35 szakkör Támop-pályázatból

2010. június 7-én 14.30 órai kezdettel szakkörzáró rendezvényre került sor a lenti Városi Művelődési Központban, amely alkalomból kiállítás nyílt és kulturális műsor várta a meghívottakat. Az intézmény, „A Lenti Városi Művelődési Központ a non-formális és informális tanulás szolgálatában” című, Támop-3.2.3-08/2 nyertes pályázatában célként fogalmazta meg a gyermek és ifjúsági korosztály bevonását a formális oktatást kiegészítő új tanulási alkalmakba, amelyet szakkörök, tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások szervezésével valósított meg.

Lenti Kistérségben sok az olyan hátrányos helyzetű fiatal, akiknek nem áll módjában korrepetáló vagy tehetséggondozó jelleggel különórákra járni. A művelődési központ kiscsoportjainak száma anyagi okok miatt megfogyatkozott az elmúlt években. Így a fiataloknak eddig arra sem volt lehetőségük, hogy művészeti, hobbi szórakozási igényeiket szervezett kisközösségekben elégítsék ki.

Ezt a sokféle hiányt pótolta 35 szakkör. A foglalkozásaik 2009 októberében indultak és 2010. május 31-én fejeződtek be. Tagjai a helyi általános iskolákból és középiskolákból kerültek ki. 358 tanuló 1050 kompetenciafejlesztő alkalom keretében bővítette ismereteit, szerzett jártasságot a képzőművészet, az anyanyelv, az irodalom a honismeret, a helytörténet, a kommunikáció, a média,(újságírás, fotózás, filmezés), az idegen nyelv, a mozgásművészet az informatika, és a természettudományok területén. Az informális tanulási alkalmakat,- 30 órában- Lentiben dolgozó pedagógusok és szakemberek irányították. Az együttműködő oktatási partnerintézmények vezetői támogatták munkájukat.

A kiállításon megtekinthetők a kézműves, a képzőművész, a fotó csoportok alkotásai, valamint szakkörök életképei, projektjei. Színes kulturális műsor keretében mutatkoztak be a néptánc, a világ táncai, a modern tánc, a kommunikáció és a színjátszó közösségek tagjai, valamint a rendezvény utolsó fellépőjeként a záróesemény meglepetés vendége a Megasztárból jól ismert Torres Dani zenélt a résztvevőknek. A rendezvényen kézbe vehető és forgatható volt az újságíró szakkör egyszeri kiadványa, a Lenti Hírmondó.

A kreatív műhely munka mindezzel nem ér véget, nyári táborok formájában folytatódik. A 8 különféle kompetenciafejlesztésre épülő 6 napos bentlakásos táborba 160 diákot várnak főként azokat, akik év közben a szakkörök munkájában is részt vettek.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Székelykapu képe

35 szakkör Támop-pályázatból

Ez a rengeteg "szakkör" amit az állam oly sok pénzel támogatott a haszon meg csak pár jól informált pedagógus zsebében landolt.
Halandónak, ha valaki elmagyarázná ez a /kompetenciafejlesztésre/költött százmilliók hogyan és mikor térülnek meg számomra "rejtély".
Találtam egy céget, aki talán nem az eddigi gyakorlatot követi, hanem egy teljesen új mindenki számára érthető és pláne a százmilliók nyomon követésének, hasznosulásának mérhető változatát adja.
Azoknak, akik nem akarnak lemaradni azokról a folyamatokról, ami ma körülöttünk a világban, zajlik.
Jó lenne végre szakértőket foglalkoztatni nem "csak" a Támop-pályázatnál.

www.emdtb.hu

...lehet, hogy van valami igazság abban, amit írtál..,

mert nem a valóban dolgozók és teljesítők kapják a pénzt !Minden relatív...!

A Tényeket kellene

kiemelni a rendezvény kapcsán és a mögötte levő nagyon sok pozitívumot.Több száz tanuló nagyon sok hasznos órát és élményt kapott a szakköri órákon .A záró rendezvény " meglepetés vendége " tényleg meglepetés volt a résztvevők és tanáraik számára is . A meglepetés, meg azért meglepetés, mert mindaddig titok , amíg ki nem derül ! A résztvevők megdolgoztak a sikerért !Ferike meg iratkozzon be az egyik neki tetsző szakkörbe és kamatoztathatja , fejlesztheti a tudását ! Itt nem a popsztár volt a fontos , hanem a helyi tanulók !

micsoda?

Popsztár? Ki? Torres? Ne viccelj!

Ferikének tragédia

Ferike ne legyél buta hogy ennyire megvisel Torres Daniel, hogy nem találkoztál
vele, ne fog fel tragédiának, jön még Dániel a környékre.
Te már Nagyobb Sztárokkal is találkoztál már mint Torres ne légy buta !
Szakköröl pedig annyit hogy Ferike sem buta ember még aki annak is nézni,
hisz egy éven belül le vizsgázott B. kategóriából mindenből elsőre,és még
Biztonsági Őri Szakvizsgája is van !

Hát beszarok !

Butus Ferike !

Én is beszarok!

Ki az a Ferike? Mert hogy így sztároljátok! Kapjatok már a fejetekhez! Normálisak vagytok. Indítsátok el polgármesternek! Hülyék!

Jobban

Levezetne egy ülést, jobban mint Pintér aki állítólag indul az őszi Önkormányzati választáson.
Érdekes dolgot hozott fel valaki, próbáljuk meg, tegyük be egy ülésre Nógrádi Úr
is talán hozzájárulna, mivel jó barátok Ferikével.
Egyetemes újságírói tapasztalata már már csúcsokat döntöget, amit autodidakta módon
tanul, a digitális fotózás pedig már a kis újában van,annyira profi hogy még
Gyuricza F is megirigyelhetné, és mellesleg látszólag teljesen egyforma gépe van
mint Gyuricza Úrnak.

Most akkor

a Gyuricza Úrnak is van látszólag teljesen egyforma gépe , meg Ferikének is van látszólag teljesen egyforma gépe???? Mit akartál mondani a szájaddal, angyalbögyörő? Képzeld el, ha a digitális fotózás nem a kis újában, hanem a kis űjében volna a Ferikének? Brrrr! Bele sem merek gondolni.
Amúgy teljesen hülye vagy? Tudod, mit vezetne le a Ferike? Max. a feszültséget, ha megrázná az áram.

No komment

Most olvasom Ferike iwiwjén miszerint a Rendezőséget hibáztatja hogy nem tájékoztatták
Torres Dani érkezéséről, és mit sem tudva hogy lesz vendége a rendezvénynek
eltávozott a Művből mielőtt Dániel megérkezett voolna. Nem hiszem el hogy nem tudok Róla
hisz elsőként eddig mindent Ő tudott a legjobban

Volt igen is Ferikének SZÓLVA !

Hogy meglepetés vendég érkezik, Sőt a fellépő nevét is elárulta neki a Művelődési
Központ egyik alkalmazottja, de nem hitte el, és elment...

Kaj

Szerintem tudott is Ferike Torres Daniel érkezéséről, csak közben felfedezte
Kaj Attila árnyékát, és mivel ez a két személyiség nem bírja egymást, Ferike fogta
magát és egyszerűen elment. Nem hiszem elhogy nem tudott vendég fellépő kilétéről
hisz Ő tud mindent elsőként mindenről.

HAJRÁ FERIKE!

Te vagy a Leges legjobb! Önkormányzat pedig igazán adhatna Ferikének a Lenti 6 emeletesben
egy 6 emeleti lakást, mivel mostanában állandóan a 6-on van, csodálva a szép panorámát

Kaj ott sem volt

Kaj most kivételesen ott sem volt. Az történt hogy Ferike unalmasnak tartotta
a rendezvényt, és egyszerűen összecsomagolt, s mit sem sejtve hogy vendége is lesz
ceremóniának egész egyszerűen eltávozott. Majd érkezett Torres Daniel, Ferike mit sem
tudva erről. De legalább Őneki szólhattak volna hogy ne menjen haza mert lesz valaki
vendég. Akkor biztosan maradt volna, és most szép emlékként gondolna vissza erre a
napra, nem csalódottan.

Mindez elkerülhető lett volna

Ha Kaj A nem avatkozik be Ferike magánéletben!
Kérdem én névtelenül, Kaj miért foglalkozott állandóan Ferikével? mert hogy befolyásolható volt?
Szégyelje magát Kaj Attila hogy még ilyenben is beleavatkozott, másrészt a jó kutyát nem érdekelni más embert családot, hogy esetleg szomszédja, vagy rokona, vagy munkavállalója
mikor milyen tanfolyamra íratkozik be a munka mellett.
Kaj A valamiért nagyon Ferike ellen volt, mert őt ki lehetett használni!
Mélységesen szégyelje magát Kaj hogy egy törekvő személyiségek ennyire lekicsinyitett
és ne sírjon gyuriczának a berekben, hogy Ferike állandóan Kaj személyével foglalkozik.
Jól teszi! Aki másnak vermet ás, maga esik bele! Mármint Kaj A esik bele.

Ferike a vesztes

Fotózásban Csekeferike - Gyuricza 0 - 1

Tartalom átvétel