2010.04.11. !!!!!
Tisztelt Olvasók!
Hamarosan itt lesz a választások napja. Remélem, hogy minél többen élnek az állampolgári jogukkal és elmennek szavazni.
Addig is néhány gondolatot szeretnék megosztani az olvasókkal.
Az elmúlt hetekben részt vettem a FIDESZ Letenyén tartott gyűlésén. A letenyei Művelődési Ház nagyterme megtelelt az érdeklődőkkel. A legtöbb jelen lévőt gyermekkorom óta ismertem. Rajtuk kívül sok környékbeli településről érkeztek vendégek. Polgármesterek, vállalkozók.
A nagyszinpadon Pintér László képviselőjelölt úr FIDESZ, Kövér László megyei FIDESZ listavezető és Halmi Béla polgármester úr foglalt helyet.
A rendezvény elején Pintér úr bemutatkozott a megjelenteknek. Utána Kövér László úr mondta el a mondanivalóját. Ami a legjobban megmaradt bennem, Ő is az első fél órában az elszámoltatást és a pálinkafőzés jelentőségét emlegette. Mellékesen jegyzem meg, előző nap a Jobbik rendezvényen is ugyanezt hallgattam végig. Mintha lemásolták volna egymás programját. Csak a retorika volt más. A JOBBIKÉ volt szolidabb.
Mikor kérdéseket lehetett feltenni, akkor én jelentkeztem. A következő kérdést intéztem Pintér úrhoz:- Ha megválasztják képviselőnek, helyben mit tenne a munkahelyek megmaradása és a vállalkozók érdekében. Egy konkrét lépést legyen szíves mondani.
Természetesen nem kaptam választ. Annyit elértem, hogy a bemutatkozásom után Kövér László megmutatta, hogy milyen a FIDESZ virtus. Egy órán keresztül elmondott mindennek. ( A szokásost, hogy romokban az ország, meg amiket mindig hallhatunk. ) Az elmúlt 8 évet is és engem is. Ami nagyon jó volt, mert azóta sokan gratuláltak a szereplésemhez.
Természetesen a kérdésen kívül elmondtam, hogy ez egy olyan körzet ahol 20 éve jobboldali képviselő van, és az elmúlt 2 választáskor a választópolgárok döntöttek úgy, hogy ne a FIDESZ alakítson kormányt. Letenyén, ahol vagyunk, és JOBBOLDALI Polgármester van, a munkanélküliek száma több mint 21 %. A körzetben pedig 15 %. Sok múlik a helyi vezetőkön, és nem lehet mindenért a kormányt hibáztatni.
Ezek után többé nem kaptam szót. Ezzel ellentétben a JOBBIK rendezvényeken eddig mindig kialakulhatott egy párbeszéd.
Elhangzott a színpadról, hogy mögöttem ülő elszegényedett tömegektől az MSZP-nek bocsánatot kellene kérnie. A rendszerváltáskor az országot elprivatizálták a régi elvtársak. Hátranéztem, volt mögöttem ezer hektáron gazdálkodó milliárdos éves forgalommal rendelkező gazda. De látva az arcokat sok komoly egzisztenciájú nagy állami támogatásokat igénybe vevő cégvezetőt is láttam. Ők 20 évvel ezelőtt is jókor voltak jó helyen, most pedig nagy FIDESZESEK. Nagy ellentmondás ez, hisz mindenki negatívan beszél az MSZP 8 évnyi kormányzásáról, miközben a körzetben 1500 pályázat nyert az elmúlt években, több mint 24 milliárd forintot. „Romokban” heverő autópályákon mehetünk át az országon.
Jelöltként az elmúlt hónapokban megtapasztalhattam, hogy milyen egy körzetért tenni.
Eredményesen tudtam dolgozni, több nyertes iskolai pályázatért, ipari park bővítéséért, ifjúsági egyesület támogatásáért. Szóval tettem a dolgom, dolgoztam.
Nem mindegy, milyen ambíciókkal rendelkezik egy parlamenti képviselő. Képviselőjelölt társaim között van 59, 63 éves úr is. Úgy gondolom, nekik már talán nem a parlamentbe kerülésért kellene tülekedni. Tisztelem Őket, de 35 évesként talán a legjobb korban vagyok ahhoz, hogy a 102 településért dolgozzak. Mindehhez nagy munkabírás és kitartás szükséges.
Ezért kérem, szavazatával támogasson április 11-én.
Nyerjük meg együtt a választást.
Üdvözlettel: Rada Tamás
MSZP képviselőjelölt
címlap 
Helló!
Mit kell itt ocsmány szövegekkel egymást szidni.Ha szemtől szembe kéne állni akkor meg elsüllyednének a föld alá.
Undorító emberek vannak itt Lentiben akik ha politizálni lehet máris állattá változnak át!
Tanárok mint politikusok
Már most a választások utáni 1. nap szólok, aki 2014 - ben be szeretne jutni Ország
modern luxus házában annak mást nem kell tennie mint hogy Általános iskolai tanári szakképesítéssel rendelkezzen meg egy kis politikával, és ott lesz a legnagyobbak között.
:)
kár volt indulni, nagyon gyenge az eredmény.....
Szép
http://www.youtube.com/watch?v=e0wkokaybWA&feature=related
Pintér Lászlónak van a legnagyobb esélye
Kövér László: „Pintér Lászlónak van jelenleg a legnagyobb esélye arra, hogy mandátumot nyerjen a lenti-letenyei körzetben, mert az emberek pontosan tudják, hogy egy politikus igazán akkor tud segíteni a választóinak, ha van mögötte párttámogatottság, különösen, ha ez a párt kormányra is készül. Egy reménybeli kormánypárti politikus befolyása sokkal nagyobb tud lenni, mint egy ellenzéki vagy egy független politikusé.”
Ez így teljességgel
nem igaz ! Az, hogy vkik törvéytelenül " nyernek" csatát ....az a Demokrácia szégyene !
Le kellett volna
Le kellett volna fényképezni kik voltak a Lenti FIDESZ rendezvényen, ők a lenti 3/3-as adatbázisba irogató spionok!
Téged már régóta
Téged már régóta figyelnek, várd meg a fekete autót hamarosan ott lesz érted.
Te is egy FIDESZ
Te is egy FIDESZ adatbázisba irogatós spion vagy mi?
Használati utasítás a
Használati utasítás a FIDESZ adatbázisához (word dokumentum)
Letöltés itt
Videós bemutató:
"Szimpátia (Szimpatizál-e
"Szimpátia (Szimpatizál-e velünk): „SZ”, ha szimpatizáns, „E”, ha elutasító gesztusokat tett, „B” ha bizonytalan. Ha nincs a besorolásra vonatkozó adatunk, hagyjuk üresen a mezőt, ez jelenti, hogy ismeretlen a szimpatizánsi besorolása."
Lássuk a
Lássuk a pártokat:
Vendég, 2010, április 9 - 12:27
MDF
Az MDF is arra a pozícióra hajtott, mint a Jobbik és az LMP: „mindenki romlott rajtunk kívül” – igyekezték üzenni. Azonban a párt nagyon nem makulátlanul indult neki a választásnak. Egyrészt húsz éve parlamenti párt, ebben a ciklusban is volt jó pár kínos ügyük. Másrészt szövetséget kötöttek a mára csak Demszky Gábor körét jelentő, rendőrségi ügyektől fulladozó SZDSZ-szel. Harmadrészt a belső vitáiktól erősen kiürült a szervezet. Negyedrészt botrányok és bizonytalanságok sora kísérte a jelöltállításukat.
LMP
Az LMP a Jobbik mellett a másik nagy nyertese az általános kiábrándultságnak. Ez az egyetlen párt, amelyik még nem indult országgyűlési választáson, és most esélye lehet rögtön elsőre a parlamentbe kerülni. Ilyen 1990 óta még egyetlen párttal sem fordult elő.
A balos-zöld párt hiába áll ideológiailag igen távol a Jobbiktól, sok szempontból rájuk hasonlít a legjobban. Választóiknak konkrét ígéreteiknél sokkal fontosabb a szüzességük, vagyis az, hogy újak a politikában, és alulról építkeztek szorgosan. Mindkét párt elsősorban a fiatalokhoz szólt.
MSZP
Az MSZP nem tudott mit kezdeni ezzel a kampányidőszakkal. A bevezetőben említett általános utálat az elindulni sem tudó SZDSZ után őket sújtotta a legjobban. A pártot korrupciós botrányok és kormányzati kudarcok sora gyengítette. Nem kaptak erős kormányzati támogatást sem a kampányban, miniszterelnökük az utolsó hetekben is legfeljebb szimpatizáló függetlenségét hangoztatta.
Jobbik
A Jobbik a legnagyobb nyertese a bevezetőben taglalt általános elégedetlenségnek. Csak az ő gyűlésükön láthattunk olyat, hogy a tömeg többször is ütemesen skandált. A Jobbik volt az egyetlen párt, amelyik teljesen új világot ígért, és ez a párt fogalmazta meg a legélesebb rendszerkritikát.
Fidesz
A Fidesznek az volt a feladata, hogy emlékeztessen: nem a rendszer rossz, hanem azok a rosszak, akik az elmúlt években a hatalmat gyakorolták. Egyszerre igyekeztek a kemény felelősségre vonás ígéretét, és a fennálló berendezkedéshez való lojalitásukat hangoztatni. Borotvaélen táncolt a párt, még akkor is, ha meggyőző népszerűsége alapvetően nagyon kedvező helyzetbe hozta őket.
..És van még egy országos listát állító..
Civil Mozgalom !Akik azoknak az Embereknek adtak lehetöséget, akik megcsömörlöttek a párt politikáktól a hangzatos szavaktól ! Akik tényleg a Civil Embereket képviselik !
Az ÉLETÜK-, munkájuk a tapasztalatuk példa arra, hogy hogyan lehetne jó irányba elindulni - a párbeszéd szintjén ! Népmeseként indultunk el-, mert nekünk csak a ténylegesen személyes beszélgetések hozták a megismerést ! Büszkék vagyunk arra , hogy bennünket nem a PÉNZ, hanem az EMBEREKKEL való véleménycsere és a TAPASZTALAT vitt előre ! És lehet Ránk szavazni az ország 9 megyéjében! Bebizonyítottuk, hogy nem kellenek korrupcióval szerzett Pártpénzek ahhoz, hogy megszólítsuk az EMBEREKET !
Kedves Anna!
Most már igazán adhatna valami elfogadható magyarázatot az írásaiban megjelenő nagy kezdőbetűs és nagybetűhasználós mániájára. Az ön által fontosnak tartott téma nagysága egyáltalán nem indokolja a nagy kezdőbetűvel írt köznevek használatát. Ha csak nem valami félreértelmezés az egész. Vagy -már megbocsásson - pszichiátriai vonatkozású , értelmezhetetlen zagyválásról van szó, amelyben semminek sincs meg a maga helye.
Igen is fontos a téma ....
nem "nemecsek"-ek vagyunk !Többen vagyunk egyszerű Emberek ,akik nem pillanatnyi előnyökért választanak csapatot , hanem megfontolásból ! Köszönöm a kioktatást nyelvész-szinten, de amit fontosnak tartok, azt kiemelem...! Mások is megtették már nem egyszer...!-írásban is és más módon is...!" ...Ismétlem...lassan , hogy mindenki megértse "! -Ugye ismerős ? A lelki tényezőket meg elöször önmagukban keressék...! Hova juttatták a környezetüket az önökben bízókat ? / most csupa kisbetűvel írtam...remélem...megfelel !
Civil Mozgalom:
nullaegész-kilencvenvalamennyi. Téma lezárul.Csókolom.
Reális nem radikális,még
Reális nem radikális,még csak nem is sértő egyetlen párt számára se.
Tehát jól látod ebből aztán hogyan lesz igazi változás, azt majd pár nap múlva megtudjuk.
Azért az a szlogen ami 20 évért 20 évet nagyon találó még ha ez nem is csak azt jelenti,hogy most minden tisztességes embernek félteni és félni valója lenne.
Tehát Szebb Jövőt minden tisztességes polgárnak.
FIGYELEM! A fidesz SPICLIK
FIGYELEM! A fidesz SPICLIK ma is járják a várost és gyűjtik az adatokat a Kubatov országos adatbázisához!!! SENKI ne mondjon nekik SEMMIT, ne BESZÉLJEN velük senki, HAZUDNI KELL NEKIK!!! EZEK UTÁN SENKI NE SZAVAZZON A FIDESZRE!
Kubatov Gábor fidesz kampányfőnök azt mondta, hogy a pécsi választáson, ha kiderült volna Páva Zsoltról, hogy gyerekgyilkos pár órán belül indíthatták volna az aktivistákat!
FIGYELEM! Ma délután beütött a krach a fidesznél, pár órán belül már indult is az aktivista riadólánc!!! Járják a lakásokat és HAZUDNAK nekik!
Orbán Viktort még a saját belső emberei is kiröhögték a megbeszéléseken, mert még sms-t sem tud elolvasni! Ő akar kormányfő lenni 2010-ben?
Azt hiszed az MSZP-nem nincsen saját támogatóiról adatbázisa?
Szerinted 2002-ben miután kidaták a szavazóköri információt a nem szavazókról a belső embereik, mi alapján mozgósították a szimpatizánsaikat?
A nem Fideszre szavazókról való adatbázis, meg Kubatov nagyzolása, saját magát akarhatta fényezni, mert ezen információk begyűjtése az NBH-nak is komoly feladatot adna, nem egy pártnak.
NE kend a szart, és ne
NE kend a szart, és ne beszélj félre! Arról beszélj, amiről tényszerű hanganyag van! PÁRTIGAZGATÓ beszél AKTIVISTÁKNAK a feladatokról, lehetőségekről! Alkotmányellenes cselekedetekről!
Ez nerm szar, hanem tények!
Bármely párt készíthet adatbázisokat a támogatóiról, feltéve ha azok ahhoz hozzájárulásukat adták!
Ez idáig törvényes.
Persze a pártok szinte biztosan azon támogatók adatait is megőrzik, akik erre nem adtak direkt felhatalmazást.
Az a felvetés, hogy az ellen oldal támogatóiról is adatok vannak, az csak azt bizonyítja,-(persze, ha nem blöff) hogy nekik is vannak ilyan adatbázisaik, mert ilyet ellenérdekű párt nem tud készíteni, -ahhoz legkevesebb titkosszolgálati eszközök kellenek-, vagy ami kézenfekvő, beépített emberekkel ellopja azt az ellenféltől.
Több lehetőség nincs!!
jah és jön képbe az UD
jah és jön képbe az UD Zrt/Csányi birodalom, a Stumpf féle közvéleménykutatók adatgyűjtései stb!
Ez Worluk teóriája!
Téved Tóta W, hogy ehhez UD.Zrt. kell.
Sokba kerül és koránt sem pontos és ráadásul nem éri meg amennyibe kerül!
Az ilyen adatbázist simán ellopni kell az ellenérdekelt párttól akár egy beépitett téglával, vagy ha elég bénák egy trójai vírussal.
Emlékeztetnék a 2006-os kampányra amikor Hiller Pifti gépét törték fel és a kampányanygait (Hiller haver) lopták el.
Pécsett, ahol állítólag Kubatov beszélt, könnyen lehetséges az előző verzió, hiszen a pécsi Mszp elég viharos körülmények között oszlásnak indult.
Sok sértett ember között lehet találni a célra alakalmas egyént.
A közvéleménykutatók max néhány ezres mintákkal, de leginkább 1000 körüli reprezentatív mintákból dolgoznak.
Ebből lehetetlen ilyen adatbázist létrehozni.
ÓRIÁSI BOTRÁNY A FIDESZNÉL
KUBATOV ÖSZÖDI BESZÉDE MEGJELENT ! Legalább még többen tisztábban látnak !
Tetszel nekem Tamás :)
azt nem tudom hánan fognak rád szavazni, de tökös gyerek vagy az biztos :)
Amúgy kis személyes (egy ilyen dícséretbe miért ne férne bele egy ilyen dicsekvés is?)
Nos én még 1990-ben a Csengey Dénessel (MDF országos alelnök, Antall helyettese) jártam el a többi jelölt kampányrendezvényére, és meg kell mondjam nagyon tetszett.
Szóval anno 1990-ben volt ennek kultúrája, hogy a másikéra is elmegyünk, csak az utóbbi 15-20 évben vadult el ennyire a világ.
Mielőtt viszont Lobbikosok részéről örömködés törne ke Csengey nevét hallva, most is jelzem: a Dénes NEM volt rasszista állat! Ha valaki a jelenlétében zsidózni próbált volna azt nagyon rövid úton küldte volna melegebbre. Mindezt pedig csak azért írtam le, mert a CsD-t személyesen ismerve kimondottan gyomorforgatónak tartom, hogy neve mostanság a Vona-féle nácipártnál mint szabadegyetem mint könyvtár előkerül. Ez egy halottgyalázás srácok a részetekről.
Node befejeztem, csak így tovább Tamás, tök mindegy mi lesz az eredmény te egy jó fej lehetsz :)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Kedves Jani!
Örülök, hogy szellemi szinted megint csak addig jut el, hogy rasszistázzál, nácizzál, ahelyett, hogy körülnéznél a többi pártnál is. Jobb lenne, ha kicsit visszafognád magad!
Hip-hip
Hip-hip hurrá,visszatért RJ és máris nácizott egy jót.A múltadról meg írtak itt és más portálokon épp eleget,köszönjük,megismertünk.Ibolya hogy van?
Hip-hip
Ne örüljél mert ez csak a kezdet "mézesmadzag" a részéről,eddig jól megvoltunk nélküle, sajnos megint kénytelenek leszünk a CSÜRHÉZÉSÉT elviselni.
Gólya hozza a gyereket? :)
mert ilyen egymondatossal csak azokat lehet hülyíteni akik ezt is elhiszik.
Máskülönben lásd www.demokrataforum.hu oszt olvasgass :)
RJ /rohanva egy találkozóra/
Kivel
Kivel találkozol,a Herényi Karcsival?
2010.04.11. !!!!!
//Nyerjük meg együtt a választást.//
Kedves Tamás!
Félő, hogy ez egyszerűen csak egy helyhatósági helyre lesz elegendő, bár az Ön "korában" ez is eredmény. Felvenni a versenyt ilyen akasztófavirág "Kövérekkel" csak a Gyurcsány és osztálytársai voltak képesek /Pápai parasztgyerekek/.
Kezdet kezdetén írtam így Nógrádi mellett bejut Pintér is és semmi nem változik.
Jobbik rendezvényen én is voltam. Ott csak "álarcos" FIDESZESEK vagy más pártbéliek voltak.
Meglátjuk, mire leszünk képesek a gyökeres változást csak értelmes párbeszéddel lehet, talán, úgy ahogy Ön teszi, fiatalon megtiszteli minden ellenfelét jelenlétével és nem fél a megaláztatástól se, ez dicséretes.
Mégis azt mondom, győzzön a JOBBIK akkor lesz csak igazi változás.
www.porkolabgyorgy.hu
Inkább őt kéne szerintem
Inkább őt kéne szerintem választani, mint a kakaskodó többi párt.
Dehát itt pártok indulnak
Dehát itt pártok indulnak és nem párok!
:-)))
És akiknek a zászlaja alá állt ez a jobb sorsra érdemeseült, vajon nem kakaskodnak?
Közel sem abban a
Közel sem abban a stílusban, mint a többi. Helyi szinten meg pláne nem.
A MSZP-nek lenne mire
A MSZP-nek lenne mire szerénynek lenni: 8 év kormányzással erkölcsi (Zuschlag, Hagyó, Hunvald és Tsai) gazdasági (rekord munkanélküliség, kilakoltatások, csődeljárások, stb) közbiztonsági (40-60 tagú "családok" között több száz rendőr tartja fönn a rendet, a tulajdonhoz való jog írott malaszt, stb) válságba sodorta az országot. Még részletezhetném hosszan, de minek.
Saját környezetében mindenki látja, érzi mi is a helyzet.
Döntsünk okosan 04.11-én.
20 évért 20 évet!
Lássunk már tisztán !
A Kormányzás egy dolog, de minden az Önkormányzatoktól függ ! És MINDENT megtettek azért a FIDESZESEK, hogy birkáknak nézzék a Zembereket! Csalással, megfélemlítéssel tegyék a szavazást - lerohanással- álláshelyek megfélemlíésével azzá, amivé akarták ! Nem mindenki "bűnöző ", ha egy párthoz kötődik.
Csak bátortalanul
jegyezném meg, hogy a 20 évben nem kizárólag az MSZP volt benne. Rémlik négy esztendő elébb az MDF, később a FIDESZ részéről is. Most akkor 8 vagy 20? Összefér a jobbikos szlogen a tényekkel? Vagy mi is van, gyerekek? Szajkózzuk a jelszavakat, számolni meg nem tudunk? Gyorsan menjetek iskolába, mert mindjárt az elején megbuktok.
ezt a Király András írta?
ezt a Király András írta?
nem
Pintér "polgármesteri jutalék" László.
És akkor jött
És akkor jött Jörgen-Mörgen a dán váltókezelő!
:-)))