Kollár Gyula lesz az MSZP lenti polgármesterjelöltje

Mindössze három főt indít az őszi helyhatósági választáson Letiben a Magyar Szocialista Párt. Polgármesterjelöltjük Kollár Gyula lesz. Volnának még Lentiben alkalmas személyek, ám az elmúlt 8 év során a városban kialakult feszült helyzet, a jelenlegi vezetés részéről megnyilvánuló arrogancia és erőfitogtatás miatt sokan nem merik felvállalni baloldaliságukat, értékrendjüket. A szocialista jelöltek éppen ezért a társadalmi pluralizmus kifejezése mellett a kontrolláló, ellenőrző szerepet kívánnak betölteni.

Mindezt maga az érintett aki a párt városi elnöke is egyben jelentette be kedden sajtótájékoztatón. A mérnöki diplomával rendelkező, jelenleg vidékfejlesztési menedzserként dolgozó, 58 éves Kollár Gyula közel két évtizede vesz részt az önkormányzat munkájában, ebből két cikluson át a város polgármestere is volt.

Kollár Gyula ugyancsak ringbe száll a képviselői mandátumért is. Vele együtt a 66 éves villamos üzemmérnök, vállalkozó Boronyák Józsefet, illetve a 37 éves lentikápolnai vállalkozó Kerese Szabolcsot támogatja még az MSZP.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Kollar Gyula

Egyedul Gyula becsuletes ember ebben az aljas tarsasagban, viszont a partjat ismerjuk, nem kell bemutatni. Azt javaslom, legyunk ertelmesek, a szemelyt nezzuk, es szavazzuk meg Gyulat. O nem tolvaj, mint Nogradi!

"viszont a partjat ismerjuk"

Aki korpa közé keveredik, azt nehéz megkülönböztetni a takarmánytól....
Ha meg annyira más, akkor mit keres közöttük?
Ugyan-ugyan....

Gyula

Gyula huseges tipus, az a magyarazat. O nem a kopenyegforgato Nogradi, amelyik egyszer KISZ-es, aztan titkosrendor, aztan KDNP-s, aztan MKDSZ-es, aztan Fideszes, aztan ujbol KDNP-s, aztan mindenhonnan kilokve! MSZMP-s csak azert nem volt, mert besugokent nem lehetett. No, ennyit errol!

gondolkodjunk...

Lentiben nincs 8 éve szoci párt...! Csak FIDESZ-KDNP ! Ők irányítanak Mindent és mindenkit...! Ide jutottunk ! Zsarolással ...! Ez kell Nektek ? ..., akkor hajrá!

Igaz!

Igazad van!!!!!

Kellenének akkor mögé

Kellenének akkor mögé képviselők is... javaslom hogy az mszp, jobbik, ill. függetlenek jelöltjei fogjanak össze.

A város érdeke

az összefogás ,a mutyi megszüntetése..! A fennti javaslat áll...!Így kell szavazni !

Kizárt dolog

A Jobbik(bármilyen becsületes ember is Kollár Gyula) SOHA nem fog össze a volt állampárttal.Pont.

Én csak mint kívülálló

Én csak mint kívülálló ajánlottam, persze lehet továbbra is utálni egymást, meg emberek helyett elvont fogalmakkal dobálózni, s közben nézni a jelenlegi agyhalott vezetők ténykedését. Aztán meg szép lassan beleöregedni és megnyugszani a temetőben. Szerintem inkább itt a Pont.

Nem érted

Nem érted.Meg lehet magyarázni dolgokat,persze,de ha a Jobbik egy mszp-s jelölt mögé állna,mi különböztetné meg az elmúlt 20 év szemétdombra kerülő pártjaitól?Mindenki mindenkivel összefog?Kollár Gyula 20%-al több szavazatot kapna,ha függetlenként indulna.Kit is vállal ő fel?Lendvai Ildikót?Szekeres Imrét?Gyurcsány Ferencet?Horn Gyulát?Kádár Jánost?Igen őket,mert ez így együtt az mszp.Nem külön Kollár Gyula,hanem ezek így együtt.Szavaznék Kollárra,de nem szavazok ezekre,mert a kettőt nem lehet elválasztani.Történelmi vereség 3.rész következik.

Dehogynem, értem én az

Dehogynem, értem én az álláspontod. De ezt viszont is el lehet mondani, mert van aki Vonát, Morvait és jópár Jobbikos bicepszagyút cserél ki az általad fent említettek helyére. Mégis, azt mondom, hogy emberként kéne viselkedni, és a másikban a hús-vér embert megtalálni. És a közöset. Helyi választás, helyiknek.
Egy biztos, a helyi fidesz a 8 évében bizonyította, hogy ő nem akar a saját klikkjén kívül más hús-vér embert látni, max. igába verve. Kérdés van-e élet a fideszen túl is.
Pláne demokratikusan több pártrendszerű.

Irígyek.

Vegyétek tudomásul a Lenti Fidesz a legjobb embereket találta meg.
Mindegyik maximálisan felkészült toppon van.
Elsöprő sikerük lesz megalázzák az összes többi jelöltet.
Én felteszem a kérdést mit akarnak a többiek?
Meg is válaszolom. semmit esélytelenek...........
Szégyen hogy mernek indulni
Vegyétek tudomásul a győztesekhez húznak az emberek ti vesztesek vagytok... ennyi
Macó megoldja majd a problémákat elhihetitek

Macó megoldja...

Talán előveszi a párttagkönyvét a sufniból?:)

Gratula Nektek!

...hogy azt írod...megalázzák a Fityiszesek a többi jelöltet... ?!
Mi az , hogy mernek indulni...? Talán elég az embereknek a Fityiszes -bagázsból,hogy a zemberek úgy vannak le...va , ahogy azt Ti gondoljátok ? !El kellmenni az Emberek közé és nem zsarolni Őket a munkahellyel...stb ! Akkor majd őszintén válaszolnak..., mert nem lufiból épül az Ország...,hanem belőlünk..EMBEREKBŐL !

Árnyákvilágban.

Látni hogy a 6 emeletes mellé ritkán süt be a nap.

Egy kérdés?

Ugye nem azért tanyázik ott olyan sötét ( emberforma )?

Az álmok és vágyak .........

No, ha valóban ezek a legfelkészültebb képviselő jelöltek, akkor ott valóban nagy a baj!!!

MÁNI-MÁNI-MÁNI.........

Ezek a képviselő jelöltek csak és csakis kizárólag a státusz szimbólum miatt szeretnék képviseltetni magukat. Ebből eredően nekik a közélethez nincs sok közük. Akkor viszont nem értem,hogy mi motiválja őket?

Irigyek

Mire irigyek? Az 1,2 milliárd adósságra? Ne haragudjon,de Ön hol él? Vagy csak a szellemi képességei igen csak korlátoltak.

Az 1 milliárd adósságot

Az 1 milliárd adósságot senki nem irigyli a fideszesektől, fizessék vissza minél előbb a saját zsebükből!

Amúgy jó a kérdésed, hogy mit akarnak a többiek, hisz ki a fene az, aki 1 milliárdos adóssággal a hátán akarna várost vezetni? Fulladjanak bele azok, akik összehozták.

Csak két

Csak két szó:Szerencsétlen barom .

Remélem a médiatörvény

Remélem a médiatörvény betilt minden ilyen idióta hozzászólást.

DE azt ajánlom húzd meg magad legalább 4 évig.
Remélem Macó kemény lesz, ő Lentiben aki az egyik legalkalmasabb ember.
Pál Attila milyen nagy beruházásokat hozott Lentibe.Nem is tudom felsorolni.
Kútfej Attila nélkül sehol nem lenne a strand.

Ez a Lenti Fidesz.

Tehát felejtsétek el a többi pártot október 3. után nem lesz Lentiben más csak Fidesz.

CSAK A FIDESZ!!!!!!!!!!!!!!!!!

Utálom a narancs fagyit...,

Ti hogy vagytok vele ?...szavazás....igen...nem...más jön be... !

Pál dr és a nagyberuházások

Kérdem tisztelettel és kersztényi alázattal: Miféle nagyberuházások történnek itt? Talán a föld alatt zajlik minden, mert a föld felett ebből sok nem látszik. Legalább azt az írdatlan sok gödröt kellene betemetni az utakon. Ez is sokat segítene,nemde?
Különben is,volt itt már ígéret várról,100 munkahelyről,fejlett borutakról és idegenforgalomról stb.
A valóság: a vár düledezik,óriási gaz a területén,munkanélküliség minden mennyiségben,ami munkahely van,ott szinte éhbérért dolgoznak,a laktanya maradt az a romhalmaz,csak közben ráment 200 millió jó magyar Ft ( ugyan minek? ),sok-sok millió Ft közmunkaprogramokra,de a szemét olyan nagy,hogy a polgárokat hívja Pál dr,hogy takarítsák ki a várost.Idegen már alig mutatkozik a városban, a vendéglátósok erről biztosan többet tudnának mondani,ha valaki meg kérdezné őket.
Volt itt már szeretem Lentit mozgalom,aki ezt mondta,ő már szinte Lentiben nem is mutatkozik,volt elvtársai megpuccsolták. Ez már olyan, mint egy tragikomédia!
Lenti földrajzi fekvésénél és lehetőségeinél fogva ennél sokkal többet érdemelne,de az impotens vezetés ennyire képes. Most mit tegyünk? Változni semmi sem fog,az emberek, Isten tudja,hogy mi okból,ismét a Fideszt húzzák be. Ez van.

Vannak itt nagy üzletek!

Vannak itt nagy üzletek! pl. a fürdő csak az alpolgármester appartmanjait tölti meg vendégekkel.

Ritka sötét ember vagy, jótestvér.

Azon felül még tájékozatlan is.Október 3. előtt is csak fidesz volt Lentiben. Még hány fideszt akarsz? Legyen még egy? Akkor szaporodjanak osztódással.Mint az amőba. A szint úgyis ugyanaz. Látod, most már értem a Vikicsunáj hatalmas nyerését (és nem győzelmét!). A hozzád hasonló korlátoltaknak se szeri, se száma.

"Remélem a médiatörvény

"Remélem a médiatörvény betilt minden ilyen idióta hozzászólást."

CSAK SZERETNÉD !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Mondd a neved félnótás,

Mondd a neved félnótás, ha már ekkora pofád van!

Miben lesz kemény a Macó? Az 1 milliárdos adósság visszafizettetésében, amit a Kutfej és haveri köre hozott össze? Jó lenne.

Pál Attila milyen beruházásokat is hozott ide, ami munkahelyeket hozott Lentinek?

Miért is jó Lentinek a fidesz a hozzád hasonló véresszájú bértollnokok eltartásán kívül?

Miért jó Lentinek a hozzád hasonló barmokkal együtt élni?

Pál Attila

Hozta a közgyűlés támogatását egyszer és a vele járó pénzt.
Lentiben szinte mindenkinek van munkája, nagyon sok állami intézmény van ahol több százan dolgoznak vagy ezren.De mit is lehetne Lentibe hozni? Megvan minden....
Az adósság meg majd elkopik addig kell fejleszteni amíg lehet.
Nézz végig a képviselőjelölteken nem milliárdosok talpig becsületes emberek legtöbben termelő munkahelyen is dolgoznak pl Héra Vatali.

Ne feledd egy a lényeg Fidesz.

Nálad butább embert

Nálad butább embert keveset hordott magán a föld. Meg is mondom miért:

Pontosan az a gond, hogy Lentiben ezres létszámban lehet látni az állami intézményeknél dolgozókat. Merthogy nekik az állami büdzséből megy a fizetésük, mely állami büdzsét a vállalkozók fizetnek be elsődleges adózóként. Minél több az állami alkalmazott, annál több adót kell a vállalkozóknak fizetni.

Lentiben ez az arány már évekkel ezelőtt csúnyán felborult az igen szar vezetés által, mivel a drágalátos fideszed a táborát az állami intézményekben elhelyezte, a vállalkozásokat pedig egyáltalán nem segítette. Pl. turizmus terén a Kollár idején még virágzó magánszállásadás Lentiben szinte teljesen megszűnt, a panziók, vendéglők is felárbócon mennek az elhibázott turizmuspolitika és fürdőigazgatás végett. Így ezen magánszállásadók jobb híján az állami intézményekben dolgoznak (vagy sehol vagy elköltöztek), ha kellően folyamatosan tisztára nyalják a fideszes intézményvezetők seggét, illetve átadják családjuk és rokonságuk kopogtatócéduláit.

Erre vagy te olyan büszke? Megvan minden? Még egy alföldi tanyán is nagyobb élet van, mint itt Lentiben. 18-35 év között hány fiatal húzott el innen, legtöbben egyenesen külföldre? Megsúgom nagyon sok. Az elvándorló fiatalok aránya legalább 70%-os. Ha nem lennének a környező falukban betelepülések (melyek a falukat teszik rommá amúgy), akkor elég látványos lenne a beíró számára is a probléma.

Ja és még valami. Amit hozott Pál Attila megyei közgyűlési támogatást, annak a nagy része nem kölcsön (vagyis további hitel a város lakosainak) véletlenül? Konkrétan a Vörösmarty Általános Iskola tornaterem bővítése.

És a legszebb, az adósság elkopik rész. A lófaszt kopik el, csak duzzadni fog, mivel gőze nincs a városvezetésnek, honnan lesz pénz a kamaton felül a törzstőke fizetésére. Ráadásul az adósság jelentős része működésre ment el, és fog is elmenni, nem pedig fejlesztésre.

Ha továbbra is olyan fejlesztésekre költ a város (melynek önereje hitel), amelyek nem hoznak elsődleges termelő munkahelyet, akkor a városnak kampec. (Pl. SZTK, Müv. Központ, Vörösmarty) Ezek a fejlesztések csak stabil pénzügyi helyzet esetén jöhetnének számba, nem ilyen korcs helyzetben.

A képviselőjelöltek között egy sincs egy pártban sem a háromból, aki ért a pénzügyekhez. Olyan meg pláne nem, akire hallgatnának is. A várható befutó Macó egy percet sem dolgozott magánszférában, fogalma nincs, hogyan kellene megoldani azt a hatalmas problémát, hogy ki kéne rúgni 30% közalkalmazottat és elhelyezni a magánszférában. Merthogy nem kisebb a következő társulat feladata a következő 4 évre, minthogy átalakítani a magánszféra-közszféra szerkezetet, lehúzni az 1milliárdos hiányt legalább 500millióra, mellette munkahelyteremtő vállalkozásokat telepítsenek be végül de nem utolsó sorban kitalálják, milyen irányba is induljon már el a város gazdasági téren.

Ennyi.

magánszféra

Macó pártszférában dolgozott,az is valami.

Csak egy szó:Szerencsétlen.

Csak egy szó:Szerencsétlen.

Ez van

Ezt a "gazdálkodást" szokás hűtlen kezelésnek nevezni.
A skacok a reájuk bízott vagyont hűtlenül kezelték!
Feltételezem Orbán apó őket is elszámoltatja!?
Vagy lehet, hogy nem!?

A város adóssága

A mai Zalai Hírlapban közölt táblázat alapján 678 millió hosszúlejáratú és 487 millió rövidlejáratú kötelezettséggel rendelkezik Lenti városa.Ez 1 milliárd 165 millió Ft. Ehhez még jön a művelődési ház felújításáho szükséges önrész,ez ca. 300 millió.Ezt az összeget elosztva Lenti lakosságával ( ca. 9500 lakos),ca 157.000 Ft jön ki polgáronként. Ez hogy lesz visszafizetve? Mi az elképzelés, kedves jelöltek ? Hol lehet erről majd hallani az elképzeléseket?

Macó Macó

Amilyen kuka a nép megnyered a választást, de minek? Veled vitetik el a balhét az elvtársak!

Szerintem se tudja a Macó,

Szerintem se tudja a Macó, hogy mit csinál... első vonalas politikusnak lenni erkölcsi öngyilok ilyen korrupt hátországgal.

Csak EGY kérdés?

A zsenik az istenek 8 éve mennyi hitelt örököltek a Kollártól?
Ha valaki tudja írja meg.

Szerintem maximum a

Szerintem maximum a tizedét. Jó 900 milla adósságot ők termeltek ki, lakosonként cirka 100e Ft-t.

Hogy van Kutfej yacht-ja a horvát tengeren? Hány lenti lakos között kéne szétosztani az adósság fejében?

Elgondolkodtató a kérdésed

Miből fizeti vissza Lenti a hitelt? Majd kitalálják hogy minden lakos fizessen be valamennyi összeget,és az hitel felére csökken

Csak a Jobbik

Csak a Jobbik.
Völgyi X

Bizony

Nem kell mindenkinek kolomppal a nyakában menni.A nagy Lenti FIDESZ szavazóinak 90%-a Orbán istencsászáron kívűl nem tud 2db másik politikust felsorolni,hogy programról ne is beszéljünk.
Sajnos az sem zavar senkit,hogy annyira zseni a politikusgárda,hogy egyszerre lehet polgármester vagy helyettes,közgyűlési tag+privát állás+állami állás+még ki tudja még.Nekik a nap legalább 40 órából áll,hogy mindezt felelősséggel el tudják látni.
Egy ember,egy feladat,de azt 100%-on.

Völgyi testvér pont

annyira fog bekerülni a képviselő- testületbe, mint tavasszal a parlamentbe. De tegyük fel, hogy sikerül neki. Osztán mit kezd 7 (8) darab fideszessel? Az ő bekerülésének akkor van értelme, ha mellette bekerül a Verein, meg a Kollár, meg a Boronyák, vagy a szépszavú énektanárnő. Így már lenne esély a fideszt megmogyorózni. Csak ahhoz persze a nemfideszeseknek egy hangon kellene beszélni.

A választás során a

A választás során a fideszes többség fog érvényesülni, mert a jelenlegi kapcsolat rendszerük érdek /összefonódásuk /létfennmaradásuk érvényesítése elemi érdekük.

További kérdésként vetődik fel, hogy,a megbízhatósági törvény hatályát miért nem lehet kiterjeszteni például az országgyűlési,önkormányzati képviselők, polgármesterek jogállásáról szóló törvény személyi hatálya alá ?

Az utóbbi időben különböző szintű politikusokról – közte nem egy esetben országgyűlési képviselőkről - látszik bebizonyosodni, hogy korruptak, korrumpálhatóak, az ország törvényeit nem tisztelik, lopnak, csalnak, a köz ellenében ténykednek és bűnszervezetben bűncselekmények garmadáját követték el éveken keresztül a gyanú szerint.

Miért nem vetődik fel egy 2/3-os kormánypárti többséggel rendelkező törvényi előterjesztés során, hogy az Országgyűlésben helyet foglaló politikusokkal szemben, az önkormányzati képviselőkkel szemben a megbízhatósági követelmény ugyanolyan fontos kellene legyen, mint mondjuk a rendőrökkel szemben?

A 2/3 többségben miért nem vetődik fel a megbízhatósági törvény hatálya alá eső előterjesztőben, hogy a közigazgatás, az állam működésének további pilléreit jelentik például a bírák és az ügyészek is?

Miért nem terjeszti ki a megbízhatósági vizsgálat intézményét például ezen szervezetek munkavállalóira a bírákra, ügyészekre is a kormányzati szándék?
Talán azért nem, mert ők már bizonyítottak, hogy kellőképpen „megbízhatóak”?
Hogy az elvárás szerinti mértékben lojálisak azok irányában, akik a törvényeket mások terhére és a maguk előnyére alkotják? A válasz röviden dilettantizmus !

De senkit nem okolhatnak

De senkit nem okolhatnak majd azért, ha továbbra is elkúrják. És azon se, ha egy értelmes ember sem marad Lentiben, csak a fidesz mag.

Mogyoró !

Fáj majd.. a mogyorózás...? !Csak annyira.., amennyire Te- Ti tettetek- eddig-Magatokért és Ellenünk....- Emberekért a " ZEMBEREK " nevében !

Amibe belefog törni a fogatok !

A választó polgárok nem az általad írtakra szavaiddal élve „MOGYORÓZÁSRA” adtak felhatalmazást. Amit látom már nagyon kivagyok éhezve a tejhatalomra, várjátok a bosszúállás lehetőségét. Pedig”aki másnak gödröt ás” típusú hozzáállással kapcsolatban lesznek még a számotokra meglepetések. Hamarosan felfogjátok tenni magatoknak azt a kérdést, „ hol rontottuk el” de akkor már túlkéső lesz. Ezen kevés hatalmon eltöltött időtökben, csak kárt okoztatok, az „embereknek, zembereknek”. Sajnálattal látom, hogy a veletek koalícióban lévő KERESZTÉNY elveket gyakorló nép általa megválasztott emberek veletek „egységbe kényszerítve kénytelen eltűrni a dilettantizmusotokat. Kíváncsian várom, hogy meddig?

Ez igen!

Faszán elbeszéltek egymás mellett, drágáim! De mindegy is. Lentiben továbbra is fidesz játszatja veletek - még legalább nyolc évig - a "Merre csörög a dió?" című gyermekjátékot.De hát ez való nektek. Hülye lenti birkanépség.

Ez korrekt! Igen ám

Ez korrekt! Igen ám de,akkor a hiányt ki fogja megtéríteni. Az elszámoltatás csak egyirányú? Szerintem, akik a hiányt kreálták anyagi felelősséggel tartoznak. Ez esetben a vagyonukat már most zárolni kellene.

Polgármester-választás

Kíváncsian várom, hogy a polgármester-jelöltek mernek-e vállalni egy nyílvános televíziós vitát.Érdekes lenne,kinek milyen elképzelése lenne a város jövőjével kapcsolatban! A Macó biztos nem vállalna egy ilyen vitát. Kiderülne,hogy mint az elmúlt nyolc évben,a következő ciklusban is csak ígérgetni tudna a pártja.

tévés vita

A kérdést inkább úgy kéne feltenni, hogy a lenti tv fel meri é vállalni, hogy a televízióban legyen vita - természetesen élőben!!!

Miért, mit vársz?

Lehet a Gyulát fikázni, egy azonban biztos. Az ő kezéhez nem ragad semmilyen szar.Ellentétben a fidesz fantasztikus polgármestereivel. Az eddigi polgármesterünkkel sosem volt senki tisztában. Lehet, jobban tette volna, ha a pártszövetség jegyében nem nyalja a narancsbőrös seggeket. De hát elvolt ő a murániával, meg a borúttal, csak ne zavarják a köreit. A végén már próbált fasza gyerek lenni, de hamar kiderült, hogy Attilánknak nem fekhet keresztbe.
MIndegy, ő kereste, ő találta, ő szívta meg. Ne sajnáljuk. Egyébként biztos, hogy lehetett volna a Gyula jobb polgármester az ő idejében, de akit kínálnak helyette, tuti, hogy nem lesz jobb. Főleg, hogy valószínűleg reá vár a hálátlan feladat: elvinni a balhét. Mert hogy a város szarban van - minden ellenkező híresztelés ellenére - az biztos. Egy darabig - nem sokáig - még lehet visszafelé mutogatni az elmúlt időszakra, de ennek jól behatárolható vége van. A szürke eminenciás pedig - ha már a saját csapatának sem kellett a külszolgálatban - lassan elkezdhet gondolkodni azon, hogy hány hét a világ. A pünkösdi királyság lehet rövid, lehet hosszabb, de egyszer véget ér.

Az igaz ,hogy a

Az igaz ,hogy a kopogtatócédulát rámenősen a Macó erőszakolta ki,de a fülkében nem lesz ott. Kollár Gyula X !

Igaz-szó szerint

Igaz-szó szerint

Gyuszi

Most már csak ketten vagytok a kisfiu a kaptárban van?

Kollár Gyula

A Kollár Gyulát kár gyaláznatok. Ő megmaradt EMBER-nek,a többi köpönyegforgató,mint Horváth László (volt Mszmp), Fekete Dr,(volt Mdf-es)úgy forog,hogy a vitorlájukban mindig legyen szél.Lelkük rajta,ők tudják,mit miért tesznek.Egyébként az a demokrácia teljes deficitjét jelenti,hogy a Fideszes listán kivűl alig lehet másra szavazni.Előbb-utóbb visszajön az egypártrendszer,aztán marad minden a régiben.Valahol elszúrtuk ezt közösen Lentiben. A közöny,a félelem,a befelé fordulás jellemző most a városra. Hogyan tovább? Tessék hozzászólni!

Úgy gondolom az általad

Úgy gondolom az általad leirtak hűen tükrözik a valóságot. Sajnos ide jutottunk.

A pofádat befogod !!

Én már írni se merek .

Névtelen nullák

Sárkány Elvtárs,Bogár Elvtársnő,Gyurica ELvtárs,Simon Elvtárs talán erre is kéne reagálni nem, csak a fideszt gyalázni évek óta névtelenül,most meg halgatni orvul mikor a fajtársatokat viszik bilincsbe!Lali kápolna

"....most meg halgatni orvul mikor.... "

Ahány füled van, annyi "l" a "halgatni".......

Ennyit a mérvadó. kulturált, művelt hozzászólásról.

Te kis Pipamocsok! Ennyi

Te kis Pipamocsok!
Ennyi esztendős korodra igazán megtanulhattál volna már helyesen irni!
/Bocsánat, azt nem tudtam, hogy a szürkeállományodat alkoholban pácolod..../
A teljessegég kedvéért közlöm veled és bagázsoddal: Kollár Gyula hozzáértése, igaz embersége példamutató. Ő - ahogy nálunk momdják - RENDES EMBER! A tisztán látók biztosan őt választják. Sikert neki!

JA

A magyar A elvtársnőt kihagytam!

azért

Ez csak azért vicces mert még csak párttag sem volt :)
Szemben Macó elvtárssal ! Vagy polgártárs ? Vagy ki tudja már micsoda...

Gyuszikám

AZ egyik elvtárs megy a kaptárba akkor most kell egy új MSZP talpnyaló ugye? Nem szégyenlitek magatokat? De Úgy öszintén? És még ti gyalázzátok névtelenül a fideszes vezetést?

Hála és köszönet

a városunkat 8 éve irányító FIDESZ-vezetőknek !
Ők mindent megtettek a városért....- a saját egyéni gyarapodásukért! Eladósítva a várost , svájci frankban...a fejlesztés zászlaja alatt..! Még az unokáink is törleszteni fognak...!

Kuss

Lényeggel foglalkozz te komcsihulladék egyébként jobbikos vagyok és tudom ki vagy!

Ha tudod...

Akkor kapd be !

csak nem fidesznyik vagy - ilyen helyesírással ?

"szégyenlitek" !

"öszintén " !

Gratulálok, a narancs nem tanított meg helyesen - magyarul írni ? Ilyenek vagytok - kapcák.

Nicsak

Lesz jobbikos jelölt is.

kollár

A nyugdijas komcsik pihenjenek és ne politizáljanak,mert már már nagyonsokat dolgoztak !!!
Már háromszor indult a választásokon BoronyákELVTÁRS és még egyszersem került be a
képviselő testületbe.Ugylátszik nincs önkritikája az elvtársnak.Nemtudom,hogy még ki lenne
alkalmas ebből a fajtábol,de jobblenne ha nem is indulna senki.
A BoronyákELVTÁRSNAK meg azt tanácsolnám,hogy inditsa el a fiát,de tanácsot ne adjon neki,
mert ő sokkal okosabb. Messze esett az alma a fájától !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

No ez az

No ez az, hogy már évek óta nincs érvetek, ezért csak komcsizni tudtok. Emlékezzetek, és nézzetek körül! A két komcsi polgármester idejében, -kicsit előbb- épültek fel a"bugyberki házak, később az üdülőövezet, még voltak munkahelyek, soroljam még.....?
Úgy, hogy nyugodtan induljanak a komcsik is, aztán majd választ a polgárság.

ja meg az elvtársak

ja meg az elvtársak eladták a várat.. aztán most lehet nézegetni a hatalmas füvet meg a hínáros tavat... mert a tulajdonos szarik rá. BRAVÓ KOMCSIK!!!!

Ez igaz

A várat Horváth elvtárs adta el, ahogyan és amennyiért azért csíkos öltöny járt volna.
De!!! Számonkérte rajta valaki? Nem. Vajon miért nem?

Vár eladás

A várat nem Horváth József adta el,hanem az akkori képviselő testület döntése alapján került a vár német tulajdonba. Ezt tartalmazza az akkori önkormányzat 60 / 1993 sz. határozata. Lukács Gyula (már sajnos elhunyt)képviselő volt az egyedüli a képviselők közül,aki nem szavazta meg az eladást. Mindezt a történeti hűség kedvéért irtam ide a fenti,számonkérést követelő beíró számára. Tehát kollektív döntés volt,ilyenkor kit kellene felelősségre vonni?

A testület

Azért azt mindenki tudja, hogy a " téglás Jóska " ugyan csak ügyelt arra, hogy csak az Ő akarata érvényesüljön !
Nem hiába nyomta be ő is az embereit a posztokra és pozíciókba .
Talán ennyit az akkori testületről..........

Székelykapu képe

Vár eladás

Úgy látom, nem csak nálunk van hasonló értékesítés, mint nálatok voltak.
Gyenesdiás belterületének 4/5-de már nem Magyar tulajdonnal rendelkezik.
De az értékes 30 HA belterületi ingatlan, ami csókos cégek és elég furcsa egzisztenciával rendelkező magánszemélyek tulajdonában van.
Én is kérdezem?
//Tehát kollektív döntés volt,ilyenkor kit kellene felelősségre vonni?//
www.porkolabgyorgy.hu

:(

Az összeset.90 éves nácik is mennek börtönbe,ők miért kivételek?

Hiszen csak azok indulnak.

Hiszen csak azok indulnak. Még fidesz színekben is.

kishaver

Kishaver!
Arról ne alkoss véleményt, aki még nem volt képviselő.
Inkább sorold azokat a nagy tetteket amit a egyes fideszes barátaink tettek.
Beszélj arról.Mekkora gigantikus szálloda készült,hány száz munkahely létesült,
mekkora golf pálya lett? Nézzük meg annak a képviselőnek a munkáját aki annyit nem tudott elérni a 4 év alatt hogy Bárhelyen és Mumor között normális út legyen.
El akart adni a Le-kót, meg kötvényekkel eladósították a várost,ezekről a nagy emberekről beszélj.Folytassam..............?????????

Nekem

Nekem pl. semmi bajom,ha valaki aki elvtárs volt,elvtársként indul.Megtartotta a köpönyegét,bármerre fújt is a szél.
Az már gyalázatosabb,ha valaki pl. párttitkár volt,vagy száz méterre kerülte a templomot,most meg elkopott a térde az imádkozástól,esetleg naranccsal a kezében szidja azokat,akik között ő is lobogtatta a vörös könyvét.
Az árulóknak legyen bármely oldalon,csak a megvetés jár.
Sajnos nem Magyarországon.

Székelykapu képe

Nekem

Teljesen igazad van.
Azért nem ártana követni a "gengszter" váltók életútját az alapoktól MDF aztán rögtön kiderül ki is a köpönyegforgató és ki az áldozat.

www.porkolabgyorgy.hu

kollár

Te ökör!
Boronyák 'elvtárs' helyett Boronyák 'testvért' akarsz?

Szerintem

Szerintem te vagy,aki a kolomp után megy a nyájban.Birkaországnak .... miniszterelnököt,fideszes polgármesternek volt párttitkárt,ollé.

Székelykapu képe

kollár

Név nélküli ne sincs senki!
Én meg azt javaslom a süket dumádból ítélve húzzál el még Magyarországról is nem tudom ki az, aki téged ilyen "elvtársi" süket dumával felvértezett.
De biztosítalak, akikről te beszélsz, a kisujjukban sokkal több van, mint benned vagy a hozzád hasonlókban.
www.porkolabgyorgy.hu

Mi a hányás, Gyuribá?

Már megint beleböfögsz a más tányérjába. Tűnés!

Székelykapu képe

Mi a hányás, Gyuribá?

Valahogy így kellene nem gondolod!
Mintha a te "jelöltjeid" beleböfögnének,nem gondolod?
Választásra való felkészülés egy igazán pártoktól "FÜGGETLEN" jelöltként.

2006-ban így indultam a választásokon azóta se változott véleményem talán az elmúlt négy év tapasztalatát 60 évesen nyugdíjasként most már /Manninger,Szalóki/szórólapjai segítségével támogatásával hasznosítani tudom.

Mottóm: Mindenki együtt Gyenesdiásért!

Ahhoz, hogy Gyenesdiás a zalai Balaton part gyöngyszeme lehessen, még nagyon sok a
tennivaló. Elsősorban a helyi lakosokkal és egy új szellemű, hovatartozás nélküli képviselőtestülettel és kiválóan felkészült szakapparátussal vállvetve kívánok együtt dolgozni.
Első és legfontosabb a nyilvánosság: a Gyenesdiás híradón kívül, kábel tv felhasználásával a testületi üléseken történteket is el kell juttatni a családokhoz. Az internet adta lehetőséget jobban ki kell használni! Hiszen egy fejlett település vonzza a látogatókat, ezáltal bevételünk származik az adókból, és új munkahelyeket teremtünk, mind időszakos, mind állandó foglalkoztatást elősegítve.

A hitelesség fontossága: A költségvetés szűkös kereteit, pályázati pénzek maximális kihasználásával, takarékos gazdálkodással, hiteles képviselőkkel, hivatali dolgozókkal, intézményvezetőkkel tudom elképzelni Gyenesdiás jövőjét.
A helyi vállalkozókat a döntés-előkészítésbe jobban be kell vonni. A fejlesztéseknél meg kell határozni a főbb irányokat, elsőbbséget kell élveznie a stratégiailag, fontos idegenforgalmilag kiemelt területekhez vezető utcák kiépítésének.

Oktatás, kultúra: Általános iskolánk-óvodánk egyre fejlődik, de ahhoz, hogy gyermekeinket még színvonalasabb oktatásban részesítsük, szükséges a fejlesztés. Nem csak a klub könyvtár által szervezett hivatalos programok jelentik a kulturális életünket. Fontosnak tartom, hogy látványos, színvonalas programokkal egész idényben fogadjuk a helyi lakosokat és az idelátogatókat.

Gyógyító munka: Köszönet illeti meg az egészségügyben dolgozókat áldozatos munkájukért, hogy még hatékonyabban dolgozhassanak, fejleszteni kívánom, hátterüket több figyelmet kell szentelni a háziorvosunk településünket érintő véleményalkotásának.
Környezetvédelem, köztisztaság helyzete: Szívügyemnek tekintem a szelektív hulladékgyűjtést. Senki sem szeret koszos, bűzös helyen élni. Van még mit tennünk ezen a téren is. Ma is gyakori téma az erdőnk tisztasága gondozottsága, de legalább ennyire fontos a környezetünkben lévő aszfaltkeverő bezárása illetve méltó helyre történő telepítése.

Civil szervezetek: Minden korosztály találja meg, hozza létre azokat a civil szervezeteket, ahol a közösségi élet nyújtotta lehetőségeket megtalálja. Hihetetlenül csodálatos munkát végeznek (Művészeti iskola, népdal, néptánc,stb.), több nyilvános fellépésre szeretnék lehetőséget biztosítani.

Közbiztonság fejlesztése: Egyre több bűncselekménynek vagyunk szenvedő alanyai, szemtanúi, rendőrségi és lakossági összefogás szükséges. Polgárőrség ujjászerveződött meg kell találni a működéséhez elengedhetetlen feltételeket /iroda stb./.

Hosszú távú fejlesztések: Az idegenforgalom fejlesztését új alapokról kell, kezdeni a rendezési tervben a meglévő kötöttségek nem teszik lehetővé az igazi befektetők településünkre történő csábítását, ingatlanjainkat sokkal körültekintőbben kell értékesíteni.

Gondolom, mindannyian egyet értünk abban, hogy nyugodt, tiszta, fejlett településen szeretnénk élni, napjainkat kulturált, biztonságos környezetben szeretnénk eltölteni. Célom ezek megvalósítása, ehhez kérem mindnyájuk építő segítségét és támogatását. Várom továbbra is hozzászólásaikat!
www.porkolabgyorgy.hu

Gyuribá!

Nagy örömmel olvastam a Helikonportálon, hogy a program ott is szerepel. Hidd el, ott van a legjobb helyen.Ott vagy otthon. Mi meg itt. Úgy, hogy innen meg takarodj.

Ezért vagytok vastagon a sz@rban !

Mert ilyen - mint te - primitív ostobácskák osztják az észt a tanyán, vigyázz gyerek !
Neked is maradjon, mert nagyon rád fér.

Hagyjd már

Hagyjd már a Gyuri bácsit, Ő legalább goldolkodik, és le is írja mit szeretne, és hogyan!

Székelykapu képe

Gyuribá!

//Úgy, hogy innen meg takarodj.//
Ha ezt ne írod utána, akkor még azt is gondolhatnám, hogy érted is, amit leírtam.
www.porkolabgyorgy.hu

Biztos voltál már úgy,

drága Gyuribá, hogy érteni értem, de kit érdekel?No, én most így vagyok a programoddal. Ami egyébként egy tizenkettőegytucat, szar politikai ígérethalmaz, amit összerántani nem egy nagy művészet. Ha csak ennyi, akkor nyugodtan hagyhatod ott, Diáson uralkodni a jelenlegi településvezetést. Ők legalább már megtöltötték a zsebüket. Nagyjából.Szerinted ez egy konkrét program? Őseid nem büszkék rád, Gyuribá. A székelyek sem, bár azokhoz semmi közöd.

Székelykapu képe

Biztos voltál már úgy,

Mintha itt a portálon, de még a Helikonon se találsz még hasonlót se. Az meg, hogy a 20 év alatt teletömték a zsebüket és azoknak, kuss, akiktől elvették az meg egyszerűen döbbenet.
Látom neked is csak a pofád nagy hasonlóan a támogatóiddal, ha tenni is kellene valamit azért,hogy legyen, ahhoz már nem fűlik a fogad!

De egy kicsit konkrétabban, hiszen zalai vagy te is. Kérlek azok, akik teletömték zsebeiket szabadíts meg tőlük /csak keresztnévvel/ Gyenesi Jenőkék "ők" ketten vannak aztán Tihikénk Tudod, sok munkahelyet tudnak biztosítani akár azonnal is.
Szépen kérlek, szabadítsd meg Gyenesdiást ezektől a szépreményű gengszterváltóktól.
Kaptok egy aszfaltkeverőt, telephelyet, bányát, ami dönti a pénzt, persze azt tudnod kell a környezetében kis csernobili lesz.
Szabadítsd meg kérlek a Zalai Balaton partot e díszes társaságtól. Nektek meg lesz képzett vezetőtök és a Dunántúl egyik leggazdagabb vállalkozója.

Ugye mennyire kicsi ez az ország Lenti is fejlődhetne hasonlóan, ahogy Gyenes eddig fejlődött, nekünk nincs szükségünk ilyen vezetőre és vállalkozóra ugye megérted.
Ui:Ha valamit nem értesz, kérdezz.
www.porkolabgyorgy

"Tihi"

Hát igen, a Tihi előttem szidta a Gyurcsány kormányt, hogy tönkreteszi a vállalkozásokat - köztük az övét is -, később pedig dicsekedett, hogy afrikában volt, és 8 millkóért lőtt ki egy elefántot.

Tőled?

Kérdezzek? Ugyan mit? Inkább csak kérnék szépen. Húzzál már el a hülyeségeiddel, szépen kérlek!Naaaaa , Gyuribá!Lécci, lécci, lécci!

Székelykapu képe

Így gondoltad??

Gyenesdiási.
Polgármesteri Hivatal tegnap
11:53
Tisztelt Polgármester- és Képviselő-jelöltek!

A gyenesdias.hu weboldal vendégkönyve nem kampányoldal, ezen semmiféle kampányszöveget nem áll módunkban megjelentetni.

Kérjük szíves megértésüket!

Gyuri tegnap
21:01
Ez még rendjén is lenne?!,Azért kérdem ha a közpénzen működtetett Híradóban is cenzorálják a megjelenést csak a polgármester teheti meg korlátlanul a Forrásvíz mögé bújva akkor hogyan ismerhetik meg az itt élők a jelölteket!?
www.porkolabgyorgy.hu

Apró kis kiegészítés.

A Kerka.net weboldal SEM kampányoldal. Sajnos mégis ideengedi az Admin a kampányhülyeségeidet, Gyuri bá. Nem is értem, hogy miért.Alszol, Admin???

Ez nem kampányoldal, ez

Ez nem kampányoldal, ez pár fideszgyűlölő ember beszélgető portálja. (tisztelet a kivételnek)

Székelykapu képe

Ez nem kampányoldal, ez

Tévedsz soha nem voltam FIDESZ gyűlölő,csak nem szeretem ha a tisztességes embereket megvezetik vagy félre vezetik.
www.porkolabgyorgy.hu

Ha a Jobbik, Mdf, Lmp és

Ha a Jobbik, Mdf, Lmp és más pártok nem indulnak, akkor remélem legalább szavazataikkal támogatják az ellenzéki Mszp jelölteket! Mert tisztességes emberek indulnak!

Komédia

Kérdés az hogy van e értelme résztvennie a Fideszen kívül más pártoknak benne?
Érdemes e szavazóként fecsérelni az időt elveszett voksok leadására amennyiben nem a fideszre akarunk szavazni?
Ez a választási (kislistás) rendszer rossz, nem beszélve a kopogtatócédula nevű kirekesztésről.
Ha tényleges demokráciát akar az ember gyereke akkor bojkottálnia kell az ilyen demokratikusnak tűnő "választási lehetőséget".
Sajnos annak idején az MSZP és a többi - mára már a parlamentből kikopott párt is részt
vett ennek a torz képviseleti rendszernek a kidolgozásában.
Magamutogatásnak tűnik egyébként az MSZP lenti indulása, amivel csak legitimálja az ellenfelét megnehezítve egy esetleges későbbi törvényi változtatást.
Sajnos el kell ismerni hogy megint a Jobbiknak van igaza!

Nekem úgy tűnik,

hogy a jobbiknak csak a pofája volt nagy, itt, Lentiben is.Még senkit sem neveztek meg az önkormányzati választásra jelöltnek, sőt, információim szerint nem is indulnak.Nagy mellényből kiestek a pici fiúk? Mégsem olyan tökös legények? Bár, ahogy a lenti jobbikosok "személyi állományát" ismerem, csodálkozni való nincs. Mondjak neveket? Felesleges. Csak szerényen, pici fiúk.

Kis haver

Szerintem ők csinálják jól.A nagy mellényű 2/3 majd Lentiben felvirágzást hoz.
Itt az idő meg lehet mutatni.Az elmúlt időben munkahely nem létesült,a város ugyan szépül
valószínű hitelekből.Most megkaphatja a Fidesz a teljes felhatalmazást és most lehet verni a mellényt hogy megcsináljuk. Csinálják is meg, ne egymással foglalkozzanak.
Nem kell a Jobbikra vagy másra mutogatni.............
Itt a lehetőség nem fog fájni? Csak ne kerüljön sokba, most el lehet majd adni a Le-kot is .4 év múlva számot kell adni majd.
A Fidesz most túlvállalja magát, ennyi éhes embert amennyi felállt mellette.
Nekik mind morzsázni kell sok pénz kell ehhez.
De ha valaki útba van szembemegy a többséggel akkor kiszúrják
Lásd Zalában (Nógrádi, Gyimesi)akik azért sokat hoztak anno a konyhára.
De hát erre a sorsa jutnak majd a legszorgalmasabb hangyák, is akik naponta házalnak.

Csak várjad ki

Hasonlat: amerikai film; porfelhő, a szél valahonnan egy fűcsomót kerget a kihalt poros úton, száradó kaktuszok, félig ledőlt zsalugáterek, csend, némaság,elhagyott házak,nyikorgó mulató ajtó, kóbor sovány kutyák -farokbehúzva , nos Lenti kb 2014.

ostoba

Ostoba vagy.Szerinted aki egy pártnak a tagja,az mind arra vágyik,hogy a húsosfazék közelébe férjen?Az a Fidesz/Mszp/Szdsz/Mdf minta.
Egyébként szerinted te hős,nem félti mindenki a munkahelyét?Kíváncsi lennék,el merne e indulni egy tanár vagy egészségügyi dolgozó,esetleg vállakozó a Fidesz ellen,amikor mindenhol ők irányítanak.
Nagy mellény volt?Ezt mire is alapozod?Valami helyi tényt légyszíves,te nagyon jól értesült.

A helyi tény az hogy

még a Kollár Gyula istápolta be a hatalomba mostani riválisát.
A helyi emlékezet szerint az mszp elnök Horváth(hö-hö)Csaba összemarakodván a Konczon
teremtette meg az MSZP és A FIDESZ gazdasági alapjait egy fél TÉSZNYI ezzel azzal.

Mindössze azt a

kontrasztot (ellentétet) próbáltam érzékeltetni, ami a nagy handabandázás (süket dumák)és a váratlan megfutamodás (hirtelen beszarás)között felrémlik. Még olyanok se vagytok, szép magyar testvér, mint a cigány lova. Az legalább vakmerő volt.Hát ezekre alapozok. Meg a jobbikos vezérkarra, akik, miután bekerültek az országyűlésbe, faszán belesimultak a langyos szarba, vagy tartják a pofájukat. Pedig nemrégiben még számolatlanul bírták osztani az észt. Milyen szebb jövőt is, drága magyar testvérem? Hehehe.

a tájékozatlanság nem előny - az ostobaság sem !

vered a taknyodat üresben, ahelyett, hogy ránéznél a kurucra, ahol is megtalálod a jobbikos parlamenti felszólalásokat - te sötét paraszt.

Vagy a kurucot már megnyitni sem mered - Ulán bátor.

Mongol vagy, Tesó?

A kurucot néha megnyitom, bár amikor jön visszafelé bennem az ebéd, akkor gyorsan bezárom.
Én ugyan nem rólad beszéltem , drága gyerek, mégis személyeskedsz. Hát én nem. A véleményem azonban változatlan. Egyébként a jobbik esetében is beigazolódott a tétel: lófaszt ér a harag hatalom nélkül. Az meg nincs, ugye. És nem is lesz, ugye. Puszi.

nézz és láss

A Fidesz eddig végrehajtotta a Jobbik programjának elég jelentős részét.Naná hogy megszavazták(a program fennt a neten,a Fideszé nincs,mert nem is mutattak be a választásra.)Miért ne szavazák volna meg?Egyébként a 2/3 ellen szerinted mit lehet tenni a felszólalásokon kívűl?Azt pedig aJobbik tette,magasan a legtöbbször.Hogy a szolgamédia ezeket nem közli le?Hja,a demokrácia...Olvass mást is a népszabin és magyar nemzeten kívűl.

Kár.kár.

Mármint nem a varjú, hanem , hogy így áll a helyzet, remélem még összeszedik magukat. Szebb jövőt.

!!!!

Tisztellek becsüllek gyula,de infarktus és szivmütét után,nem neked kellett volna indulnod van aki a helyedre lépne pl Sárkány elvtárs vagy a Gyurica elvtárs mind hithü igaz szocialisták.Lajos

Kedves Lajos..

A Sárkány is szívbajos!
kizárva
Amúgy már elárulta a baloldalt .
Nem emlékszel ?

Kollár Gyula lesz az MSZP lenti polgármesterjelöltje

Biztos mazochista......

Fideszes tiltás ! Tilos magyarnak lenni !

"Jó Kádár-tanítvány a közt.elnökünk: "A versenyzőknek nem kellene túlságosan hazafiasnak lenniük, ne vigyék magukkal az országuk zászlaját a dobogóra".

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a sportolóknak meg kellene tiltani, hogy felvigyék országuk zászlaját a dobogóra eredményhirdetéskor, mert az túlságosan hazafias. A szingapúri ifjúsági olimpián tartózkodó korábbi NOB-elnök javaslatáról - a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség honlapja szerint - tájékoztatta Jacques Rogge-ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét is. "

Már most

Megbuktatok mert a kutya sem fog rátok szavazni,nevetségesek gyülekezete a maszop.

Csiszold a nyelved kisveréb

Csiszold a nyelved kisveréb tehetséged ehhez megvan; első gyakorlat a zöldséges narancspopó színre méretre érdemeid szerint.

Hála Istennek csak ennyi

Hála Istennek csak ennyi ember volt olyan buta, hogy jelöltesse magát:)
Nem hiába van CSAK 3 ember aki ezt vállalja. Egy ilyen szégyen párt nevében nem sok épeszű ember van aki indulna. Ki lopta ki az országot???

Sajnos

Sajnos kérdésedre a válasz az,hogy az állami vagyon ellopását az MDF kormány ideje alatt kezdték meg.

Mi?

Ez a garnitura ?

Tetszik

Erre befizetnék; tutira nem bírnám röhögés nélkül.

Hát....inkább, mint a nógrádik....

....és a dumagép, de tehetségtelen fidesz-csikák. ( valamint hérajózsefek)

Mert a Kollár sokat tett...

Mert a Kollár sokat tett... aki ahogy gondolja... majd a tények árulkodnak.

hogyanis.

Még ha jó az emlékezetem annó a Kollár idejében nem is volt ilyen politikai terror a városban és nem is állítottak félre ennyi embert politikai spiclik miatt. Ja meg talán mintha kicsit jobban is ment volna a szekér, és a buksza sem volt ilyen lyukas !

...és Ő-Kollár Gyula

nem a saját - egyéni meggazdagodását helyezte előtérbe , hanem a város érdekeit nézte ...! Megfontoltan..., nem eladósítani a várost...! Tényleg nem volt politikai -terror , mert normálisan,konstruktívan együttműködött az akkor is alpolgármester :Dr úrral , aki a kezdeti politikai helyzetét egyből kihasználta és a saját meggazdagodását vette alapul ....azóta csak ez volt a cél ! Az eredmény önmagáért beszél ...és az embereket nem kell hülyére venni...itt is lesz majd vizsgálat , hogy ki , hogy élt vissza a hatalmával...!

Stimmel.

Így van.

Tartalom átvétel