6800 literes vízszállító járművel gyarapodott a lenti tűzoltóság eszközparkja

A lenti tűzoltóság új járműve főleg azokon a kistelepüléseken tehet nagy szolgálatot, ahol a vezetékrendszer elsősorban ivóvízellátásra, és nem tűzoltásra alkalmas. Mint azt Marton Gyula alezredestől, a lenti tűzoltóság parancsnokától megtudtuk: a 66 településre kiterjedő illetékességi területükön jópár ilyen zsáktelepülés található.

- Az új vízszállító az állománytábla tavalyi változása miatt vált szükségessé - magyarázta a parancsnok. - Lenti ugyanis a III. kategóriába került, vagyis egy vonulószerrel, valamint két speciális járművel, egy vízszállító autóval és egy magasból mentő járművel kell rendelkeznünk. Emellett van egy tartalék szerünk is, felszereltségünk tehát továbbra is magas szintű.

A Renault típusú tűzoltóautón két személy teljesít szolgálatot. A 6800 literes tartály mellett az autó rendelkezik még úgynevezett gyorsbeavatkozó fecskendővel is, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a rajta dolgozók önállóan is megkezdjék az oltást. Emellett szereltek rá egy orrfecskendőt is, ami a tarlótüzek oltására vagy akár az útfelület tisztítására is szolgálhat.

- A két vonuló szerünk együtt 8800 liter oltóanyag szállítására alkalmas - folytatta Marton Gyula. - Ez egy kezdődő lakástűz esetén elég kell, hogy legyen. Korábban többször is előfordult, hogy távolabbról kellett az oltáshoz szükséges vizet szállítanunk, remélem, a jövőben erre már nem kerül sor.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Minden elismerés a

Minden elismerés a tűzoltó parancsnok úrnak. Ő minden elismerést megérdemel, ahogy küzd a közért, ill. értük, biztonságunkért. Szerintem Ö polgármesternek is megfelelne.

Tartalom átvétel