Rendeletmódosítások az ÁFA-változás miatt
Az áfa változtatása miatt módosította több helyi rendeletét is legutóbbi testületi ülésén Lenti város önkormányzata. Az intézményi étkezési térítési díjakért például így a jövő hónaptól már többet kell fizetni.
A drágulás ebben az esetben az áfa emelésének mértékével azonos, vagyis átlagosan öt százalékpontos. Így a bölcsődés gyerekek térítési díja 302, az óvodásoké 313 forint lesz. Az általános iskolákban a menza 271, a napi háromszori étkezés 375 forintba kerül. A középiskolások térítési díja 448 forintra emelkedik, míg a felnőtt ebéd ára naponta 542 forint lesz.
Változik a lakbér összege is, itt azonban a nettó árakat kismértékben csökkentette a testület, az emelés mértéke tehát nem követi az áfát. A bérlőknek július elsejétől összkomfortos lakás esetén négyzetméterenként havi 330 forintot kell fizetniük, a komfortos lakások bérleti díja 206, a félkomfortosoké 121, a komfort nélkülieké 60 forintra emelkedik.
Ugyancsak módosította a vásárokról és a piacokról szóló rendeletét az önkormányzat, s miután itt a bérleti díj bruttó módon került megállapításra, az áfaemelés nem vont maga után automatikusan drágulást, a képviselők azt a javaslatot fogadták el, hogy a nettó bérleti díjak kerüljenek csökkentésre. Nem emelkednek a parkolási díjak sem - Lentiben egyedül a gyógyfürdőnél kell ilyet fizetni.
A további esetekben - így a tömegközlekedési díjaknál, a közterület használatakor, gépjármű-várakozóhely megváltásakor, a víziközműdíjak esetén, valamint a temetkezési szolgáltatás után fizetendő díjaknál - az önkormányzat a szolgáltatást igénybe vevőkre hárítja tovább az áfa öt százalékpontos megemeléséből adódó többletköltségeket.
címlap 