Nógrádi a vizitdij, tandij eltörlését NEM szavazta meg

Nógrádi László nem szavazta meg a vizitdíj eltörlését a többi fidesz-kdnp képviselővel egyetemben.

Kérem válaszolja meg nagyközösnég előtt is, hogy egy ügydöntő népszavazás eredményét miért nem szavazta meg?!

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Bort, búzát, békességet

Bort, búzát, békességet az új esztendőben.

Nógrádi: meglepetéssel

Nógrádi: meglepetéssel vettem tudomásul
Tizenkét évnyi sikeres képviselői munka, valamint az országosan is elismert hétéves polgármesteri tevékenység után meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a Fidesz országos választmánya nem engem javasolt a Zala megyei 4. számú országgyűlési választókerület egyéni képviselőjelöltjének.

Ezt nyilatkozta Nógrádi László azok után, hogy hétfőn már bizonyossá vált: a 2010-es parlamenti választáson Pintér Lászlót indítják helyette. Nógrádi szerint mindez azért is érdekes, mert a lenti Fidesz alapszervezet javaslatát a Fidesz elnöksége és választmánya a választókerület összes KDNP-alapszervezete, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt megyei elnöksége véleményénél is fontosabbnak tartotta.

- A döntés azért is meglepő, mert a Fidesz vezetősége az elmúlt hónapokban többször kihangsúlyozta: nem szívesen cserélik le azokat a képviselőket, akik korábban már nyertek választásokat. Jómagam három egymást követő ciklusban is egyéni képviselőként jutottam be a parlamentbe, ebből kétszer, 2002-ben és 2006-ban is már az első fordulóban megkaptam a szavazatok több mint ötven százalékát - így Nógrádi László. - Arról, hogy az országos listán előkelő helyet szánnak személyemnek, a sajtó révén értesültem. Egy televíziós műsorban Szíjjártó Péter beszélt erről. A jövő évi országgyűlési választásokkal kapcsolatos minden más kérdés jelenleg nem időszerű. Vissza van még a parlament tavaszi ülésszaka, ezen a KDNP-frakció tagjaként veszek részt.
Igy már nem is olyan meglepő

Igaza volt. Ő gondolt

Igaza volt. Ő gondolt többek között a mélyen tisztelt szegény doktorokra is.

Igaza volt. Ő gondolt

Igaza volt. Ő gondolt többek között a mélyen tisztelt szegény doktorokra is.

ja

Egy szó: kocsog

nem

aludt

ostoba

két szavas beböffenő.

2008.03.17.18:28:08-i szavazás T/5191

A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról
MSZP - 176 igen
Fidesz - 127 tartózkodik
KDNP - 19 tartózkodik
SZDSZ - 16 igen
MDF - 8 igen

http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2008.03.17.18:28:08&p_szavkepv=I&p_szavkpvcsop=I&p_ckl=38

aha

Ha nem hát nem

Érdekes....

199 igen, 1 nem, 149 tartózkodás mellett az Országgyűlés hétfőn megszavazta a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését.
Ebből is tisztán látszik, a hatalom megszerzése és a kormány megbuktatása volt a népszavazás célja és nem az, hogy eltöröljék a vizitdíjat, napidijat, tandijat, amint az a kérdésekben is szerepelt.
Ehhez eszközként asszisztáltak az igennel szavazók...

Igen és ezzel bukott meg

Igen és ezzel bukott meg hazánkban a demokrácia... több milliárdos kampánnyal és a kérdésekben szereplő díjak eltörlésével megvettek 3millió szavazatot. Tisztán politikai célra használták fel a népszavazás intézményét.
Fogadni mernék, hogy OV ha hatalomra kerül, ugyanúgy fog bánni a lakossággal, mint ahogyan most a népszavazásnál is bánt. És ha bárki támadni meri, ugyanolyan eszközökkel fog élni, mint ahogyan most a kormánnnyal szemben fellép.

Miért nem jóslásból

Miért nem jóslásból élsz! Hidd el sokat kereshetnél! Vagy mégsem? Most nagyon tudjátok mondani, hogy mi lesz! 2006-ban miért nem tudtátok!?

Ehhez sajna még jóslás se

Ehhez sajna még jóslás se kell.

Putyin 2.-át játszik OV... Putyin is kimondta nem is oly rég: "Én vagyok Oroszország!"

OV pedig most a fidesz!!! vezette népszavazás után jelentette be, hogy "Győzött Magyarország!"

Dettó ugyanaz...

Te tényleg azt gondolod,

Te tényleg azt gondolod, hogy OV győzött?
Én az este mondtam, hogy ma sütni fog a nap.
Akkor én meg most Isten lettem?
J.

vicces

A vicc valahogy igy szól:
Az amerikai elnök, meg az orosz elnök, meg az Orbán valami csoda folytán együtt jutnak fel a mennyországba és kerülnek az Úr elé.
Az Úr egyesével fogadja őket:
- Te ki vagy és milyen jócselekedeteket hajtottál végre életed folyamán - kérdezi az Úr az amerikai elnököt.
- Én az amerikai elnök vagyok. Rengeteg jót tettem az amerikai néppel.... és hosszasan sorolni kezdi.
Az Úr figyelmesen végighallgatja, majd elbocsátja.
- Én az orosz elnök vagyok - válaszolja a következő delikvens, az Úr színe előtt. Az Úr itt is csendben végéghallgatja a jócselekedetek hosszú felsorolását...
Következik a "legnagyobb magyar" O. V.:
- Hát Te ki vagy fiam - kérdezi az Úr.
- ...én az vagyok, akinek Te ülsz a helyén.... feleli Orbán.

Ezzel is csak azt akartam mondani - Magyarországon az Isten helye már foglalt...

magukat nézegetni

magukat nézegetni

A 10-es skálán 10 pontot

A 10-es skálán 10 pontot ér a hozzászólás. Okuljon belőle, akinek okúlni kell.

Ez hány pontot ér a skáládon ?

Egy hajléktalan már majd éhen hal, végső kétségbeesésében elmegy a német követség elé, és egy darab száraz kenyérre elkezdi kenni a kutyaszart... mert abból van bőven Budapesten.
Meglátja a nagykövet, és lerohan:
- Ember, mit csinál?
- Nagykövet úr, éhes vagyok de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre, mert az bőven van itt!
- Tudja mit, itt van 10 euró! Vegyen magának valamit, de innen menjen el!
A fószer megy is boldogan. És ha már ilyen jól sikerült a próba, elmegy az amerikai követség elé is. Meglátja a nagykövet, és lerohan:
- Ember, mit csinál?
- Nagykövet úr, éhes vagyok de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre!
- Tudja mit, itt van 20 dollár! Vegyen magának valamit, de innen menjen el.
A fószer úgy gondolkozik, ha egy nagykövet ennyit ad, mennyit kaphat a miniszterelnöktől... Reggel leül a Lánchí­dhoz. Jön is Gyurcsány futva és meglátja a hajléktalant, ahogy keni a kenyérre a kutyaszart.
Odaszalad hozzá:
- Ember, mit csinál?
- Miniszterelnök úr, éhes vagyok, de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre!
- Azt látom, de ilyen vastagon?! És a többieknek akkor mi marad?!!

Nagy magyar valóság show...

A 12 éves Kolompár Lajoska nagy élvezettel közösül a kishúgával.

A kiscsaj megszólal: te Lajkó, sokkal ügyesebb vagy, mint az apu.

Válasz: tudom, ezt már anyu is mondta.

Megint Orbán fóbia!!!

Látom megint eluralkodott rajtatok az Orbán fóbia! Az nem baj, hogy Orbán csak négy évig volt hatalmon. Az sem baj ugye, hogy az országot egy elmezavarodott báb a teljes kilátástalanságba hajszolta. Ti csak orbánozzatok tovább, és éltessétek országunk regnáló diktátorát. És hazudjatok tovább magatoknak, hogy mindent így kell tovább csinálni!

Üdv: Bogi

Egy kis adalék.....

A szocializmus győzelméért meggyilkoltak száma:

CCCP 20 Millió Halott
Kina 65 Millió Halott
Vietnám 1 Millió Halott
Észak korea 2 Millió Halott
Kambodzsa 2 Millió Halott
Kelet európa 1 Millió Halott
Latinamerika 150 000 Halott
Afrika 1,7 Millió Halott
Afghanisztán 1,5 Millió Halott
kommunista Internacionalé által meggyilkoltak száma,ott ahol nem voltak hatalmon Óvatos becslések szerint 10 000 Halott

Hogyan is mondják magyarul

Hogyan is mondják magyarul azt, hogy "bolsevík"? ;-)
Fidesz és az ő kis "többsége"? Mi is a különbség?

Még egy kis történelem......

Forrás: Stéphane Courtois u.s. „Das Schwarzbuch des Kommunismus“ Pieper München-Zürich 1997

Végül és nem utolsó sorban, a Magyar történelemi szemétdomb !

Az 1919-es kommun vezéralakjait tartalmazza, a Kún Béla-Számuelly Tibor személyével fémjelzett ordenáré, útszéli tömeggyilkosokból áll.

A második generáció !

Rákosi-Gerő-Révai-Farkas négyes. Uralmuknak az 1956-os forradalom vetett véget.

A harmadik generáció !

Rákosi, Kádár, Apró ......és bandája !!!!

A negyedik generáció!

A kádári adminisztrációból nőttek ki ők, de cserben hagyták az eszméjüket !

Ide a jelenlegi MSZP nagy hazudozói kerülnek majd. Ők gyilkolni már nem tudnak. A történelem ezen a módszeren már túlépett.................. Nem ők az utolsók,

...adalék...

Akkor adalékként néhány név a negyedik generációhoz:

Szájer Józef - Pécsi egyetem KISZ-titkár
Orbán Viktor : KISZ-titkár, (nem holmi mezei kisztag)
Stumpf István: MSZMP, Hazafias Népfront elnökség
Matolcsy György: MSZMP
Varga Mihály : KISZ-titkár (nem holmi mezei kisztag)
Pintér Sándor: MSZMP titkár
Martonyi János: MSZMP
Mikola István: MSZMP, Hazafias Népfront elnökség
Fónagy: MSZMP
Dr. Deutsch-Für Tamás: KISZ-titkár (akkor még nem Für)
Kerényi Imre (MSZMP alapszervezeti titkár)
A főideológus Kövér László, KISZ-titkár pedig a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialist Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézetben szocializálodott....

osztjónapot

ők is...

A szememben ők is leszerepeltek,de ez nem menti fel a posztkomcsi brigádot.Itt az idő,hogy ne csak ebben a 2(és a 3 báb) pártban gondolkodjunk.

Tartalom átvétel