Orvoshiány Lentiben

Egyre több teher rakódik a háziorvosok vállára, hiszen a gyógyítás mellett évek óta növekvő mértékű adminisztrációs feladatot is el kell látniuk. Lenti térségében jelenleg három háziorvosi állás betöltetlen, Lentiben a négyes számú már hosszú évek óta.

Itt látja el az egészségügyi szakfeladatot tartós helyettesítéssel dr. Szalay Tamás, emellett a zalabaksai, ahol a korábbi háziorvos nyugdíjazását követően szintén csak tartós helyettesítéssel lehetett megoldani az ellátását, valamint Csömödérben. Utóbbi településen Győrfi Csaba polgármester szerint semmi zavart nem okozott az orvos távozása, sikerült flottul megoldani a helyzetet, a lovászi, illetve a pákai kollégák tartós helyettesítéssel látják el a betegeket.

Dr. Szalay Tamás, a nagylengyeli háziorvos táskáival felpakolva reggel fél nyolc után pár perccel indult el Lentibe, ahol tartós helyettesítéssel immár egy évtizede viszi a négyes számú körzetet. Tegnap mintegy hetven főt látott el. Déli 12 órakor végzett, s azonnal kocsiba ült, hiszen már a saját körzetében is vártak rá jó páran.

- Erős nap lesz a mai, köszönhetően a hőségnek is - mondta Szalay doktor, miközben a krónikus betegségben szenvedő Paizs Bélának vérnyomást és vércukorszintet is mért . - Annyiban volt kivételes a mai nap, hogy nem kellett hívásra menni, de mostanság az is mindennapos, hogy rendelés közben megszólal a telefon, s azon keresztül kérnek segítséget. Ilyenkor nincs mit tenni, ha a beteg állapota azt kívánja meg, ki kell szállni a helyszínre.

Dr. Szalay Tamás hozzáteszi, a hőség miatt most főleg akut rosszullétekkel, idős kori kiszáradásokra utaló tünetekkel keresik fel, de sok a keringési, légzőszervi megbetegedés, s ilyenkor megnő az epilepsziás rohamok száma is. Nem tagadja, a rengeteg munka rá is fárasztólag hat.

- Nem anyagi okok miatt viszek két praxist, hiszen szerényen meg lehet élni egyből is, a vállakozást egy praxissal is ki lehet hozni nullszaldósra. Az igazi problémát itt is az orvoshiány jelenti - válaszolja kérdésünkre a doktor.

Vonzóvá tenni egy háziorvosi körzetet elsősorban a lakosság fogyásából adódó kártyaszám csökkenése mellett a körülmények vonzóvá tételével lehet. Tudták ezt Gutorföldén és a szomszédos két kistelepülésen, Szentpéterföldén és Csertalakoson is, amikor pályázatot írtak ki a nyugdíjazás miatt megüresedett háziorvosi álláshely betöltésére.

- Nemcsak a rendelőt újítottuk fel, hanem a hozzá tartozó szolgálati lakást is - sorolta Nyakas István, a székhely település önkormányzati vezetője. - Emellett korszerű, akkor még rendkívül modernnek számító új felszereléseket is vásároltunk, ám így is hónapokba telt, amire találtunk alkalmas személyt, akivel azóta is elégedettek a helybeliek. A köztes időszakot tartós helyettesítéssel kellett áthidalnunk.

A háziorvosok leterheltségét az is jelentősen növeli, hogy a betegek általában munkaidőn túl is őket keresik, holott a vonatkozó jogszabályok szerint a háziorvosnak csak reggel nyolc és délután négy óra között kell elérhetőnek lennie. A fenti időszakon túl a központi orvosi ügyeletek fogadják a betegeket, míg súlyos esetben a mentőszolgálatnak kell biztosítania az ellátást. Mentő hívására bárkinek joga - a nap 24 órájában.

- Baleset vagy rosszullét esetén mentőt hívni állampolgári jog - mondja Mészárovics István mentőtiszt, aki esetkocsin és mentőhelikopteren egyaránt ellát szolgálatot. - A tudatlanság miatt azonban a betegek többsége mégis az orvost hívja inkább, holott ezzel értékes perceket veszíthet, ami akár az életébe is kerülhet. Hazánkban sajnos még nincs kialakult egészségkultúra, nem ismerjük fel azokat a tüneteket, melyek arra figyelmeztetnek, hogy azonnali sürgősségi ellátásra van szükség.

- A betegek számára sem jelentett ez szokatlan helyzetet, hiszen a szabadságolások idején is hasonló módon kellett eljárnunk - folytatta Győrfi Csaba. - Most ugyan egy kicsit hosszabb ideig tart a folyamat, s ez nyilván megviseli az orvosokat, akik dupla munkaidőben dolgoznak, ám reményeink szerint hamarosan megoldódik a helyzet.

Zalabaksán több alkalommal is pályázatot írtak ki az álláshely betöltésére, ám mindeddig eredménytelenül, így ott is tartós helyettesítéssel kellett megoldani a feladatellátást. A község polgármestere, Pácsonyi Imre szerint ez kényszerhelyzet, hiszen sokkal szívesebben vennék, ha a falunak olyan háziorvosa lenne, aki fő vállalkozásban látná el a betegeket, ám a helyettesítő doktornővel is teljesen elégedettek.

- Úgy ítélem meg, hogy maximális szakmai hozzáértéssel és jóakarattal látja el a feladatait - mondta Pácsonyi Imre. - A lehetősége neki is megvan arra, hogy pályázatát benyújtsa, ám azt is megértjük, hogy a másik körzetét sem szívesen hagyná ott.

A háziorvosi szakma válságáról évek óta folytatnak vitákat. Zalában ugyan még nincs hiány - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat városi intézeteitől kapott adatok szerint jelenleg mindössze négy helyen betöltetlen a praxis -, ám a szakemberek szerint néhány éven belül robbanásszerűen ürülhet ki a pálya. Mindezt arra alapozzák, hogy egy felmérés szerint a háziorvosok átlagéletkora 57 esztendő, a generációváltásra pedig a jelenlegi adatok alapján remény sincs. Az Országos Alapellátási Intézet a Magyar Orvosi Kamarával karöltve már két évvel ezelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy másfél évtizeden belül mintegy 3000-3200 háziorvos utánpótlására lesz szükség Magyarországon.

A háziorvosi pálya tíz évvel ezelőtt még vonzó volt, azóta viszont annyira megváltozott az egészségpénztári finanszírozás, s ennek okán az anyagi megbecsülés, hogy az teljesen lehűtötte az érdeklődést. Így vélekedett dr. Venczel István csesztregi háziorvos.

Az immár negyedik generációs orvosdinasztia tagját kértük arra, hogy segítse megfejteni, miért nem sikerül évek óta betölteni az üres állásokat. A Csesztregen és a környező falvakban praktizáló szakember korábban Lenti térségében a háziorvosok kollegiális vezetője volt, így nemcsak a helyi körülményeket ismeri jól, de az egészségügy finanszírozási helyzetére is rálátása van. Elmondása szerint a hivatás vonzerejének csökkenése leginkább a falvakban érezteti hatását, hiszen a folyamatosan apadó lélekszám miatt a vállalkozó háziorvosok egyre nehezebben tudnak megélni. Zala megye elsősorban emiatt nem tartozik háziorvosi szempontból a vonzó térségek közé, s a helyzeten az a korábbi kormányzati szándék sem segített sokat, mely során a néhány évvel ezelőtti kórházbezárások idején felszabadult munkaerőt megpróbálták vidékre csábítani, akár úgy is, hogy anyagilag ösztönözték a mobilitásra.

- Elsősorban emiatt van szükség arra, hogy az önkormányzatok támogatást nyújtsanak a praxisok betöltéséhez -folytatja dr. Venczel István. - Ez a segítség általában a műszerezettség biztosítását vagy adott esetben szolgálati lakás térítésmentes odaítélését jelenti, de az is sokat segít, ha a rendelő rezsiköltségeinek fizetésébe szállnak be az önkormányzatok. Azzal viszont nem értek egyet, hogy a lakosság egészségügyi állapota, az átlagosnál nagyobb mértékű morbiditás visszatartó erő lenne egy orvos számára.

------
Szerintem… (Gyuricza Ferenc jegyzete)

Hiányszakmák mindig voltak, s lesznek is – ezzel nyilván nem mondok újat. Ám nem mindegy, hol a hiány. Amikor nincs elegednő nővér, ott azért már belül megrezzen valami. Fontos az egészségügy, a saját sorsát senki sem szereti kísérteni. Most viszont megdöbbentő adat jutott a tudomásomra: a hatvan év feletti orvosok aránya 27, az ötvenen felülieké pedig 66 százalék, azaz 15 éven belül három körzetből kettő megüresedik. Ha ez így folytatódik, másfél évtizeden belül akár háromezer háziorvosi állás is betöltetlen maradhat. A szám önmagában is hatalmas, hátha még hozzátesszük, hogy ez körülbelül az ötven százaléka az összes praxisnak. Az orvosok leterheltségéből a legtöbben csak annyit érzünk, hogy egyre hosszabb a várakozási idő. Akik e szakterületen dolgoznak, végzik a feladatukat, állják a sarat, de az idő kerekét megállítani nem lehet. A megoldás nyilvánvaló, több fiatal, frissen diplomázott, - anyagi, illetve erkölcsi értelemben - megbecsült szakemberre volna szükség. Erről vitázik évek óta az orvostársadalom és az egészségkormányzat is. Magát a tényt tehát felismertük, a módját, hogy ezt miként is lehetne rövid időn belül kivitelezni, egyelőre még nem tudjuk.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Doktorok!!

Tisztelt Olvasók!
Örülök, hogy Lentiben és környékén vannak nagyon áldozatkész orvosok. Akik évtizedek óta mindent megtesznek az itt élők egészségéért. Valakinél én is voltam, mint beteg! Azóta minden tiszteletem az övé!!
Ezért szerepelt a választási programomban a doktor utánpótlás, mint kiemelt feladat. Most kell megalapozni azt, hogy 30-40 év múlva se legyen orvoshiány!

/ Részlet a választási programomból /

III. Támogatni szeretném a tehetséges fiatalokat. Mindenkit, aki tanulni és dolgozni szeretne. Probléma lesz néhány év múlva az orvos kérdés. Ha ilyen ütemben mennek nyugdíjba, és mennek külföldre az orvosok, akkor orvoshiány léphet fel a körzetben. Ennek elkerülése érdekében, már most tennünk kell. Gyermekkoromban engem szívvel műtöttek, és tudom milyen jó, ha a doktor időben érkezik. Azon fiatalok tanulmányait kiemelten támogatnám, akik egészségügyi iskolában végeznek, majd a tanulmányok befejeztével olyan feltételeket biztosítanék nekik, hogy lehetőleg a választókörzetünkben vállaljanak munkát. Szerintem minden szülőt büszkeséggel tölt el, ha a gyermeke otthon vagy valamelyik szomszédos településen lenne orvos.

Üdvözlettel: Rada Tamás

Tisztelet az orvosoknak

Azt mondom, hogy tisztelet az orvosoknak, kivétel nélkül mindegyiküknek.
Ugyanakkor megérne egy misért a szemészet várólistájának aktuális időpontja is.
Aki jót akar, ha még nincs hályog és még szemüveg sem kell, akkor is kérjen előre időpontot, mert mire bekerül (úgy kb.1-2 év) ügy is lesz, vagy kell az optika.

:)

Szerintem nincs az előtted!Nagyon nehéz kérdés,de mindkét esetben megfontolandó.Egyik orvos ellenzi a sok antibiotikumot, és a szervezet védekezésére számít,minden bizonnyal ha muszáj akkor ő is javasolja.Másik véglet egy tapasztalt korú nyugdíjas doktor akinek nagyon sok siker és természetesen kudarc is áll mögötte.Azt kell elismerni,hogy minden esetben a gyógyítás volt és van a szeme előtt.Ami pedig nagyon tiszteletre méltó,hogy a mai napig rendkívül jól emlékszik a nála megfordult gyerekek nevére is.Nem maszek kezelésben részesültek!További jó egészséget sok sikert a nyugdíjas doktornőnek, és a többi gyermekorvosnak is!

csillagos ötös

Bárki akármit is mond Lenti város orvosi ellátása, biztosítása csillagos ötös.
Ezért hálás szível, köszönetet mondok azoknak, akik ezt az extra minőséget megteremtették, felügyelik és biztosítják, mert:
1.Háziorvosi rendelőkben öröm lenni, rend, tisztaság, előzékenység, figyelmesség.
2.A rendelőintézetben is rend van, nincs várólista, minden gyorsan pik-pakra működik. A (helyi) szakorvosok garmadája hajnaltól későestig fogadja a betegeket, és nincs szakorvos hiány
Még egyszer kőszike mindazoknak, akik részesei és megteremtették a fentieknek.

Kik Ők , akik megteremtették a csillagos ötös lehetőségeket ?

Szeretnénk leróni a hálánkat !
Tényleg pik-pakra működik pl. a fogászati szakrendelés , mert vagy pik , vagy pak , hogy ott van-e a doktor úr hivatalos munkaidőben , de melyikben ? Ha orvosi rendelő , akkor nyilván a fogorvosiban kellene lennie . Kiszámolhatná már valaki , hogy ilyen csúcs- szuperman és még páran a városból a saját nagyon fontos hivatásuk mellett , ami esetenként osztály és intézményvezetést is jelent, még több lovat meg tudnak ülni 1 seggel és nagyon sok helyről jövő fizetéssel ! Nyilván a fizetős vendégek nem mennek potyára az államilag finanszírozott rendelőbe , magánkezelésre , mert tudják , hogy vagy pif , vagy paf !

Mélységesen szégyelld

Mélységesen szégyelld magad. Te egy nagyon rosszindulatú irigy…stb ember vagy.
Próbáld meg pozitívan, szeretettet nézni a dolgokat.
Szerintem Te még magadat sem kedveled.
Sajna, mint Te (rosszindulatú, kötekedő) vagytok egynéhányan Lentiben

a " realista" fogalmat

a " realista" fogalmat sasold meg szótáradban. miután az elmédet kiemelted az off üzemmódból !

Ezentúl csak is

leszegett fejjel járok a városban . Mit- járok ? , gyalog nem is merek közlekedni és találkozni az emberekkel személyesen . A kocsim elvisz , meg egyébként is minek gyalogoljak , hiszen a kilóméter pénzem fizetve van az emberek által megszavazott önkormányzat által ! Jókat röhögök a Zemberek hülyeségén és a mindent "beszopásán"!
Hajrá Fidesz-KDNP ! Itt az IDŐ ! És eljött ! Sokat dolgoztunk rajta , de megérte !
Mi vagyunk már 8 éve önkormányzati szinten az urak , de már országosan is !
Emberek ! Ránk szavaztatok ! Bennünket akartatok...! Forradalom volt a szavazófülkékben / és az agyakban , amire 8 éven keresztül készültünk !/MEGNYERTÜK!

"leszegett fejjel járok a városban....."

Közben vigyázz, ki ne essen a fogsorod.

Magamnak javítom !

Magamnak javítom !

Székelykapu képe

Ezentúl csak is

// Forradalom volt a szavazófülkékben//
Barátom ez nagyon messze van a forradalomtól,"Te" biztosan sokat tettél azért,hogy átverjed azokat akik hittek és még most is hisznek neked és a hozzád hasonlóknak.

De azért nem vagyok biztos benne, ha tudnák ki is vagy valójában és találkoznod kéne egy két másként gondolkodóval "gyalogosan" lehet, hogy neked kéne félre állni, mert az a sok átveret megalátott többség /nem csak beteg/ ember jól lealázna, megalázna "téged".

Biztos vagy benne, hogy megnyertétek?
Ígéretetekhez híven meg történik az elszámoltatás?
Kíváncsi vagyok, név szerint nálatok kiket számoltattok el?

Csak úgy általában már kevés lesz, mert a "forradalom" csak akkor lesz igaz, ha tiszta lappal indultok el azon az úton, ami nélkül rövidesen, átverés nélküli"ellenforradalom" várható.

na mi tetszik?

héviz és környékén nincs beleugatni semmibe?
Te gyurka! mi lenne ha a magad bajával törődnél?
a szamuely rondított így magyarhonban!
te egy gyulytogató vagy

:-(

"j"-vel gyújtogass te ökör!

"Forradalom volt a szavazófülkékben"

Ez a szöveg egyike kurta termetű akarnokunk elménckedéseinek.

A forradalmakat nem cédulákkal vívják.
Ha valaki összekeveri a számháborút a forradalommal, attól milyen kormányzás várható?
Ajaj............

Székelygyurikapuporkolábbácsi!

Tudod, az a baj, hogy abból,amire itt reagáltál, egy hangot sem értettél meg. Fogalmad sincs, hogy kit parodizál, melyik városban, és hogy mi/k/re is céloz ilyen ironikus hangnemben. Úgy, hogy már megint fogalmad sincs, mihez szóltál hozzá. Elfogyott a balatoni bor? Menj le gyorsan őseid pincéjébe, eressz egy kancsóval, és maradj is ott, jó sokáig. Legalább addig se ülsz a számítógéphez.

Székelykapu képe

Székelygyurikapuporkolábbácsi!

Már megint butuska vagy ez a "paródia" sajnos nemcsak a "te" sötét Zaládra érthető.
De neked azt hiszem felesleges bármit és bármiről is írnom.
Úgy tűnik te már "noha" bor nélkül is lerészegedtél.
Ui: "Paródia" a neved talán le is tudod írni.
www.porkolabgyorgy.hu

Egy kis adalék az egészségügyben folyó anomáliákról Zalai MÓDI szerint a"Helikonról".

Válasz a " mit vártak hisz akik" című kommentre
Vendég, 2010, július 15 - 22:53
Tényleg, mit is vártak? Kik és mit vártak. Majd én most leírom. A normálisan és tisztességesen gondolkodó képviselők a Hegedűs Úr mellett szavaztak, miért is cselekedtek volna másképp? Hévízen csak az utóbbi 3 évben történt fejlődés a fürdő körül. Manninger-Horváth Béla-Papp Gábor - Vancsura Miklós - és a társasági jogász hölgy- biztosan ezt irigyelték meg, hiszen ha ez jól megy, miért nem az Ő zsebükre megy. Hegedűs már elvette az aranytojást tojó campinget tőlük, megszüntette a lopásokat és lenyúlásokat. Lám, a camping ügyében sem volt igaz amit Ők mondtak és nyilatkoztak, ráadásul miért ne a kórház üzemeltesse, havi 500.000 Ft-nál mindenképp csak több bevételt érnek el. Ráadásul a családi szövevények!!! Hát itt a csavar.
Tudják Önök, hogy Manninger Úr Apósa és Felesége is a Kórházban dolgozik mint vállalkozó fogorvosok, akikkel Vancsura Úr olyan bérleti szerződést kötött szintén, hogy nem fizetnek bérleti díjat. A mai nap derült ki az is, hogy Manninger Úr teniszpartnerét szerette volna a hévízi kórház élére (dr. Kvarda Attila keszthelyi kórház igazgató úr jelenleg). Aki ugyebár teniszpartnere Horváth Bélának is és a társasági jogász hölgynek, aki most tudomásom szerint gyesen van. A kör így zárul, Papp polgármester jelölt jól együtt tudna dolgozni Manninger úr teniszpartnerével, ahogy apósa és felesége is. Hát én el is hiszem, hogy kellemetlen Hegedűs Úr maradása nekik, (akár még időlegesen is).
Ezért olyan fontos, hogy "megszabadulnának Hegedűs Lajostól"?
Hát melyik része is a férges????

Barátocska! Ennyi

Barátocska! Ennyi baromságot, itt összehordani kevés ba...om ember képes.
Te közveszélyes vagy. Kérlek, kezeltesd magad, mert a vége az lesz, hogy kárt teszel magadba vagy más tisztességes becsületes emberbe

Szerintem nincs az előtted

Szerintem nincs az előtted szólóval semmi baj, de nem is ez a lényeg, hanem ha már itt vagyok megkérdezném, hogy a gyermekorvosokkal mi a helyzet!?
Sajnos ugyanis tudomásom van róla, hogy elég sok család kénytelen elhordani maszekba a gyermekét, ha gond van, ugyanis míg az egyik doki nem ír fel semmit, és azt mondja várjunk, szerinte minden rendben, addig a másik (egy ideje nyugdíjas korú, ha jól tudom) tellib.ssz. a gyereket évente 3-szor antibiotikummal...
Hogy is van ez?
Itt a két véglet, és a szülő döntse el melyiket válassza??
Vagy marad az ügyelet, hátha kifog egy "átlagos" dokit (ha nincs lé a drága maszekra).
Elnézést kérek remélem senkit nem bántottam meg!!

Gyermekorvosok Lentiben

Honnét tudod, hogy a 2 gyermekorvos kinek mit ír fel és hogyan dolgozik? Talán mindkettőhöz hordtad a gyerekedet? Vagy nincs is gyereked és csak hallomásból írsz ilyeneket?
Tudod Te is, hogy minden ember más és egyiknek a pap, másiknak a papné jó.
Akik meg Zegre viszik a gyereküket dokihoz, hadd vigyék!!!! Sok a lóvéjuk!!!!! De olyat ne írj, hogy kényszerből viszik oda őket!!!!
Minek kell kilométereket utazni akkor, ha 2 SZAKORVOS is van ott, ahol él!!! Költözzenek akkor fel Zegre, hiszen ott jobb iskolák, munkahelyek vannak, nem???? Vagy csak a gyermekorvosok a nem jók? A pedagógusok, vezetők kiválóan végzik a munkájukat???

a kisfiam már kétszer

a kisfiam már kétszer került szívhártyagyulladás közelébe, csak mert tiszteletreméltó Péró doktornő nem írt fel neki semmilyen gyógyszert! Nem tudom mond-e ez neked valamit, de azt jelenti hogy felelőtlenségből majdnem elvesztettem őt. Sánta doktornő pedig egy büdösebb fing után is kórházba küldi a gyereket, a családot, de még a teljes utcát is. Védheted őket, de hiába. Új orvos kell, és ők ketten természetesen többet nem nyúlnak a gyermekemhez.

Te szerencsétlen, veled

Te szerencsétlen, veled aztán tényleg nem halad az idő.

Azt beszélik

Úgy hallani rövidesen lesz egy új gyermekorvos Lentiben. Más is hallott róla? Na és ki helyett?

Azt beszélik

Sánta doktornő marad még 1-2 évtizedet.

azt beszélik

Fogorvosra lenne szükség !!!!!

Hajrá Szalay úr ! Te nem fáradsz el soha !

Tamás !

Mindig is törhetetlen, fáradhatatlan és emberi hangot megütő orvos - és orvosszakértő voltál ! Kitartani, talán változni fog a jövő és kedvezőbb lesz a helyzet is.

Egy volt zeg.-i munkatársad.

Úgy van!

Nekem pl. az életemet mentette meg tavaly ilyenkor... De előtte is nagy tisztelője voltam a Doktor Úrnak.. Sok orvost ismerek, de azt hiszem Őt nem csak én szoktam példaként emlegetni... Remélem sokáig végzi még áldásos munkáját!

Tartalom átvétel