A Car-INside Kft. vette meg az Eybl-t

Az Eybl Hungária Kft. felszámolását végző Vectigalis Zrt. gyakorlatilag megállapodott arról, hogy a céget a Car-INside Kft. veszi meg. Az új tulaj mögött a német Prevent Holding áll. Mint arról annak idején beszámoltunk, autóipari beszállítóként a tavalyi év végén a válság az osztrák tulajdonban lévő Eybl-t is elérte. Az anyacég decemberben csődöt jelentett, s ennek nyomán (január elején) a négy - jánosházi, körmendi, lenti és nagykanizsai - telephellyel rendelkező magyar leányvállalat sorsa is megpecsételődött.

Az Eybl Hungária Kft. felszámolásával megbízott Vectigalis Zrt. a cég életben tartása mellett döntött, s az itteni vállalat legnagyobb partnerét, a BMW-t is sikerült meggyőznie a további együttműködésről.

A folytatásban az Eybl működését a (folyamatosan) csökkenő megrendelésállományhoz igazodva racionalizálta a felszámoló, például több leépítésre is sor került. A dolgozói létszám a nyár derekára 540-re fogyott, az is igaz viszont, hogy a bezárást viszont így mind a négy telephely megúszta. A felszámoló több lehetőséget mérlegelve végül úgy döntött, hogy a cég feldarabolása és részegységenkénti értékesítése helyett a válallatot egyben, tehát ingatlanjaival, gépeivel, eszközeivel, érvényes szerződéseivel, képzett dolgozóival, tartozásaival és követeléseivel együtt hirdeti meg eladásra, s erre augugusztus elején sor is került. Mostanra pedig a vevő is meglett.

Nézzük csak. A Vectigalis Zrt. közlése szerint az Eybl Hungária Kft. megvételére több cég érdeklődött, köztük volt egy érvényes, komoly befektetési ajánlat is, a magyarországon bejegyzett, Car-INside Kft.-é, mely mögött a német Prevent Holding áll. A közlemény arra is kitér, hogy a felszámolócég és a pályázó szeptember 10-én, mintegy 9 órás tárgyalás során állapodott meg a szerződés lényeges pontjairól.

- A szerződés minden lényeges elemét áttekintettük, és mintegy hatszáz munkahelyet sikerült megmentetnünk, ami válság idején különösen nagy szó. Ráadásul a zálogjogot birtokló CIB Bank is rendkívül konstruktív, mondhatni munkaerőbarát hozzáállást tanúsított: mindvégig a munkahelyek megtartása mellett tette le voksát - informált Péter Márta felszámolbóbiztos, hozzátéve: a Vectigalis feladatai az üzlet megkötésével megszűnnek, az Eybl azonban tovább működik.

(Érdemes megjegyezni, hogy a Car-INside neve már felmerült az Eybl-el kapcsolatosan. Ez volt az a cég, amelyik még márciusban 16 millió eurós hitelfelvétel erejéig kapott egyedi kormánygaranciát az Eybl készletfinanszírozásának segítséhez.)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Akor mostan gondnok sem köl?

Akor mostan gondnok sem köl?

Hát, ha te vótá

a gondnok, akkó nem.

Gyesről visszatérő

Kormányrendelet van erről a témáról,igen is a gyesről visszatérő kismamákat
vissza kell vennie a munkáltatónak!
Mi lenne akkor ha tételezzük fel, a fiatal nők azért nem szülnének mert akkor
a gyes lejárta után nem alkalmazná a munkáltató, akkor egy nő sem szülne gyereket.
Forduljon panaszával a Lenti munkaügyi központhoz, vagy a Zala megyei munkaügyi
bírósághoz.

Gyes

A gondom a következö lenne!Én értem,hogy ez az új cég megvette a felszámolás alatt álló eybl kft-t,de arra nem gondolt senki,hogy ennek a cégnek is vannak gyeses dolgozói!Nekem pl.most járt le a gyesem,és amikor eljöttem az eybltől akkor még nem állt felszámolás alatt.Bementem az irodába és azt mondták,hogy nincs rá esély,hogy visszamehessek dolgozni!De arról sem tudtak mit mondani,hogy egyáltalán végkielégítést kapok-e!Azért jobban kellene a dolgozóikat irodistáikat informálniuk!!!!!!Egy kétségbeesett anyuka!

Jó hír

Végre valami jó hír az oldalakon !

optimista

Tartalom átvétel