Egyre több a dolga a Lenti Tűzoltóságnak

Növekedőben van a tűzesetek száma - derült ki abból a statisztikából, amit a több célú lenti kistérségi társulás felkérésére készített a lenti tűzoltóság.
Míg tavaly összesen 83 alkalommal riasztották tűz oltásához a lenti lánglovagokat, idén már az első négy hónapban 42-szer kérték segítségüket.

Amennyiben ez a tendencia folytatódik, úgy év végére akár harmadával is több lehet a tűz miatti riasztások száma. Pluszterhet azonban mindez nem jelent az állománynak, a műszaki mentések száma ugyanis jelentősen csökkent.

A téma kapcsán Marton Gyula alezredes, tűzoltóparancsnok kiemelte: a hivatásos önkormányzati tűzoltóság alapvető és legfontosabb feladata, hogy a keletkezett tüzeket eloltsa, a bajbajutottakat műszaki mentés során segítse, illetve szükség esetén katasztrófavédelmi feladatokat lásson el. A lenti parancsnokság illetékességi területén a fenti feladatok közül hosszú időn keresztül a műszaki mentés volt a leggyakoribb, ami többek között a térség fokozott forgalmának, az óriási kamionterhelésnek, illetve az itteni főközlekedési utaknak volt köszönhető. A műszaki mentések száma azonban jelentős csökkenést mutat, míg tavaly összesen 379 ilyen jellegű riasztást kaptak, addig 2011 első négy hónapjában mindössze 31 esetben kellett segítséget nyújtaniuk. Marton Gyula szerint ez több összetevőnek is köszönhető. Egyrészt az M70-esen bevezetett intézkedések - többek között a sebességkorlátozás szigorítása, az előzési tilalom bevezetése, a figyelemfelhívás - eredményesnek bizonyultak, másrészt a 86-os út felújítása miatt jelentősen lelassult a forgalom, így kevesebb a baleset, illetve kisebb anyagi kárral járnak, ez utóbbi esetben pedig nincs szükség a tűzoltóság műszaki mentőtevékenységére.
A tűzesetek száma 2010-ben 83 volt, ebből 66 riasztás érkezett a parancsnokság illetékességi területéről, s 17 esetben pedig más egységeknek nyújtottak segítséget. Ez évben eddig 42 alkalommal kellett tűz miatt kivonulniuk, ebből 37 riasztás érkezett az illetékességi területről. Marton Gyula azt is elmondta: a beavatkozások általában kisebb terjedelműek voltak, jelentős mennyiségű veszélyes anyag a környezetbe nem szabadult ki, így nagyobb környezeti károk nem keletkeztek. A vaklármák és téves jelzések száma a lenti parancsnokságnál elenyésző, előbbiből 4, utóbbiból kettő történt tavaly, idén pedig eddig két téves jelzés futott be hozzájuk, illetve három alkalommal volt részük vaklármában.

A lenti tûzoltó-parancsnokság szervezési állománytáblázata hatvan fôs létszámot ír elő, 57 hivatásos, illetve három közalkalmazotti státusszal- mondta Marton Gyula alezredes, lenti tûzoltóparancsnok. - A tûzoltási és mûszaki mentési tevékenységünket 66 településen végezzük. Ebbôl hat település a szomszédos Vas megyében található, kilenc pedig illetékességileg a Letenyei Tûzoltó- parancsnoksághoz tartozik.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

ליב קאַמפּייטריאַץ!

ליב קאַמפּייטריאַץ!

אַלע די פילע זאכן, זייַענדיק דזשיפּסיז ציבור פּאָליטיק אַרבעט פּלאַץ מוזן זיין באַפאַלד אַז זיי פאָרזעצן זייער "קולטור", אָבער דער רוים און שאָדן פון יעדער אנדערער!

Zárójelben!!

(Teljes mértékben egyetértek a témában megszólalókkal, a kormány ezirányú ténykedése minősíthetetlen.
Sok ismerősöm van az érintett szervezetek jelenlegi és volt tagjai között, és úgy gondolom, hogy a választások előtt az 'egyenruhások' legalább 90 %-a a Fidesz győzelméért szurkolt.
Sajnálom őket, de amit akartak azt megkapták!)

Egyszer már gatyába kell rázni ezt a Cideszt !

Szám:Felj-12/1/2011.

Nyom.535/2011.

Legfőbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Főosztálya Vezetőjének!

A Központi Nyomozó Főügyészség útján!

Tisztelt Főosztályvezető Úr!

Alulírott Szima Judit feljelentő, mint a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (7100 Szekszárd, Tanya u. 4.) főtitkára, törvényes képviselője a Központi Nyomozó Főügyészség (továbbiakban: nyomozó szerv) 535/2011. számú feljelentést elutasító határozata (továbbiakban: határozat) ellen a törvényes határidőn belül

p a n a s s z a l

élek az alábbi indokok szerint.

A határozatban foglaltak szerint 2011. június 14-én érkezett meg a feljelentés a köztörvényes bűncselekmények sorozatát elkövető és feljelentésünkben nevesített országgyűlési képviselők ellen.

A nyomozó szerv 2011. június 17-én kelt határozatában azt az iratellenes megállapítást tette, miszerint a 2011. június 8-án tett feljelentést Balsai-Lázár-Répássy nevű egyének ellen vizsgálták meg és ennek alapján jutottak arra a jogilag nyilvánvalóan alaptalan következtetésre, hogy ha Magyarországon egy hivatása gyakorlása közben bűncselekmények sorozatát elkövető országgyűlési képviselő ellen feljelentés érkezik - azért, mert kétséget kizáróan a lakosság meghatározott tagjai ellen gyűlöletet szító tevékenységet fejtenek ki -, az nem bűncselekmény.

Sérelmes továbbá, hogy a feljelentést tevő további több mint 150 feljelentő részére a határozatot nem postázták, amelynek során nevezettek nem tudnak élni panaszjogukkal, ezért kérem, hogy részükre eredeti határozatot megküldeni szíveskedjenek, hogy törvényben biztosított esetleges észrevételezési, vagy panasz jogukkal élhessenek.

A nyomozó szerv álláspontjával ellentétesen a tényállás azon fordulatát a feljelentett személyek maradéktalanul megvalósították, miszerint a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszítottak. A nyomozó szerv nem jogot alkalmazott, hanem jogot alkotott, amikor az említett tényállás értelmezéséhez olyan alaptalan következtetést és kiterjesztő jogértelmezést fűzött, miszerint a tényállás szükségképpeni eleme, hogy feltétlenül magába foglalja annak felismerését is, hogy a felhevített gyűlölet szélsőséges aktivitásba (intoleráns, kirekesztő, jogfosztó magatartásba, végső esetben erőszakos jellegű cselekvésbe) csaphat át.

A büntetőjogi tényállás nem tartalmazza az ilyen következmény bekövetkezésének szükségességét, ennek hiányában is megvalósul a tényállás. A büntetőjogi tényállásnak egyáltalán nem szükségképpeni eleme a felismerés az elkövető részéről. A nyomozó szerv álláspontja szerint Lázár-Balsai-Répássy fenyegetése és kényszerítésre irányuló visszamenőleges hatályú törvényjavaslata csak abban az esetben lenne bűncselekmény, ha Répássy-Lázár-Balsai tudatában lennének annak, hogy ténykedésük akár szélsőséges aktivitásba is átcsaphat.

A nyomozó szerv álláspontja gyakorlatilag azt mondja ki, hogy a tolvaj csak akkor büntethető, ha felismeri a tudata azt, hogy amit ellop, az nem az övé. Ha azzal védekezik, hogy nem tudta, hogy az másnak a tulajdona, akkor nem is lehet büntetni az ügyészség logikája alapján. A nyomozó szerv ezen nyilvánvalóan jogsértő, logikátlan és bűnpártolást is megvalósító álláspontja annak az elvnek a megtörését jelenti, miszerint a jog nem ismerete nem mentesíti az elkövetőt a bűncselekménye miatti felelősségre vonás alól.

A Btk. 174/B.§ (1) bekezdésében rögzített tényállás ismertetése során a fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön, bűntettet követ el önálló fordulatában szó sincs arról, hogy az elkövető tudatának fel kell fognia, hogy amit tesz, az szélsőséges aktivitásba is átcsaphat.

A tényállás szükségképpeni elemei, hogy

- a lakosság egy meghatározható csoportja ellen (jelen esetben a korkedvezményes nyugdíjban részesülők csoportja ellen)

- gyűlöletet szít (köztudomású tény, hogy a szerzett jogokkal rendelkező korkedvezményes jogosultak irányában a társadalom más csoportjai részéről gyűlölet nyilvánul meg a kormányzat és a feljelentett személyek nyilatkozatai és érvelésének következményeként, a kormányzati propaganda gyakorlatilag eléggé el nem ítélhető módon, rasszista bélyegzéssel, bizonyított módon a segélyen élő cigányokhoz hasonlítja a korkedvezményes lehetőséggel élő szolgálati nyugdíjasokat )

- ennek során fenyegetik az érintett csoport tagjait (korlátozni, elvonni fogják, a szerzett jogaikat (tulajdonukat), folyósított nyugdíjukat, - tűrésre kényszerítik őket, hogy nyugdíjaikat a kormány a jogszerűség látszatát keltve, de a nemzetközi bírósági gyakorlatot alapul véve a szimpla köztörvényes tolvajlás állami szintre emelésével azt törvényesnek hazudva ellopja.

A büntetőjogi tényállás a fenyegetés, egy csoport tagjai ellen, azokat kényszerítve és tűrésre kötelezve, hogy vagyonukból a kormány kiforgathassa.

Teljességgel alaptalan és jogilag nonszensz a nyomozó hatóság érvelése, miszerint a nyilvánvalóan köztörvényes bűncselekményeket elkövető országgyűlési képviselő politikusok bűncselekményének elkövetéséhez segítséget nyújt azáltal, hogy nem rendeli el a nyomozást és nem teszi meg a szükséges lépéseket a mentelmi jog felfüggesztése vonatkozásában sem.

Megjegyezzük, hogy a feljelentett személyek elkövetési magatartása időben elhúzódó, azt hivatalos minőségük (országgyűlési képviselő) során eljárva fejtik ki, amely mindenképpen felveti a tettenérés lehetőségét is, ezért szintén megvalósítja a bűnpártolást az a nyomozó szerv, amely halaszthatatlan nyomozati cselekményként nem éri tetten a hivatásszerűen bűncselekményt kifejtő politikusokat és velük szemben nem teszik meg a szükséges és halaszthatatlan nyomozati lépéseket.

A nyomozó szerv iratellenes tevékenységére visszatérve jelezni szeretném panaszomban, hogy első alkalommal igazolhatóan 2011. május 21-én egy tartalmában feljelentésnek minősülő beadványt nyújtottunk be a Legfőbb Ügyésznek, amelyben Lázár és Balsai nevű feljelentett politikusok vonatkozásában a legfőbb ügyész állásfoglalását kértük, amelyre hivatalos választ nem kaptunk, illetve tudomásunk sincs arról, hogy a nyomozó szervnek a tartalmában feljelentett bűncselekmény valamennyi elemét tartalmazó állásfoglalást kérő levél alapján intézkedett volna-e bármely ügyészi nyomozó szerv is arra, hogy eljárási cselekményeket foganatosítson. A Be. 35.§ (2) bek. alapján a nyomozó szervnek kötelessége a szükséges nyomozati cselekményeket megtenni, önállóan nyomozást végezni , ha a bűncselekményről más módon maga szerzett tudomást.

A 2011. május 21-én az ügyészség részére megküldött és nyílt levélként is közzétett állásfoglalást kérő levelünkből ugyanis az ügyészség és így a hatáskörrel és illetékességgel is rendelkező jelen ügy nyomozó szerve is más módon maga tudomást szerezhetett arról, hogy Balsai és Lázár nevű alakok bűncselekményt követtek el, de ezzel kapcsolatban egyik ügyészi szerv sem tett semmilyen nyomozati cselekményt az ügyben, amely cinkos összefonódást mutat az ügyészség szervezete és a bűnszövetségben bűncselekményeket elkövető kormánypárti politikusok között.

Az állásfoglalást kérő levélben foglaltakkal összhangban kiegészítve az időközben az elkövetőkhöz csatlakozó Répássy nevű Kádár-rendszeri egyetemista huszár gyűlölet keltésére szintén alkalmas megnyilatkozásával és nem bízva az ügyészi szervek azon törvényi kötelezettségének megfelelésében, hogy bűncselekményt hivatalból észlelni lennének képesek, ha éppen kormánypárti képviselő követi el a bűncselekményt immár formálisan is feljelentést tettünk.
A feljelentésben foglaltak lényegében megismétlik a 2011. május 21-én megküldött feljelentés-mintában foglaltakat.

A fentiek alapján az ügyészségnek a 2011. május 21-én megküldött állásfoglalást-kérő levelünkben foglaltak észlelésekor már rendelkeznie kellett volna arról, hogy hajlandóak-e észlelni a bűncselekményt, elrendelik-e a nyomozást, vagy arról értesítenek minket feljelentőket, hogy a tartalmában feljelentésnek minősülő mintában foglaltakat figyelembe véve elutasítják a feljelentésünket. A rendelkezésünkre álló adatok alapján a Legfőbb Ügyészségre a tartalmában feljelentésnek minősülő állásfoglalás kérésünk már 2011. május 21-én megérkezett, erre figyelemmel a nyomozást el kellett volna rendelni, hiszen legkésőbb 2011. május 24 lett volna az a legkésőbbi időpont, amíg a feljelentés elutasításáról szóló határozatot az ügyészség jogszerűen meghozhatta volna.

A nyomatékosítás céljából 2011. június 14-én benyújtott feljelentésünk tehát már a május 21-i feljelentés-minta folyománya volt, azt úgy kellett volna kezelnie a nyomozó szervnek, hogy nincs lehetősége a feljelentés elutasításának, hanem legfeljebb feltéve de meg nem engedve, hogy Magyarországon a politikusok következmények nélkül szíthatnak gyűlöletet, kelthetnek félelmet a lakosság egyes csoportjaiban, kényszeríthetnek valaminek az eltűrésére vagyonuk állami szintű eltolvajlására emberek csoportjait a bűncselekmény hiányában történő megszüntetésére lett volna lehetőségük, ha a feljelentett személyek vonatkozásában nem látnak továbbra sem okot az ellenük folyó nyomozás elrendelésére.

Kérjük Tisztelt Főosztályvezető Urat, hogy fenti panaszunknak helyt adni szíveskedjen és a nyomozás elrendelésére utasítsa a nyomozó szervet. Kérjük továbbá annak a vizsgálatára is nyomozás elrendelésével hogy a hivatali visszaélés és bűnpártolás gyanúját felvető ügyészségi hallgatás azaz a nyomozással kapcsolatban hivatalos értesítés, vagy határozat hozatalának elmulasztása újabb bűncselekmény elkövetését feltételezi ismeretlen tettes terhére. Kérjük ezzel kapcsolatos felvetésünket is egy újabb feljelentésnek értékelni és a szükséges nyomozás elrendelését követően a tényállást felderíteni és az elkövető(k) felelősségre vonására szükséges intézkedéseket megtenni.

Tájékoztatjuk Főosztályvezető Urat, hogy panaszunkat és annak előzményeit angol nyelvre és más nyelvekre is lefordíttatjuk és a Magyarországon akkreditált nagykövetségekre tájékoztatás céljából eljuttatjuk. Aggodalommal tölt ugyanis minket el, hogy az ügyészség a politikai érdekeknek megfelelően lép fel koncepciós jellegű eljárásokban, míg a nyilvánvalóan bűncselekményeket elkövető kormánypárti politikusok köztörvényes bűncselekmény elkövetéseivel szemben nem hajlandó eljárni, és kvázi bűnpártolással egyenértékű tevékenységet fejt ki. Magyarországon ugyanis a demokratikus értékek egyik legfőbb őrzőjeként kellene működnie egy ügyészségnek, de tapasztalataink szerint nemhogy az értékek őrzőjeként, hanem éppen ellenkezőleg az antidemokratikus kormányzati törekvések elősegítőjeként közreműködik a jogsértő törekvések valóra váltásában.

Panaszunk angol nyelvű fordítását feljelentésünkkel együtt amennyiben panaszunk elutasításra kerül - megküldjük a Hágai Nemzetközi Büntető Bíróság (ICC) főügyésze Luis Moreno-Ocampo úr részére is, kérve az ügy teljes körű kivizsgálását, mivel álláspontunk szerint a feljelentett személyek és a kormány ténykedése alkalmas a törvényszék hatáskörébe tartozó bűnügyek közül valamelyiknek a megfeleltetésébe. A magyar kormányzati politikusok törekvése és az általuk kifejtett közösség elleni erőszak megvalósítása ugyanis álláspontunk szerint emberiség ellenes bűncselekmények is és bekövetkezésük esetén az emiatt megvalósuló hátrányos következményekért a felelősség a feljelentett személyeket és a nekik segédkezet nyújtó ügyészséget, illetve kormányzatot terhelik.

A TMRSZ az esetleges főügyész úrnak megküldendő feljelentés megfogalmazásakor nem csupán a jelen határozattal elutasított ügyben teszi meg a büntetőfeljelentést, hanem a magánpénztári vagyon állami szintű elkobzása, és a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütköző és álláspontunk szerint szintén emberiség ellenes bűncselekmények körébe tartozó cselekmények miatt is.

Kérjük a fentiek alapján a panaszunknak való helyt adást, a határozat hatályon kívül helyezését, a nyomozás elrendelését és a szükséges nyomozási cselekmények foganatosítását is a felelősök felelősségre vonása és bíróság elé állítása érdekében.

Létavértes, 2011. június 21.

Blokád !

„Rendőrblokád” lesz szerdán
„Rendőrblokád” lesz szerdán. A szerdára meghirdetett nagyszabású sztrájkokat a legtöbb szakszervezet felfüggesztette. Bíznak abban, hogy meg tudnak állapodni a kormánnyal. A rendvédelmiek útlezárásokra készülnek, emiatt országszerte forgalomlassításra számíthatunk.

Na, itt van az igazság - amely nem "lézeri" !

Még a szlovák rendvédelmisek is jobban keresnek, mint a mieink

Szlovákiában és Csehországban is magasabb a rendvédelmi dolgozók átlagjövedelme, mint Magyarországon.
A Workania állásportál legfrissebb felmérése szerint a magyar rendőrök havi bruttó átlagjövedelme 219 ezer forint, míg Szlovákiában 246 ezer, Csehországban 286 ezer forint.
A tűzoltók, speciális mentőmunkások átlagos havi jövedelme a cseheknél a legmagasabb: 263 ezer forint, míg Szlovákiában 207 ezer, Magyarországon pedig 163 ezer forint.
A Magyarországon katonai szolgálatban dolgozók havi átlagbére bruttó 178 ezer forint, Csehországban 290 ezer forint, Szlovákiában 301 ezer forint.
A magyar börtönőrök átlagosan bruttó havi 164 ezer forintért dolgoznak, Szlovákiában bruttó 253 ezer forintot, Csehországban 255 ezer forintot keresnek átlagosan kollégáik.
A biztonsági őrök pedig Magyarországon átlagosan bruttó 110 ezer forintot keresnek a fizetesek.hu adatai szerint.
A vám-és pénzügyőrségben szolgálatot teljesítők átlagfizetése a felmérés szerint Magyarországon átlagosan havi bruttó 183 ezer forint, Szlovákiában 258 ezer forint, míg Csehországban a legmagasabb, 290 ezer forint.
(MTI)

Hát igen.

Hát igen, ez így van.
Az USA-ban meg még több.

Minimálbér

A belga minimálbér meg 1300-1400 ewuro.
De nem 25 évet kell dolgozni.

Költözz oda !

és akkor nem fáj.

Hm..

Hm... Hogy eddig ez nekem miért nem jutott eszembe....
Már nem is fáj.
Igaz, eddig sem fájt. De az fáj wazze, hogy mi miért vagyunk ennyire alul értékelve, mondjuk egy Szijjártóhoz képest.
Nem érdemelnénk meg mondjuk az ő bérének a 25%-át? Vagy ő ér olyan sokat?

Nagyon igazad van !

Bizony-bizony, egy sz@rházi " forradalmár", aki Győr-Mosonban már ellenzékiként is kiharcolta a famíliának a 400 millkós támogatást és a büdös életben nem volt munkaviszonya, hivatásos mesélő, az ne pofázzon - mint ez a Szíjjártó-gyerek.

ja-.ja-

ja-ja-ja-ja-ja-ja-ja-

éhező gyermekek !!!!!

És most néhány szó essék a munkásokról is.
A pécsi vágóhídról a napokban rúgtak ki egy 30 éves nőt,ki egyedül neveli 7 éves gyermekét havi 70000 ft-ból.Egy szelet bacon-szalonnát akart kicsempészni egy zsemlébe vágva a gyár marcona,feketébe öltözött,ss-t idéző őrei közt.A szalonna jár az ott dolgozóknak,mert oda bevinni nem lehet húsfélét.A nő nem ette meg,mert gyermekének akarta hazavinni vacsorául.Hogy valamit egyen a gyermek,mert a pénz már elfogyott.Az őrök persze elvették tőle a szendvicset,senkit nem hatott meg a nő nyomora.
A vágóhíd Csányi Sándor tulajdona.

Hadd jöjjön a nemzeti

Hadd jöjjön a nemzeti kormány:
A „népnemzetiek,” az undorító, az erkölcsi tartás nélküli, gerinctelen emberek névsorra a teljesség igénye nélkül:

Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök, apósa Horváth István, volt MSZMP KB titkár, belügyminiszter;

Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök;

Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök;

Martonyi János - MSZMP tag, privatizációért felelős kormánytag, volt mit a tejbe aprítani, III/2 ügynök;

Pintér Sándor - MSZMP titkár;

Mikola István - Hazafias Népfront, elnök, kitüntette nemcsak saját magát, hanem családtagjait is;

Fónagy János - MSZMP csúcsvezetőségi tag

Varga Mihály – KISZ titkár;

Pokorni Zoltán szakszervezeti vezető /apja egy Pákozdi fedőnevű III/III ügynök, aki nem vette észre a rendszerváltást. Még 1990- ben is írta a jelentéseit.

Deutsch Tamás - KISZ titkár; A FIDESZ kormány idején, mint Ifjúsági és Sportminiszter férjes apa létére „félrekettyintett „ a titkárnőjével. Ez volt az igazi példamutatás a fiatalság felé. Bravó deutsch úr!

Orbán Győző (orbán apuka) párttitkár, bányák privatizációs szakértője;

Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.

Orbán Viktor - Gimnáziumi-egyetemi KISZ titkár, székház értékesítési szakértő, megmutatta hogyan kell közvagyont átkonvertálni magánbányává. Vajon mekkora közpénzt tünt el ekkor?

Kövér László, Kötelesnek is mondják,- KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai
Intézet munkatársa;

A felsorolás csak ízelítő.

Gyönyörű névsor! Köpönyegforgatók, gusztustalan, erkölcsileg nulla emberek.

MIT VÁRTOK EZEKTŐL, AKIK NEMCSAK BECSÜLETÜKET,SZAVUKAT,HANEM A MAGYAR HAZÁT IS ELADTÁK! AZT A HAZÁT, AMIÉRT ŐSEINK ADTÁK VÉRÜKET!

Hadd jöjjön a nemzeti

Hadd jöjjön a nemzeti kormány:
A „népnemzetiek,” az undorító, az erkölcsi tartás nélküli, gerinctelen emberek névsorra a teljesség igénye nélkül:

Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök, apósa Horváth István, volt MSZMP KB titkár, belügyminiszter;

Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök;

Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök;

Martonyi János - MSZMP tag, privatizációért felelős kormánytag, volt mit a tejbe aprítani, III/2 ügynök;

Pintér Sándor - MSZMP titkár;

Mikola István - Hazafias Népfront, elnök, kitüntette nemcsak saját magát, hanem családtagjait is;

Fónagy János - MSZMP csúcsvezetőségi tag

Varga Mihály – KISZ titkár;

Pokorni Zoltán szakszervezeti vezető /apja egy Pákozdi fedőnevű III/III ügynök, aki nem vette észre a rendszerváltást. Még 1990- ben is írta a jelentéseit.

Deutsch Tamás - KISZ titkár; A FIDESZ kormány idején, mint Ifjúsági és Sportminiszter férjes apa létére „félrekettyintett „ a titkárnőjével. Ez volt az igazi példamutatás a fiatalság felé. Bravó deutsch úr!

Orbán Győző (orbán apuka) párttitkár, bányák privatizációs szakértője;

Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.

Orbán Viktor - Gimnáziumi-egyetemi KISZ titkár, székház értékesítési szakértő, megmutatta hogyan kell közvagyont átkonvertálni magánbányává. Vajon mekkora közpénzt tünt el ekkor?

Kövér László, Kötelesnek is mondják,- KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai
Intézet munkatársa;

A felsorolás csak ízelítő.

Gyönyörű névsor! Köpönyegforgatók, gusztustalan, erkölcsileg nulla emberek.

MIT VÁRTOK EZEKTŐL, AKIK NEMCSAK BECSÜLETÜKET,SZAVUKAT,HANEM A MAGYAR HAZÁT IS ELADTÁK! AZT A HAZÁT, AMIÉRT ŐSEINK ADTÁK VÉRÜKET!

http://www.bombahir.hu/bombah

http://www.bombahir.hu/bombahir-tv/bombahir-tv-egy-fideszes-onkormanyzat-piszkos-titkai

másold be és nézzd meg!

A Fidesz valódi arca!

http://www.youtube.com/watch?

http://www.youtube.com/watch?v=nL4yTx0Y3yg

http://www.youtube.com/watch?v=PZ339_gblvM

http://www.youtube.com/watch?v=C9bJDRkg6us&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=nTGSuAr-adc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=A_sg_dVBFF8&feature=related

Másold be a címsorba és nézzd meg!
Ezért nincs és nem is lesz valódi elszámoltatás a tolvaj a tolvajt nem lopja meg!

12 pontban kérdéseim: 1.

12 pontban kérdéseim:

1. Milyen jogon vár el a kormány bárkitől is jogkövető magatartást, a
törvények betartását, mikor azt maga sem tartja be: visszamenőleges hatályú
törvény alkotását, a szerzett jogok elvételét a hatályos törvényeink
tiltják! Végzetségeik szerint jogot végzett emberek, és mégis megszegik a
törvényt?

2. Hogyan működjön az igazságszolgáltatás, ha a kormány sem tartja be a
törvényeket? Az állampolgárok ezek után joggal vetik ezt fel, ha jogsértést
követnek el. Ha ez így marad, akkor remélhetőleg ez PRECEDENS lesz, és az
alkotók, és megszavazóik jogait is visszamenőlegesen törölni, elvenni fogják
később hatalomra jutó pártok. Remélem megérik ezt!

3. Demokrácia, vagy diktatúra? Az eddigi diktatúrák vezetői – lásd
történelem – is így kezdték…

4. Miért állítja szembe a kormány a rendvédelmi szerveket a Néppel? Mi a
célja ezzel? Nem akar rendvédelmet? Szüntesse meg.

5. Azokat a rendvédelmi dolgozókat rendelik ki a tüntetések biztosítására,
akik ellen megalkották a semmisségi törvényt?

6. A megszavazott alkotmánymódosítás mindenkire hatályos, nincs kivételezve
senki. Miért állítja a kormány, hogy csak a rendvédelem dolgozóira vonatkozik?
Lásd: http://www.parlament.hu/irom39/03199/03199.pdf

7. Ha akkora pénzügyi válságban van az ország, akkor miért költünk
sportolók életjáradékára, miért vannak az életerős sportolóink „munka
nélkül”? Miért kellett megszavazni még egy nemzet sportolója címet évi
6.000.000.-ft-ért közpénzből, a Te és az én adómból? Miben segíti ez az
adósságból való kilábalást? Vagy a MOL részvények visszavásárlása?

8. A több átnevezés, melyek szintén plusz költségekkel járnak, miben
segítették elő az ország válságból való kilábalását?

9. Miért nem lehet elszámoltatni anyagilag a politikusainkat a döntéseikért?
Kértem én, vagy Te, hogy tartozása legyen az országnak? Megkérdezésünk
nélkül hozták az elmúlt 20 évben ezeket a döntéseket. Miért nem felelnek
érte teljes vagyonukkal? Miért a Magyar nép felel a vagyonával azért, mert
politikusaink ilyen döntéseket hoztak?

10. A jelenlegi kormány a rendvédelmi dolgozók nyugdíj rendezését az elmúlt 8
év hibájának tudta be. Előtte nem a jelenlegi párt volt kormányon? Akkor
miért nem vetették fel ezt a problémát?

11. Ha a politikai ELIT annyira hazafinak tartja magát, akkor miért vesznek fel
fizetést, bármilyen járandóságot? Mennyi is a kormány kiadása a bérek
kifizetésével, és ezzel mennyit is takaríthatna meg? Becsületes munka mellett
politizáljanak, ahogy elődeink, nem pedig ebből élnek, és gyarapodnak –
közpénzből.

12. Hogyan tudnak dolgozni a politikusaink úgy, hogy több munkakört is ellátnak
nagyon-nagyon sok pénzért, melyet természetesen Mi fizetünk?

Jelenlegi posztjuk mellett több munkakörben is dolgoznak szintén bérért, közpénzből.

Te tudsz így dolgozni?

Talán kettő, maximum három munkahelyed lehet, de akkor már
csapágyas lesz az ember 1 év után, és kirugdossák, mert nem tudja ellátni a
munkaköreit.

A politikai ELIT ezt miért teheti meg?

Hogyan tudják ezeket a munkaköröket felelőséggel ellátni? Az egyik munkája kárára végzi a másikat jól?

Vagy mindegyikben csak egy kicsit végez?

Miért fizetjük mi ezt?

Talán a saját munkáját végre jól végezné, és nem oszlana meg a figyelme a sok
munkakör betöltése között?

Egy rendőr feleség

Egy rendőr feleség levele

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tisztelt Fidesz-szavazók!

Tegnap este eldőlt a sorsunk. A családomé. A gyerekeimé, az enyém és persze a férjemé. Szemen köptek. A gyerekeimet, és engem is. A „Tisztelt Ház”. Azért, mert a férjem szolgálati nyugdíjas rendőr. Mert 26 évig szolgálta az éppen regnáló hatalmat. És a népet, az állampolgárokat. Köszönet ezért! Minden egyes Fidesz-szavazónak. Köszönöm, a gyerekeim és én is.

Fogalmam sincs, mit irigyeltek el tőlünk, de köszönöm ezt a nagy összefogást ellenünk. Szívesen leírnám itt, mennyi a férjem nyugdíja 2011-ben, de személyiségi jogot sértenék. Hogy az én férjem mennyivel járult hozzá a nagy gazdasági összeomláshoz, ami miatt neki már nem jár más, csak szolgálati járadék. Annyit elárulhatok, hogy nem éri el a havi 150 ezer forintot. Ja, és sem feketén, sem hivatalosan nem dolgozik, mióta nyugdíjas lett. Szolgálati nyugdíjba vonult, mert egészségileg alkalmatlanná vált a hivatásos szolgálatra.

Miniszterelnök Úr, Fidesz-szavazók!

Ha nem a nyugdíját irigyelték meg, akkor mit?

Tegnap a gyerekeimet és engem köptek szemen. Megaláztak. Hiszen, nekünk, a családnak, kellett a férjem mellett állnunk, minden helyzetben, erőt adni, kitartásra ösztönözni, vagy ha mást nem tudtunk, legalább nem idegesíteni, a napi gondoktól megkímélni. Hogy tudjon szolgálni és védeni. Ezért a rendvédelmisek családjainak nagyon sok mindenről tudni kell lemondani. Pedig minket nem kötött eskü…

Férjem még a múlt rendszerben szerelt fel, tehát egy egész évig még Kádár-huszárkodott. Akkoriban engem nem igazán érdekelt, hogy ez mit is jelent, mit fog jelenteni majd számomra. Aztán az évek előrehaladtával szembesülnöm kellett azzal, hogy mit vállaltam. Igen. Én mit vállaltam, mikor hagytam, hogy rendőr legyen. Én ugyanis nem tettem esküt.

Állandóan egyedül voltam, nekem kellett gondoskodnom mindenről. Ha a gyerekek betegek voltak, ha valami elromlott a férjem helyett is helyt kellett állnom. Úgy nőttek fel a gyerekek, hogy alig látták az apjukat. Hogy soha, semmiben sem számíthattam rá. El kellett viselnem, hogy vidékre helyezték, hogy a 12 órás szolgálat 16 óra távollétet jelentett. Volt, hogy napokig nem találkoztunk, mert elkerültük egymást. Alig volt olyan születésnap, karácsony, amin otthon volt, és így együtt volt a család. Nem jártunk nyaralni, se itthon, se külföldön, nem kaptunk beutalót a BM üdülőkbe. De moshattam a rendőrautó üléshuzatát, mert már nem akart beülni a férjem a koszba. Hozott haza tetűt is, és aggódtunk, mikor egy AIDS-es elkövetőt fogott el. Emlékszem, hogyan érintett minket a „Sivatagi vihar” és a Délszláv háború, hogy napokig nem láttuk emiatt. Mit tudnak a civilek minderről? El lehet menni rendőrnek, tűzoltónak, katonának, és akkor megismerik az életünket. Volt, hogy felszálltunk a buszra, férjem bemutatta bérletét, és közben jött egy cigány banda és intézkednie kellett! Mert ő nem lehet szabadnapos. Bármikor szolgálatba helyezhető. De! Volt, hogy feltörték miatta az autónkat, és olyan is, hogy megölték a kutyánkat. Bosszúból. Olyanok, akikkel szemben korábban intézkedett. Lehet irigykedni.

Otthon sosem beszélt a munkájáról. Hogy miért ideges, feszült. Hogy amiket lát, nem lehet feldolgozni. Elfogások, bevetések, intézkedések. Égő emberek látványa, akiken nem tudnak segíteni. Emberi maradványok egy-egy baleset után. Ezeket mind-mind magába temette akkor. Hogy gyalogos járőr-szolgálatban 12 órában hogyan fagyoskodott a hideg télben, vagy nyáron forgalomirányítás közben folyton felégett a bőre. Hogy mit éreztem, mikor két héttel második gyermekünk születése előtt, egy intézkedés alkalmával a szolgálati gépjárműjébe rohant az intézkedés alá vont autó, s e balesetben a férjem megsérült. Másképp is alakulhatott volna… Sorolhatnám még sokáig, tisztelt Fidesz-szavazók, miért lehet minket, rendvédelmisek családjait irigyelni.

De – kis túlzással – mióta nyugdíjba vonult legalább már tudja, hogy melyik iskolába járnak a gyerekei, hogy hol vannak boltok a közelünkben…

Egyetlen kitüntetést, elismerést nem kapott a szolgálata alatt. Nem szenvedett rangkórságban, egyszerű főtörzsként vonult nyugdíjba.

Fogalmam sincs, hogy férjem hogyan élte meg az eltelt 26 évet. Hogy mit gondolt, mikor nem tölthette velünk a szilvesztereket, vagy mikor nélküle mentünk kirándulni, mert ugye azért a gyerekeknek próbáltam megadni mindent, amit egy „normális” családban megkapnak. Emlékszem, mennyit mérgelődtem, hogy a Rendőrség fontosabb, mint mi. Ő ezt vállalta, én pedig kényszerűségből elfogadtam a döntését. Voltak hullámvölgyek a mi életünkben is emiatt. Mellettünk pedig sok kolléga vált el, mert a családja nem bírta ezt elfogadni. Mi ezt kaptuk a rendőrségtől, a gyerekeimnek nem volt apjuk, nekem pedig nem volt társam.

Ezért háborít fel, mikor azzal uszítja a Fidesz a civileket, hogy milyen kiváltságaik vannak a rendvédelmiseknek. Ezek a kiváltságaik! És a mi kiváltságaink is, a családjaiké! Ezek miatt lettek a gyerekeim és én első számú közellenség.

Férjem most ugyanolyan ideges, feszült, mint mielőtt beadta a nyugdíjazási kérelmét. Ezeknek az embereknek jelentős részét mentálisan találták alkalmatlannak hivatásos szolgálatra. Ki fogja vállalni a felelősséget, ha valamelyikük – elkeseredésében – esetleg önmaga ellen fordul? A miniszterelnök? A belügyminiszter? Vagy a Fidesz-szavazók, akiknek a nagy része minden politikai meggyőződés nélkül szavazott rájuk? Csak azért, hogy ne Gyurcsányék nyerjenek? Ezért fogok én nélkülözni? Esetleg utcára kerülni? Honnan veszik ehhez a bátorságot? Családok ezrei mennek majd tönkre így, olyan családok, akik eddig becsülettel szolgálták a hazát. Mert ismétlem, nekünk, a családnak is lemondásokból állt az életünk.

Nekem, egy nyugdíjas rendőr feleségének van már elegem ebből az egész cirkuszból!

Ebbe belerokkanunk, nem csak a nyugalmazott és még aktív állomány, de a családjaik is!

Hiába hirdette a Fidesz első kormányzása idején, hogy három szoba, három gyerek. Ezt nem a magunkfajtának találták ki, nem lett háromszobás lakásunk. Nem tudtunk megfelelni a Fidesz másik szlogenjének sem: három gyerek, négy kerék. Mi csak a szolgálati nyugdíjas kategóriába tartozunk bele. De ezzel földönfutóvá is lettünk!

Köszönöm Miniszterelnök Úr! „Ez jó mulatság, férfi munka volt.”

Köszönöm Fidesz-szavazók! És ha legközelebb betörnek Önökhöz, baleset éri Önöket, vagy bármi más miatt szükségük lenne a rendvédelmisekre, mielőtt hozzájuk fordulnának segítségért, gondolják végig, mit tettek velük, velünk!

Egy nyugdíjas rendőr felesége

Szívemből szóltál!!!!

Szívemből szóltál!!!!

A magyar kormány is

A magyar kormány is rákerült az ITUC fekete listájára

2011.06.16.

A szociális partnerekkel történő konzultációt hanyagolja a tavaly hatalomra került jobboldali kormány Magyarországon – szerepel az ITUC szakszervezeti jogok megsértéséről készített felmérésében.

Ahogyan arról korábban a Szaksszervezetek.hu beszámolt arról, hogy a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (International Trade Union Confederation, ITUC) az ILO századik ülésszakán közzétette a szakszervezeti jogok megsértéséről készített 2010-re vonatkozó felmérését. A felmérésben részletesen foglalkoznak a világ 143 országával, köztük hazánkkal is. Magyarország vonatkozásában a jelentés kiemeli, hogy a 2010-ben beiktatott Orbán-kormány nem működteti a szociális párbeszéd intézményeit, így félévig nem hívta össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT) sem.

A munkavállalók jogait érintő jogszabályokat a szociális partnerekkel történő konzultáció nélkül, egyéni képviselői indítványokkal terjeszt a parlament elé. A Sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény tavaly decemberi módosítása kapcsán a jelentés megjegyzi, hogy az a sztrájkjog gyakorlásának szigorítását eredményezte, a jogszabály módosítása szintén egyéni képviselői indítvánnyal történt. A kormány az alkotmányozás folyamatába sem vonta be a szociális partnereket.

Az ITUC öt Magyarországon működő multinacionális cégnél előfordult jogsértésekről is beszámol, az érintett vállalatok: Hankook Tyre Magyarország Kft., Tesco Global Zrt., Bridgestone, Elektrolux Kft., Malév GH.

Katona

Sormás, a Rádiótechnikai század megszűnésével, 95.-ben nyugdíjba vonultam, kanizsai lakos lévén, nem akartam innen Mezőfalvára vonulni, ezért 43 évesen maradt a nyugdíj, azóta mellette biztonsági őrként dolgozom. 200e nyugdíj és 100e fizetéssel, ha Viktátorék ezt a keveset is ellopják Tőlünk, akkor itt kitör a polgárháború!
A többi állampolgárnak pedig üzenem, hogy nem irigykedni, köpködni kell, megvolt mindenkinek a lehetősége, hogy a hivatásos pályákat válassza és korkedvezményes nyugdíjjal leszerelhessenek, biztos senki nem utasította volna vissza a helyünkben!

*

100e +200e- keveset??? Van pofád ezt még le is írni!
Nem sajnálom a korkedvezményt senkitől, nem irigykedek senkire-soha..., de vannak akik 60e-et keresnek, úgy, hogy tisztességesen dolgoznak. Hol élsz te, hogy neked 300e Ft kevés? Pfff!

Polgárháború:)

Amennyiben mégsem törne ki,majd írd meg itt,hogy miért nem?Talán mert a kutya sem érez együtt veletek?Egyébként értem én a burkolt iróniát,de Sanyi bá tökös legény,évi 1.6 milliárddal nem fél a forradalomtól.

Hűha!

Hűha! De mgijedtem!
Akkor várhatóan kitör?
Az már nem zavar, hogy a "többi állampolgár" az több, mint 9 millió? Ezek egy negyed része az, akinek szerinted lehetősége lett volna a magyar hadsereg hivatásos tagjának lenni, de nem akart, pedig akkor a világ egyik legerősebb serege a miénk lett volna / csak azt nem tudom ki termelt volna neki élelmet és ki a ruhát/,és most nem is fognak kapni 200000 nyugdíjat, legfeljebb 65 év munka után felét. Sőt még köpköd is!! Hogy micsoda nép! Hogy miért nem értenek meg téged!!!
Csak egyet írjál meg nekem kedves volt "katona"! Ha mindenki hivatásos lett volna /mint azt te írod/, akkor ki termelte volna ki a nyugdíjadat? Tán a meghódítandó szomszéd államok?
Várom megtisztelő válaszodat:
Egy értelmiségi öregségi nyugdíjas, aki 39 évet dolgozott, és kap fele annyit mint te.
Mondjuk tanár volt.....vagy más...
De én nem irigyellek! Csak arra kérlek, hogy hallgass! És főleg ne álmodd a forradalmat,
mert azért mi nem megyünk a te "szegényes" nyugdíjadért az utcára.

Katona

Neked is és minden másik magyar állampolgárnak meg volt a lehetősége, hogy hivatásos pályát válasszon, Te mást választottál, úgyhogy ne sírj, ne irigykedj azokra, akik 25 év kemény munka után megpihenhetnek! Bányászokat is irigyelték a régi rendszerben, a nagy fizetésükért, meg a kiváltságokért, még sem álltak sorba az emberek, hogy bányászok lehessenek, Nektek siránkozóknak, csak a pozitív hozadékai kellenének, de dolgozni meg nem akarnátok. Mi úgy választottuk anno, hogy 25 év után benne volt a nyugdíjba vonulás lehetősége, ha ezt most elveszik, akkor azzal becsapják az ezen a pályán dolgozókat, ha ezt előre tudtuk volna, nem válasszuk ezt a pályát! Hacsak Te a 200ezer nyugdíjnak a felét kapod, akkor az azt jelenti, hogy kevés adót fizettél be, tetszett volna rendesen adózni nem sumákolni és akkor lenne rendes nyugdíja!

Maradj már csendbe!

Kapj a fejedhez már!Nem veszed észre,hogy az embereknek elege van belőled.Kemény munka helyett,kemény italozás volt 25 évig,én is voltam katona és tudom,hogy mit csináltak a tisztek.Nem tudod,azt felfogni,hogy ha mindenki hivatásos pályát választott volna,akkor most nem írogatnánk,mert már felkopott volna az állunk.Amilyen magas az iskolai végzettséged,olyan alacsony felfogó képességed.

Mondtam...

Mondtam, hogy hallgass! De te tovább írod a hülyeségeidet.Valószinűleg nem tudtál leszokni arról a "folyadékról" amit minden nap kemény munkával meg kellett innod, és ezért nem bírod abbahagyni.
Nekem ne ömlengj a kemény munkádról, mert tudom, hogy mit kellett dolgoznotok.
Mivel egyetemet végeztem, anno kötelezően bevittek tartalékos tiszti iskolába bennünket, ha akartuk, ha nem. Nos nem részletezem, de tiz alkalommal voltam "hivatalos" nem Sormásra /henteregni a napon/, hanem Zajdára. Ezért bizton tudom, hogy nem kellett egyikőtöket sem sürgősséggel sérvműtétre vinni a megerőltetéstől.
Mi az, hogy "ha előre tudtad volna ezt, akkor nem válsztottad volna"? Miért?
Hova mentél volna? Csak nem azt akarod elhitetni velem, hogy jelessel érettségiztél és égtél a vágytól, hogy a janicsár iskolába felvegyenek? Meg a 25 év....Tudod mit! Szkenneld be az érettségi bizonyítványodat /ha van/, akkor én is felteszem az oklevelemet, és eldöntheted, hogy melyikünknek járna több nyugdíj.
Te milyen adót fizettél be? Még a fizetésedet is a költségvetésből kaptad, meg az adódat is onnan fizették!
Ha még mersz írni ilyeneket, hát kinyomozom, hogy ki voltál sormáson, van ott elég rokonom, hogy megtudjam, amit akarok.
Tisztelettel: X. Y. tartalékos főhadgy.

Nem is neked találták ki.......

Nem is neked találták ki a rendet és fegyelmet, az ilyen nyámnyila operett5 katonákkal nem jutott beljebb az ország - mint Te, cimbora !

Jó lenne tudni, hogy ekkora pofával, Te, vajon mekkora adót fizettél eddig ?

Azt is jó lenne tudni, hogy amíg büfé- és könyvtár szakon verted, közpénzen - addig ki dolgozott helyetted ?

Ugye, hogy nem annyira egyszerű ez a világ - csak az egyszerűeknek ?

Érkezhetnek a válaszok - cimbora !

Ja!

Ja! Ott aztán volt rend és fegyelem! Meg rengeteg munka.....Mi?

hopp

Utcáról óbégatsz be az üzletbe ?
Miért nem mentél be ?
Ugyan már..

Cimbi?

1.Az biztos, hogy nem jutott beljebb egy centivel sem, de én nem is akrtam katona lenni.
2.Elég sok adót fizettem./Attól van a nyugdíjam, de a cégemnek a járadékot be kellett fi-
zetni./ Ja, és 40évig fizettem......./Nem kerültem a munkát, kétszer voltam táppénzen.
3.Helyettem a munkatársaim dolgoztak amíg én a könyvtárszakon "vertem" közpénzen, de nem
a saját akaratomból!!!
De még egyszer kihangsúlyoznám a kedvedért, hogy én nem akartam katona lenni egyetlen
másodpercig sem,fizetést nem kaptam, azt a munkahelyemnek kellett folyósítani,hát annyiba kerül-
tem amennyibe, de abban igazad van, hogy velem nem sokra jutottak.Nem biztos, hogy a
NATO-t velem tudták volna lerohanni.Igaz, voltak olyak "tökös" legények, mint te...
Lehet, hogy mégis sikerült volna..... Ki tudja így utólag?!
De én ezt nem akarom folytatni, azt írsz, amit csak akarsz, nem fogok válaszolni, de meggyőződésem, hogy nem kellett sérvet kapni a nehéz munkától, főleg nem 25 év alatt.
Pá cimbi!!!

Cimbikém !

"3.Helyettem a munkatársaim dolgoztak amíg én a könyvtárszakon "vertem" közpénzen, de nem
a saját akaratomból!!!"

Akkor mire vered a nyálad ? Te is az fajta dipós lehetsz, aki helyett elvégezte a felsőfokút a munkahelye ps a beosztása !
Gratulálok!
És meg mersz szólalni ?

Igen

Igen. Meg merek szólalni, az alábbiak jogán:
-Én normális időben, érettségit követően jártam az egyetemre. Diploma osztás és a
munkába történő elhelyezkedést követő egyév után érezte úgy a MNH, hogy sürgős szüksége van rám. Nem a munkahelyem taníttatott, nem kértem segítséget senkitől, és a felsőfokú az más tészta, cimbi!
Akkor meg merhetek szólalni? De ha te többet tettél magadért 25 éves korodra, akkor
szívesen olvasnám!

elkeserítelek

Elkeserítelek cimbi. Nekem sem a melóhely fizette a sulit, folyamatában működött a dolog, illetve egy, pótlólag elvégzettel is gyarapodtam, igaz, nem 25 évesen, hanem 28.-on, meló mellett és ehhez sem volt köze a munkahelynek.
Ezért van nagy pofám. Tudod ?
Meg azért, mert bár közvetlenül nem érint a rendvédelmis téma, de mindenkinek mutatja a várható, brutális jövőt.

Szívesen olvashatod!
Az lenne a meggyőző, ha az oldal lehetővé tenné a jpeg beadását is, hogy senki ne a levegőbe beszéljen.

Ja. Amelyik kömmentből sugárzik a rosszindulat, az irigység, a valahol-bántottság, annak annyi a hitele is.

Székelykapu képe

Mondtam...

Én meg a 60 ezres nyugdíjammal segítek az ilyen sértődött "nyomorék" nyugdíjasoknak,hogy nehogy éhen haljanak.

www.porkolabgyorgy.hu

Gyurika !

és vajon ki tehet a te 60-ezres nyugdíjadról ?
mennyit is fizetsz be ?

Székelykapu képe

Gyurika !

//vajon ki tehet a te 60-ezres nyugdíjadról ?//
Valószínű "TE" aki /DUMÁVAL/ csókosaiddal rendszert váltottál.
Sokkal többet termeltem meg, mint akár te is. Annak a sok családnak, alkalmazottaknak, akik kétszer ennyit kapnak most nyugdíjazásukkor, mint én, pedig Ők is hasonló béren voltak bejelentve.
Egyetlen bűnöm volt, hogy kisiparos voltam közel 20 évet. Amikor nekem, tőlem mindent bezsebeltek, tőled és a hozzád hasonlóktól pedig egy nem létező foglakoztatásért az általam megteremtett javakból pénzeltek és pénzelnek ma is.
//mennyit is fizetsz be ?//
Csak kérdezem "TE" személy szerint mennyit is fizettél be a közösbe??
Neked biztosan nem lesz nyugdíjasként megélhetési problémád.

www.porkolabgyorgy.hu

Gyurika !

Nem tűnt fel neked, ha ennyire szuper-adózó vagy és csupa jóval láttad el a társadalmat - mert állításod szerint - maszek voltál, akkor hogyan a fenében lehet neked csak 60-s nyugdíjad ?

Legalább logikus legyen a marhaságod !

Hány maszekről/vállalkozóról tudsz, aki nyomorgott akár a szocializmusban is ?
Persze, nem az a cél, hogy nyomorogjanak, de azért nehogy má' sírva fakadjak, vaze.
jegyezd meg: - a közalkalmazott/köztisztviselő,nem tudja eltagadni a jövedelmét, adócsalásért még nem indult eljárás sem közalk-tt sem köz.t.lővel szemben !

Hagyjuk a mesét, Gyurika.........

Székelykapu képe

Gyurika !

Kisss "fiam"!
//jegyezd meg: - a közalkalmazott/köztisztviselő,nem tudja eltagadni a jövedelmét, adócsalásért még nem indult eljárás sem közalk-tt sem köz.t.lővel szemben//

Leírtad a lényeget!!

Ez a legnagyobb átverés, amivel jól be lehet etetni a "NÉPET".
Személyek nélkül/azért itt Gyenesben is rá ismerhetsz/.
Ide került /Gyenesbe/ egy aktatáskával /talán érettségije volt/, kapott egy /ingyen telket/hamarosan könytárigazgatóvá avanzsált, aztán a szokásos köz.t.i státuszból polgármesterré vált.
Eddig rendjén is lenne.
Ami nincsen rendjén azt meg „Te" talán meg tudod magyarázni, hogyan is lehet ma milliárdos /család/ az, aki soha nem vállalkozott nem örökölt,nem fizetett adót. /„KÖZPÉNZBŐL" dőzsölt,gyarapodott/.

Csak KÖZTISZTVISELŐ volt és ma "nyugdíjasként"/cc 2000 ezer/ is az.

Látod "Ő" ADÓCSALÓ a hozzá hasonlókkal egyetemben a szó igaz értelmében.

Kisss "fiam" tényleg hagyjuk a mesét, korosztályom és jó magam nem ma jöttem az öt-húszassal!

www.porkolabgyorgy.hu

Gyurika

Ha így áll a dolog, ahogy írod, akkor tettél valamit, hogy ezt a verebet vizsgálat alá vegyék, akármilyen jogi vagy erkölcsi elítéltetésben részesüljön ?
Na látod.

"Kisss "fiam" tényleg hagyjuk a mesét, korosztályom és jó magam nem ma jöttem az öt-húszassal!"

Ez a megjegyzésed, erős kételyeket ébreszt bennem, hogy hány húszassal is érkeztél !

Székelykapu képe

Gyurika

Vérre valamit meg is értettél mindabból, amit eddig leírtam.//akármilyen jogi vagy erkölcsi elítéltetésben részesüljön?//
Azok a kételyek hamar eloszlanak, ha lemered írni a neved.//erős kételyeket ébreszt bennem//
Veled kapcsolatban nem csak kételyeim vannak /sajnos/

www.porkolabgyorgy.hu

gyenge vagy - Gyurika

Akit ki lehet túrni a Helikonról, az máshol is gyenge. Üres duma, zsinórban.

Székelykapu képe

gyenge vagy - Gyurika

Így van, akit ki lehet túrni /Helikon/ az nagyon gyenge. Nézz körül ki maradt rajtam kívül, aki még a nevét vállalni is merészeli.
Tényleg üres dumások /vendég/ vagytok mindannyian, sunyi alattomos, más f..... Veritek azt a bizonyost.

www.porkolabgyorgy.hu

!!

Gyurika !

Arra vagy über-bátor, hogy kiteszed a neved és a mél-címed ?

Az okosabbja már tudja, hogy a szabad szólás, az ungarische-demokratie-ben, papíron létezik !Különben nem tették volna lehetővé az anonimitást !
Senki nem mondta ?

Székelykapu képe

!!

Nem arra vagyok büszke //kiteszed a neved és a mél-címed//hanem arra,hogy veled is ellentétben én nem csak bele dumálok a "nagyvilágba".

//az ungarische-demokratie-ben, papíron létezik//

Nagyon "okosok" vagytok erre azért én a helyedben se lennék büszke.

www.porkolabgyorgy.hu

emberke

Emberke. Te érted is, amit ideröffentesz, vagy csak azt hiszed, hogy érted is ?

Székelykapu képe

emberke

Kisss fiam!
Csak tudnám ki is vagy!?,a röfögésed-böfögésed-"fingásod" legalább érthető,hogy te mit értesz mindabból amit én itt leírok, azt meg talán nem "te" döntöd el.
www.porkolabgyorgy.hu

Csak most kapcsolódtam be

Csak most kapcsolódtam be ebbe a nagyon érdekes párbeszédbe.....hát mit ne mondjak az messziről lesüt, hogy az idős úr nagyon unatkozik, és ezért "beszél" össze hetet-havat.............még az is feltűnt, hogy szintén ő nem igazán van tisztában azzal, hogy a mai fiataloknak mit kell letenni az asztalra, hogy megközelítőleg hasonló boldog nyögdíjasok lehessenek!!!!
Azt meg már csak feltételezem, hogy a kedves idős úr nem dolgozta hü..ére magát a maga idejében, és ezért fing.a nincs arról, mi az igazi meló!!!!
Ja és azt is feltételezem, hogy leleményes magyarként ráadásképpen még kisiparosként nem véletlen, hogy annyi nyugdíjat hazudott ide!!!!!!
Ámbár, ha mégis igaz lenne, akkor bánhatja azt a sok évnyi "tisztességesen adóztam minden jövedelmemről" korszakát........
Köszönettel

Székelykapu képe

Csak most kapcsolódtam be

Megtisztelsz, hogy bekapcsolódsz ebbe a "párbeszédbe"veled legalább van értelme valamilyen vitát kezdeményezni.
Annyira azért még nem vagyok idős "61", hogy ne tudnám mi is lenne a mai fiataloknak a kötelessége.
Hidd el hetet, havat nem szoktam itt se össze hordani az én nyögdíjam se egyedüli, azok a kisiparosok, akik a múlt rendszerben azok voltak legalább 90% a hasonló juttatásban részesül most, mint én.
Tévedsz, ha nem tudom mi is az igazi meló /fizikai/nem egyetem mellett nyári gyakorlaton szereztem tapasztalatot, amit aztán itt fényezni lehetne.
Itt különösen a Balaton parton //"tisztességesen adóztam minden jövedelmemről"// egyetlen egyet se találsz, pláne azokat, akiknek példát illene mutatni.
Tudod majd a bíróság ha /befejeződik a nyugdíjügyem/ dönt az már végleges lesz. Le fogom írni, hogyan becsülik meg azokat, akik az életüket ledolgozták és mindig csak építettek.
Bár nincsenek, kétségeim életem végéig dolgoznom kell, ha meg szeretnék tisztességesen élni.

www.porkolabgyorgy.hu

emberke

Emberke. Gyanúsan egyszerű elme vagy, a helyedben nem mutogatnám.

Székelykapu képe

emberke

Kisss fiam!
A BÖFÖGÉSEIDET... én se szívesen olvasom,"emberkének" meg nem is nevezhetlek.
www.porkolabgyorgy.hu

Attól félek előbb vagy

Attól félek előbb vagy utóbb a bársony karosszékben agyvérzést kapsz majd.... :D :D

kezeltesd magad

"A BÖFÖGÉSEIDET... én se szívesen olvasom..."

Ehhez képest válaszolgatsz rendesen az "emberkének". Jól vagy ?

hm

Azt azért megnézném,hogy 25 év alatt mennyi adót fizettél be,hogy 200 000 legyen a nyugdíjad.Egyébként éppen ez miatt a visszásság miatt nem is a tb kassza finanszírozza ezt a juttatást.Kemény munka:)Jó ez a poén így reggel.

Ez az ami megalázó!

Ez nem köpködés kérdése,hanem ez egyenesen felháborító!Mennyien vannak az országba,akik csak fele keresetből is szívesen meg élnének.Ere azt mondom adóz a jövedelmeid után,és ne polgárháborúval fenyegetőzz.

Ja !

Neked is jól esne az a fizetés + nyugdíj mi?
De iskolába nem jártál! Ugye? Hogy lehet ilyen helyesírással hozzászólni?! Jobb lenne,ha valakit megfizetnél, hogy írja meg helyetted.

koma !

Az egyenlősdinek "89-ben vége lett ( ami valójában sem volt egyenlősdi ), mindenkinek nyitva állt sz ajtó, hogy kukás legyen, vagy r.védelmis !

A demagóg duma a Kommunista Kiáltványban sincs benne !

16 %

ADÓZZZZZ !!!!

Öregségi korhatár alatti

Öregségi korhatár alatti nyugdíjak 2010-ben (Forrás: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság előzetes adatai, HVG):

Nyugdíj

Létszám (ezer fő)
Kiadás (milliárd forint) Átlagos ellátás (ezer forint/fő/hó)
Előrehozott öregségi 196,2 244,7 103,9
Szolgálati 42,5 87,4 171,6
Korkedvezményes 20 28,1 117,5
Korengedményes 12,5 21,6 143,1
Bányász 3 5,1 140,7
Művész 0,8 0,8 90,4
Polgármesteri 0,1 0,4 227,2
Összesen 275,1 388,1 117,6

na,akkor nézzünk egy kis szomszédokat is:

Lengyelországban és Szlovákiában 2012. január 1-től lép életbe az új rendszer. A politika azonban minden esetben és mindenhol már előre sietett leszögezni: a szerzett jogokat a változások nem érintik, nem érinthetik. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent?
1. Teljességgel kizárt az, hogy azok, akik már nyugállományban vannak, bármilyen módon is arra lennének kényszeríthetők, hogy lemondjanak a nyugdíjukról.
2. A megváltozott szabályok nem érintik azokat, akik a régi szabályok szerint már szolgálati nyugellátásra szereztek jogosultságot még akkor sem, ha nem vonulnak azonnal nyugdíjba.
3. Nem érintik az új szabályok a már rögzített nyugdíjakat sem, vagyis ha a számítás módja a későbbiekben hátrányosan változik, akkor a nyugdíjba vonulásakor a katona választhat, hogy milyen számítási mód szerint számítsák ki a nyugdíját.
4. S végül: az új szabályok felmenő rendszerben kerülnek bevezetésre, vagyis ha valaki már szolgálati viszonyt létesített, akkor rá azok a szabályok az irányadók, amelyek a szolgálati viszony létesítésekor hatályban voltak. Ez utóbb szituációban, legrosszabb esetben is felajánlják az érintettnek, hogy kedvező feltételekkel távozhat a hadseregből.

Egyet értek.

Teljesen egyet értek. Csak a szerzett jogokkal nem. Persze mindig az visít, akinek éppen szorít a cipője. Ha valaki 40 évesen nyugdíjazódik, mert egészségügyileg alkalmatlan a szolgálatra, majd azonnal dolgozni kezd, közben a nyugdíja majd 50%-al több mint a fizetése volt, az nem kóser. De azzal sem értek egyet, hogy menjen vissza dolgozni.Egyébként az még többe kerülne!! Ebben az esetben bizony az államnak meg kell változtatni ezt a nyilvánvalóan rossz törvényt /nem visszamenőleg!/ Azt viszont el kell fogadniuk, hogy ez a jövedelem semmiképpen nem nevezhető nyugdíjnak, /ebben a korban ez a kifejezés nem értelmezhető, főleg ha dolgozik mellette/, ennél fogva a 16%-os szja jogos.Aki ezzel nem tud egyet érteni, azt kell újra megvizsgáltatni, hogy valóban milyen állapotban van az egészsége.... Lehet, hogy már azóta "jobban van".
Csak nehogy a szerzett jogok alapján valakik felderítsék, hogy nemesek voltak, azok meg anno nem fizethettek adót....

Hány évesen mehetnek nyugdíjba a rendőrök Európában?

Németországban a rendvédelmi dolgozók nem vagy csak alig részesülhetnek nyugdíjkedvezményben, ami azt jelenti, hogy az egyre növekvő (65-ről 67 évre emelt) általános nyugdíjkorhatárnál öt évvel korábban, azaz 60, illetve a későbbiekben 62 éves korban mehetnek nyugdíjba.

Ennél korábbi nyugdíjazásra csak alaposan megindokolt egészségügyi probléma igazolása esetén ad jogi lehetőséget a német nyugdíjigazgatóság. A kormány és a parlament mindeddig ellenállt azoknak a szakszervezeti törekvéseknek, amelyek a korkedvezményes nyugdíj korlátainak felpuhítására vonatkoztak volna.

Ausztriában még szigorúbb jogi szabályozás vonatkozik a rendőrségi dolgozók nyugdíjazására: a törvényes nyugdíjkorhatár ugyanis 65 év, igaz a tényleges nyugdíjba vonulási kor 55-57 év közé tehető. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a rendőrségi állomány Ausztriában alig egy-két évvel megy el korábban nyugdíjba, mint a köztisztviselői, közalkalmazotti kör, ahol az átlagos nyugdíjba vonulási időszak 60 év körül van.

Franciaországban igen eltérő szabályozás vonatkozik a közalkalmazotti és a közszféra egyes csoportjaira, ám teljes összegű nyugdíjra csak azok számíthatnak, akik legalább 37,5 év munkaviszonnyal rendelkeznek, ám ez a jogi előírás 2012-től 41 évre módosul. Egyébként a közszférában dolgozók nyugdíjkorhatára általában 60 év, de a rendőrök már 50 évesen nyugdíjba mehetnek, igaz azzal a megkötéssel, hogy ebben az esetben nem kapnak teljes összegű nyugdíjellátást.

Angliában két nyugdíjelosztási csoportba bontják a rendőri állomány tagjait annak megfelelően, hogy 2006 áprilisa előtt vagy az után kezdték meg szolgálati viszonyukat. Azok, akik 2006 áprilisa előtt szereltek fel, csak akkor kaphatnak maximális nyugdíjat, ha legalább 30 évi szolgálati idővel rendelkeznek, ám a szabályozás lehetőséget teremt a korkedvezményes nyugdíj választására is azoknak az 50. életévüket betöltő rendőröknek, akik legalább 25 évet szolgáltak a rendőrség intézményrendszerén belül.

A 2006 áprilisa után szolgálatba állt állomány számára szigorúbbak a nyugdíjba vonulás feltételei: a maximális összegű nyugdíj folyósításához számukra már legalább 35 év szolgálati időt kell igazolniuk, míg azok, akik a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét választják, csak 55 éves korukban tehetik majd ezt meg, azzal a feltétellel, hogy addig letöltötték a 35 év szolgálati időt.

A visegrádi országok

Lengyelország jelenleg hasonló folyamatok játszódnak le, mint Magyarországon. A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk szerint a rendőri állomány kiváltságai tovább már nem fenntarthatóak, ezért kormánya szisztematikus átalakításba kezdett.

A jelenlegi szabályozás szerint a rendőrségi munkavállalók - életkorra való tekintet nélkül - 15 évi szolgálati idő után dönthetnek úgy, hogy korengedményes nyugdíjba vonulnak, igaz, ennek összege 15 év szolgálati idő után maximum a havi átlagjövedelem 40 százaléka lehet. A kormány szándékai szerint a minimális szolgálati időt legkevesebb 20 évre emelnék, s a rendvédelmi dolgozók leghamarabb csak az 55. életévük betöltése után mehetnének tényleges nyugdíjba.

Csehországban a korkedvezményes szolgálati nyugdíj feltétele a rendőrségi alkalmazottak számára 15 év szolgálati idő felmutatása, ám a szabályozás szerint a legmagasabb szolgálati nyugdíjat, azaz az utolsó bruttó bér 60 százalékát csak azok a korkedvezményes nyugdíjat választó rendőrségi alkalmazottak kaphatják, akik 30 éves szolgálati idővel rendelkeznek.

A szolgálati nyugdíj folyósítása addig esedékes, míg a kedvezményezett nyugdíjas nem válik ténylegesen jogosulttá az időskori nyugdíjra. Ennek a kornak az elérésekor a nyugdíjas szabadon döntheti el, hogy az öregségi nyugdíját kéri-e a jövőben, vagy az addig folyósított korkedvezményes szolgálati nyugdíját, természetesen a kapott juttatás mértéke alapján.

Szlovákiában a korkedvezményes szolgálati nyugdíj 15 évi munka után jár a rendőri alkalmazottak számára, ám ez csak a havi átlagbérük 30 százaléka lehet. Ez az összeg további szolgálati évek letöltésével növekedhet, ám az erre vonatkozó anyagi ösztönzők nem jelentősek, így például további 10 év munkavállalás után a havi átlagbér legfeljebb 60 százalékára nőhet a korkedvezményes nyugdíj mértéke.

A magyar és a lengyel kormányhoz hasonlóan a szlovák politikai osztály is a rendőrségi dolgozók nyugdíjba vonulási szabályozásának szigorítására törekszik annyiban, hogy a tervek szerint a jövőben csak 20 évnyi szolgálat után, 55 éves korban mehetnének szolgálati nyugdíjba a szlovák rendőrök.

A nemzetközi példák alapján az Európai Unió tagállamainak vonatkozó szabályozása a korkedvezményes nyugdíjba vonulást két módon teszi lehetővé a rendvédelmi dolgozók számára. Az egyik gyakorlat szerint a kedvezményes korhatár nem számottevően alacsonyabb, mint az általános nyugdíjkorhatár.

A másik gyakorlat szerint az életkorkedvezmény jelentősen alacsonyabb lehet az általános nyugdíjkorhatáránál, de annak igénybevételéhez tetemes szolgálati időre van szükség, sőt ez utóbbi esetben a kapott járadék az általános nyugdíjnak mindössze töredéke.

Magyarországon a korkedvezményes nyugdíjazásnak egy olyan öszvér megoldása jött létre, amely az állami kötelezettségek túlvállalása mellett a nemzetközi példákban látott kedvezménytípusok mindegyikét egyszerre biztosította a rendvédelmi munkavállalók számára. Azaz, Magyarországon a kiváltságos helyzetben lévő munkavállalói csoportok tagjai kevés szolgálati idővel, fiatalon, teljes nyugdíjjal vonulhattak vissza a munkaerőpiacról.

Az utolsó mondat, nem helytálló, ugyanis, ha itthon, valamelyik r.védelmis 50. életévbe előtt ment nyugdíjba, annak NEM járt a nyugdíj 100 %-áa !

Helyes!

Helyes! Nem 100, hanem 130-150%-a.Mert nem a fizetése, hanem a jövedelme alpján kapja.
Ez meg a rangja függvénye. Csak azt nem értem, hogy az irodában hogyan lehet így leamortizálódni? Mert aki az utcát járta meg nyomozott, ott érthetőbb a fokozott igénybevétel.Egyébként azért sem teljesen igaz az állítás, mert nem előrehozott öregségibe mentek, hanem eü. alkalmatlanság miatt nyugdíjaztatták magukat. Aki meg nem tudott erre egy dokit találni, annak hát......

"Árok Kornél azt mondta,

"Árok Kornél azt mondta, az eddig ismertetett javaslatokból már nem engednek. Javasolta Orbán Viktornak, hogy menjen ki a Kossuth térre, és tartson ott egy szociális konzultációt. Mint Árok Kornél fogalmazott, a kormányfő erre azt mondta, az ötletet majd elmondja a bohócügyi államtitkárának."

Netán fél valamitől Mindannyiunk Szeretett Vezére?

Félti az állását

Árok Kornélt,sem a r.védelmisek jövője érdekli,hanem a jól jövedelmező zsíros fazék.Meg kérek minden,olyan HONFITÁRSAMAT,aki egyet ért a KORMÁNY tervével menjünk,és védjük meg őket a r.védelmisektől,mert ők csak 2006.okt.23."tudták a rendet fenn tartani",úgy,hogy békésen ünneplő tömegbe lőni.

azannyáját nekijje!

És ? Ott voltatok megvédeni a gondozásra szorulót ? Ugye, hogy nem.

Ide jutunk?

"Először a kommunistákért jöttek, de nem szóltam, nem lévén kommunista.

Aztán a szakszervezeti tagokért jöttek, de nem szóltam, nem lévén szakszervezeti tag.

Aztán a zsidókért jöttek, de nem szóltam, nem lévén zsidó.

Amikor értem jöttek, már nem volt, ki szóljon.

[Martin Niemöller atya]

Egy tűzoltó reagálása a Kitartottak című cikkre

Tisztelt Szentesi Zöldi László Úr!

Köszönöm, hogy billentyűzetet ragadott, és leírta véleményét (http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/kitartottak.html)
a tervezett Balsai-Lázár féle alkotmánymódosítással kapcsolatban. Írásán keresztül betekintést nyerhetünk a hivatásos állományon kívüliek rólunk alkotott gondolatairól. Jómagam 6 éve tűzoltó vagyok, és bár számos rendőr, börtönőr ismerősöm van, csak a tűzoltók nevében válaszolhatok Önnek.
Egy-egy civil polgártársunk véleményében az irigység hangját hallom megszólalni, mikor rólunk, szolgálatellátásunkról, és szolgálati nyugdíjunkról beszélnek.
Joggal irigykedhetnek, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy olyan munkájuk van, ahol életeket menthetnek meg. Tudja milyen fantasztikus érzés egy embernek újra életet adni, vagy kimenteni a közvetlen életveszélyből? Leírhatatlan!
Kevesen mondhatják el, hogy olyan munkakört látnak el, amit a civil társadalom erkölcsileg elismer. Jó érzés tölt el minket, amikor egy ügyfélszolgálati ügyintéző foglalkozásunkat kérdezve egy kedves elismerő mosollyal tekint vissza ránk, vagy egy látogató csoport a laktanyánkban biztató, tiszteletet kifejező szavakkal dicsér minket.

Kevesen mondhatják el, hogy olyan kollégái vannak, akikre bármikor bármilyen körülmények között számíthat. Mi ezeket a kollégákat bajtársaknak hívjuk. Ha bajba, életveszélybe kerülünk, egymásért tűzön-vízen átmegyünk. Ez az egymásrautaltság, és egymásra való odafigyelés végigkísér minket. Szolgálaton kívül, ha bármi problémám akad, tudom, hogy 22 telefonszám közül bármelyiket felhívom, azonnal a segítségemre sietnek, tanácsot adnak. Tűzoltók körében nagyon színes a civil végzettségek palettája, egy szolgálati csoportban lévők szinte minden hétköznapi szakmát lefednek tudásukkal. Legyen az lakásfelújítás, autószerelés, költözés, számítógépes probléma, biztos vagyok benne, hogy ha kell, még aznap előkerül néhány baráti dolgos kéz, aki segít megoldani a feladatot, problémát. Legyen az családi, lelki baj, válás, szakítás, gyász, biztos vagyok benne, hogy bajtársaim lelki társként állnak majd mellettem, és segítenek feldolgozni, kibeszélni magamból a problémáimat, mint ahogy ezekre már sokszor sor került. Miért is ne segítenének nekem, hisz lehet holnap én mentem meg az ő életüket – fel sem merül bennünk a kérdés, számunkra teljesen természetes. A civileknek nem adatik meg ilyen közösséghez tartozni, nem élnek át ilyen közös élményeket, sejtésük sincs, milyen lehet CSAPATban dolgozni és élni.Ezek mind valóban irigylésre méltó dolgok, melyekre büszkék is vagyunk. A szolgálati nyugdíjat – mint szintén irigylésre méltó jogunkat - nem véletlen hagytam a végére, úgy gondolom, ezt egy kicsit más aspektusban kell vizsgáljuk az előzőekhez képest. Rávilágítanék hivatásunk árnyoldalaira is. Kedves Szentesi Zöldi László Úr! Ön, és civil társai, mikor reggel otthonról elindulnak dolgozni, hányszor köszön el úgy családjától, gyermekeitől, hogy lehet nem tér haza többet? Mi minden harmadik reggel megtesszük. Persze ezt nem éreztetjük velük, nem mondjuk ki, de titkon gondolunk erre is, tudják ők is. Önök hányszor nem alszanak otthon családjukkal? Mi minden harmadik este megtesszük. Fizetésünk ismert, egy átlagos vonulós tűzoltó 80-90 ezer Forintot keres, ebből adódóan az összes közvetlen kollégám (egy kivételével, aki a szüleivel lakik) másod-harmadállást vállal, hogy magát és családját el tudja tartani. Ez azzal jár, hogy a 24 családtól távol töltött óra után jön további 8-10-12, akár 24 óra másodállásban töltött idő, majd egy hulla fáradtan otthon töltött éjszaka után másnap is munka, majd ismét szolgálat. Van kollégám, aki melósruhában jön szolgálatba, átöltözik egyenruhába, majd a 24 óra elteltével ismét vissza melósba, és folytatja tovább. Van, aki olyan fáradt váltáskor a felsorakozásnál, hogy csodálom, hogy nem esik össze. Mindezt azért, hogy meg tudjon élni, nem azért hogy luxus körülményeket teremtsen magának. Érti? A családja csak fényképről ismeri. A tűzoltók a két végéről égetik a gyertyát, sosem pihennek. Ön, vagy a kollégái élnének ilyen életet? Egyik kollégám az illetménye átutalása után néhány napig kenyeret és párizsit hoz szolgálatba étkezni, hónap közepén már csak vajas kenyeret, hónap végén pedig mi dobunk össze neki kajára, mert különben üres kenyeret kellene ennie. Meleg ételt a virslin kívül nemigen láttam előtte az asztalon. Ez élet Ön szerint? Önök kedves civilek mit szoktak enni? Ettől az embertől elvárják, hogy tegye oda magát, és teljesítsen emberfeletti teljesítményt, ha szükséges. Meg is teszi! Még így is! Ilyen energia bevitel mellett Ön meg tudná tenni kedves Uram? Önnel fordult már elő az, hogy szabadságát, vagy pihenőnapját töltve, egyszer csak kapott egy telefont, hogy azonnal jöjjön be dolgozni? Nekünk állandóan elérhetőnek kell lennünk, külföldre csak engedéllyel távozhatunk. Szabadságunkról bármikor visszarendelhetőek vagyunk, és élnek is a lehetőséggel. Más: Halt már meg fiatal kollégája munkavégzés közben, öntől pártíz méterre? Volt a temetésén? Önnel hányszor fordul elő az, hogy a forró zuhany alól kirángatják a kabinból, majd törülközés nélkül gyorsan felkap magára valamit, és kimegy akár a -10 fokba dolgozni 2-3 órára? Velünk rendszerint előfordul, a riasztás az riasztás, a két perc az két perc. Uram, Ön hányszor szakította félbe a nagydolgát a WC-n, mert valami közbejött? Gyors elcsippentés, egy gyors törlés, és rohanás! Én így csináltam már négy esetben az eltelt éveimben, mások is kénytelenek így megoldani az ilyen helyzeteket. A riasztás a WC-n ülve is riasztás! Ön és kedves civil társai, jártak már úgy munkavégzés közben, hogy rájuk jött a hasmenés, vagy nagyon kellett vizelniük? Biztos vagyok benne hogy igen. Gyanítom a többségük úgy oldotta meg a kérdést, hogy felállt, és elment a mosdóba. Elárulom, nekünk erre sincs néha lehetőségünk akár órákon keresztül. Aludt már úgy éjszaka, hogy közben valamire nagyon figyelt, és a legapróbb neszre is kinyílt a szeme? Mi minden harmadik éjszaka így „alszunk”, sőt éberségünk teljes életünk minden éjszakájára átragad. Az ilyen minőségű „alvás” minden, csak nem pihentető. Volt már egy teljes napon át teljes készültségben? Amikor minden kis apró napi cselekvésnek úgy kezd neki, hogy lehet nem fogja tudni befejezni, mert közben elriasztják? Egyszer próbáljon így megélni egy napot. Étkezzen így, mosson fogat így, wécézzen így, telefonáljon így, aludjon így. Gondoljon minden pillanatban arra, hogy egyáltalán nem biztos az, hogy 5 perc múlva azt fogja csinálni, amit eltervez. Képzelje azt, hogy minden pillanatban olyan állapotban kell lennie, hogy a következő pillanatban a maximumot kell kihozza magából. Mindig egyen annyit, hogy soha ne legyen éhes, mivel lehet csak másnap reggel ehet legközelebb. Próbálja ki a bizonytalanságot csak 24 órára. Tudja, milyen pszichés tünetekkel jár ez pár év után? Járt már úgy valamelyikük, hogy álmukban elfeküdték valamelyik testrészüket, netán elzsibbadt kezük-lábuk, és hirtelen kellett felállniuk, és munkát végezniük? Velünk rendszerint előfordul. Érti, miről beszélek? Itt a munkavégzés alatt arra gondolok, hogy adott esetben életmentést kell végrehajtanunk. Önökkel fordult már elő olyan, hogy munkájuk végzése közben, valamilyen szakmai szabályra, adatra nem emlékeztek, és segítségül bele kellett nézniük tanulmányaikba, vagy egy könyvbe, vagy az internetre? Nálunk ilyen nincs, erre nincs idő és lehetőség. Beosztottaknak, tűzoltásvezetőknek, az összes beavatkozást érintő jogszabályt, biztonsági szabályt, intézkedést, szabályzót, és sok különböző szakképesítést igénylő információt (statika, épületszerkezettan, gépjárműszerkezettan, kémia, anyagismeret, fizika, mechanika, elsősegély, pszichológia, ács, asztalos, stb.-stb.) fejből, a kárhelyen flottul tudni kell a szakszerű beavatkozáshoz. Akár álmunkból felébresztve ugye. Önöknek volt olyan, hogy a munkahelyén egy részmunkára azt mondta, hogy á, ezt majd később, vagy majd holnap végzem el? Nálunk ilyen nincs. Parancsuralmi rendszerben élünk, itt utasítás, és „parancs, értettem” van. Ha épp nincs kedvem wc-t felmosni, szertárt takarítani, füvet nyírni, hajnali 3kor havat lapátolni külső körlet takarításként, akkor is megteszem, mert meg KELL tenni. Ha nehezemre esik a szakadó esőben, vagy éjszaka a mínuszokban kimenni riasztásra több órára fagyoskodni, vagy a kánikulában több órára a napon aszalódni, akkor is megteszem, egyszer sem fordulhat elő az, hogy nem most nem. Fagyott már Önökre ruha? Egyszer legalább érdemes kipróbálni! Tűzoltásnál, vagy esőben bizony vizes lesz a védőruha, átázik, a hidegben pedig megfagy. Bevonulás után 1 órával, pedig ugyanezt az öltözetet vesszük magunkra a következő riasztáshoz. Ha ott lángokkal nézünk szembe, akkor a ruhába ivódott víz gőze megfőz minket. Szenvedett már égési sérülést? Próbáltak már egymás után 2x felszaladni a hatodik emeletre 30kg teherrel? Ön hányszor hozott egy másodperc alatt olyan döntést, amin más vagy saját élete múlhat? Ön érezte már veszélyben magát? Érezte már úgy, hogy pár másodpercen belül lehet, hogy vége az életének? Hozott már ki égő épületből gázpalackot perceken át úgy, hogy közben bármikor felrobbanhat? Ment már be úgy házba, hogy a födémje bármikor Önre szakadhat, vagy Önnel együtt a mélybe szakadhat? Volt már olyan térben, ahol a gázkoncentráció mértéke olyan arányú volt, hogy egy kis szikra hatására bármikor végezhet Önnel a detonáció? Hogy áll a tériszonnyal? Leereszkedne kötélen 10-20-30 méter magasból? Hatolt már be lakásába olyan személynek a befogása céljából, aki mentálisan teljesen instabil, ön- és közveszélyes, kényszergyógykezelésre szorul, és bármikor az Ön életére törhet? Keresett már lakásban több hete nem látott idős személyt? Gondolkozott rajta, hogy vajon a kádban fogja megtalálni meghalva, vagy esetleg a konyhában elesve, esetleg felakasztva magát egy gerendára? Látott már többhetes meztelen rothadó holttestet? Érezte már a szagát? Gondolkozott már azon napokig, hogy mivel tudná ezt a látványt, emléket kiverni a fejéből? Önnek és kedves barátainak vannak állandó visszatérő rémképei? Olyanok, amiről nem szívesen mesél a feleségének? Állt már napokig olyan (ár)vízben derékig, ami előtte kimosta a temetőt, a dögkutat, és az emésztő gödröt? Étkezett és aludt ilyen körülmények között? Vágott már ki láncfűrésszel sötétben, szakadó esőben, veszélyesen megdőlt többszáz kilós fát? Épület áramtalanítása után, érte már olyan meglepetés, hogy megrázta a lopott áram? Ment már be olyan épületbe, ahol akkor járt először, nem volt helyismerete, akkora füst volt, hogy az orráig nem látott, többszáz fok volt, és embereket keresett benn – tudván azt, ha nem talál vissza időben, akkor meghal? Fejtett már át közúti balesetet szenvedett veszélyes anyagot szállító járműből anyagot hordóba? Tudván azt, hogy ha belélegzi, vagy bőrével érintkezik vége az életének? Közölne-e szívesen szülőkkel olyan hírt, hogy a gyermekük az imént elhalálozott? Lehozna hordágyon egy olyan embert a hegyen lévő erdőből, aki két hete tévedt el, még épphogy él, többször maga alá csinált, és lábait már élősködők borítják, húsát eszik? Leereszkedne egy 10 méter mély kútba, hogy kiemeljen onnan egy vizihullát? Egyáltalán, hány halott embert látott? Hány embert látott a szeme előtt meghalni? Hány embert látott a keze között meghalni? Hány halott kisgyermeket látott? Hány olyat, aki mások felelőtlensége miatt halt meg? Hány hörgő vagy jajveszékelő súlyos sérültet látott? Hányszor lett véres más ember sérülésétől a teste és a ruhája? Hány levágott testrészt látott villamos vagy metrógázolásnál? Uram, ez csak néhány példa volt, ami hírtelen eszembe jutott, ezeket mi átéltük, és napi szinten újra-és újra átéljük, az emlékeket pedig cipeljük magunkkal, a fizikai megterhelést viseljük, egészségkárosodást vállaljuk. Had mutassam be Önnek pár ex-kollégámat, aki kb. 2 éven belül lett nyugdíjas. Életkoruk most alig több 50-nél, egyik az utolsó aktív évét úgy töltötte, hogy szolgálatba jövetel előtt mindig 2 cataflamot vett be derékfájásra, pszichésen teljesen megviselt ember, a másik jelenleg is úgy fájlalja könyökét, hogy nem tudja felemelni a jobb kezét, vérnyomással gyógyszeresen kezelik, a harmadik úgy köhög állandóan, hogy 10-15 percenként majdnem megfullad. Megjegyzem zárójelben, hogy a háromból kettő elvált, egyedül él. Én ennyi válást, szakítást még nem láttam életemben, mint itt. Nehéz megérteni, együtt élni és azonosulni egy ilyen életvitellel. Kollégáim fáradtak, stresszesek, megviseltek, valahol meglehet érteni a másik felet is, hogy nem kérnek ebből.. Még korábban nyugdíjba vonult kollégákat nem nagyon tudok Önnek bemutatni, mert már nincsenek közöttünk. A tűzoltók osztálya a reumatológia, a magas vérnyomás, infarktus, tüdőbetegségek, rák, pszichés problémák, ez szinte minden nyugdíjas tűzoltó velejárója. A tüneteket, a betegségek előjeleit fiatalabb kollégáink – köztük én is - érzik, érezzük magunkon már most. A statisztika pedig azt mutatja, hogy a vonulós tűzoltók jelenlegi korkedvezményes nyugállományba vonulása után átlag 5-6 év múlva meghalnak. Még mindig úgy gondolja, hogy nem érdemli meg egy tűzoltó a szolgálati nyugdíjat? Ön végezné-e a felsorolt munkakörülmények mellett a munkánkat 20-25 éven át? És Önök? És 30-35 éven át? Remélem sikerült választ adnom cikkének arra a kérdésére, miszerint „hogy azért, mert valaki rendőr vagy tűzoltó, miért használódna el jobban az évek, évtizedek alatt, mint az óvónő, a hidegburkoló vagy az újságíró?”, és remélem nem panaszkodásnak veszi a munkánkról leírt kis ízelítőt. Ha ennek ellenére mégis úgy gondolja, hogy a tűzoltó és a hidegburkoló, óvónő, pincér, pont ugyanúgy használódik el az évek során, akkor még arra az egy apróságra felhívnám a figyelmét: Az emberi testnek vannak fizikai korlátai, ezek idővel nyilván lejjebb és lejjebb szorulnak. Ha egy hidegburkoló egy járólapot 5 perccel később tesz le, ha nem bír el két csemperagasztós zsákot, csak egyet.. ha egy óvónő 1 perc helyett 4 perc alatt viszi ki a gyerekeket az udvarra játszani, ha a cipőjüket kétszer annyi idő alatt adja rájuk.. ha egy pincér már nem tudja fejből az étlapot, ha 3 perccel később viszi ki a levest a vendégnek.. ha az újságíró 1 órával tovább írja meg a cikket, ha már remegő ujjal nyomja be a diktafon gombját.. az NEM KERÜL SENKINEK AZ ÉLETÉBE! Ha egy tűzoltó fél perccel később ér oda, ha egy tűzoltó nem bírja el a mentendő személyt, ha egy tűzoltó rosszul lesz a kárhelyen, ha egy tűzoltó hibázik, az a mentendő személy, másik tűzoltó, és önmaga ÉLETÉBE KERÜLHET!!!

Kikérem magamnak, hogy „a társadalom lustájának” hív minket! Felháborító, hogy kitartottnak nevezi azokat a kollégáimat, akik előtt a legnagyobb tisztelettel kellene adózzon, azért amit végigcsináltak, és tettek! Ők Tűzoltók voltak, nagy T-vel! A hazát szolgálták, az Ön hazáját! Ki tudja hány emberéletet és milyen értékben anyagi javakat mentettek meg! Soha nem számolták! Amikor kellett, mentettek, harcoltak, küzdöttek! Uram, a legkevesebb amit tehet, hogy bocsánatot kér megsértett bajtársaimtól!! Akik egykoron az életüket áldozták volna az Ön életéért is, és most megannyi megaláztatás után Ön is beléjük rúg egyet! Kérem Ön, és újságíró kollégái, civilek, gondolkozzanak el, mielőtt véleményt nyilvánítanak!

Tisztelettel,
Egy Fővárosi Tűzoltó

(nevemet, rendfokozatomat nem merem leírni, mert félek a felsővezetésünk, és a szakmai felügyeletünk kicsinyes bosszújától. Itt tartunk, hogy megfélemlítve kell éljük életünket. Ezt is vegye figyelembe mindenki, aki munkakörülményeinket és szolgálati nyugdíjunkat szeretné véleményezni.)

Itt van tesókám, menj el. Itt lehet védeni a soha nem hazudottat

"FELHÍVÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRAIHOZ!

Az Orbán Kormány egyéves ténykedése alatt a demokrácia, az emberek alkotmányos és szerzett jogai, valamint a magántulajdon súlyosan sérült.
A kormány eltökélt szándéka, hogy a legelesettebbeket és a legrászorultabbakat (rokkantak, árvák, özvegyek, nyugdíjasok, munkanélküliek) is a mélyszegénységbe taszítsa, miközben a saját gazdasági és politikai elitjéhez tartozókat adókedvezménnyel, jól fizető állással, célirányos állami támogatásokkal és beruházásokkal teszi még gazdagabbá.
A Kormány a munka-törvénykönyvének tervezett módosításával még kiszolgáltatottabbá teszi a munkavállalókat.
A fiataloknak nem perspektívát (lásd például, pedagógusok, orvosok), hanem a külföldre menekülés kényszerét nyújtja.
A fegyveres és rendvédelmi dolgozóknak kiszámítható életpálya helyett, halálpályát kínál.
Az új Alaptörvény elfogadásával a FIDESZ-KDNP többségű Parlament lehetővé tette egy totalitárius hatalom kiépítését, melyhez az Alkotmánybíróság jogkörének csorbításával, az új média törvény elfogadásával, a sztrájkjog korlátozásával, a semmiségi törvénnyel, a közszféra munkavállalóinak és családtagjaiknak titkosszolgálati módszerekkel történő ellenőrzésével és indoklás nélküli kirúgásával, valamint a szociális párbeszéd intézményrendszerének semmibe vételével az első lépéseket már meg is tette.
Tette és teszi mindezeket rendkívüli hatalmi arroganciával, az állam polgárait másodrendűként kezelő módon.

A FIDESZ-KDNP többségű Parlament, figyelmen kívül hagyva az alkotmányos jogokat, az európai uniós alapelveket vette és veszi magának a bátorságot, hogy visszamenőleges hatályú törvényeket alkosson.

A jelenleg hatályos Alkotmány kimondja:
1. § Magyarország: köztársaság.
2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.

(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.

Mi fegyveres és rendvédelmi dolgozók az állam, az állampolgárok, a jogállamiság és az állampolgárok jogainak védelmére tettünk esküt, ezért:
Felszólítunk minden Magyar Állampolgárt, civil és társadalmi szervezetet, szakszervezetet, hogy hazánk és alkotmányos jogaink védelme érdekében csatlakozzon a kezdeményezésünkhöz!

2011. június 16-án, a ,,fülkeforradalommal” szemben, legyen békés ,,BOHÓCFORRADALOM”!

Jöjjön el mindenki, bohócnak maszkírozva, aki a nemrég elfogadott törvénymódosítás alapján, bizalomvesztés miatt visszavonná, visszamenőleges hatállyal, a FIDESZ-KDNP-re leadott szavazatait! Az Alkotmány utcában felállított szavazófülkékben a hatalom valódi birtokosa, a nép nevében, mondjuk ki együtt, hogy elég volt!

Célunkat békés módon és eszközökkel, törvényes úton, az eskünkben vállaltaknak megfelelően, a néphatalom alkotmányos elvének érvényesítésével kívánjuk elérni!

bohocBudapest, 2011. június 6.

Kónya Péter és Árok Kornél
A Hivatásunk Védelmében
Sztrájkbizottság volt elnökei "

be ne sz@rj kis csóka !

Talán kaptok arra a buta fejetekre egy kis gyógykokit !
Aztán nem csak okt. 23.án lesz rend, " oszt jó napot !"

Szóval a felcsúti csodagyerek védelemre szorul , ott van neki az elmemegfigyelő !

Nem szoktam!

Gyurcsány hányszor volt hajlandó a tömeg elé állni? Pl.gazda tüntetés,ő csak a tömegbe lövetni mert.

ha csak...

ha csak ennyi maradt meg benned a bemásolt szövegből, akkor bökd tökön magad.

Sajnos nem!

Sajnos nem csak ennyi maradt meg bennem,és gondolom nem én vagyok egyedül ezzel.Teneked meg,azért tetszik,amit csináltak,mert biztos jutott a zsíros fazékból.És ez nem bemásolt szöveg,hanem tények.Teneked kéne tökön böknöd magadat,hogy nem veszed észre,hogy az ország milyen helyzetbe van.

Tesókám !

Az ország szar helyzetéért, azokat okold, akik 20 éven keresztül csaltak, loptak, hazudtak, megvezettek, egy,másnak ugrasztittak, miközben milliomosokká vedlettek !

- Miért nem ők teszik vissza a szajrét a KÖZÖSBE ?
- Minek ez a parasztvakító elszámoltatósdi ?

Ja, hogy akkor a cidesznyikek nyakára is kötelet kellene tenni ?

Totál igazad van!!! Bár

Totál igazad van!!!
Bár minden magyar így gondolná!!!!

Székelykapu képe

Tesókám !

Jó a szöveg teljesen igazad van!

www.porkolabgyorgy.hu

bizon

Há' a rák egyeki a tükeit enek a bides gádzsónák rákosoggyonel a zegés csálággyá.

Egy fideszes ügyvéd, besuéde a r.védelmisekhez !

"Bugris, tahó, hivatásos állatok" - fideszes ügyvéd fenyegette a rendvédelmiseket !

Minősíthetetlen hangnemben "figyelmeztette" Árok Kornélt, a rendvédelmi dolgozók Demonstrációs Bizottságának új elnökét és a rendvédelmiseket Gyarmati Pál ügyvéd. Az e-mailben "kriminális csürhének", "proli surmónak" és "köcsögöknek" nevezi a korkedvezményes nyugdíjukért, a korábban beígért életpályamodellért és jobb munkafeltételkért küzdő rendvédelmi dolgozókat.

A stílus maga...

"Sürgősen felejtsétek el, hogy Ti, az Államhatalommal és a Nemzettel szemben korlátlanul domináns és téveszmésen omnipotens magatartásokat tanúsíthattok, köcsögök: zendülők és lázadók ellen a TEK, a készenlétiek, a honvédség elit kommandósai bevethetőek, s AKI A BEVETÉSI PARANCSOT NEM TELJESÍTENÉ, VALÓBAN BÚCSÚZHAT MINDENTŐL: a személyes szabadságától, a státuszától, a nyugdíjától és a védett jogállásától is!" - olvasható Gyarmati levelében, melyben "extrém baloldali személyként" emlegeti Árok Kornélt, a HTFSZ és a Demonstrációs Bizottság elnökét, aki - megítélése szerint - "állampolgári engedetlenségre" szólított fel a Hír Tv egyik műsorában. (Gyarmati itt arra utalt, hogy szerinte a rendvédelmi dolgozók egy része illegitimnek tartja az új alaptörvényt.).

Gyarmati elmondása szerint vizsgálja, hogy "előkészületi stádiumban van-e valamely államellenes, vagy szolgálati bűncselekmény vonatkozásában Árok elvtárs magatartása", és felidézte Navracsics Tibor kormányfőhelyettes és Répássy Róbert szavait, miszerint akiknek szolgálati viszonya 1990. május 2. előtt kezdődött meg, azok kötelesek az új alkotmányra esküt tenni.

Elképesztő, szabadon futkározó állatok lézengenek a Fidesz köreiben !

Gondolom, megér egy szép, becsületsértési ügyet az ügyvédke, aki minden bizonnyal, szopásért kapta a diplomáját !

..és a folytatása......

"Nem érdekel"

A Hírszerző megkereste az ügyvédet, aki az első hívást kérdezés nélkül bontotta. "Nem megszakadt a vonal, letettem" - jegyezte meg lapunk második hívására. Elismerte, hogy ő írta a levelet, de azt mondta, nem a sajtónak szánta. "A fiúkat kicsit gatyába kell rázni, mindent szükséges lépést meg fogok tenni Árok Kornél söpredék ellen, amiért közölte, hogy nem teszi le az esküt az új alkotmányra" - közölte vehemensen az ügyvéd, aki kérdésünkre, hogy helyénvalónak találja-e a levél stílusát, azt kiabálta, nem érdekli, majd bontotta a vonalat.

Lebanov József, az Albertirsai Fidesz Alapszervezet vezetője megerősítette, hogy Gyarmati Fidesz-tag, ugyanakkor azt mondta, a mostani esetről nem tud, ezért csak az ügyvéd által jegyzett levél elolvasása után kíván reagálni. "Ha valóban szélsőséges hangnemben íródott a levél, meg kell vizsgálni, milyen következményei lehetnek, lesznek az ügynek" - mondta Lebanov, aki későbbre ígért részletes választ.

A HTFSZ sajókapcsolatokért felelős munkatársa lapunk megkeresésére elmondta, sem Árok Kornél, sem a Demonstrációs Bizottság korábbi elnöke, Kónya Péter nem kíván jogi lépéseket tenni az ügyben, mivel "feltehetően mentális proglémákkal küzd Gyarmati".

DE DOLGOZZATOK !

Menjetek érdekérvényesíteni, mert kétségetek ne legyen, most a rendőrök szívnak - a következők Ti lesztek meg a rokisok !
Már a volt katonáknál is rezeg a léc !
A zsidesz, sorba megy minden társadalmi csoporton, mert az IMF utasította !

Tehát ott a helyetek a rendőrök mellett, ha már köpnek rátok és szarba se veszik a munkátokat !

Fizikai dolgózok munkályát ki veszi figyelembe?

Gyurcsány szavaival élve,majd meg unják és hazamennek.

Már megunták,oszt

Már megunták,oszt hazamentek.gratula

"munká(ly)át" ?

Gratulálok - csak nem magyartanár vagy ?

Te még nem tévedtél?

Ti komcsik úgy vagytok,hogy fáj az igazság.Lehet,hogy nem lett volna szükség,ilyen drasztikus intézkedésre,ha a komcsik nem lopják el a pénzt.

...ha ennyire "okos" vagy.....

.....valószínűleg haza sem találsz egyedül.....a gondozód tud arról, hogy hozzányúltál a pc-hez ?

Nem vagyok az.

Megnyugtatlak,hogy haza találok és nem lesz szükségem a segítségedre.Sajnálom,hogy fáj az igazság.

tudod,

Tudod, az ne komcsizzon,aki nem ismeri az anyanyelvét, az iskolázottság hiánya azért kibukik rajtad és ha már így van, akkor ne politizálj, mert (amint látod) hatalmas ökörség lesz a vége.

A Fidesz-tisztesség !

A most már kormánypárti politikusok 2010-ben még féltették a rendvédelmisek korengedményes juttatásait.

2006 októberében a kereszténydemokrata Soltész Miklós (jelenlegi nemzetierőforrás-államtitkár) és a fideszes Demeter Ervin sajtótájékoztatót tartott, melyen leleplezték a Gyurcsány-kormány tervét, melyben megszüntetnék a korengedményes és a szolgálati nyugdíjakat - írja a Képviselő Funky. "A kormány el akar venni a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaitól. Azoktól az emberektől akar elvenni, akiktől az állam, a közösség tántoríthatatlan hűséget, bátor helytállást követel, ezt törvény rögzíti " - mondja a sajtótájékoztató hetedik percében Demeter !

Még egyszer: EZ A FIDESZ, 2006-OS ÁLLÁSPONTJA - EJNYE-EJNYE..........

Korkedvezmény

A többi Magyar Állampolgár nyugdíj korhatárát lehet,csak emelni?Én is szívesen lennék 40 évesen nyugdíjas,majd feketén eljárni dolgozni.

Ebben igazad van

Ebben igazad van, ezt meg kell szüntetni, mert az nem járja, hogy kapja a nyugdíját és mellé még feketén, adózatlanul, de akár adóztatva nem schwarczban , makk egészségesen jól megszedi magát, de nem is ez utóbbival lenne a gond, hanem ennek társadalmi kiadásaival.
Itt azt kell(ene) megérteni, hogy akik a törvény szerint voltak jogosultak a kork.kedvz.-es nyugdíjra, azok nem sunyiban és sumákban mentek el.

Miért nem megyünk vissza 89"-ig, hogy a volt állampárt Kisz- és pártfunkcionáriusai, ne lehessenek a Magyar Köztűársaság Parlamentjének képviselői, mint a Fidesz 70 %-a és a Maszop 90 %-a ?
Vagy menjünk vissza Vereckéig.

ne hagyd, hogy hülyítsenek !

A neten van egy kimutatás, amely szerint a 40 és 45 éves koruk között nyugdíjba vonultak létszáma kb.1900 Fő !
Hogyan lett ebből 30.000 fő ?

Nálad is működik a szomszéd tehene után dögöljön meg a szomszéd is ? Azért hülyítenek,mert Te sem úszod meg, csak kissé távolabb kell, látni.

Ez nem hülyétés!

Lentiben kicserélődött a tűzoltói állomány,mert mindenki alkalmatlan volt munkája elvégzésére,csak egy hetet kellett Budapesten feküdniük a pszyhiátrián és már alkalmatlan volt munkavégzésre,akkor mi volt országos szinten?Nem beszélve 100%-os nyugdíj és mellette feketén dolgozni,ezt eltudnám mondani a rendvédelmi dolgozókról is.Nem beszélve róla,ha 25 év munkaviszonyát nem is abba a munkakörben érte el,hanem előtte dolgozott máshol is.

na, nemond !

"Lentiben kicserélődött a tűzoltói állomány,mert mindenki alkalmatlan volt munkája elvégzésére.."

és ez évekig így ment, vagy szakhatósági engedély tárgyában nem hagyták magukat megkenni és ezért haragszol ?

szívesebben olvasnék egy 50 éves korában, 25 év szolgálati viszonnyal nyugdíjas rendőrtől némi felvilágosítást,mert kívülről minden üzlet szép.

Ezek az egyenruhás polgárok, anno szerződést kötöttek az állammal - két oldalút - és mint minden szerződés egyoldalú felrúgása, következményeket von maga után, ez lehet akár anyagi is.

az is érdekes,hogy a visszamenőleges hatályú jogalkotás, egyetlen egy demokráciában sem szokványos, főleg, ha az, hátrányosabb tételeket tartalmaz.

Ráadásul a "takarékos" kormány, csak másokon képes takarékoskodni, saját magán nem.

Vannak itt visszás dolgok, szép számmal.

na, nemond !

"Lentiben kicserélődött a tűzoltói állomány,mert mindenki alkalmatlan volt munkája elvégzésére.."

és ez évekig így ment, vagy szakhatósági engedély tárgyában nem hagyták magukat megkenni és ezért haragszol ?

szívesebben olvasnék egy 50 éves korában, 25 év szolgálati viszonnyal nyugdíjas rendőrtől némi felvilágosítást,mert kívülről minden üzlet szép.

Ezek az egyenruhás polgárok, anno szerződést kötöttek az állammal - két oldalút - és mint minden szerződés egyoldalú felrúgása, következményeket von maga után, ez lehet akár anyagi is.

az is érdekes,hogy a visszamenőleges hatályú jogalkotás, egyetlen egy demokráciában sem szokványos, főleg, ha az, hátrányosabb tételeket tartalmaz.

Ráadásul a "takarékos" kormány, csak másokon képes takarékoskodni, saját magán nem.

Vannak itt visszás dolgok, szép számmal.

De mondom!

Szerinted nem furcsa egy kicsit,hogy az egész állomány egyszerre válik alkalmatlanná a munkája elvégzésére,mert szerintem egy kicsit furcsa.Másik állampolgárok sem,arra szerződtek,hogy 65 éves korukba mehessenek nyugdíjba,csak ha ők mennének tüntetni az Országház elé,akkor a rendvédelmi dolgozók gumilövedékkel lőnének a tömegbe.Zárásként meg annyit,hogy 25év munkaviszony után megkereste nyugdíját?Aki meg elveszítette mind két lábát,annak időszakonként meg kell jelenni orvosszakértői bizottság előtt,mert lehet,hogy kinőtt a lába.Ennyit a BM dolgozók tiltakozásáról.Mondjál a világból egy olyan országot,hogy 40 éves korukban elmehetnek nyugdíjba,mert én nem tudok úgy,hogy nonszensz az egész viselkedésük.Minden munkának meg van a kockázata.

segítek, mert egyedül neked nem megy:

A szolgálati viszonyra nem a Munka törvénykönyve vonatkozik, hanem a Hszt - már ami a 65 éves kort illeti !
A Hszt, ugyancsak törvény, amint az nevében is benne van !
A szolgálati viszony létesítésének vannak kitételei, feltételei, a szolgálatnak kedvezményei, hátrányai és mindezeket írásba foglalják, - a Hszt alapján !
A még mindig nem módosított Hszt, akkor is hatályban volt, amikor valaki 10 évvel ezelőtt létesített szolgálati viszont és ez a Hszt, kedvezményekre is jogosít, a szolgálati viszony létesítése, kvázi szerződéses jogviszony alapján történik, a kedvezmények tekintetében is.

Tehát - kissé másként az ismert mondás - törvény(szerződés) beszél -kutya ugat !

Nem vagyok rászorulva a segítségedre.

Értem már BM-es dolgozóknak csak jogaik vannak, kötelességük csak annyi hogy tömegbe lőni.Ara nem válaszoltál,akik a 25 évet BM dolgozóként érték el,de előtte dolgoztak valamilyen másik területen,szóval nem BM dolgozóként.Azok hogyan szereztek jogosultságot a kedvezményes nyugdíjra.

Sajna, nem értesz Te semmit.

Annak vannak jogai, aki a munkáltatójával ilyen értelmű szerződést kötött.
A neten szabadon hozzáférhető a HSZT, én,a helyedben azzal kezdeném, hogy átolvasom és utána jönnék ide okosságokat írogatni.
A Hszt-ben, érthetően benne van minden, az is, amit te annyira huncut kérdésnek gondolsz.
Úgy szereztek jogosultságot, hogy 25 év szolgálati / és nem munkaviszony / idő, valamint az 50.életév betöltése után jogosult volt a szolgálati nyugdíjra.
Azok, akik egyik feltételnek sem feleltek meg, de átszervezésbe estek, vagy megszűnt a beosztásuk, azok elmehettek korábban is, törvény szerint.

Írd be a keresődbe " hszt " és megérkezik a válasz, ennek egy hátránya van,hogy el kell olvasni, de nem sok. Mindenre találsz benne választ, ami a kérdéskörhöz tartozik.

Mielőtt te is félreértés alapján minősítenél, mint mások, leszögezem, hogy marhára nem volt szerencsés eset, amikor 40-egynéhány éves korukban, elmehettek nyugdíjba, mert azon kívül,hogy sokakat irritál, még jó nagy kiadással is járt.

Ezen a sárgolyón, utoljára a II. vh-ban fordult elő az, hogy nyugdíjasokat ismételt munkára köteleztek, mind a németek,.mind az oroszok, nem kikerülve azt a sehol nem gyakorolt jogi anomáliát, hogy egy hátrányos rendelkezést tartalmazó törvénymódosításnak, visszaható hatálya legyen, ez csak a náci és a kommunista diktatúrákban volt gyakorlat.

Ja és nem azért kell haragudni a r.védelmisekre, mert nem ismered a KRESZ-t és megb.sztak néhány ezer rugóra.
Ezen semmit nem fog változtatni a tv-tervezet sem.

Nem kötelező.

Nem kötelező tűzoltónak,r.védelmisnek lenni,le is lehet szerelni.El kell menni másik munkahelyre dolgozni és,akkor rádöbbennek,hogy másik munkával meg keresni a kenyeret,az sem álomvilág.

Nem hát !

De, ha már aláírtak egy kétoldalú szerződést a szolgálati viszonnyal összefügésben - akkor ne is hagyják magukat lenullázni.
Csapjanak oda, hogy a kő is megolvadjon, egy szerződésszegésnek mindig vannak következményei.
Hadd fosson, akinek kell.

Felbontható!

Minden szerződés felbontható,és nem csak saját érdekeiteket kellene figyelembe venni,hanem az ország helyzetét is.Az jobb lenne,ha az ország csődbe jutna?

persze

Ja. felbontható - de annak vannak jogkövetkezményei a "felbontó" számára.

Az "érdekeitek" nem jó helyre jött.

és a családi ékszereket mikor és hol kell leadni, hogy 21 év rablás után megsegítsük az országot ?

Annyit összelopott a Fidesz is, mint a Maszop - tegyék vissza és rendben lesz az orszőg !

Tegyék vissza!

Egyetértek,hogy tegyék vissza,amit elloptak,de az felháborító,hogy egészséges emberek 40 évesen nyugdíjba mehetnek.Sehol a világon még egy ország nincs,ahol ezt megengedhetnék maguknak.

Gondolod..

Gondolod, hogy az az 1990 nyugis polgár tette tönkre az országot ?

Miért nem köpöd pofán az Orbánt, a Gyurcsányt, akik bagóért eladták az ország javait, sőt, Orbán, a "szuper-hazafi", egy büdös lépést nem tett amióta kormányon vannak azért, hogy ne idegenek kezébe kerüljön a termőföld, a víztulajdon, szabad-rablást hagyott jóvá !

Ezt valahogyan a cidesznyikek rendre elfelejtik !

Pintér

Pintér 1.6 milliárd után adózott 2010-ben.Lehetne Tasnádi is a belügyminiszter,csak a Józsefvárosi piacért vívott maffiacsatát anno nem ő nyerte.Egyébként amelyik rendvédelmis a Fideszre szavazott,az most milyen alapon háborog?

??

Melyik fideszes választási hazugságban volt benne,hogy csonkítják azokat is, akik a Fideszre szavaztak ?

Hja

Kérem aki bedőlt Viktornak,az nem másokkal takarózzon.

Tartalom átvétel