Aggódik az ORFK: veszélyben a 16 milliárdos bírságbevétel !
" A javuló közlekedési, és a romló bírságfizetési morál veszélybe sodorja az ORFK költségvetését, amelyből 16 milliárd forintot, saját bevételként, a többek között a gyorshajtókra kivetett közigazgatási bírságokból kell előteremtenie a rendőrségnek. A májusig kivetett bírságoknak alig több, mint a harmadát fizették be az autótulajdonosok. Ha nem javul jelentősen a behajtás hatékonysága, az év végére felborul a rendőrség költségvetése.
A rendőrség azonban egyre inkább aggódik az alacsony bírságbevételek miatt. A költségvetési törvény értelmében a rendőrség teljes – más államigazgatási szervekhez képest kiemelt, a feladatokhoz képest azonban még is szűkös – költségvetéséből 16 milliárd forintot a közigazgatási bírságokból kell előteremteniük. Ha nem fizetnek a lefotózott gyorshajtók (vagy ha egy csapásra drasztikusan lecsökkenne a gyorshajtások és más szabályszegések száma) az év végére felborulhat a rendőrség költségvetése.
Az ORFK illetékeseinek gondjait csak tovább növeli, hogy a kormány döntése értelmében 60 napon belül jogerősen el kell intézniük a közigazgatási ügyeket, különben már ki sem szabhatják a bírságot, a 60 nap ugyanis jogvesztő határidő. A rendőrség szerint nem minden esetben tartható a 60 napos határidő, így a jogalkotó, aki eredetileg a polgároknak akart kedvezni azzal, hogy nem engedte a rendőrségnek végtelenségig elhúzni az eljárásokat, indokolatlanul teremtett egy kiskaput a rendszerben. Csak idő kérdése, hogy mikor fedezik fel tömegesen az autósok ezt a kibúvási lehetőséget."
NE FIZESS !
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
címlap 
"A megyében vasárnapra
"A megyében vasárnapra nőtt a védekező erő létszáma is: mintegy 1500 fővel 17 ezer 900-ra. A védekezők egyharmada helyi lakosokból, kétharmada szervezett erőkből - rendőrökből, tűzoltókból, katonákból, stb. -, illetve önkéntesekből - az ország más részén lakó magánszemélyekből, civil mentőcsoportok tagjaiból áll. Edelényben a helyzet nem javult, a gátak átáztak, folyamatos töltéserősítésre van szükség."
Lehet mocskolódni a rendőrökre, meg lehet irigykedni is!!!
Ja és persze lehet a bajban segítséget kérni!!
Ugye-ugye.
Na, - végre !
Legalább árvízhelyzetben "szolgálnak és '(árvíz)védenek' !
Elég érdekes lenne, ha valaki vissza merné utasítani Pintér parancsárt !
Sírva ne fakadjunk !
Te mekkora egy ... vagy (nem
Te mekkora egy ... vagy (nem találok szavakat).
Remélem a jó Isten sokáig megtart téged épen, egészségben, hogy még sok-sok utálkozás gyűlölködés, és hasonló ocsmány dolgok hagyhassák el a szádat.....te díszmagyar!
Szar dolog az igazság - ha fáj,akkor is.
Legalább megdolgoznak a pénzükért. Ugye mennyivel szar4abb zsákot cipelni, mint tökvakarással traffizni ?
Csak ne, hogy találjon valamit.!..
a Rend Őre, amikor az átlagpolgár szabályosan közlekedve ,mindent befizetve, betartva a szabályokat halad az úton. Megállítják.., hátha...! E kijelentést egy magyar feleség tette fel angol férjének a hazai útakon haladva. Az angliai származású -hazánkban élő férj válasza:"-Miért ? Keresni fog valamit? "
Az sok!
Az sok!
Az gépkocsinként cca. 5000ft./ magántulajdonúak/
Azt jelenti, hogy minden hatodik kocsi vezetőjét 30000-re kellene büntetni!
Ez valami elírás lehet! Nem?
Vajon elgondolkodott-e
valaki a lényegen? Az egész úgy indult, hogy rendnek kell lenni. A riasztó közlekedési morál, a kirívó baleseti statisztikák és egyebek miatt indult ez a fenenagy szigor. Büntettek is derék rendőreink orrba-szájba, mígnem a magyar ember egyszerre csak elkezdett beszarni, és ha csak kényszerből is, de kicsit rendesebben viselkedik az utakon.
Zéró tolerancia, állandó, nagyszabású közúti ellenőrzések, stb. következtében.
No, most meg a kordé elkerülte a szamarat. Nem szabálytalankodik a magyar, nem lehet megbüntetni, nincs bevétel. Most meg az a baj.
Adódik a kérdés: valóban a rend és fegyelem megszilárdítása volt az igazi cél? A fentiek fényében nagyon úgy tűnik, hogy inkább a bevételek szinten tartása, növelése.
Akkor most már megint hazudott valaki? Úgy jártak a zsaruk, mint anno a pincérek.Azért volt alacsony a bérük, mert a jattot eleve feltételezte a rendszer.
Hát, drága szép rendőrök. Még a végén kiderül, hogy ha így folytatódik a rend megszilárdulása, kevesebb rendőrre lesz szükség?
Amúgy jártam néhány országban. Azokban rendőrt akkor láttam útközben, ha valami esemény történt. Máskor szinte soha. Pedig nem gondolnám, hogy a német, az olasz vagy a horvát ember fegyelmezettebb közlekedő lenne.
Fején találtad a szöget !
A normá lis,elfogadható közlekedési morál címén orrba-szájba megy a bünti, ugyanis akit megb....sznak 300.000-re, az többnyire Porschéval, Lamborghinivel és Meredzsó Sl-lel jár - azaz zsebből kifizeti, de az átlagpolgár nehezen. Tudják jól ezt is, de pénzbehajtásnak az átlátszó trükk megfelel.
Van megoldás! Az
Van megoldás!
Az átlagpolgár ne hajtson és nem kell fizetnie!
Én nem fizetek, mitől van ez?!?
mitől ? mert gyalog jársz.....
...vaze.....majd ha megtanulsz autót vezetni és jogsid is lesz (na, nem birkáért vagy dugásért) akkor érzékeled a világot a maga valóságában ( a "jagelló" valóságában).
GYEREKEK 4 MI A BÁNATOS FASZÉRT KELL ISMÉTELTEN KÓDOLGATNI EZEN A SZENNYOLDALON ?
Vaze! Van jogsim 1995 óta,
Vaze!
Van jogsim 1995 óta, nem dugásért vagy birkáért, és hibapont nélkül szereztem meg!!!
Azóta közlekedem autóval.
Egyszer (1998-ban) büntettek meg gyorshajtásért, (50 helyett 83-mal) szépen befizettem, és tanulópénznek ez elég is volt.
Igen igen bevallom vétettem, egy romák által sűrűn lakott falu végén futottam bele a trafiba.
Hidd el érzékelem a valóságot, és hidd el nem a rendőrökkel van a legnagyobb gond ebben az országban!
Jaaa....hát.....
....tanyára nem kell jogsi sem, ott nem jár a traffi ! (bocs')
Persze, hogy nem a rendőrökkel van a legnagyobb gond, mert azon könnyen segíthetne Pintér, hanem a pénzbehajtós jogszabályokkal és az ilyen hatósági hozzáállással.
Tudod miért? Mert adjon nekem valaki elfogadható magyarázatot, arra, hogy hétvégén, a már befejezett építésű útszakaszon ( csak burkolati jelek nincsenek még felfestve ) miért marad kint a 30-as tábla, miközben a faluszéli presszó elől, - a 30-as tábla még lakott területen kívül van!- a csíkos kocsi hátsó ablaküvegét lehúzva, mérik a sebességet ?
Jó lenne tisztázni a hatósági pénzbehajtás fogalmát.
AZZAL MEG QRWÁRA TELE A TÖKÖM, HOGY EZEN AZ OLDALON ÚJABBAN DUPLÁN KELL KÓDOLNI - ENNYIRE BE VANNAK SZARVA A RUDOLFÉK ?
Annak csak örülnék, ha
Annak csak örülnék, ha lenne tanyám.....városban élek családi házban, de néha jó lenne elmenekülni egy tanyára kikapcsolódás végett.
Szerinted a rendőrök teszik ki, és hagyják ott a 30-as táblát?
Én is utálom azt a szakaszt, és mondtam is a magamét, mikor ott jártam, és holnap is járok arra.
Aki beosztottként dolgozik, annak parancsolnak......parancsot meg megb.szni nem lehet, mert szaporodik!!!
Félreértettél
Azt mindenki tudja, hogy a rendőrségen (is)parancsuralmi rendszer működik, nem, vagy nem csak a közúton intézkedő rendőr lehet rosszindulatú, de abban egyezzünk meg, hogy van akkora szabad döntési lehetősége, hogy bizonyos esetekben mérlegelhetne - de sokszor nem teszi.
Talán emlékszel a Kelet-magyarországi, onlájnokon is kifogásolt esetekre, amikor a mentődobozokra mentek rá, mert rájöttek, hogy az emberek feledékenyek, ugyanakkor a kapott képzés ellenére a többség nem lenne képes hatékonyan ellátni egy balesetet szenvedettet.
Emlékszel talán azokra az esetekre, amikor agyba-főbe büntették az izzókészlet hiányát és mire kiderült, hogy a legtöbb kocsiban a földi halandó nem képes izzót cserélni , addigra milliós bevételre tettek szert.
Dr. Kovács Kázmér ügyvédnek köszönhetjük többek között azt, hogy változott az erre vonatkozó jogszabály is.
Én ezekről beszélek akkor, amikor azt állítom, hogy a rendőrség eljáró tagja/ az illetékes parancsnok toleránsabb is lehetne, mondhatnám úgy, hogy emberibb is !
Nem tudom, hogy a 30-as táblát kihagyja kint, de a traffisok igen jó érzékkel vasárnap is megtalálják ezeket a helyeket. Alap-igazságérzetből állítom, hogy INDOKOLATLAN az ilyen helyeken a mérés, mert ha munka folyik a közúton, akkoör világos és érthető, bár a 30-as tábla akkor sem mindig.
:-(
Azért, mert ilyen trágya alakok írnak, mint Te!!
Furcsa neve van anyádnak.
"trágya alakok" -mintha nem magyar név lenne.
Olvasd el a bemásolt cikket is, Te kis fityma.
Nem elírás ! ( sajnos)
A tilosban parkolókra és a gyorshajtókra utaznak, de amint az lejjebb is kitűnik - qrwa tisztességtelen módon !
Akkor is sok.
Á! Akkor is sok!
Van hazánkban kb. 4,7 millió gépjármű. Ebből kb. 1700000 nem büntetendő. Marad 3 millió.
16 milliárd osztva 3millióval, az 5300 ft/ gépjármű.
Ha csak a szgk.-ra vetíted, akkor kb. 10000ft/szgk.
Ez hidd el, hogy elírás lehet.....
NA, AKKOR FIGYELJ: A TELJES CIKK !
" Forrás: Népszabadság Online - 2010.05.14. - Fekete Gy. Attila
Aggódik az ORFK: veszélyben a 16 milliárdos bírságbevétel
A javuló közlekedési, és a romló bírságfizetési morál veszélybe sodorja az ORFK költségvetését, amelyből 16 milliárd forintot, saját bevételként, a többek között a gyorshajtókra kivetett közigazgatási bírságokból kell előteremtenie a rendőrségnek. A májusig kivetett bírságoknak alig több, mint a harmadát fizették be az autótulajdonosok. Ha nem javul jelentősen a behajtás hatékonysága, az év végére felborul a rendőrség költségvetése.
Az ORFK csütörtöki tájékoztatása szerint az év első négy hónapjában (az előző év azonos időszakához képest) tovább javult a közlekedésbiztonság. Tavaly azt mondták: „40 éve nem történt ilyen kevés halálos és súlyos sérülésekkel járó baleset a magyar utakon”, az idén azt, hogy a javulás töretlenül folytatódott. Április végéig 13 százalékkal kevesebb személyi sérüléssel végződött baleset történt az utakon, mint 2009 első négy hónapjában, 45-tel kevesebben haltak meg, és ezerrel kevesebben sérültek meg, mint 2009 első négy hónapjában.
A baleseti okok semmit sem változtak a korábbiakhoz képest. A személyi sérüléssel, vagy halállal végződött balesetek 31 százalékát a gyorshajtásra, 24 százalékát az elsőbbségi, 14 százalékát pedig a kanyarodási szabályok be nem tartására vezetik vissza.
A balesetek kétharmadát az autósok, tizedét a tehergépkocsi-vezetők, nyolc százalékát a biciklisek, és mintegy hét százalékát a gyalogosok okozzák. Óberling József ezredes, az ORFK közlekedési főosztályvezetője szerint, kollégái még mindig meg tudják lepni a gyalogosokat, amikor közlik velük, hogy balesetokozásért ugyanolyan büntetésre számíthatnak, mint az autósok. Persze a sok biciklista is tágra nyílt szemekkel hallgatja, hogy ő sem ihatna, mielőtt kerékpárra ül.
A látványos javulást a rendőrség egyértelműen az objektív felelősség 2008 májusi bevezetésével indokolják. Az óta a leggyakoribb szabálysértéseket (gyorshajtás, tiloson áthajtás, szabálytalan várakozás, és így tovább) közigazgatási bírsággal büntetik. Ez azt jelenti, hogy az automata sebességmérőkkel, távvezérelt kamerákkal, vagy az sofőr távollétében a szabálytalanul parkoló autójáró speciális rendeltetésű PDA-val készített felvétel alapján a rendőrség a jogszabályban előírt összegű bírságot az autó tulajdonosára, üzemben tartójára veti ki, és nem vizsgálja, hogy ténylegesen ki használta az autót az adott esetben, azaz ki követte el a szabályszegést. Amennyiben a tulajdonos az elkövető, és (hitelt érdemlően bizonyítva) megnevezi ki volt a tényleges szabálysértőt, a vele szemben meghozott közigazgatási bírságot megállapító határozatát visszavonja és a szabályszegővel szemben szabálysértési eljárást indít.
A sokat vitatott eljárás lényege, hogy a bírság elkerülhetetlen, a maximum 300 ezer forintos közigazgatási bírságot valakinek ki kell fizetnie. A rendszer majdnem teljesen automatizált. A sebességmérők felvételeit az országban egy helyen, Szombathelyen, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozzák fel, onnan küldik ki az értesítést az autótulajdonosoknak, hogy közigazgatási eljárás indult ellenük. Ha nem nevezik meg a tényleges szabálysértőt, a határozat jogerőre emelkedik és így vagy úgy, fizetniük kell.
Legalábbis ez az elv. A gyakorlatban ugyanis a kiszabott közigazgatási bírságok harmadát sem fizetik be a megbírságolt autótulajdonosok. Az idén mintegy 175 ezer ügyben hatmilliárd 175 millió forint közigazgatási bírságot vetett ki a rendőrség, amiből alig több mint 2,6 milliárd forintot fizettek be. A fizetési hajlandóságot javítandó a rendőrség az idén a korábbi évekhez képest megháromszorozta a végrehajtási eljárások számát. A cégautókra kiszabott bírságot az APEH, a magánszemélyek birtokában lévő kocsikra kivetett bírságot pedig a tulajdonos lakóhelye szerint illetékes önkormányzat jegyzője jogosult behajtani.
Rendőrségi források szerint az APEH még viszonylag jó, 75 százalékos hatékonysággal hajtja be a be nem fizetett közigazgatási bírságot, az önkormányzatok azonban csupán az esetek 20-25 százalékában eredményesek. A végrehajtást többnyire azzal az indokkal nyilvánítják sikertelennek, hogy a tulajdonosnak nincs jövedelme. Néhány jegyző azonban elismerte, nem hajlandó végrehajtást indítani olyan helyi lakosok ellen, akik havonta náluk kilincselnek segélyért, mert amit behajtanának az államnak, azt kétszeresen kellene visszafizetniük az illetőnek segélyek formájában.
A rendőrség azonban egyre inkább aggódik az alacsony bírságbevételek miatt. A költségvetési törvény értelmében a rendőrség teljes – más államigazgatási szervekhez képest kiemelt, a feladatokhoz képest azonban még is szűkös – költségvetéséből 16 milliárd forintot a közigazgatási bírságokból kell előteremteniük. Ha nem fizetnek a lefotózott gyorshajtók (vagy ha egy csapásra drasztikusan lecsökkenne a gyorshajtások és más szabályszegések száma) az év végére felborulhat a rendőrség költségvetése.
Az ORFK illetékeseinek gondjait csak tovább növeli, hogy a kormány döntése értelmében 60 napon belül jogerősen el kell intézniük a közigazgatási ügyeket, különben már ki sem szabhatják a bírságot, a 60 nap ugyanis jogvesztő határidő. A rendőrség szerint nem minden esetben tartható a 60 napos határidő, így a jogalkotó, aki eredetileg a polgároknak akart kedvezni azzal, hogy nem engedte a rendőrségnek végtelenségig elhúzni az eljárásokat, indokolatlanul teremtett egy kiskaput a rendszerben. Csak idő kérdése, hogy mikor fedezik fel tömegesen az autósok ezt a kibúvási lehetőséget.
Az objektív felelősségi körbe tartozós szabálysértések elkövetői közül a a gyorshajtók és a tilosban várakozók számíthatnak a leginkább bírságra. Februártól májusig, három hónap alatt a közigazgatási bíbrsággal sújtott autósok 98 százaléka e két szabályszegést követte el. Tiloson áthajtásért országosan mindössze 754, az autópályák leálló sávjainak nem rendeltetés szerű használatáért pedig csupán 91-en bűnhődtek.
Felmerül a kérdés: vajon a bírságbevételek növelése végett nem foglalkozik a rendőrség a többi, nehezebben bizonyítható (bár kétségtelen, ritkábban elkövetett) közúti szabályszegéssel. Az ORFK tagadja, hogy bevételi szempontokat is figyelembe venne a rendőrség a traffipax telepítésekor. Sőt, mint elmondták, több rendőr ellen is indult már fegyelmi eljárás azért, mert olyan helyen mértek, és bírságolták meg az amúgy az ott megengedett maximális sebességet túllépő autósokat, ahol annak közlekedésbiztonsági szempontból az ég világon semmi értelme nem volt.
Bár a 16 milliárdos bevételi előirányzat fényében nehezen hihető, hogy bevételi szempontoktól függetlenül telepítik a traffipaxokat, tény, hogy egyes autósokat a több tízezres bírság sem tart vissza a száguldozástól. Az idei csúcstartó 251-el hajtot az autópályán, egy másik autó 196-tal ott, ahol csak 80-nal lehetett volna, a lakott területi csúcsot pedig Fehérgyarmaton állította be egy autós 188-cal. Mindhárom autó gazdája 30 ezer forintos csekket kapott a rendőrségtől.
Jó hír a gyorshajtóknak, hogy a kozigbirsag.police.hu oldalon immár bankkártyával is rendezhetik a számlát."
Kevés a pénz akkor az
Kevés a pénz akkor az unatkozó alvó kiscsávókat kirángatni a fordból ügyesen patkót a lábacskára és irány gyalogosan.( szolgálni és védeni.) Háztartásokban ezt spórolásnak hívják. A szolgálunk és védünk nem = a vadászunk és büntetünk fogalommal.
Na akkor nagyokos mondd már
Na akkor nagyokos mondd már meg, hogy mi van akkor, ha üldözőbe kell venni egy autóst???
Akkor is a h.rendőr lenne a hibás......ilyenek vagytok........ha van kalapja az a baj, ha nincs kalapja az a baj!!!!
Nézzél magadba is!!
(ja és mindig az háborog akinek vaj van a fején)
Igazad van napi 40x
Igazad van napi 40x üldöztök. Verébke idióta vagy. Egészen addig urak vagytok amíg valamilyen ügyben ténylegesen kellenétek. Na ott akkor fogy el ami még képződmény szinten sem alakult ki. Ne szlogenekkel, tettekkel szolgálj és védj.
Mivel ocsmány stílusban
Mivel ocsmány stílusban írtál, ezért tőlem is ezt kapod!
Ne aggódj, én nem üldözlek....szerencsédre nem vagyok rendőr....bár annak mentem volna!
Az ilyen nagypofájú kis k5sögöket (mint te) úgy elintéztem volna, hogy végül esdekelnél a bocsánatomért.
Ha lenne egy csöpp eszed, kérdeznél mielőtt ugatsz, ugyanis fingod sincs semmiről!
Anyád lehet, hogy verébke, te meg egy kis f.sztojás vagy!
eltúloztam, soraidból a
eltúloztam, soraidból a tökösverébke jön le. majd combosodsz töki :)
arra - baszd meg- van külön pénz !
mégpedig az adódból. De a jagellók jövedelmét ne egészítsük ki a sunyi és több esetben is bírálható traffizással !
Köszönöm,
Köszönettel a cikket.
Ledöbbentem!
Új seprű
Ámbár nem a szívem csücske az új belügyér(ennyi erővel Tasnádi is lehetne),de mivel azorbán megígérte,hogy 2 héten belül rendet tesz ÉKM-on,kezdhetné mondjuk azzal,hogy:"no akkor most tessenek feltápászkodni a trafi mellől,gatyát felkötni,nyakkendőt meghúzni,megyünk szolgálni és védeni Borsodba.Osztjónapot.
MINDENKINEK !
A szombathelyi traffisok ( előszeretettel járnak át Zalába ) módszere, hogy építés alatt álló, ezrét asebességet táblával korlátozó útszakaszra települnek - hétvégén is, amikor nincsenek munkálatok az útszakaszon, de kiont vannak továbbra is a korlátozó táblák - és így aratnak - INDOKOLATLANUL !
Akit ilyen helyen és körülmények között fraffiznak le, azonnal panasz az ORFK-ra, ha félrenéznek, akkor bíróságra !
Ácsi!!! Nem értem mitől
Ácsi!!!
Nem értem mitől INDOKOLATLAN?!
Ha kinn van a z a q.va tábla, akkor én akkor is 40-nel megyek, ha nincs kinn éppen munkás a helyszínen!! Neked is ezt kéne!!
Nem véletlenül van kinn a tábla, és nem a szerencsétlen rendőr rakta ki!!
Te szerencsétlen bujtogató!
azért indokolatlan te faszfej.....
....mert a 30-as tábla elsősorban az ott munkálatok testi épségét hivatott védeni, másodsorban pedig a a közlekedőékét, hogy egy esetleges szintkülönbségbe ne cuppanj bele. A szintkülönbségbe akkor sem cuppansz bele, ha 40-nel, vagy 50-nel haladhatsz, vagy ha nem vagy képes ekkora sebességnél megállni,akkor új fék - vagy új KRESZ tanulás. Ugyanis 50-nél a városban is eléd léphet valaki, mint ahogy képesnek kell lenned az orrodnál messzebb látni és nem az utolsó pillanatban észlelni a szintkülönbséget.
Ebből az következik, hogy - amint azt le is írta valaki - hogy a "kint felejtett " 30-as tábla teremti meg a zsandár jogalapját a traffizásra az adott szakaszon. De munka nem folyik ott, ahol a tábla véd, sőt elkészült, de útburkolati jelek nélküli útszakaszról is szó van, ahol vasárnap iskint a 30-as !
Az alapcikk eléggé világos, érthető -olvasd el még egyszer, talán megérted - ha nem, akkor orvos.
Tábla
E Gázsi E! mennyi a darált 30-as tábla kilója az Alkufernél?