Még mindig nem fizették ki az Eybl dolgozóit
Amikor a felmondást kézhez kaptuk, azt ígérték, hogy június 10-én átutalják a számlánkra az utolsó havi munkabérünket, valamint a végkielégítést - mondta a lenti Fehér Istvánné. - Azóta eltelt jó néhány nap, de a pénz sehol. Nekem fizetnem kell a számlákat, élnünk is kell valamiből, de úgy tűnik, ez senkit sem érdekel.
Az Eybl Hungária Kft. jelenleg felszámolás alatt áll, miután az osztrák anyacég csődöt jelentett. A magyarországi leányvállalatot a Vectigalis Zrt. tovább kívánja működtetni.
Bár a leányvállalat működtetésén kívül korábban még arra is ígéretet tettek, hogy igyekeznek a dolgozókat megtartani, mégis kénytelenek voltak több hullámban leépíteni az alkalmazotti kört.
Fehér Istvánnét társaival együtt az utolsó, májusi racionalizáláskor küldték el. A Lentiben élő asszony azt is elmondta: a cég lenti vezetői tettek ígéretet, hogy június 10-ig megkapják, erről egyes dolgozóknak papírjuk is van.
- A munkabért a bérgarancia alapból fizetjük a dolgozóknak, a pénz a munkaügyi központon keresztül csütörtökön érkezett meg a számlánkra, majd utaltuk is tovább - foglalta össze röviden Péter Márta, az Eybl Hungária Kft. felszámolóbiztosa, aki szerint a dolgozók biztosan nem kaphattak olyan ígéretet, hogy június 10-ig kifizetik őket, mert a bérgarancia alaphoz június 9-én nyújtották be igényüket, s elbírálás folyamata 15 napig tart. Péter Márta azt is hozzátette: a textilipari cég helyzete egyre rosszabb, ugyanis csökken a megrendeléseik száma, vagyis a bevételek elmaradnak. A tavalyi év hasonló időszakához képest mostanra 30-40 százalék közötti szintre estek vissza.
Péter Márta tájékoztatása után érdeklődtünk a dolgozóknál, valóban megérkezett-e számlájukra a pénz. Fehér Istvánné mellett a szintén május 13-án elküldött Horváth Józsefné is arról tájékoztatott bennünket, hogy még mindig mindhiába várnak a járandóságukra.
címlap 
??????????
???????????
Valaki
Irjon egy olyan munkahelyet ami Lentiben van
Valaki
Irjon egy olyan munkahelyet ami Lentiben van
Eybl
Pedig hamarosan a lakatot végleg ráteszik a kapura.