A pedagógusokat ünnepelték Lentiben
Lentiben a múlt héten pénteken fél hatkor a Városi Művelődési Központ színháztermében Horváth László a Művelődési és Sportbizottság elnöke köszöntötte pedagógusnap alkalmából a város oktatási intézményének dolgozóit.
- Jól tudjuk, hogy a szellemi és morális válság mellett a gazdasági válság is egyre nagyobb erőfeszítést követel meg a pedagógusoktól - mondta köszöntőjében Horváth László, aki beszédének további részében említette az intézmények nehéz gazdasági helyzetét, majd pedig megköszönte minden pedagógus kollégája munkáját, akik ezen nehéz körülmények ellenére is teljes odaadással végzik hivatásukat, melynek gyümölcse mint mondta, olykor csak hosszú évek múlva érik be.
A köszöntő után Nógrádi László Lenti város polgármestere és Horváth László közösen adtak át díjakat Lenti azon pedagógusainak akiket kollégáik javaslatára jelöltek a díjra.
A pénteken tartott pedagógusnapon elismerésben részesítették Farkas Hildát a Móricz Zsigmond Intézmény pedagógusát, aki 9 éve dolgozik az intézményben és 2002 óta a Béke u. 62. szám alatti lakóotthon vezetője. Gyakorlatias hozzáállásával az egyszerű, hagyományokon alapuló tudást igyekszik átadni a gyerekeknek, melynek szép példája a minden nyáron Magyarföldön megrendezésre kerülő "Nomád tábor.
A következő díjat a Vörösmarty Általános Iskola ének-zene szakos tanára Németh Ágnes vehetett át, kinek fáradhatatlan felkészítő munkáját bizonyítja, hogy iskolájának tehetséges tanulói több tanéven keresztül is szép eredményekkel szerepeltek a Zala Megyei Művészeti Fesztivál népdaléneklés kategóriájának megyei és országos döntőin.
Elismerést kapott a Vörösmarty Általános Iskolában pedagógusa Cseke Viktória, aki az intézmény alsó tagozatos matematika tanáraként a környezeti nevelés területén végez eredményes munkát és kinek tanítványai évek óta jó eredményekkel szerepelnek az alapműveleti-és szorobán versenyeken.
A tehetséggondozás és felzárkóztatás mellett, a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók fejlesztésében is példaértékű munkát végez az ünnepég következő díjazottja Vidóczi Rita, az Arany János Általános Iskola pedagógusa. Munkáját példaértékű szakmai felkészültség és igényesség jellemzi, melynek magas szintű ellátása érdekében folyamatosan képzi magát figyelembe véve az iskola érdekeit.
Több mint 20 éve tanít Lentiben az ünnepség következő díjazottja Takács Tiborné az Arany János Általános Iskola tanítónője, aki 1989-ben szerzett tanítói diplomát a Berzseni Dániel Tanárképző Főiskolán. Takács Tiborné a tehetséggondozás mellett kiemelt figyelmet fordít a lemaradó tanulók felzárkóztatására és a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére. Tanítványai rendszeresen és eredményesen szerepelnek a megyei és környékbeli matematikai versenyeken.
A kompetencia alapú oktatás bevezetése, és az iskolai dokumentumok átdolgozása mellett az országos kompetenicaméréshez kapcsolódó intézményi feladatok telephelyi koordinátori ellátásában is közreműködik Kovács Istvánné a Gönczi Ferenc Gimnázium pedagógusa, kinek munkáját elismeréssel jutalmazták a pénteki ünnepségen.
A pedagógusnap alkalmából díjat kapott Zsédenyi Ottó, aki 1991 óta tanítja a magyar nyelv szépségeire és a történelmi események elemzésére a Lámfalussy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola tanulóit. Az évek során több tanulót készített fel tanulmányi versenyekre, akik közül többen első helyezést értek el.
Elismeréssel jutalmazták pénteken az Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárnőjének munkáját, aki az oktató-nevelő munka mellett aktív résztvevője a helyi közművelődésnek és kinek népi hagyományokat ápoló szakmai elhivatottsága példaértékű mindenki számára.
Kulcsárné Linger Rita 1987 óta látja el a Napközi Otthonos Óvoda óvodapedagógusi feladatait, kinek munkáját a gyermekszeret jellemzi és kinek óvodai életében a mesék szeretete, a bábozás, dramatizálás kiemelten fontos szerepet tölt be. Pedagógusi munkáját nehezítő külső körülmények ellenére is sikerrel valósította meg a személyiségközpontú, képességfejlesztő, hagyományápoló, a sajátos nevelési igényű, a kisebbséghez tartozó és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztését is, valamint sikerrel oldotta meg csoportjában az új szervezési forma - a vegyes csoport - bevezetését is.
A díjak átadása után a Vörösmarty Általános Iskola tanulóinak műsorával és állófogadással zárult a pénteki pedagógusnap.
címlap 
UNIÓS
Szeretném ha utólag is de, sokan tudnának róla.
Lenti könyvtár szervezésével, lehetett volna menni gyermekeinknek Novára TÁBORBA, teljesen ingyenes, ellátással,mivel az unió támogatta.
Sajnos,csak néhány protezsált gyermek mehet,mivel meg sem hirdették.
Polgármesteri hivatal dolgozójának 2 gyermeke is,rendörségi dolgozó gyermek,tanár gyermekek,mind olyanok akik tudnának fizetni is.
Jól, meg szervezték az elit gyermekeknek.
Én azt szeretném,hogy ne is legyen ilyen támogatási forma,hiszen nem azok kapják akiknek nagy szükségük lenne rá.
Tehetséges, munkás szülök gyermeke még sem jut ilyen lehetőséghez,egyesek 2 gyermekét is tudják nyaraltatni.
Ujságokat, fórumokat fogok ez ügyben fel keresni,
Kocsisné
Uniós
Ha,ez igaz,hatalmas disznóság,kérem járjon utána.
Kettó gyermekes szülő vagyok,nekünk is jó lett volna.
uniós
A tanárok és a tanitóknál az egy óra csak negyvenöt perc.
Dolgoznak havonta nyolcvan órát , és az éves szabadságuk száznmunkanap.
A fizetésük pedig eu-s fizetés.
Kikell tüntetni őket megérdemlik!h
Bocsi,
Aki, 4 műszakban dolgozik 52 ezerért vele mi van??,
EBBEN IGAZAD VAN
Eu - s tanári fizetés szerinted? 100.000 forint?
százerezért a tanár fel sem kell az ágyból
Szerinted 100 ezerért vállal tanár állást? tévedsz ha azt hiszed,egy általános iskolás tanító nettó 245 ezer forint felett keres
Kár, hogy a Zalai Hírlap
Kár, hogy a Zalai Hírlap még csak említésre méltónak sem találta a Lenti pedagógusnapot.
Ünnepelnek ám !
Kapják a megemelt százalék fizetésemelést !
Kár, hogy te meg
nem tudsz olvasni. Író vagy? Netán pedagógus? Zalai Hírlap, 2010. június 8. Lapozd fel.
Nem járatok ZH-t csak az
Nem járatok ZH-t csak az online verziót olvasom, ott nem volt róla szó de megköszönöm ha adsz egy linket.
Arról nem tehet a Zalai Hírlap,
hogy te nem járatod. Ez még nem ok arra, hogy kritikát fogalmazz meg, alaptalanul. Büntiben vagy, nem adok linket.Puszi.