Nagy -Magyarország emlékmű

Park az emlékműhöz, tuják az ipari övezetbe

A nyáron avatják fel Dobriban azt az emlékművet, ami a falu hősi halottainak, illetve a trianoni békediktátum előtti Magyarországnak állít emléket.

2010. május. 07. péntek

A szinte már teljesen elkészült emlékművet a faluból 1956-ban elszármazott Pál Ferenc kezdeményezésére és anyagi támogatásával építették. Azon nemcsak a Nagy-Magyarország stilizált térképe látható, hanem az első és második világháborúban hősi halált halt dobri katonák és polgári áldozatok neve is szerepel rajta. Az emlékmű környékét a napokban szintén civil felajánlással parkosították.

- Évente több alkalommal is vállalkozom hasonló akciókra - mondta Rada Tamás kertépítő mérnök. - A közelmúltban a faluban járva tudtam meg, hogy mi készül a községben, s arra gondoltam, hogy ehhez a magam módján, dísznövényekkel és a munkálatok elvégzésével én is hozzá tudok járulni.

A dobri emlékműnél Rada Tamás és Orsós Sándor ültették el a növényeket.

A parkosítást a helyi roma közösség is segítette. Mint azt szószólójuk, Orsós Sándor kiemelte: Dobriban az utóbbi években pozitív folyamat zajlik, s a cigányság is igyekszik kivenni részét a falu közösségi életéből. Mint most, amikor a Nagy-Magyarország emlékmű környékének rendbetételében segítenek.

Lentiben szintén történt a közelmúltban civil parkosítás : a város északi részén található mezőgazdasági-ipari övezet porártalmának csökkentése érdekében a zalabaksai Hagyományápoló, Kertbarát és Kulturális Egyesület tagjai és az ottani üzlettulajdonosok közösen mintegy száz tuját ültettek el.

Tartalom átvétel