Támogatás a Lenti-környéki önkéntes tűzoltóegyesületeknek
Marton Gyula alezredes, lenti tűzoltóparancsnok elmondta: Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság által meghirdetett pályázatból a csesztregi önkéntes szervezet technikai eszközeinek fejlesztésre 200 ezer forintos támogatást kap, a csömödériek két jogcímen - működésre és gépjármű felújításra - 80 ezer forintot vehetnek majd fel, míg a rédicsi egyesület ugyancsak két részre bontva 150 ezer forintban részesül. Ebből harmincezer forintot költhetnek működésre, 120 ezret pedig technikai eszközfejlesztésre.
- A benyújtott pályázati anyagok elbírálás során az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kiemelt figyelmet fordított arra, hogy előnyt élvezzenek azon egyesületek, amelyek tényleges tűzoltói szakfeladatokat is vállalnak - magyarázta Marton Gyula. - Illetékességi területünkön több ilyen szervezet található, a zalaiak mellett néhány Vas megyei egyesület is.
címlap 