt", közben vígan BKV-znak, zuschlagolnak, hunvaldolnak, kajaibrahimoznak, ezüsthajóznak a Happy End - ig.

No kinek a kárára?

Miért 1 Ember a felelős mindenért?

Mit gondolsz RJ kicsoda most itt "vendég" odébb Rudolf János, aztán csak kutass, ki is ez az „ESZETLEN” bocs esztelen ámokfutó. Ő rendszerváltó MDF oszlopos tagja, aki felelős a 20 év eseményei történései miatt. Az a baj, hogy nem egyedül van megtalálta azt az alattomos társaságot, akikkel nagyon jól megértik egymást, és ha kell ki is segítik a bajból (értsd, ahogyan akarod).Én arról az emberről írtam, akit ki kell zavarni minden NÉPLAP-ból mert iszonyú kártékony .... (értsd ahogy akarod).

Értsd ahogy akarod...,,

a megnyilvánulásodból Te is egy "zavart Ember vagy"! Mint írtam nem EGY EMBER FELELŐS a RENDSZERVÁLTÁS óta történtekért, hanem MINDENKI, aki valamilyen posztot betöltött országos, megyei és helyi-városi, falusi szinten . Csak a saját "pecsenyéjüket" sütötték...országosan.-MSZP_SZDSZ, megyei és helyi szinten meg a FIDESZ_KDNP! Az Országgyűlési, megyei és városi, falusi képviselők nem bevallott, hanem jól kikerülhető- adóhatóságilag ellenőrízhetetlen csatornákon keresztül.Pl:-gyermekekre, külön élő/papíron! elvált, vagy egyedülálló, de évek óta közös háztartásban élők közötti-adókedvezmény...és még ki tudja, milyen átvágások...! Milliárdokra derülhetne fény, ha az Illetékesek olvasák ezt az oldalt és egy alapos vizsgálatot végeznek!De szerintem olvassák! És jól teszik!

Bódult állapotban vévő

emberrel nem lehet vitázni.
Ahogy hívővel se.
Vagy az iskolázottság hiánya, vagy valamely lelki torzulás okozhatja Nálad az ilyen elvakult, észérvek helyett indulatból kiürített erőlködést.
Sajna a a pontjaid tartalma olyan, mint a szerzőjük.

Itt is tetten érhető: a stílus maga az ember.

Bódult állapotban lévő RJ-vel

Sajnos mind kettő igaz, és még ha tudnád ki is valóban Rudolf János!, és mire képes,akkor lepődnél meg úgy igazán. De talán a Kerkán is lesz valaki, aki tényleg a körmére néz ennek az "embernek".

Nem igazán érdekel

a továbbiakban a személye.
Aki egyenlőségjelet tesz az ügyeskedés és a kereskedelem közé, az - feltehetően - nem nagyon tudja miről beszél.
Természetesen tipikus abból a szempontból is, hogy érvek helyett minősít, vita helyett vagdalkozik.
Tudomásul kell venni, hogy ilyenek is vannak, csak nem kell komolyan venni.

ha ilyen okos vagy

Az döglik éhen aki várja a megváltást és azt hiszi hogy itt már nem kell dolgozni.
A szavazásnak akkor lenne valós értelme ha egyik párt sem érné el az 50%.Mondok egy példát Dániában 12 párt van a parlamentben ott koalícióban akár 5 párt is van.nem egy érdek van közösségi.Nálunk szelekció van jobbra vagy balra tartozol.Vesztes vagy győztes.
Ezért kell a Jobbik senki nem akar szövetkezni vele ,de miért??? Mitől félnek egy Eu-s országban az emberek.De kijavítom a képviselők??????????A Jobbikban nincsenek III/3 sok párttitkárok nézd meg 90% fiatal 25-40 közötti.A Fidesz miért nem veszi át a hatalmat
ha akkora többségről beszél.Már csökkent a támogatottsága.Igaz én is ellenzék lennék világ életemben.A szavak harcosa.Itt az ideje gondolkodni.De szerintem túl sok hiányzó ember van a parlamentben ezeket a gyakran üres székeket ki kéne venni a parlamentből.
Hogy ne foglalja a helyet 100 képviselő bőven elég.Azért van ennyi mert a történelmi Magyarországban ennyien voltak.
royalzoll.................

Rudolf János képe

Én is a demokráciában

Én is a demokráciában hiszek és azt szeretném ha minél több párt lenne. Ebben szerintem nem is tudnánk vitatkozni, legfeljebb abba, hogy én még a Jobbiknak is kivánom jusson be a parlametbe, de ugyan így rettenetesen szeretném ha lenne egy valódi kisgazdapárt (tudod olyan igazi anmelyik baloldali!!! ugyanis a kisgazda az eredetileg baloldali volt csak a hülye Torgyán időszakban tévedtek el) aztán szeretném ha lenne az értelmiségnek is valami nem szdsz-es de mindenképpen liberális alapú pártja, sőt én még a kommunistákból is szeretnék párat a parlamentbe ugyanis ma totálisan nincs értéke a munkásnak és egészen más lehetne ez az ország akkor ha nem hagyjuk szakszervezetek stb.. nélkül.. aztán ha még álmodhatok akkor és erre szavaznák én egyszer ha az égiek is megadnák: egy kereszténydemokrata párt. Nade NEM egy olyan gyűlölködős-seggnyalós mint ez a mai, hanem olyan amelyik tényleg méltó a keresztény szóra.. szellemében viselkedésében is.
Nade a csűrhe-bolsiösztön az még jóideig el fog kísérni bennünket.. hát ne álmodozzunk mert jelenleg bilibe lóg a kezünk..

Ez nem volt rossz jános!

Látszik hogy csak gyorsan lenyomtad, de meg lehet találni az írás mögött a bőven gondolkodó embert.

Üdvözlettel:

Tudod Ki? .-)

(csak egy mosoly vagyok)

Szép ez a program, a

Szép ez a program, a Fidesznek lesz munkája jövő tavasszal, hogy a Rada úr által felvetettek megcsinálja.

hát

Tény autópályák kellenek de nem ennyiért!
Segély kell de munkához kell kötni illetve tanuláshoz.
Idegenforgalom akkor lesz ha nem egymást fúrjuk hanem összefogunk.
Józsi bácsi ha nem 60000 ért dolgozik 3 műszakban hanem 150000 akkor lesz fellendülés.
Ha egy magyar céget nem 23 hatóság cseszeget, meg HACCP követel,meg ha el szeretnél adni egy zsírós kenyeret ahoz 5 hatóságtól engedély kell engedélyt kérned.Akkor van esély esetleg a turizmus fellendítésére.Mert a hatóság ugyanannyira bűnteti a szerencsétlen magyart aki 5 embert foglalkoztat mint az óriást ultit aki 1000.Pl élelmiszeripar.
Tudnék konkrét dolgokat amitől mindenki felháborodna.Magyarországnak 4 húzóágazata lehetne agrárium, melegvíz, bioenergia,ivóvíz.Én voltam több országban Magyarországnak a dán munkaügyi politikát és oktatást kell átvenni. Ausztriából turisztikai ötleteket.
Adózást felülvizsgálni!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nekem nem meggyőző a Mszp.Nemsokára 8 éve vannak.Ha nem lenne EU.Akkor mit tettek volna
mert az EU-s pénzeket a fidesz a jobbik bárki lehívhatta volna.Szerintem ha nem lenne az Eu. Észak Koreai állapotok lennének.Éheznénk meg üres autópályák lennének .
royalzoll...

A pénzeket nem az költi

A pénzeket nem az költi el, aki adja, hanem aki kapja. 8 éve itt Lentiben a Fidesz. Ennyi...

Jó ötletei vannak Tamás,

Jó ötletei vannak Tamás, de ezeket majd a fidesz fogja megoldani, megvalósítani, s nem ön, hiszen önnek se paripája, se fegyvere, se hatalma nem lesz ezekhez.Akkor sem lenne, ha megválasztanák mszp képviselőnek és bekerülne a parlamentbe,mert a fidesz fog kormányt alakítani,a lapokat pedig nem ön fogja osztani,hanem a szürke háttér eminenciások. Önt még a partiba sem veszik bele, így lapot sem osztanak és játszani sem tud.

Tény: Eddig is

Tény: Eddig is megcsinálhatták volna, 19 éve jobboldali képviselője van a választókerületnek. Amit eddig nem csináltak meg, ezután sem fogják.

Lenti lakos

egy

Az élelmezés kérdése már meg is van oldva,mert ez rizsa,mégpedig jó sok rizsa.Mintha a Nógrádi elftárs mondta volna,mielőtt valaki azt mondaná,hogy az ő pártján állok.
Évek óta a vállalkozókért küzd?Hát sok eredményét eddig nem hallottam,de elhiszem,ha ő mondja.Kár,hogy a pártja éppen az ellenkezőjét csinálta,és szétnyalta a multik seggét.
Állítsuk meg a bűnözést,szép dolog,de nem meri kimondani,hogy kikről van szó leginkább.Álságos.
Az autópályák építésről leginkább a mutyik jutnak eszembe,drágábban épültek mint Horvátországban,persze tudom a műtárgyak....ja meg völgyhíd a síkságon és alagutak a dombok alatt.Sikertörténet,még jó,hogy a négyes metrót nem említi.
Mi oldottuk meg a gáz krízist?Akkor biztosan nem voltam itthon...
A nincsből tényleg nem lehet osztogatni,csak fel kellene tenni a kérdést,hogy miért nincs???
Szociális kártya.Vigyázz mert ezért a főnökeid a fejedre koppintanak,ezt a Jobbik már 2006-ban kitalálta,most bevezette néhány normális polgi,ők persze most nácikok,nehogy téged is belekeverjenek:)
Amúgy a segély miért kényes téma?
Amúgy egyetértek,hogy a magyar vállalkozókat kell támogatni,ismétlem,kár,hogy ezzel csak az általad favorizált párt nem ért egyet.
Sok sikert,tudod,nem a győzelem a fontos...és a sarkatokban vagyunk.

Mitől jobb a magyar

Mitől jobb a magyar vállalkozó mint a külföldi?

Egy közeli ismerősöm

Egy közeli ismerősöm szabadúszó munkavédelmi szakértő. Rengeteg üzembe jár "szakérteni" és egyértelműen az a tapasztalata, hogy a "multiknál" sokkal jobbak a munkafeltételek, mint a magyar középvállalatoknál, ahol a kizsákmányolás legszemetebb XVIII. századot idéző módszereivel is találkozik (fékevesztett túlmunka - fizetés nélkül, étkezési, tisztálkodási lehetőségek hiánya, a munkavédelmi előírások durva megsértése és a dolgozók durva terrorizálása, hogy mindez ellen ne merjenek fellépni). Persze a kereskedelmi láncok üzleteiben, és a Suzukinál is elég szörnyű állapotok uralkodnak - de ezek kivételek, mert általában a tőkének nem az az érdeke, hogy ok nélkül kitoljon a munkásokkal. Viszont a magyar középvállalatoknál a fennmaradás kényszere okozza a fent jelzett állapotokat. Na már most, ha a középvállalatokat elnyomó nagyvállalatok magyar kézben lennének, a középvállaltok ugyanúgy a fennmaradásukért küzdenének a jelzett eszközökkel - tehát nem a multi nemzetiségével van baj.

nyereség

A multi a nyereséget elviszi az országból.

Csányi Sándor (OTP vezér)

Csányi Sándor (OTP vezér) pedig az árvagyerekekközt évente kioszt 7,5millió(!!!) forintot, amiért a Csányi-alapítvány kap is sokszázmilliós értékű médiamegjelenést különböző újságokban, rádiókban, tévékben.. Szeresd csak Csányi elvtársat! Jóember Ő!

multi

Azt tegyük hozzá,hogy egy idetelepülő multi 10 évig annyi kedvezményt kap,amit egy hazai vállalkozó 1000 évig sem.Nem véletlen sunnyogtak a gumigyár támogatásnak a nyilvánosságra hozatalával(ha jól emlékszem 12 milliárdról volt szó).Aztán ha lejár és nem kap újat,akkor csá,odébbáll.

+

+ addig is marslakókat foglalkoztat..

++

Minimálbéren 3 hónapos váltásokban rabszolgákat,állami támogatással,adófizetés nélkül,kedvezmények és szabálytalanságok tömegével.

Józsi bácsi nevű melós

Józsi bácsi nevű melós szerintem se lesz jobban attól,ha nem a tetves multi,hanem a jóságos magyar vállalkozó bácsi nyeli le a melós által kitermelt profitot. Problémának érzem,hogy a szlovák vagy román melós ugyanúgy piszkoskodik a magyar melóssal odakinn, minthogy nálunk is sok munkás románozik,tótozik, cigányozik meg ilyesmi.

Tartalom átvétel