Elkerülhetetlen a létszámleépítés az Eybl Hungária Kft. zalai egységeinél
A vasi és zalai üzemekkel is rendelkező Eybl Hungária Kft. vezetése még tavaly decemberben, a felszámolás elindulása előtt döntött a létszámleépítésről, 330-350 dolgozótól váltak meg. Az Eybl Hungária Kft. most ismét csökkenti a létszámát, Nagykanizsán több mint száz, Lentiben pedig közel hatvan dolgozóját kénytelen elküldeni a vállalat.
Nyitva maradt azonban a kérdés, hogy ezzel véget értek-e a leépítések. Nos, a válasz nem túl szívderítő, Péter Márta felszámolóbiztos ugyanis a dolgozói érdekképviseletek, az ágazati vezetők és a munkaügyi központ szakembereinek bevonásával megtartott körmendi válságértekezlet után úgy fogalmazott: az Eybl egyik vevője tovább csökkentette megrendeléseit, s a cég létszámát ehhez kell igazítani. A Péter Márta reményei szerint átmeneti létszámleépítés tehát elkerülhetetlen, de még nem pontosították, hogy hol, s hány embertől válnak meg. Annyi azért tudható, hogy az említett vevőt főként a nagykanizsai és a lenti egység szolgálja ki.
címlap 
Miért
a Polgármester Úrat hibáztatja mindenki ezt nem értem az egészből.
Nem Nógrádi László az Eybl Hungária Kft Ügyvezető Igazgatója hanem egy Osztrák származású
Úriember akinek a nevét Én sem tudom. Polgármesterünknek sokat lehetne köszöni hogy Lentiben hozta az Eybl Hungária Kft - t !
Gondolom azt meg mindenki megérti hogy luxusautókat nem mindennap vesznek az emberek
szerte Európában és az USA - ban a Gazdasági Világválság miatt !
De akor legalább anyi munkanélküli segélyt adjanak szerencsétlen embereknek hogy ne
keljen nekik ÉHEZNI! Sok ilyen ember van sajnos az Országunkban ami 2004 óta
az EU teljes jogú tagja ! Elég szomorú hogy az Eu, vagy európai Parlament nem foglalkozik
Magyarország égető gazdasági dolgaival.
Csodálkozunk rajta hogy az emberek lopásra kényszerülnek ? Én őszintén megmondom NEM CSODÁLKOZOM rajta bár elítélem a büncselekményeket !
Ébresztő Magyarország ! Ébresztő Lenti ! MUNKAHELYEKET kell teremteni
Polgármester Úr !
Nagy Birodalom.Kerkanet
Meg kell nézni Zalagyöngye 96 Bt-ből alakult Kft-ket,és kik a tagjai.És Alpolgármesterünk is milyen területekkel rendelkezik.
Ez a Lenti Fidesz! Közük
Ez a Lenti Fidesz! Közük sincs az országos párthoz! Tehetségtelen megyei alelnök fűrdöigazgatói pozicióban, aki több mint 6 éve csak ígérget, de semmi látszata. Alpolgármester, aki már nem is tudja miért ül abban a székben, de mindenhatót játszik. Be kellene már látniuk, hogy a város lakossága rüheli őket. De ők természetesen minden eszközzel, minden áron a hatalomért!
Tiszteletdíj felvétele.
Alpolgármesterünk tudja,hogy mért ül abba a székbe,hogy felvegye tiszteletdíjként több ember létminimum bérét a képviselökkel együtt.Azért írtam már,hogy amig nekik nem lesznek megélhetési gondjaik,addig nem is lesznek új munkahelyek Lentibe.
És még hány helyről
és nem csak Ő hanem a testület több tagja-főállás+-helyi önkormányzati+megyei önkormányzati+ bizottsági+felügyelőbizottsági tagság stb...!Ez ám az etikus és mindenki másnak KUSS!
májusi bér
A volt Vulcanus Kft dolgozói 5. hónapot vártak míg kifizették elmaradt bérüket a felszámolóbizos Úr jóvoltából mert a Vezetőség elnyaralta bérünket.
Kapcsis MAGDI
Elég szomorú
hogy valakinek még kedve is van vicelődni ezen a nagyon égető dolgokon
Szégyelje Magát de nagyon ! Csodálkozunk hogy nincs összetartás emberszeretet, tisztelet
a másik ember iránt ? Ez a magyar nép úgyebár... Lenti nagyon el van maradva a munkahely
teremtés, munkahelyek megtartása terén !
Valaki irja meg Nekem hány munkahely van Lentiben ? a tíz újamon elférne ha lehetne.
A média is aról cikkezik hogy mi megy csődben, mi szünik meg Lentiben, de aról nem cikkeznek hogy miként lehetne munkahelyeket TEREMTENI, LÉTESÍTENI, MEGTARTANI ugyebár
Gy. F Úr
Minek munkahely?
Amig Polgármesterünknek és a képviselöknek nem lesz megélhetési gondjaik,addig nem is lesz új munkahely.Önkormányzati tulajdonba lévő cégek vezetöi közel félmilió forint a fizetésük,fenekük alatt ott van több millió forint értékü autók.Élnek mint halak a vizben.Mi kisemberek meg szenvedjünk tovább,ameddig bírjuk.Az a probléma,hogy most mindent rá lehet fogni a válságra,pedig 2006-os Önkormányzati választáskor még nem volt válság.
Na kezdődik
minden előről vagyis a Big Brother kerkanetes változatának nyári show - ja
Eybl lakók mi a baj ? tudok segíteni ?
reagálás
Nemtudom,hogy lehet-e Big Brother nyári show-jának nevezni,azt amikor az elküldött dolgozók Májusi bérüket 2009 06.25.sem kaptákmeg.Hozzá szolónak,azért van ilyen humoros kedve,mert biztos nem létminimumból él,és nem sorakoznak a kifizetetlen számlái a szekrénybe.Ilyenek a magyar emberek,tisztelet a kivételnek,akik eltudnak viccelödni a másik ember problémáin.
elmaradt bérek ki nem fizetése
Amilyen aljas modon közölték a dolgozókkal,hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkályukra,ugyan olyan aljas modon hazudnak,hogy mikor utalják a számlára az elmaradt bért.2009 06.25.írunk most.Gondolom,Szönyi Péter,Bakos Éva,Németh Éva már felvették a bérüket, és nem okozna nekik gondot számláink kifizetése.Sajnos ebbe az országba a fizikai dolgozók az utolsó senkik.Szeretném emlitett személyek figyelmét felhívni,hogy a dolgozók keresik meg az ő kenyerüket is,ezért több megbecsülést érdemelnének,és létezik egy,olyan szó,hogy emberiesség,de önök ezt a szót nem ismerik.
....."dolgozók
....."dolgozók megbecsülése", "emberiség".....szép is lenne, ha ezeket a fogalmakat ismernék a fent említettek!!
Viszont sajnos egy közülük csak a saját nyelve hosszát ismeri!
A 8 általánosos főnökre
A 8 általánosos főnökre gondolsz???
Ha a főnöknek 8
Ha a főnöknek 8 általános iskolai végzetsége van, akkor vajon Nektek milyen iskolátok van? Anyám, mi van itt!
Itt akkor még én is
Itt akkor még én is lehetnék főnök. Hun lehet jelentkeznem?
Sziasztok! Nem tudjátok,
Sziasztok!
Nem tudjátok, hogy esetleg gonokót nem-e vesznek fel? Iskola van. /Vép/
Menj be és érdeklődd meg,
Menj be és érdeklődd meg, vagy telefonálj be!
Tudtam, hogy át.@.ok.
Tudtam, hogy át.@.ok. Kiröhögtek a varrógyárba, amikor a héten főnöki munkára jelentkeztem.
Ez tényleg igaz? Nem
Ez tényleg igaz? Nem vágtok át? Én is mennék.
Miért
Miért?
Te is az ötödik osztályig jutottál?
ÖTÖDIK ?!
NEM,csak úgy csinálok.
Kisiskolások!
Kisiskolások! Mindegyiktek főnök akar lenni? Dolgozni senki sem akar? Azért tart arra az ország, amerre tart! Lefelé! Amúgy ezen nem viccelődni kéne, mert ez az ország szégyene, hogy ez megengedhető! Itt mindenki kevés munkával akar sok pénzhez jutni, aki dolgozik, az meg a minimálbért sem kapja meg!