"Jónak mondható" a közbiztonság Lenti környékén

Itt a jó idő - a rendőrök is megjelentek az utakon

Az országos tendenciához hasonlóan a lenti rendőrkapitányság területén is jelentősen emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma 2010-ben. A határ menti városban és környékén ennek ellenére még mindig jónak mondható a közbiztonság - ezt hangsúlyozta Árkovics József alezredes azon a sajtótájékoztatón, amit az évértékelő állománygyűlést követően tartott. A kapitányságvezető indoklásul arra is kitért, hogy bár Lentiben és térségében a legnagyobb arányú az emelkedés, a megyében elkövetett összes bűncselekménynek mégis csupán 7,4 százaléka történt az illetékességi területükön.

- A tavalyi év során 752 bűncselekmény vált ismertté, ezzel két év után ismét emelkedő tendenciáról számolhatok be - folytatta az alezredes. - A növekedés elsősorban a testi sértések, zaklatások, okirat-hamisítások, okirattal való visszaélések, garázdaságok, illetve betöréses lopások terén érzékelhető. Ez utóbbit elsősorban az üresen álló, elhagyott épületek, hegyi pincék, illetve a csömödéri tó környékén található bungalók sérelmére követték el, többnyire színes fém után kutatva. A kapitányság állománya által végzett bűnügyi munka hatékonyságát jelzi, hogy a kiemelt bűncselekmények felderítése terén megyei szinten évek óta Lentiben a legjobbak a mutatók, de országosan is előkelő helyen állunk. Hasonló mondható el a kármegtérülésről, ebben is a legjobbak között szerepelünk.

A közbiztonság és közrend területén ugyancsak jók a lenti kapitányság eredményei. Tovább növelték a közterületen végzett munkaórák számát, illetve az intézkedés-aktivitás is javult. Emellett a lenti rendőrök számos olyan tevékenységet is végeztek, amely az illetékességi területükön kívüli esetekkel függtek össze, egyrészt besegítettek más kapitányságoknak, de részt vettek a borsodi árvízi védekezésben is.

- A közlekedési helyzet összességében nem romlott - tért rá egy újabb területre a kapitányságvezető. - Az átmenő forgalom továbbra is jelentős, ám a balesetek többségét mégsem az itt közlekedő kamionok okozzák. A sérüléses balesetek 43 százaléka róható fel a kerékpárosoknak. A jövőben esetükben ezért méginkább oda kell figyelni a szabályok betartatására.

Árkovics József az idei feladatokról szólva elmondta: a városi önkormányzattal összefogva szeretnének pályázni bűn- és balesetmegelőzési eszközökre, többek közt térfigyelő rendszer kiépítését is tervezik.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Az " új ország" - még újabb iránya " !

1,2 millió forint - ennyit ér az ORFK-nak egy elhunyt rendőr élete

Az ORFK 1,2 millió forintot adna a balesetben elhunyt motoros rendőr családjának, valamint fejenként havi 15 ezer forintot a félárván maradt gyerekeknek és 12 ezret az özvegynek.
Felháborodott a szolgálat közben elhunyt motoros rendőr, Telegdi Zsolt családja az Országos Rendőr-főkapitányság ajánlatán. Szerintük arcpirító az az összeg, amit peren kívül kártérítésként fizetne a rendőrség - írja a Blikk.
Az ORFK 1,2 millió forintot adna a balesetben elhunyt motoros rendőr családjának, valamint fejenként havi 15 ezer forintot a félárván maradt gyerekeknek és 12 ezret az özvegynek.Telegdi Zsolt tavaly augusztus 16-án az M1-es autópályán szenvedett halálos balesetet. Bár kérte, hogy cseréljék le kopott gumijait, azokkal engedték ki az útra. Három elöljáróját helyezték vád alá, akik tudtak az életveszélyről, de nem intézkedtek. Telegdi Zsolt két árvát hagyott hátra. Kisebbik fia már a halála után született.
"Még folyamatban van az egyeztetés, ügyfelem valóban kapott ajánlatot, de a részletekről egyelőre nem kívánok nyilatkozni" – fogalmazott Magyar György ügyvéd. Az ORFK a konkrét ügyről személyiségi jogokra hivatkozva nem adott tájékoztatást, de mint mondták, a törvény szerint jártak el.

A" rend" országa ! A hatványozott 2 hét is lejárt !

Minden nemzetnek olyan a rendőrsége, amilyet megérdemel ( mondjuk_választások útján...)

"Rend van és közbiztonság" - mégis kétezerrel nőtt az erőszakos és garázda bűncselekmények száma.

Hivatalba lépésekor „rendet és közbiztonságot" ígért Pintér Sándor belügyminiszter, a napokban azonban kénytelen volt elismerni, hogy a bűncselekmények száma nem hogy nem csökkent, de némiképp még emelkedett is.
A miniszter Harangozó Tamás (MSZP) parlamenti képviselő írásbeli kérdésére árulta el a számadatokat.

- 2011. január 1. és június 30. között a regisztrált bűncselekmények száma 207 942, míg a tavalyi év azonos időszakában 207 245 volt - felelt Pintér Sándor. Bár a kérdéses időszakban a lopások, rablások száma 129 ezerről 119 ezerre csökkent, az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények száma csaknem kétezerrel nőtt, és már majdnem eléri a húszezret.
A pénzhiány már a napi munkát akadályozza a rendőrségen. Betöréshez riasztották Fegyvernekre a rendőröket, de nem tudtak kimenni, mert állítólag nem volt benzinre pénzük - írta a szoljon.hu.

- Havi elszámolás működik, könnyen lehet, hogy egyszerűen elfogyott a pénz, ezért nem futotta benzinre - véli Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára.
Baranya megyében májusban 630 ezer forint értékű benzinkártyát adtak a rendőrségnek, hogy járőrözhessenek. Vajszlón pedig áram nélkül maradt a rendőrőrs a kifizetetlen villanyszámlák miatt.
A Józsefvárosban egy járőr egyszerre hat garázdát fektetett meg az utcán, összebilincselték őket, majd meghökkenve hallgatták a rádiójukat: egy perc alatt kettő, közeli helyszínre küldték őket, ahol verekedtek. A létszámhiány okozta „munkasokkot” nem tudták leküzdeni. A rendvédelmi szervek lejárt adósságállománya június 25-én 2 milliárd 585 millió forint volt.Alighanem Pintér Sándor sem erre számított, mikor tavaly májusban arról beszélt, hogy hivatalba lépésével érezhető javulás várható az utcákon.

- Szeretném mihamarabb azt éreztetni, különösen a kistelepüléseken, kis falvakban az állampolgárokkal, hogy megjöttünk, rend és közbiztonság lesz az ország minden egyes területén - mondta még májusban.
Még ennél is tovább ment Orbán Viktor áprilisban, a választások első fordulóját követően, mikor nemzetközi sajtótájékoztatón kijelentette: „Kettő hét alatt fogunk rendet tenni az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek!". Akkor hozzátette: a kormány megalakulásának a második napján új rendőrőrsök nyílnak, készen állnak az intézkedési tervek, amelyekkel az ország különböző pontjaira rendőröket fognak vezényelni, és mindennek a pénzügyi háttere is megvan.
A Blikk megkérdezte az ORFK-t, hogy milyen okai voltak annak, hogy nem sikerült javítani a közbiztonság helyzetén, sőt némiképp még romlott is a helyzet, de lapzártáig nem kaptak választ.

még több rendőrt Lenibe

Szeretnék még több rendőrt kérni Lentibe elsősorban közlekedésit.
Tegnap nem láttam rendőrt. És legalább még 5 trafit. Köszönöm

így van

"ami van", az kevés, nem is értik mi( lenne ) a dolguk, az se, akinek kellene érteni hozzá.

mindenki bűntessenek

Mindenki bűntessenek

Tompán is " jó a közbiztonság " !

Rendnek kell lennie – bármi áron !

TOMPA | A tompai polgármester szerint a lakosok nem számíthatnak az elvárt szinten a helyi rendőrőrs munkájára. Dr. Homoki-Szabó Róbert rendet akar a városban, ezért „kontroll alá vonja” a helyi rendőrök munkáját.

Az elmúlt időszakban sokat romlott a közbiztonság helyzete Tompán, főként a terménylopások száma nőtt meg – többek között erről beszélt dr. Homoki-Szabó Róbert polgármester azon a lakossági fórumon, melyet a napokban tartottak Tompán.

Mint a polgármester elmondta: a tompaiakkal együtt azt vette észre, hogy hiába van 10 fős rendőrőrs a városban, nem látni rendőrt az utakon. Érvelése szerint mivel nincs rendőr, aki azonnal egy-egy bűneset helyszínére tudna sietni, Tompán a lakosok nem tudnak kit értesíteni, ha például meglopják őket.

– Szórólapon jelezni fogom a lakosságnak, hogy minden egyes esetben, ha bűncselekményt követnek el a sérelmükre, a sértett jöjjön be a hivatalba és tegyen nálam bejelentést. Ez jegyzőkönyvbe kerül, nyoma lesz. Ha a rendőrség nem veszi fel a saját statisztikájába az adott esetet, akkor én az önkormányzat által összegyűjtött statisztikát minden hónapban felküldöm a belügyminiszternek, illetve a miniszterelnöknek – vázolta tervének részleteit a polgármester, aki hozzátette: nem érdekli, hogy létszámhiánnyal küzd-e a rendőrség vagy szakmai okai vannak az intézkedések elmaradásának.

Az elmúlt időszakban sokat romlott a közbiztonság helyzete Tompán, főként a terménylopások száma nőtt meg – többek között erről beszélt dr. Homoki-Szabó Róbert polgármester azon a lakossági fórumon, melyet a napokban tartottak Tompán.

Mint a polgármester elmondta: a tompaiakkal együtt azt vette észre, hogy hiába van 10 fős rendőrőrs a városban, nem látni rendőrt az utakon. Érvelése szerint mivel nincs rendőr, aki azonnal egy-egy bűneset helyszínére tudna sietni, Tompán a lakosok nem tudnak kit értesíteni, ha például meglopják őket.

– Szórólapon jelezni fogom a lakosságnak, hogy minden egyes esetben, ha bűncselekményt követnek el a sérelmükre, a sértett jöjjön be a hivatalba és tegyen nálam bejelentést. Ez jegyzőkönyvbe kerül, nyoma lesz. Ha a rendőrség nem veszi fel a saját statisztikájába az adott esetet, akkor én az önkormányzat által összegyűjtött statisztikát minden hónapban felküldöm a belügyminiszternek, illetve a miniszterelnöknek – vázolta tervének részleteit a polgármester, aki hozzátette: nem érdekli, hogy létszámhiánnyal küzd-e a rendőrség vagy szakmai okai vannak az intézkedések elmaradásának.
A cikk a hirdetés után folytatódik

– Egy dolog érdekel: az, hogy itt rend legyen – mondta ellentmondást nem tűrő határozottsággal a lakossági fórumon, egyúttal felhívta a tompaiak figyelmét arra, hogy fontos, hogy minden sérelmükre elkövetett bűncselekményt, szabálysértést jelezzenek a rendőrök felé.

A héten tompai delegáció látogatott Érpatakra, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falu polgármesterértől tájékozódjon az általa kidolgozott program lényegi elemeiről. Az „érpataki modell” néven elhíresült sémának egyik alappillére a rend helyreállítása. Ezt az érpataki polgármester úgy érte el, hogy saját kezébe vette az ügyeket, ha kellett maga járt el, hogy az ottani rendőrség a bűnelkövetők nyomába eredjen, ha kellett a miniszternek küldött levelekkel noszogatta a helyi rendőröket. Tompán augusztus közepétől kívánják ilyen módon is üldözni a bűnt.

...és Lentiben ?

Adóprésben a szolgálati nyugdíjasok - itt a törvénytervezet.

A mindenkori legmagasabb adókulccsal adózna azoknak a szolgálati nyugdíjasoknak a járandósága, akik nem kívánnak visszatérni a munka világába - derül ki a Pénzcentrum.hu birtokába került konkrét törvénymódosítási javaslatból. Kivételt képeznének ez alól azok, akikről minősítő határozat megállapította, hogy szolgálatteljesítés következtében lettek betegek, vagy szenvedtek balesetet.

Egyelőre úgy tűnik, hiábavaló volt a rendvédelmi dolgozók tiltakozása: adót kell fizetni jövőre a szolgálati nyugdíjak után. A Pénzcentrum.hu birtokába került, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosítása szerint jövőre szolgálati járandósággá alakul a korábban megállapított szolgálati nyugdíj az öregségi korhatár eléréséig. Kivétel ez alól, aki 2011. december 31-ig betölti az 57. életévét. A törvény hatálya alá tartoznak a rendőrség, a polgári védelem, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai.

A mindenkori legmagasabb adót kell megfizetni

A törvénytervezet feketén-fehéren tartalmazza a lapunk által korábban többször is közölt elképzelést, hogy a járandósággá alakuló szolgálati nyugdíj után adót kell fizetni. Az eddig nyilvánosságra kerültekhez képest viszont új elem, hogy a törvénytervezet szerint "a szolgálati járandóság összege a 2012. január 1-jével esedékes szolgálati nyugellátás mindenkori személyi jövedelemadó legmagasabb mértékével csökkentett összege".

Vagyis, egyelőre csak annyi biztos, hogy adót kellene fizetni a járandóság után. Az viszont a mindenkori adótáblán múlik, hogy mennyit. Ha a parlament mégiscsak úgy döntene, hogy visszaállítja a jövedelemsávok szerint eltérő mértékű adóztatást, a szolgálati járandóságból a legmagasabb kulcsnak megfelelő összeget kellene levonni. Így teljesen kiszámíthatatlan, hogy mekkora lesz az elvonás mértéke.

A jelenlegi egykulcsos adórendszer szerint a szolgálati nyugdíjasok januárban a mostani nyugellátásuknál 16 százalékkal kisebb összeget fognak kézhez kapni. Korábban voltak olyan vélemények, amelyek szerint a korkedvezményes - köztük a szolgálati - nyugdíjakat is fel kellene bruttósítani, hasonlóan a munkabérekhez, és a megemelt összeget megadóztatni. A törvénytervezet ezzel a lehetőséggel nem számol.

A javaslat egy korlátot épít be a rendszerbe: az adóval csökkentett szolgálati járandóság nem lehet kevesebb a mindenkori bruttó minimálbér 1,5-szeresénél. A korábbi tervekkel ellentétben nem fagyasztanák be a szolgálati járandóság összegét, hanem az a mindenkori öregségi nyugdíjra vonatkozó mértékben emelkedne.

Védettség a szolgálatteljesítés során sérülteknek

Nem terhelné levonás azoknak a szolgálati nyugdíjasoknak a járandóságát, akiknek egészségi, pszichikai, fizikai alkalmatlanság miatt szüntették meg a szolgálati viszonyukat, és minősítő határozat megállapította, hogy a betegségük vagy a balesetük a szolgálatteljesítéssel hozható összefüggésbe.

Munkával lehet megúszni az ellátás csökkentését

Dolgoznia kell annak a szolgálati nyugdíjasnak, aki jövőre nem akar kevesebb pénzt kapni, mint most. A törvénytervezet szerint az érintettek több lehetőség közül választhatnának.

1. Nem kívánnak visszatérni a hivatásos állományba, hanem máshol szeretnének dolgozni. A korábban napvilágot látott elképzelések szerint megvonták volna a szolgálati nyugdíjat attól, aki dolgozik. A törvénytervezet szerint viszont a versenyszférában dolgozók továbbra is kaphatnák a szolgálati járandósággá alakuló ellátást, de adót kellene utána fizetniük. További kikötés, hogy a munkavégzésből származó éves bruttó jövedelmük nem haladhatná meg a mindenkori minimálbér 18-szorosát. Ha meghaladja, akkor a tárgyév hátralévő időszakára meg kell szüntetni a szolgálati járandóság folyósítását.

2. Megpróbálnak ismét hivatásos szolgálati beosztásba visszakerülni, vagy a költségvetési szférában elhelyezkedni. (A rendvédelmi szakszervezetek tapasztalatai szerint ritka, mint a fehér holló az üres álláshely a kapitányságokon, sőt, kormányzati körökből olyan információk érkeztek, hogy valójában nincs is szándék arra, hogy a visszahívott szolgálati nyugdíjasokat az eredeti helyükre helyezzék vissza.) Ebben az esetben az érintetteknek kérniük kell, hogy szüneteltessék a szolgálati nyugdíjuk folyósítását.

3. Kérik a felvételüket a különleges foglalkoztatási állományba (szenior állomány). Az érintettek hivatásos szolgálati viszony keretében dolgoznának, de szolgálati beosztást nem látnának el. Csak azok választhatnák ezt a lehetőséget, akik megfelelnek a honvédelmi, illetve a belügyminiszter által meghatározott alkalmassági feltételeknek. Az érintetteknek kérelmezniük kell, hogy függesszék fel részükre a szolgálati járandóság folyósítását. A szenior állomány tagjainak nettó jövedelme nem lehetne kevesebb az állományba vétel előtt folyósított szolgálati járandóság összegénél. (Ebből a megfogalmazásból nem derül ki, de feltételezhetően az adóval csökkentett járandóság összegéről van szó. A szerk.). Az illetmény az öregségi nyugdíjemelésnek megfelelő mértékben növekedne.

4. A feketemunkát szigorúan büntetné a törvény. Ha valakiről kiderül, hogy - a törvényjavaslat fogalmazása szerint - "a foglalkoztatására jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozat hiányában kerül sor", nem kaphatja többé a szolgálati járandóságát.

A különleges foglalkoztatási (szenior) állomány munkavégzésére vonatkozó szabályok

- Meg kell felelni a szakminiszter által meghatározott alkalmassági feltételeknek, amelyeket rendelet állapítja majd meg.

- A szolgálati viszony létesítését követően, a tényleges szolgálat megkezdése előtt a feladat jellegének megfelelő képzésben részesülnek az érintettek.

- Fegyver nélkül dolgoznak, kivéve ha szolgálati feladatot látnak el.

- A szolgálatteljesítési idő heti 35 óra.

- A szolgálatot reggel 6 és este 10 óra között kell teljesíteni.

- A szenior állomény tagjai túlszolgálatra nem kötelezhetőek. Kivételt képezne ez alól a kihirdetett veszélyhelyzet, a megelőző védelmi helyzet vagy a rendkívüli állapot.

- A rendőrség és a szolgálati járandóságra jogosult határozott idejű szerződést köt, amely a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig érvényes.

- A szerződést a szenior állomány tagja felmondhatja, a törvénytervezetből egyelőre az derül ki, hogy azt nem kell indokolni, csak a szolgálati viszony megszüntetésének időpontját kell megjelölni. Kikötés, hogy a megjelölt időpont előtt legalább 60 nappal korábban be kell adni a kérvényt.

- Megszűnik a szolgálati viszony akkor is, ha a szenior állomány tagja nem felel meg a kifogástalan életvitel követelményeinek. Erre vonatkozó magyarázó rendelkezést nem tartalmaz a törvényjavaslat.

- Az elbocsátott dolgozó a továbbiakban a szolgálati idő alatt bekövetkezett emelésekkel növelt szolgálati járandóságra jogosult.

- A munkavállalót egy alkalommal vissza lehet venni a szenior állományba.

- A szenior állomány tagját előnyben kell részesíteni a megüresedett szolgálati beosztás betöltésénél.

Mi lesz a kiszuperált hivatásosokkal?

A törvényjavaslat indoklása hangsúlyozza: a szabályozás elvi alapja, hogy a jövőben az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt nem kerülhet sor nyugdíj folyósítására. Ezt a Széll Kálmán Terv is megoldási javaslatként rögzíti a nyugdíjrendszer egyensúlyának megteremtése érdekében. Ez köszön vissza a Pénzcentrum.hu által korábban ismertetett nyugdíjátalakítási koncepcióban is.

Igen!

Igen! Szerintem is a 4. pont alatti a lényeg! Vagyis, hogy mindenki legyen teljeskörűen bejelentve! Tehát a swarz melónak fújtak.Ha mindekiről ezáltal tudni fog a NAV, no akkor lesz értelme a szolgálati járandóságot összevonni a munkajövedelemmel, ami általában szintén nem bér / egyéni vállalk. kivét, stb/. Eztán jön majd a törvény, hogy a munavállaló ha alkalmazotti jogviszonyban dolgozik akkor az bér és 16%, a többi az jövedelem és 26%.

Pintér: rosszul szervezett a rendőrség .

Pintér Sándor belügyminiszter szerint rosszul szervezett testületté vált a rendőrség, a rendvédelmi tüntetések pedig korántsem a korai nyugdíjazás eltörléséről szóltak.

A két nagy rendvédelmi tüntetés nem a korkedvezményes nyugdíjakról szólt, némely esetben ugyanis a szakszervezeti vezetők túllépték a szakszervezeti törvényben előírt kereteket, és egyértelműen kormányellenes politikai demonstrációvá alakították a formailag a tagságuk jogaiért tartott megmozdulást – mondta Pintér Sándor belügyminiszter a Népszabadságnak adott interjújában.

Pintér a korai nyugdíjak eltörlésével kapcsolatban kifejtette, hogy “Minden józanul gondolkodó megérti, hogy minden munkáskézre szükség van, mert ha az ország nem termel értékeket, nem jut ötről a hatra.” A tárcavezető arról is beszélt, hogy a rendőrség állománya az elmúlt években rosszul szervezett és vezetett testületté vált, melyre bizonyíték, hogy a kis településeken a rendőrség nem tudott fellépni a kis értékű lopások ellen. Pintér szerint a rendőrség nem azon munkálkodott, hogyan akadályozza meg a terménylopásokat, hanem olyan felkészületlen szervezetekre bízta az ehhez hasonló ügyeket, mint a jegyző vagy a körjegyző.

Azt is nagyon rossz döntésnek tartja a belügyi tárca vezetője, hogy a határőrség kiválóan felszerelt, harcedzett határvadász századait feloszlatták, ahelyett, hogy beintegrálták volna a Készenléti Rendőrségbe. Ez utóbbi létszámát egyébként növelni kívánják.

Köszönjük Sándor !
Tudjuk, érezzük, tapasztaljuk - fejcserék kellenek, akik legalább értenek is valamihez.

Van, ahol értenek a munkához és tudják, miért..

..kapják a fizetésüket.

Háromszázmillió forintot meghaladó értékű adócsalást leplezett le a napokban a megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Igazgatósága.

A NAV ötven pénzügyi nyomozója és adóellenőre, a bevetési egység közreműködésével, tizenegy helyszínen csapott le egy időben, hogy a felelősségre vonáshoz szükséges bizonyítékokat beszerezzék — tájékoztatta a sajtót dr. Uzonyi Sarolta, a NAV regionális bűnügyi sajtóreferense.
A történet főszereplője egy túrkevei férfi, éveken át úgy végzett cégek részére munkaerő-kölcsönző tevékenységet, és tett szert 1,5 milliárd forint árbevételre, hogy ezt a jövedelmet az adóhatóság elől eltitkolta.

Lentiben meg, egy-két, betörésre szakosodott, egyszerű cigánygyereket sem képesek megfogni ezek a "szép reményűek !"

gratula

Lentiben a bűnügyi munka nagyon hatékony hát még az a rengeteg kiemelt bűn, hát még a kiemelkedő felderítés és az a rengeteg időráfordítás! Ez az Ernő érdeme egyedül Ő a megváltó! Csodás rendőrség működik Lentiben ! Köszönjük! József Te pótolhatatlan vagy és leszel! Ez nem szemfényvesztés. Országosan előkelő. Javasoljuk Dr. Hatala Úrnak egyesítsék a többi zalai kapitányságot Lentihez hátha a mutatók ott is javulnak majd.

Gyengék vagytok

Mi fideszesek nyertünk.

Uralkodunk felettetek. 4 év múlva nem 2/3 lesz hanem 3/3.

És te kis szürke egér, írjál csak majd te is elhalkulsz.Rájössz és meghajolsz Pintér előtt.

Többet nem írok mert elsírod magad.

Robi!

Apád elsírná magát!

Ne dőljetek be!

Ez jól megszervezett provokáció, ahol hülyének nézik a gondolkodókat,a tenni akarókat!

Volt egyszer egy ember (még

Volt egyszer egy ember (még szakálla sem volt, nem hogy kender) aki szeretett álmodozni. Hol kicsit, hol nagyot. De az álmai nem igazán jöttek be, olyannyira nem, hogy csúfos bukás lett a vége. Akkora, hogy 8 évig nem is találta a helyét (a munkahelyét se, mert be sem járt a Parlamentbe). Időnként eljárt a jó levegőre edzőtáborozni (rossznyelvek szerint idegszanatóriumi kezelésekre) és készült az új álmodozásra.

Egy szép napon ez az ember megvilágosodott és felkiáltott: Heuréka! Nem álmodozni kell, hanem forradalmat csinálni! Akkor még nem értett a háborúzáshoz (azóta már belejött, nap, mint nap csatázik hol ezzel, hol azzal. Kész Napóleon lett.) ezért úgy döntött, hogy a forradalmat nem az utcán (bár az utcai randalírozáshoz értett, székházat is gyújtatott, sőt saját kezűleg állt neki kordont bontani) hanem a szavazófülkékben vívja meg. A forradalma sikeres lett, bár előre be sem jelentette, hogy ez forradalom, de amint az eredmények jöttek, lánglelke kigyúlt és lelkes forradalmárrá vált.

A bajok akkor kezdődtek, amikor elült a nagy eufória, és vége lett a nagy lángolásnak, neki kellett volna állni, kormányozni. Na, ez eddig sem nagyon ment a hős forradalmárnak, a jelek azt mutatják, hogy most sem kap érte Nobel-díjat, maximum egy Cohn-Bendit plecsnit. (Igaz azt megkapja egyre sűrűbben, forradalmi hevületű szónoklatok formájában, amire az emberünk csak pislog, mint a vett malac. Válaszul hebeg valamit, aztán elsomfordál, majd itthon veri a mellét, hogy felmosta az EU Parlamentet valami Bendit nevűvel)

Nos, ez az emberünk még a forradalom előtt egy túlzásba vitt vacsora után álmodott valamit (pedig tudhatta volna, hogy az álmok neki nem jönnek be) amit meg is osztott a néppel. Mégpedig azt, hogy egymillió új munkahelyet teremt. Amikor még a hű csatlósai is furcsán néztek rá, emberünk gyorsan hozzátette, hogy tíz év alatt, majd kijelentette, hogy 2015-ig meglesz a 400 ezer munkahely.

Telt-múlt az idő, eltelt lassan egy év de a munkahelyek nem nagyon akartak szaporodni. Lassan 100 ezer új munkahelynek kellene lennie, de egy fia többlet nem sok annyi sincs. Vakargatta is a fejét emberünk, itt ki kell találni valamit. Nehéz dolog, mert közben a pénzt is le kell nyúlni, anélkül meg elég nehéz munkahelyeket teremteni. De nem hiába lángeszű ő, megtalálta a megoldást. Lesz új munkahely is és a pénz is megmarad. Ehhez nem is kell más, csupán egy kis matematikai tudás. Matematikai zseni meg van a csapatban, úgy hívják, hogy Matolcsy György (annyira ért a számításokhoz, hogy néhány éven belül akadémiát neveznek el róla. A költségvetést is kiszámolta gyönyörűen, alig kell kéthetente módosítani). Összedugták a fejüket és néhány nap számolgatás (és ezerötszáz összefirkált, eldobott papírlap) után meg is lett a megoldás, amit a matekzseni be is jelentett:

Tavaly a Munkaerő-piaci Alapból (MAP) 128 milliárd forintot költöttek közmunkaprogramra, amelyekben körülbelül 100 000 embert foglalkoztattak napi 8 órában - mondta Matolcsy György. Jelezte: az idén az a cél, hogy a rendelkezésre álló 64 milliárd forintból 4 órás, de összesen 250 000 munkavállalóra kiterjedő közmunkaprogram szerveződjön.

A jövőben létrejön az úgynevezett közfoglalkoztatási jogviszony, amely eltérhet a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalói jogviszonytól. Ennek egyik legfőbb oka, hogy ez által a kormány a minimálbérnél kisebb bért is megállapíthat a rászorulóknak. Azaz nem kell kötelezően kifizetni a mostani bruttó 78 000 forintot a közmunkán dolgozónak egyhavi napi nyolc órás munkáért cserébe, hanem ennél jóval kevesebbet is fizethetnek. A törvényjavaslat szövegéből az olvasható ki, hogy ez a közfoglalkoztatás keretében dolgozónak a minimálisan kötelezően megadandó bére csak bruttó 46 800 forint lesz. A négy órában foglalkoztatottaké természetesen ennek a fele. Hát nem zseniális? Matematikailag minden stimmel! Az egy másik kérdés, hogy ha 4 órában köz robotoltatják az embert, hogyan fog megélni havi 23 400 forintból? De ez már nem a matematika problémaköre, kínlódjon vele más. Egyébként is háborús időszak van, veszteségek meg köztudottan minden háborúban vannak.

Végezetül ajánlanám a forradalmár és a matekzseni figyelmébe a KSH 2010-es létminimum értékeit:

Ezek vagytok - paraziták !

Jobbik: Tovább csorbították Orbánék hazánk nemzeti önrendelkezését

A Jobbik szerint a kormány Magyarország EU-elnöksége alatt sikeresen teljesítette a brüsszeli elvárásokat, amivel az Európai Unió egy a magyar és más európai nemzetetek érdekeivel ellentétes "szuperállami berendezkedéshez" került közelebb.
Balczó Zoltán, a párt alelnöke szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján az elnökség elmúlt fél évét értékelve azt mondta, az Európai Unió elsősorban a közös gazdasági kormányzás és az úgynevezett európai szemeszter bevezetésével vált még erősebben központosítottá, amivel jelentősen csorbult Magyarország nemzeti önrendelkezése.
Az Országgyűlés jobbikos alelnöke elfogadhatatlannak nevezte az Európai Parlament magyar alkotmányról hozott állásfoglalását. Mint mondta, a Jobbik korábban nemmel szavazott az új alaptörvényre, akkori kifogásaikat pedig továbbra is fenntartják, de szerinte az alkotmányról csak a magyar állampolgárok, illetve az általuk választott pártok dönthetnek.

biztatod magad ?

Most éppen 23 %-on döglődtök !
Hova lett a 2/3 ?
Mi lesz még 2014-ig ?
Kicsi egér......csak ezért,mert " Uralkodunk felettetek. "
Lesz nagy pofára esés, bár ez az Orkán vitéznek nem új.

Eddig sem volt meg a

Eddig sem volt meg a 2/3-többségük!! Valami ütős szerrel kábíthatják magukat,hogy még mindig nem tértek magukhoz, folyton félrebeszélnek,ebből elvonó kurta lesz. És hogy ki fog elhalkulni, majd meglátjuk. Mindent a maga idejében,ki,mit érdemel.

Te csak hiszed!

Hogy mi volt a 2/3 teljesen mindegy.Számold meg a képviselőket és megtudod.
Egy a lényeg aki Fideszre szavazott csak a fele megy el akkor is nyerünk.
Csökken a lista is az megint nekünk kedvez.

Egyébként nézz körül mindenhol a mi emberünk van,szerinted ki mer ellenünk szavazni.

És itt a vége, ébresztő. Fáj az igazság......... mi.........

A háborút Orbán kezdte

A háborút Orbán kezdte el, de nem biztos, ő fejezi be. Kokikkal nem lehet eredményrejutni. Vissza is lehet adni de abba bele fog fájdulni a feje. Sőt talán a mi fejünk is, ha az EU büntetni kezdi az országot végrehajtás hiányában. Mi isszuk meg a levét. Ő csak magára gondol. A hatalmára, harcára, amihez már kardot is kapott. Ki is rántotta, kicsit ügyetlenül. Már túl ment minden határon. Mindenki ellen harcol. Aki az útjában áll azt eltapossa. Most remélem, rossz lóra tett, kikezdett Európával, bele törik a bicskája. Kakaskodni majd inkább itthon fog ezután, mindenkibe belerúg, aki nem megy vele harcolni.
Hamar elfog jönni idő, amikor te és a hozzád hasonlók LÁZ-árból kifogtok gyógyulni.

bingó

ércsük a téréfátt. kijajaz Rnő ? Nő? Mijé R ?

na vaze.....

Egy szakmai csőd ez a bagázs, Pintér, karikára sírná a szemeit, ha tudná a valóságot !

Kiscserkészek - nagy pofával!

:-(

Hagyd már ezt a "ha a Pintér tudná" dumát, ez olyan mint a "ha a Rákosi elvtárs ezt tudná"!
Persze, hogy tudja a sz@rházi büdösbogár, de azt hiszed, hogy érdekli?
Hát nem a "magukfajtájából" rakta össze a vezető rendőri réteget!
Kiscsákók! Ébresztő!

ugyan má'

A törvénysértő megyei főrendőrnél megáll az információ. Különben az eléggé vadonc Pintér már rendet vágott volna Jóskámék meghitt "szakmai" fészkében, összenyomta volna a nagy mellényt. De hát Jóskámat a Cidesz is a keblén melengeti, nem is tudom, hogy mijé'.
Csak nem azé' ?

ugyanis

Nehogy Jóskámból még főkapitány legyen ezekkel a kiváló eredményekkel! A politikai támogatottsága már régóta áll. Mindig arra az oldalra áll ahonnét a pénzt és a hatalmat osztogatták. Arról viszont semmit nem lehet tudni dicső szakmai előéletéből, hogy tagja volt-e valamikor az MSZMP-nek. Szebb Jövőt!

Persze, hogy tagja volt az

Persze, hogy tagja volt az MSZMP-nek Jóska! Otthon szívódott bele az eszme.
(Nem tartozik ugyan a témához, de az apja a marxista egyetemen oktatott, és a saját feleségét "ez itt kevés lesz elvtársnő" felkiáltással megbuktatta. Állítólag!?)

hi,hi..

a gyerek meg pösze lett....a kommunista határőr felderítőből, így lesz rendőrkapitány, ennyi erővel akár egy kondás is lehetett volna. Az egész fidesz-bagázst a gulágra száműznék, még akkor sem lehetnénk nyugodtan, (volt Kisz-titkárok, Mszmp-tagok) egy borzalom ez az ország.

egykutya

Azé' az a másik gyerök, a pandúrság hátsó fészerében, valami Endre, vagy Elek, vagy valami hasonló nevű csóka, az is megér' egy(két) misét. Ezeket nem ellenőrzi senki ?

ugyanmá'

Jóskámból főkapitány ? Előbb lesz egy bakterból nőgyógyász.
A vidéki tyúkketrec nem azonos a megyei karámmal. Egyébként is Dr. Molnár József kanizsai rendőrkapitányt respektálják máshol is, aki valóban rendet vágott Nagykanizsán, pedig az nem egy kis határ menti csirkeól.
Hát akkor milyen lenne az eredmény, ha valóban szakszerűen járnának el ?
Meg azt is hallottam, hogy az asszonyverést sehol nem díjazzák, csak azt nem hallottam pontosan, hogy ez Jóskámra vonatkozik-é, vagy valamelyik másik " szaladj ide - szaladj oda " csicskásra.

érdekes

érdekes a kérdés - kérdés ?

na vaze.....

Egy szakmai csőd ez a bagázs, Pintér, karikára sírná a szemeit, ha tudná a valóságot !

Kiscserkészek - nagy pofával!

ja

egy rakás f@szfej.

Szép, ha valaki ilyen

Szép, ha valaki ilyen őszintén ír magáról!!!

az értés/értelmezés..

..nem erős oldalad - tudsz róla ?

Istenem - de szép !

"elhagyott épületek, hegyi pincék, illetve a csömödéri tó környékén található bungalók sérelmére követték el, többnyire színes fém után kutatva."

Gondolom, a színesfém nem jellemzője a csömödéri bungiknak !

Hajrá : Újra eladtuk magunkat 1 évre - a parasztoknak, akik azt sem tudják, mi a statisztika !

Máshol is unják már ?

Rendőröket jelentett fel az országos rendőrfőkapitány.

Hatala József, országos rendőrfőkapitány statisztikahamisításért tett feljelentést az ügyészségen fővárosi és Pest megyei rendőrök ellen.

Hatala József az ügyészségen statisztikahamisítás miatt, értesült a Népszabadság.
A Népszabadság információi szerint az Országos Rendőr-főkapitányság országos ellenőrzést végez, és ha valótlan adatszolgáltatásra bukkannak, büntetőeljárást kezdeményeznek - számolt be az Index.

Hoppá.....

ejnye

"Jónak mondható". Ki részéről ? A nagy arc viszont kiválónak mondható.

Mekkora pletykafészkek vagytok!

Az állítólagos nők, csak jelenthetnének nektek!Elő a farbával!Miről szól még a fáma?

te ezt érted?

"Az állítólagos nők,"
Vagy nő, vagy nem nő, de mi az az állítólagos nő?

Tartalom átvétel