Gárdaegyenruhát viseltek a temetésen, megbüntették őket

Jogerősen pénzbírsággal sújtott a Lenti Városi Bíróság több embert, akik egy temetésen a betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselték - adta hírül közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

A bírósági végzések előzménye, hogy január 4-én a csömödéri temetőben a nyilvános rendezvénynek minősülő szertartáson többen is a "Magyar Gárda egyenruhájának jellegzetes tulajdonságaival bíró ruhadarabokat viseltek". A lenti rendőrkapitányság járőrei emiatt 16 ember ellen szabálysértési feljelentést tettek.

A Lenti Rendőrkapitányság, mint elsőfokú szabálysértési hatóság a "feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértése miatt" 15 emberre egyenként 40 ezer forint pénzbírságot szabott ki, egy fiatalkorút pedig figyelmeztetésben részesített. A fiatalkorú kifogást nyújtott be a határozat ellen, a rendőrség azonban azt elutasította.

A pénzbírsággal sújtottak közül tizen szintén kifogást nyújtottak be, de a Lenti Városi Bíróság ezeket az elsőfokú szabálysértési határozatokat tárgyalás nélkül helybenhagyta. Ezt követően kilencen nyújtottak be kérelmet tárgyalás megtartására.

A lenti bíróság a kilenc kifogásból eddig nyolc esetben jogerős végzést hozott, egy eset elbírálása még nem fejeződött be. A jogerős végzésekben a bíróság a pénzbírság mértékét 20 ezer és 24 ezer forint közötti összegekre mérsékelte - olvasható a rendőrség közleményében.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

"Magyar Gárda egyenruhájának jellegzetes tulajdonságaival bíró

Mik voltak a jellegzetes tulajdonságok? Ha egy ruha hasonlít valamelyik szervezet egyenruhájára,akkor az már bűncselekmény?
Ha jól tudom a Magyar Vöröskereszt levédette a piros keresztet,ezért azt senki sem használhatja.Ha most valaki mégis megjelenik olyan ruhában,amelyen ilyen jelkép van,akkor bíróságra kerül és pénzbirsággal sújtják?! Marhára ráérnek a bíróságok.Az ilyen hülyeségek miatt a valódi bűncselekmények elkövetői évekig szabadon futkosnak.

NEm ők

Nem a bíróságok találták ezt ki. Draskovics rendelte el. Egyébként most módosította a Fidesz kormány. MOstantól nem pénzbírság. Börtön!

Gárdaruhát TILOS

Gárdaruhát TILOS viselni, de az hogy van hogy Ferike és szomszédja Tibor
megsérti a Magyar Sport becsületét, Az Olimpikonok becsületét mivel Magyar címeres
ruhában van az iwiwen Ferike, Tibort meg majd nem minden nap látni ebben a sportruházatban. Hogy van ez?
Nem véletlenül csak is Sportolók viselhetnek ilyen
ruházatot,vagy Ők kicsodák? Olimpikonok? Nem rég láttam Ferikét címeres mezben futkosni
Lenti járdáin,komolyan ha nem ismerem, azt hittem volna valami Olimpikon jött Lentiben.

Paksa tanár úr közreműködésével

többször kaptak címeres mezeket az általa tanítottak és gondozottak !A gárdaruhát és a címeres sportolói mezt összekeverni nem kis csúztatás!A gárdaruha viselése-törvényellenes, míg a sportolókról készült mez...mindenki által szabadon használható!

Na úgye Nekem volt igazam

Sportolói mezt bárki szabadon viselhet, ebben az esetben Ferike is

Így igaz

De Ferike az a mez rajtad nagyon feltünő komolyan mondom, elmennél benne mondjuk
Zegre egy sportrendezvényre hát fogadni mernék benne Olimpikonként fogadnának aki nem ismer, kénytelen lennél Te is autogrammot osztogatni...

Jaja

Csinálnának rólad portrét is csak mosolyognod kell

Bárkinek lehet

Bárkinek lehet címeres meze feltéve ha nem sajnál rá több tízezer forintot, és
nem sérti a Olimpikonok becsületét az a fajta címeres mez, mivel Budapesten
bárki szabadon vásárolhat ilyen ruházatot, törvény nem tiltja!

...

Szarházi banda...

Székelykapu képe

Kire gondoltál arra, akik a

Kire gondoltál arra, akik a temetésen igazoltattak meggyalázva az elhunyt végakaratát?
Vagy azokra, akik nem végrehajtották, hanem parancsba adták?
Vagy egyszerűen te parancsoltad meg?
Nézz a tükörbe, és ha van, mivel gondolkodj!

...

Mindig a fejétől büdösödik a hal ja a lábfejétől...ha van mivel remélem tudod értelmezni!

Székelykapu képe

Talán neked is van "mivel"

Talán neked is van "mivel" bár kétlem,hogy tudod is értelmezni ,azt amit ide firkantottál!
Ilyen esetben a mesemondás /halottgyalázás/nem illendő.

Kérem szépen tessék már

Kérem szépen tessék már befejezni ezt a halottgyalázásos szöveget!!!!
Megnéztem a honlapját, és gratulálok a felmenőihez, de (bár ezért váltottam magázós stílusra) a családfa nem ad okot arra, hogy ilyen magasságokból beszéljen emberekről!
És különben is, nem is itt él a falu közelében, tehát nem értem.
Én se ugatok bele olyan messziről dolgokba!
Üdv.

Kösz, haver.

Végre valaki beszólt ennek a gyuribácsinak.Ki a tököm ez,hogy fenntartja magának a jogot mindenbe belepofázni? A honlapján megnéztem a részleteket, nem is nagyon értem ezt a kurva nagy székelykapuzást. A családjának köze nincs sem Erdélyhez, sem a Székelyföldhöz. Legalábbis a honlapon található információk szerint.
Miféle identitáshoz ragaszkodik? Ha annyira tetszik neki Erdélyország, Székelyföld, hát lakjon ott. Ne Gyenesdiásról ossza az észt mindenkinek.Ahogy a fényképéről megsaccolom a korát, olyan 55/60 éves lehet. Vastagon lehetett az általa örökké kifigurázott komcsi rendszerben fasza elvtárs. Vagy nem. DE ez kit érdekel? Pont úgy senkit, mint az örökös székelykedése.

Székelykapu képe

Kérem szépen tessék már

//Én se ugatok bele olyan messziről dolgokba!//
Igaza van és tényleg néha olyanba is beleszólok, ami nem rám tartozik azért elnézést is kérek.
Azért ezzel a témával /halottgyalázás/ az egész ország sajtója is foglalkozott.

Pedig nagyon is jó lenne, ha itt Zalában egy kicsit jobban figyelnénk egymás dolgaira. Végtére is "mi" talán földink vagyunk.
Szép napot: György

Válasz //Kösz, haver.// -nek.
Tudod egy dologban igazad van a koromat illetően,de ha nem vagy annyira nagyképű és felületes és a honlapomat kicsit jobban megnézed rájöhettél volna,hogy a családfámat nem az ujjamból szoptam.
Ergó a Porkolábok ősi címere az 1600-as évekig visszavezethető. És most már a felvidékről, sőt Erdélyből is /Marosvásárhely/ megtaláltak a honlapom alapján.

Bizony fontolgatom, hogy nyárra mindenképp kiköltözöm, ami nem jelenti azt, hogy végleg itt hagynám ősi birtokainkat.

Aztán ha érdekel a Nemesi EBT aminek Elnöke vagyok 150 éves múltra tekinthet vissza ,szinte egyedülállóan még a Rákosi se tudta elvenni ezen birtokunkat.

Arról meg nem is beszélve,hogy milyen terveink vannak területünket illetően.

Kisfiam tanulj meg viselkedni „Gyuri bácsival”.
www.porkolabgyorgy.hu

Na erről a stílusról

Na erről a stílusról beszéltem!
Ne tessék már leereszkedni közénk MAGYAR parasztok közé (itt elnézést kérek attól, aki nem érzi magát annak).....tudja azt a világot éljük, amikor a hovatartozásra mindenki tesz egy nagyot, mert ha mondjuk meg akarnak késelni, vagy ki akarnak rabolni, vagy csak egy "kellemes" aktust szeretnének az akaratod nélkül, akkor NEM fogják megkérdezni tőled, milyen a családfád, és honnan szoptad ki, mert lesz.rják magasról, te is csak egy vagy a sok közül!!!
Bocsika!!!

Székelykapu képe

Na erről a stílusról

Látom, nem értesz, vagy nem akarod érteni amiről, írok.
Soha nem szégyelltem a közvetlen őseimet /szüleimet, nagyszüleimet/ mert a földet-földjeinket túrták és abból éltek meg.

A tényleges családfánkról meg csak pár éve lett tudomásom, én is azon tudatlanok sorába tartozok, akiket a múlt rendszer tudatlanságban tartott,”átkosban” így lettem 40 éves.
Ilyen értelemben én is teszek a nemesi címemre.

Igen szerencsére én is csak egy vagyok a sok közül, de én legalább megpróbálok változtatni a sorsunkon nem úgy, mint, akiket az elmúlt 20 évben megloptak megkárosítottak lenyúltak, a hozzád hasonló felelőtlen fecsegők.

Gyuri „bácsi”
www.porkolabgyorgy.hu

Az utolsó mondat sérti a

Az utolsó mondat sérti a becsületemet!!!
Nagyon is gyuribácsi....remélem a felelősséget is vállalni tetszik!!
Soha életemben nem loptam meg, és nem is károsítottam meg senkit!!!
Tudja mit!? Jobban tenné, ha követné az őseit, és a gépezés helyett túrná a földet!
Végeztem!

Székelykapu képe

Az utolsó mondat sérti a

Csak tudnám ki is vagy valójában, lehet, még többet is tudnák mondani, de így csak pusztába kiáltott szavak, aminek valóban nincs semmi értelme.
Igen jobb lesz, ha befejezed és visszaolvasod mit is írtál, és én mire hogyan reagáltam, felelősséget eddig is csak én vállaltam, te a névtelenségbe menekültél és ez is természetesen téged minősít.
Szép napot! Gyuri "bácsi"

Gondolja a kedves Gyuri bácsi,

hogy ha a nevét adja, akkor az mentesíti a hülyeség alól? Nézzen csak le az asztal alá, kedves Gyuri bácsi. Igen, ott a gyógyszere, ami elgurult.

Székelykapu képe

Gondolja a kedves Gyuri bácsi,

De leadtad, az előbb még fenyegetőztél, kis "fiam". Tanulni! Tanulni!

Csak vigyázz magadra ne, hogy arra a bizonyos "gyógyszerre" neked legyen szükséged.

Na látom a gondok nem

Na látom a gondok nem kicsik a szürkeállománnyal!!
"fenyegetőzés"??? Milyen fenyegetőzés???!!! Ugyan már, tényleg foglalkozhatna már mással is!

Nyugodtan költözz ki

Addig is szedd a gyógyszereidet

:-)

Gyuri bácsi már csak ilyen!
Ha valaki nem ért vele egyet, akkor az mocskos komcsi/bibsi/buzi/stb. (tetszés szerint választhatsz)!
Mellesleg ne az ősei alapján ítéld meg az embereket!!

Nyugi, nem arról ítélem

Nyugi, nem arról ítélem meg, csak gondolom nem véletlenszerű, hogy szinte minden hozzászólása végére odabiggyeszti a hovatartozását....engem kicsit irritált egy idő után.
Legyek neked mocskos komcsi lesz.rom, nincs jogod ítélkezni felettem!!!
Lehet, hogy te még az se vagy!!!!

Kedves Gyuri bácsi!

Ha elkövetne egy szabálysértést és ezért a rendőr megbüntetné, akkor is a rendőr lenne a hibás? Ezt valóban komolyan gondolja? Mintha fordítva ülne a lovon...

Székelykapu képe

Kedves Gyuri bácsi!

Tudod talán nem is az a baj,hogy a rendőr büntet,ilyen estben mint megannyi hasonló helyzetben a rendőr is méltányolhat, és esetleg más fontosabb esemény,mondjuk egy épen abban az időben lévő betörő tolvaj után kell intézkednie.

Azért a rendőröknek is vannak rokonai,gyerekei,szerettei,barátai esetleg még akkor is ha az illető pont gárdista.

Van már elég élettapasztalatom ahhoz, hogy ilyen esetet meg tudjak ítélni igen valóban komolyan, gondolom, hogy ott /temetés/akkor nem intézkedhettek volna a rendőrök.

Tehát azon a lovon feltételezem, te ülsz fordítva!

De talán majd te is felnőtté válsz egyszer. És kérlek tanulj "Gyuribácsitól".
www.porkolabgyorgy.hu

Ez

a szöveg egy kicsit gyengére sikeredett. Még neked is kell tanulni Gyuri bácsi.

Székelykapu képe

Ez

Ez nem csak szöveg kispajtás, tanulj meg olvasni és talán azt, amit elolvastál még meg is érted.
Vissza az iskolapadba, mert megbuktál!
Gyuri bácsi!

Figyelj tata,

nézd meg a Bíróság hogyan foglalt állást a kérdésben, jogosan intézkedtek-e a rendőrök vagy sem. Utána oszthatod az észt a nagy élettapasztalatoddal. Mit kellett volna méltányolnia a rendőrnek, a jogsértés az jogsértés. Az a szöveg meg, hogy abban az időben betörő tolvajjal szemben kellett volna inkább intézkednie már elavult, ósdi, mint a leírója. Az is hülyeség, hogy "nem intézkedhettek volna a rendőrök", úgy tudom, intézkedési kötelezettségük van ilyenkor. Úgy hogy ne okoskodj, "vissza az iskolapadba, mert megbuktál!"

Székelykapu képe

Figyelj tata,

Kis "fiam"!
Ez a kioktatás ósdi,a szöveg meg egyszerűen buta emberre vall. Értelmetlen "veled"bármiről is szót váltani.
www.porkolabgyorgy.hu

Valóban

értelmetlen ez az egész, csak a hülyeséget hajtod, de ezt nem veszed észre. Igaz, a hülyét is hiába győzködöd arról, hogy hülye, nem hiszi el. Régi bútordarab vagy már, megkoptál és ezen már nem tudsz változtatni.

KI a faszom ez a parkolo

KI a faszom ez a parkolo brogy.trotty!

Egy hülye /tipikus Jobbikos/

ugord át

Egy hülye tipikus

Egy hülye tipikus "unatkozó vén f.sz"...aki abban látja örömét, ha kötekedhet, meg verheti a nyálát.

Pedig igaza van az előtted

Pedig igaza van az előtted szólónak!
Ha ott lettél volna, vagy érintett lennél a dologban (a beleugatáson kívül) akkor pontosan tudnád, hogy NEM történt halottgyalázás és a rendőrök pontosan úgy jártak el, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, és ahogy azt egy becsületes MAGYAR állampolgár (mint én is) elvárná, tehát le lehet szállni a magas lóról és a témáról is!!!
Köszönöm, ennyi!
:)

Na meg ez is.....

Na meg ez is.....

Bocsika! Nem a temetésen

Bocsika!
Nem a temetésen igazoltattak!!!!
Nem is a temetőben!!!
Ha korrekt infód lenne, nem írnál badarságot!!!
"meggyalázva" <- ezt hogyan merészeled??

Székelykapu képe

Bocsika! Nem a temetésen

Ezeket az infókat itt a portálon valamint az országos médiából szereztem.
Megkérlek, világosítsd meg oly buta agyamat, hogy ne kelljen ilyen badarságokat írni.
Nem értelek! //"meggyalázva" <- ezt hogyan merészeled??//
És te hogyan merészelsz fenyegetni!!!!!
Ki vagy te, mit képzelsz magadról, én csak egy véleményt mondtam minden elérhetőséggel.
Úgy tűnik te meg nagy legény vagy "vendégként".

Bocsika! Akkor elmondhatjuk,

Bocsika!
Akkor elmondhatjuk, hogy nem "első kézből" értesültél a dolgokról, tehát lehet téves az infód.
Nem kell, hogy felvilágosítsalak, hiszen már megtettem, remélem érthető volt!
ÉN nem fenyegetőztem, hanem éppen Tőled kérdeztem, hogy "hogyan merészeled" a rendőrökre azt írni, hogy meggyalázták az elhunyt végakaratát!!!
Ezt nem gondolhatod komolyan!
És igen, valóban "vendégként" vagyok nagy legény....tudod, ez egy ilyen hely, itt lehet ilyet!
:) <- legyen elég a mosolyom.

Székelykapu képe

Bocsika! Akkor elmondhatjuk,

Tényleg akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba. Tudtommal az elhunyt végakarata volt, hogy a gárdisták sorfala között kísérjék utolsó útjára. Ha nem igaz, akkor visszavonom, amit írtam, ellenkezőleg fenntartom alításomat.
Tudod ezt a helyet meg másra is szokták egyesek használni például a "szerkesztő" ötszázezret összegyűjtött egyetlen mondatával a bíróság által megítélt jogerős kártérítésért /Hévíz leendő polgármesterének/
Talán itt is valakinek eszébe jut, szegény gárdisták helyett kifizeti a kirótt büntetésüket. Nekik biztosan nagyobb szükségük van az ilyen fajta segítségnyújtásra.
Tudod, téged biztosan nem tiltanak, ki egyetlen fórumról se mit gondolsz miért!?
Neked meg legyen elég nem a mosolyom, hanem az, amit ide írok névvel.
www.porkolabgyorgy.hu

Tartalom átvétel