A harcom civilként tovább folytatódik a nem korrekt cégek ellen !!
Nyár óta vár a pénzére, a fővállalkozó csak ködösít
2010. június 2. 13:09 ,
Hat éve dolgozik a siófoki Aranyparton különböző lakóparkoknál a becsehelyi Rada Tamás kertépítő. Állítja, a megszokott színvonalon és minőségben dolgozott, ám a megrendelő nem akar fizetni.
– Tavaly augusztus végén adtunk át egy munkát a kaposvári Etalon Kft.-nek – mondta Rada Tamás. – A fővállalkozó a mai napig nem fizette ki a több mint egymillió forintunkat. Februárig csak hitegettek. Hat hónap után kijelentettem, felszámolási eljárást kezdeményezek a cég ellen. Akkor a mi hibánkból történő késésre hivatkoztak. Az tény, hogy a fővállalkozó megcsúszott a határidővel és nekünk kertészeknek igazodnunk kellett hozzájuk. De ez nem a mi hibánk volt.
Legutoljára azt találták ki, hogy a minőséggel voltak elégedetlenek. Egyetlen dokumentumot sem találtunk, amiben a beruházó – aki nem azonos a fővállalkozóval – bármit is kifogásolt volna a munkánkban. Azt gyanítom, hogy a fővállalkozó megkapta ugyan a pénzt, amiben a kertészeti munka díja is szerepelt, csak nem akar fizetni. Olyan nincs, hogy dolgozunk, dolgozunk, aztán nem fizetnek ki. Ez a cég építi most a kaposvári fürdőt. Úgy tűnik, notórius nemfizetők. A kerítésépítők is csak akkor kapták meg ott a pénzüket, amikor elkezdték szétszerelni. Szedjük szét mi is a kertet, szedjük ki a virágokat?
A garanciális vállalásaikat, a park fenntartását mindezek ellenére elvégzik, hiszen a lakók nem tehetnek erről a helyzetről. Az Etalon Kft. vezetője Rada szerint hivatkozik arra is, hogy a beruházó 20-25 millió forintot nem fizetett ki minőségi hibákra hivatkozva. Ám ezt a veszteséget az utolsó alvállalkozóra, a kertészre terhelték...
Megkerestük Székely Ferencet, az Etalon Kft. ügyvezetőjét, aki először tájékoztatást ígért, majd ezt arra hivatkozva, hogy lezáratlan ügyről van szó, megtagadta.
címlap 
Rada ur
Táborozási problémát, valószinűleg önnek szánták,hogy nézzen utána.
Rada úr ! Íme, egy nem korrekt cég ! Küzdjön csak !
Razzia: Hűtlen kezelés az MVM-nél, szocialista belháború a vezérek között.
A két éve Hunnia által meghirdetett Razzia keretében a mai napig érkeznek hozzánk bizonyító erejű, leleplező dokumentumok. Talán van, aki még emlékszik rá, hogy a sukorói ingatlanpanamát is ennek köszönhetően kezdtük felgöngyölíteni Budaházy Györggyel együtt. Most ismét ilyen aktát találtunk a postaládánkban. Ezúttal az egyik legjobban jövedelmező állami cég, a Magyar Villamos Művek Zrt. egykori és jelenlegi vezérigazgatója közötti háború újabb fejezetét nyitjuk meg a kapott bizonyítékoknak köszönhetően.
A jobb- és baloldalon egyaránt kitűnő kapcsolatokkal rendelkező Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója 2008-ig vezette a Magyar Villamos Műveket (MVM). Két évvel ezelőtt azonban Gyurcsány Ferenc személyes intézkedésével kirúgták Kocsist az MVM-től, mert másnak kellett a zsíros állás. Információink és a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján az új vezérigazgató személyére Ficsor Ádám tett javaslatot, aki akkoriban Gyurcsány kabinetfőnöke volt, de emlékezhetünk erre a tehetségtelen fiatalemberre úgy is, mint aki tavaly mindössze néhány hónap erejéig miniszterként irányította a polgári titkosszolgálatokat. Így lett az MVM új vezérigazgatója Ficsor Ádám korábbi osztálytársa és barátja, Mártha Imre. A cég stratégiai vezérigazgató-helyettese is jó MSZP-s káder lett: Karl Imre, Horn Gyula és a szocialista párt korábbi vezető gazdasági embere személyében. A 2008-as hatalomváltás mögött értesüléseink szerint az állt, hogy az úgynevezett „Új tulajdonosi program” alkalmazásával egy Gyurcsány Ferenc körül csoportosuló érdekkör privatizálni akarta az óriási haszonnal működő állami energiaszolgáltató céget. Mindehhez még hozzájárult az is, hogy Szilvási György titokminiszter személyes ellenségének tekintette Kocsis Istvánt, s mindent elkövetett az általuk nem eléggé MSZP-közelinek mondott vezérigazgató félreállításáért.
A Blikk és más hasonszőrű balliberális lapok az elmúlt egy-két évben ontani kezdték Kocsisról a lejárató cikkeket, s bár az elmúlt ciklusban szinte az összes állami cég a korrupció melegágya lett, nem véletlen, hogy elsősorban a BKV-t dobták fel még az előző kabinet idején. Kocsis ugyanis az MVM vezérigazgatói foteljéből a BKV élére távozott. Ennek a belháborúnak, amely kezdetben az MVM privatizálásáért indult, egyik állomása volt az a sajtóhír is, miszerint az MVM Kocsis idejében luxuskiadásokra költötte a pénzét. Többek között szivarokat, ajándékcsomagokat, drága borokat és luxusgépkocsit vett a cég. Kocsis erre úgy reagált, hogy neki „csak annyi köze van az MVM Zrt-nél 2007-ben keletkezett reprezentációs költségekhez, mint minden más céges beszerzéshez”, s ez a reprezentációs költség az MVM 628 milliárd Ft nettó árbevételének mindössze 0,006 százaléka volt. A Gyurcsány érdekköréhez tartozó Mártha Imre vezette csapat a sajtón keresztül azzal is támadta Kocsis Istvánt, hogy az MVM tulajdonában lévő mintegy 15 milliós terepjárót valójában a felesége használta, de a birtokunkba került dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy ez nem igaz. A Mitsubishit egy pénzügyi váltóért cserébe (milyen jó lenne, ha bármelyikünk egy ilyen papírra írt váltóval vehetne luxusterepjárót), adásvételi-szerződés ellenében vitte el V. Tímea, aki a Mártha-féle új vezetéshez áll – finoman szólva is – közel, nem pedig Kocsishoz.
Ezek az ügyek azonban legfeljebb piszkálódásnak számítanak ahhoz képest, ami a hozzánk került dokumentációból kiderül. A 2010. május 11-én az Országos Rendőr-főkapitányságon és a Fővárosi Főügyészségen tett feljelentés szerint a Gyurcsány érdekköréhez tartozó Mártha Imre vezérigazgató irányítása alatt négy olyan eset is történt, amelyek akár a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettét is felvethetik. 2009-ben ugyanis az MVM 17,8 milliárd forintért vásárolta meg az ERSTE Bank ingatlan cége által 14 milliárdért felépített 36 ezer négyzetméteres székházat. Ez több mint 490 000 Ft/négyzetméter árat jelent, amiért már budai luxuslakásokat lehet venni, a budapesti irodaházak tekintetében példa nélkülien drága vételár. A székházat ugyanakkor évente 1,6 milliárdért lehetett volna bérelni az ERSTE lízing cégétől, s ha az MVM a 17,8 milliárdot inkább az energia iparba fektette volna be, akkor közel évi 2,5 milliárd Ft hasznot hozott volna az állami cégnek, így a bérleti díjat levonva is, évente 900 milliós nyereséget termelhettek volna. Így 20 éves lízing alatt kerestek volna 18 milliárdot, amely a tavaly kifizetett vételár összege.
Természetesen ez csupán matematika, de tény, hogy az irreálisan magas 17,8 milliárd forintnyi árért megvásárolt székház ügyét Mártha Imre vezérigazgató személyesen terjesztette elő. Ugyancsak felveti a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés esetét az ősszocialista Kapolyi Lászlóval folytatott spekulatív üzletelgetés. Az egykor az MSZMP Központi Bizottságában, sőt a Lázár- és a Grósz-kormányokban is helyet foglaló Kapolyi 1994-től a reménytelen Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke is volt, de 2002 és 2010 között az MSZP frakciójában ült országgyűlési képviselőként. A megrögzötten baloldali, a kisemberek problémái iránt nyilván fogékony sokszoros milliárdos iparmágnás régóta az energiaszektorban ügyködik. Az MVM-hez tartozó Vértesi Erőmű Zrt. és Kapolyi László cége, a System Consulting, valamint további 18 villamos energiakereskedő társaság között villamosenergia-értékesítési szerződések jöttek létre 2008 második felében. Az ügyletek célja a kereskedelmi árrés megszerzése volt, amelyek előkészítése során a szokásos kockázatelemzés elmaradt. Végül az üzlet meghiúsult, s a rossz üzlet- és szerződéskötésekből az MVM vagyoni hátránya 8,2 milliárd forint lett. Mivel az MVM úgy kötötte meg a szerződéseket a System Consultinggal, hogy azokon Kapolyi László aláírása nem szerepelt, most hiába futnak a meghiúsult üzlet miatt elvesztett pénzük után, Kapolyi mossa kezeit.
A Gyurcsány-féle nemzetstratégiára jellemző, hogy bár a Kocsis-féle vezetés előkészítette a terepet ahhoz, hogy a Magyar Villamos Művek betörjön a szerbiai (és ezen belül a délvidéki) piacra, Mártha Imre és csapata leállítatta a projektet. Sőt, az ügylet leállítására külsős irodákat béreltek fel, akiknek tízmilliókat fizettek ki. Ahelyett, hogy Magyarország az elszakított területeken gazdaságilag terjeszkedett volna, a Gyucsány-csapat leállíttatta és visszautasította azt a kedvezményes lehetőséget, amit a szerbek állami támogatással felajánlottak. Mi sem mutatja jobban, hogy – amellett, hogy stratégiai pozícióba kerülhetett volna a magyar állam a Délvidéket bitorló Szerbiában - mennyire jó üzleti lehetőséget szalasztott el az MVM, mint az a tény, hogy a magyarok kiesése után azonnal lecsapott az űrre a német kormány és annak villamosenergetikai cége, az RWE. Ugyancsak pazarlásról árulkodik az MVM szélerőmű projektje is, amely során az állami cég tavaly év végén igen magas áron megvásárolta a Sopronkövesd-Nagylózsi szélerőmű parkot. A 8 szélkereket üzemeltető Hungarowind Kft-t a Raiffaisen Energiaszolgáltató Kft-től vásárolták meg. Információink szerint a Raiffaisen mögött MSZP-közeli vállalkozók állnak. Így érthető, hogy miért ment bele az MVM egy számára nem éppen kecsegtető üzletbe, hiszen a cég vállalta, hogy a szélerőmű parkot rendszerszintű szolgáltatásként visszaterheli, amennyiben ezt az energiarendszer biztonsága szükségessé teszi. A szél erőssége miatt amúgy sem tűnik gazdaságos befektetésnek az üzlet.
Mi a magunk részéről megtettük a szükséges lépéseket, s örömmel nyugtázzuk, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálatot indított az MVM-nél, a Vértesi Erőművel kapcsolatos ügyekben és a társaság szerbiai terjeszkedésével, illetve annak elmaradásával kapcsolatban. Ezekben hűtlen kezelés miatt indult eljárás és ezekhez csatolták most a Fővárosi Főügyészség által másik két ügyben elrendelt új nyomozásokat – mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, Bartha László. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője úgy tájékoztatott, hogy május 21-én rendeltek el nyomozást az MVM-nél, egy ismeretlen feljelentő feljelentése alapján. A feljelentő négy ügycsoportot sorol fel, mindegyik az MVM-mel kapcsolatos. Ezek közül kettő ügyben rendeltek el nyomozást és annak lefolytatásával az NNI-t bízták meg. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult meg a nyomozás.
Az Ön ellensége a saját pártocskája !
Csak a szokásos: több tízmilliót fizetett tanácsadásért a Nemzeti Vagyonkezelő
Éppen a kormányváltásig szólt a kormányzati megbízásokkal az előző ciklusban kistafírozott IFUA tanácsadó cég megbízási szerződése a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél, ahol a cég közbeszerzés nélkül jutott több tíz millió forintos nagyságrendű megrendeléshez. A nyílt közbeszerzés elmaradását a vagyonkezelő biztonsági okokkal magyarázza. Az IFUA mesés szakértői tarifáért dolgozhatott a fővárosnak és a szocialista irányítású Angyalföldnek is.
Annak ellenére, hogy a mai napig nincs pontos leltár a nemzeti vagyonról, a nyilvántartási rendszerek és zárómérlegek értékelésére nem kevesebb mint 39,7 millió forintért rendelt meg szolgáltatásokat az MSZP–SZDSZ-kormányok idején igencsak foglalkoztatott IFUA tanácsadó cégtől a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. A szerződés – amely közbeszerzés nélkül köttetett éppen a kormányváltás időpontjáig – átlagosan havi tízmillió forintnyi megbízást jelentett az IFUA-nak – írja a hétfői Magyar Nemzet, melyből többet is megtudhat az újabb botrányról.
(MNO)
..ha nem hiszi - ezt is olvassa el "elvtárskám".
"Több 10 milliárdot fizettek ki indokolatlanul a szocialisták
Több 10 milliárd forintra tehető az az összeg, amelyet az állam mintegy 300 cégénél indokolatlanul fizettek ki szerződésekre a szocialista kormányok idején – mondta a Hír Televízió Kontraszt című műsorában Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos.
Papcsák a Hír Televízió Kontraszt című műsorában nem mondott részleteket, mert a munka még folyik. Előzetes számításai szerint azonban több 10 milliárd forintra tehető az az összeg, amelyet az állam mintegy 300 cégénél indokolatlanul fizettek ki szerződésekre, illetve egyes vezetőknek a szocialista kormányok idején.
Még három ülést tart a nyár hátralévő részében a kormány az előzetes tervek szerint: július 28-án, augusztus 11-én és 25-én – tájékoztatott a kormányzati kommunikációs államtitkárság. Sajtóértesülések szerint bejelentések várhatók az egyes állami cégek átvilágításának eddigi eredményeivel kapcsolatban. "
Ez a Maszop - "makulátlan" trozsőrök.
..meg ezt is, b...a meg a korrupt pártját, kedves Rada úr!
Újabb tízmilliókkal gyarapodhat a VÁTI volt vezére
Újabb tízmilliókkal gyarapodhat az uniós fejlesztések lebonyolításában közreműködő VÁTI Nonprofit Kft. volt vezérigazgatójának a bankszámlája - értesült a hírTV. Csanádi Ágnes 2004 nyarától irányította az állami tulajdonú céget, de öt éves munkaviszonya idő előtt megszűnt.
Bár Csanádi végkielégítést nem kapott, különböző jogcímeken bruttó 34,5 millió forintot fizettek ki neki 2008 tavaszán. Munkáját szektoron belül folytatta, egy másik állami cégnél, a Regionális Fejlesztési Holdingnál, ahol a Bajnai-kormány szintén határozott idejű menedzserszerződést kötött vele. Munkaviszonyát az Orbán-kormány felmondta, a mostani lelépési pénze meghaladja a 20 millió forintot.
A Magyar Fejlesztési Bank tulajdonába került állami cégeknél a jobbára politikai alapon osztogatott pozíciók közel 1 milliárd forintba kerültek évente az adófizetőknek.
- Az eddig megszüntetett igazgatósági tagságokért kifizetett éves honoráriumok, illetve felügyelő bizottsági tagságokért is kifizetett éves honoráriumok összege az 1 milliárd forint felé közelített és ebben még nincsen benne egy csomó olyan cég, amit még nem tudtunk átvenni – mondta a hírTV-nek Nyíri János, a MFB Zrt. szóvivője.
..és itt is van valami - Rada úr ! Csak a szokásos maszopos
150 milliót herdált el a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vezetősége magáncégekre.
A Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége egyik utolsó intézkedése az volt, hogy százötvenmillió forint értékben kötött szerződéseket magáncégekkel nyelvtanfolyamokra.
A megállapodások azért is furcsák, mert a szaktárca által milliárdos költségen fenntartott Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE) kiváló nyelvi képzés folyik, amelyhez nemrég újították fel, és szerelték fel korszerű eszközökkel a nyelvi labort.
A még a szocialista Szekeres Imre honvédelmi minisztersége idején aláírt szerződéseket ráadásul olyan, a NATO-szaknyelv elemeit is oktató úgynevezett STANAG-tanfolyamok megszervezésére és lebonyolítására kötötték a magániskolákkal, amelyekhez a katonai egyetemen kellene a legjobban érteni Magyarországon.
(MNO)
Nagyon helyes, hogy kivizsgálnak
minden állami céget és remélem lejutnak az önkormányzatokhoz is ,hogy kik kivel, milyen szerződéseket kötöttek. Mennyit fizettek ki ,valós és ál-munkákért, kiknek - indokolatlanul a Fideszes többségű -önkormányzatok az elmúlt 8 évben. Kik nyertek pályázatokat és milyen módon? Kik juttatták csődbe a helyi önkormányzatokat-álhírekkel és az emberek tudatos félretájékoztatásával.
O.V Miniszterelnök Úr azt nyilatkozta , hogy ezentúl csak a becsületes embereknek lesz jövője az országban ! Reméljük -mi a nem 2/3-hoz tartozó- 7 millió magyar állampolgárként ,hogy hiteles lesz és betartja a szavát a Nemzeti Együttműködés alappilléreként , mert mi is az Ország jövőjéért vagyunk és a másként godolkodás nem ellenség-kép!
UNIÓS
Szeretném ha utólag is de, sokan tudnának róla.
Lenti könyvtár szervezésével, lehetett volna menni gyermekeinknek Novára TÁBORBA, teljesen ingyenes, ellátással,mivel az unió támogatta.
Sajnos,csak néhány protezsált gyermek mehet,mivel meg sem hirdették.
Polgármesteri hivatal dolgozójának 2 gyermeke is,rendörségi dolgozó gyermek,tanár gyermekek,mind olyanok akik tudnának fizetni is.
Jól, meg szervezték az elit gyermekeknek.
Én azt szeretném,hogy ne is legyen ilyen támogatási forma,hiszen nem azok kapják akiknek nagy szükségük lenne rá.
Ujságokat, fórumokat fogok ez ügyben fel keresni,
Korrektség akkor lenne ,ha leváltanák ezek után a könyvtár vezetőjét,hiszen sehol nem hirdették a lehetőséget,
Kocsisné
Gyerünk gyerekek-mindenki
Gyerünk gyerekek-mindenki egyszerre: UN-DO-RÍ-TÓ. Ezt ismételjétek meg háromszor, utána lehet menni dartsozni, Kocsiné fényképére.
Az utolsó mondatoddal legalább elárultad a konkrét céljaidat. A gyerekeket kihagyhattad volna belőle, úgyis csak erre megy ki a játék, nemde?
Na lurkók, még egyszer, utoljára: UN-DO-RÍ-TÓ.
Reggel 9 után inkább dolgoznál valamit. Vagy már rég a munkahelyeden vagy? Szégyen.:)
Táborozás - vagy nem !
Kedveseim !
tessék már elhúzni más oldalra, vagy külön topicot nyitni a témára ! Jó....?
unio
Ennek a táborozásnak is utána kellene nézni.
Üdv.
Tisztelt Kocsisné !
Nem vagyok illetékes , de véleményem szerint Önt félre tájékoztatták több szempontból is. 1. Nem a Városi könyvtár szervezte a táborozást , hanem a Müv. Központ.
2. Tényleg Uniós Pályázati pénzből , de nem minden gyereknek , hanem azoknak , akik az 1 évvel ezelőtti- többféle érdeklődési körnek megfelelő szakkörökbe jelentkeztek és ott aktívan vették ki a részüket a feladatokból.
Június elején nyilvános volt a szakkör zárás és a szakkörök mukájából a kiállítási anyag is megtekinthető volt a Müv. Központban.
A szakkörbe jelentkezés a város alap és középfokú intézményeiből nyitott volt , bárki jelentkezhetett. A szülők írásbeli értesítést kaptak a lehetőségről . A táborozás jutalom volt az éves munkáért a szakkörös gyerekeknek.
Remélem , tudtam segíteni a tisztánlátás és a realitás miatt .vki
Tisztelt ismeretlen
Kocsisnénak igaza van,könyvtár szervezte,a második turnust, ami mai nappal indult .
Mindenesetre, meg kellene ezt rendesen támadni.
Sok sikert.
Ha a disznóknál elfogy a
Ha a disznóknál elfogy a moslék, egyből elkezdenek unatkozni... aztán csak odatalálnak a gép elé.
De meg ám ! Még szép hogy
De meg ám ! Még szép hogy meg kell támadni! Mit képzelnek magukról akik oda mentek táborozni, hogy jól merik érezni magukat ! Szégyen ! Menjünk perre ! Hívjuk fel a retekklubot ! Sőt ! A BBC-t !
Szemétség
Kicsit utána érdeklődtem,ennek a dolognak.
Fiam 6. osztályos ő sem hallott erről a lehetőségről,sőt még a barátaink sem.
Mindenesetre én is tovább viszem ezt a dolgot,viszont már a listát is tudom nagyjából.
Nem az a gond hogy,nyaralni mentek ,ha nem az ahogy hozzájutottak ehhez a lehetőséghez.
Ha valaki utána néz ennek a táborozási lehetőségnek, meg döbben,ugyan is nagyon sok szülő gyermeke ide,azért nem jut el mert, nem tudja meg fizetni.
Viszont akik gyermekei most ott vannak, azok bármikor ki tudnák ezt fizetni .
Nem pult alatt kellett volna,elosztogatni a helyeket.Ez mellett nem lehet el menni,mi van a testvér párral??,-másnak az egy gyermekét vissza utasitották, hely hiány miatt.
Még őket is meg keresem,hogy is volt.Gyermek aki nem fért be az elitkörbe ,ugyan hogy érezte magát?,??.
Nem lehet mindig minden felett elmenni,
Szerintem a könyvtár vezetőjét kell elő vetetni .
Vagy csak kikéne húzni
Vagy csak kikéne húzni belőled a seprűnyelet. Sajnálom, de vannak dolgok amik mellett én sem tudok elmenni. Az undorító, rosszindulatú, viperaként pöffeszkedő, parazita emberek mellet.
Szerintem is, meg kell
Szerintem is, meg kell nyilvánosan meg kell hurcolni a könyvtár vezetőjét, gondolom megérdemli azok után, hogy a szűkös anyagi lehetőségei mellett egy a lehetőségekhez képest jó színvonalon működő intézményt sikerült eddig prezentálnia a lakosságnak.
Olyanok vagytok mintha a középkorban élnénk.
Ha valaki nem úgy táncol ahogy mások fütyülnek akkor Máglyára vele ! felkiáltással nyilvános égetést követelve rohannak elő rejtekükből az inkvizítorok.
Kocsiné! Ha gondja van a könyvtárral akkor miért nem a könyvtárban érdeklődik, vagy tesz panaszt személyesen, esetleg kér részletesebb felvilágosítást az intézmény vezetőjéről?
Vélemény.
Jó napot.
Szerintem ,valami nincs rendben ezzel.
Fiam, sok mindenben részt vett,viszont érdekelne ez a dolog.
Már beszélik, most is indul egy turnus,erről sem tudtunk,mi az aranyba járunk.
Szülő.
kis kiváncsi voltam
Viszont ,én és a gyermekem osztálytársai gyorsan érdeklődtünk egymástól.
Köszönjük hogy,meg merte irni,önnek igaza van.
Indult 2 turnus novára, tény egyik a szakkörösöké,azt a müv.ház szervezte a másikat a könyvtár, ők mai nappal foglalják nován el az ingyenes turnusukat.
Egyik szülőt véletlenül elértem ,mivel nála is érdeklődtem.
Fel világositott hogy,az ő gyermeke is megy és neki is egy ismerőse szólt ,ugy tudja ő maga is ,nem volt meg hirdetve ez a turnus.
Gyermeke semmilyen pluszt nem vállal,ezt viszont én is tudom.Igaz az is, van hivatali dolgozó aki 2 gyermekét viszi,állítólag olyan is van akit beszerveztek és még is vissza mondták, helyhiány miatt,ő nem tanár gyermek.
Anyukának üzenem a helyében én cirkuszt csinálnék.
Kérdem én, miért nem a testvérpár egyikét, mondták inkább vissza??,-ők idén egyiptomban nyaraltak.Ezt is beszélik.
JOGOS A FELHÁBORODÁSA asszonyom,tegyen ilyenek ellen ha van lehetősége.
Akkor most ki a tudatlan.
Szülök nevében, akik nem tudtak a lehetőségről.
Ezzel az általános
Ezzel az általános felháborodással máris sikerült elérniük kedves szülők, hogy eztán a jövőben semmiféle ilyen lehetőség ne legyen sem az önök sem mások gyermekei számára.
Általános
Én lehet,hogy buta vagyok, de itt arról irtak,illetve próbál egy hölgy felvilágositani bennünket .
Mi egyszerű emberek ,nyissuk már ki a szemünket.
Szerintem biztosan érdeklődött a könyvtárban is,csak valószinűleg le rázták.
Hiszen utólag már bármit lehet mondani,gondolom az érintett szülők ,tudják már mit is kell mondani.
Ne is legyen ilyen lehetőség,vagy csak jövedelem vizsgálat után,fejenként a novai tábor biztos egy százasba került,nekünk is jó lett volna.
/ugyan is mi vagyunk azok a mások/
Na , ez egy velős
válasz a renitensek számára - a hozzá nem értőktől !
Tisztelt Szülők ! Legyenek már kreatívak...! Vannak ötletek..,gyerekek,szülők,pedagógusok...!Oldjuk meg együtt a táborozási problémát...! Nem minden a pénz!Együtt-közösen megoldjuk..! Én felajánlom a szakmai és Emberi-támogatásomat! Magyar Anna - keressenek telefonon...együtt megoldjuk...!
ejh, kezdődik a kampány ?
ejh, kezdődik a kampány ? Korai lenne még.
A novai nyaralást
a Müv. Központ szervezi .Ott tessék érdeklődni !
Kedves Rada úr !
Pontosan az Ön páertja tehetett volna legtöbbet a vállalkozói/fővállalkozói sunyiságok ellen - volt rá 8 évük, de b...sztak rá ! oda kell menni, a saját "fajtársaihoz" panaszra !
Tisztelt Beíró
Tisztelt Beíró
Nem szeretnék most sokat írni, de én 3 éve küzdők a nem fizető cégek ellen!!
A hozzám került ügyek nagy része narancsos városokban történt!! Sógor, koma, barát volt a nem fizető cég mögött !!! Győr, Zalaegerszeg, Siófok, Kaposvár, Gyula, ez utóbbi szocialista vezetésű város!!!
Minden jót Önnek !!
Üdv: Rada Tamás
Rada Úrnak Letenyére!
Én sem szeretnék sokat írni, de a legtöbb disznóság ebben az országban a vörös városokban történt na és Budapesten.Ön küzdjön csak továbbra is bátran. Jó tanács , forduljon bizalommal Mesterházy, Lendvay , Gyurcsány, Kovács elvtársaihoz, Ők ezt a helyzetet biztosan tudják kezelni, hisz 8 év - azaz nyolc év - alatt is ezt tették. Minden jót Rada elvtárs, nem kell félni , nem fog fájni, ahogy azt az Ön nagy példaképe GyF. nagy Vezér, munkásmozgalmi harcostársa, nyilatkozta.
Tisztelt Tamás.
Lenti szine mindig érdekes volt. Most narancs, de ha az elmúlt évek mutyizásaira fény derül, a sok sok milliócska útjáról és zsebekről. akkor kiváncsi leszek ugyan milyen színre próbálják festeni Lenti kék egét ?
Kedves Rada úr !
A Nagy-Magyarország ábrája antagonisztikus ellentétben van pártjának a Hazához, a környező országok területein élő magyarsághoz való hozzáállásával !
Tudja ? A Szadesz is "profilt váltott" nemsokkal a válastztások előtt - és eltűnt ( hála istennek ! )
Nincs többféle igazság - csak egy van !
A történelem nem Önöket igazolta ! Ergo: - senkit nem téveszt meg, ha most üvöltözni kezdik a "hajrá Magyarország"-ot !
Tisztelt Beíró
Kedves Tamás!
Gratulálok a képhez, amit oly fiatalon választott, nem cikizni akarom, de a pártja épen kivonult a parlamentünkből, amikor ott lett volna a helye.
Gyuri bácsi!
.. épen (hibátlanul) vagy éppen (most, azonnal)?
Gyuri bácsi!
Igen éppen most, és most azonnal válasszál másik képet. /Bocs helyesen/ Mert ez se hozzád se a pártodhoz nem illik. / Ugye érthető helyesen!/
hál' istennek...
az ilyen dolgokat nem te döntöd el
hál' istennek...
Ez természetes, de ha úgy fogalmazol, hogy "MI" akik már többen vagyunk, mint "TI". Akkor talán te is értesz belőle. Tudod a Székely kapu a kereszt, téged is kötelez!
Gondolkozz fiatal barátom.
www.porkolabgyorgy.hu