Tisztelt Beíró

Ismerem az összes többit
Tisztelt Beíró.
Lentihez nagyon is sok közöm van. A fél családom itt lakik. Egyik szülőm testvére is.
Több olyan üzletfelem is van, akivel már 15 éve együtt dolgozom és Lentiben lakik.
Ön a civileket emlegeti. A vállalkozókért dolgozó civil szervezet vezetőjeként megerősítem, hogy a döntéshozók között szűkség van a civilekre is. Én civilként lettem országosan ismert ember és csak ezután kezdtem el politikával foglalkozni.
Ősszel Lentiben részt vettem a civil szervezetek gyűlésén. Alig voltunk 10-en. A gyenge érdekképviseletért a civilek is hibásak, hisz egy ilyen rendezvényen minden Lentiben működő civil szervezetnek képviselnie kellett volna magát.
Most áprilisban országgyűlési választások lesznek, remélem minél több civil szervezet tagja támogat a szavazatával.
Üdvözlettel: Rada Tamás
MSZP képviselőjelölt

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Rada Úr

Rada Úr figyelmébe!

http://amieveink.blog.hu/

20 %

Tisztelt Vendég

Még egy kis kiegészítés. Lentiben 2.5 %, Lenti térségben 4 % volt 8 évvel ezelőtt a munkanélküliség. Ma ez 10 % illetve 13 %.

Letenyén jelenleg 20 % az állástalanok száma. 1400 lakás van és 700 a munkanélküli. Sajnos minden 2. család érintett.

A körzetben 20 éve jobbos vezetés van.

Van cél, amiért szeretném megnyerni a választást.

Üdvözlettel: Rada Tamás
MSZP képviselőjelölt

Úgy érzem Tamás

Úgy érzem itt azért nem működik semmi,mert magyar a magyar ellen van.
Pesti a vidéki ellen.Szomszédja a szomszédja ellen.
Ezt a pártok idézték elő.Ezért az összes párt hibás.

Tamás arra adjon választ, megérjük azt valamikor hogy, leülnek egymással a jelöltek
és azt mondják mindannyian teszünk az országért.Ha bekerülök ha nem .
Minden így kezdődik. Szerintem.

De azt azért becsülöm de csak a személyeben hogy névvel vállalod magad.

Egy másik egyszerű kérdés van olyan dolog a kerületben amivel egyetértenek a jelöltek.

Horváth Gábor

Horváth Gábor úr részére

Tisztelt Horváth Gábor úr

A kérdésére válaszolva, én nagyon szívesen leülők a jelölt társakkal egy beszélgetésre. Négyszemközt vagy nyilvánosság előtt is.
Eddig sem rajtam múlott. Csak úgy látom, az urak nem szeretnének a választókörzet talán legfelkészültebb jelöltjével szakmai beszélgetésbe bonyolódni.
Ezt egyébként nagyon sajnálom.

Üdvözlettel: Rada Tamás
MSZP képviselőjelölt

Ha Ön a

"legfelkészültebb" jelölt a körzetben, akkor az összes választónak otthon kellene maradnia.

Szerencsére az Ön "felkészültségét" fényesen bizonyítják az eddigi megnyilvánulásai.
Ezekből kiviláglik, hogy téves helyzetmegítélése folytán vont le hibás következtetéseket.
Ezeket akarja megfejelni a Parlamentbe kerüléssel.
Nagyon csodálkoznék rajta, ha sikerülne a 3. helyet megszereznie.

"Van cél, amiért .........."

Nem vitatom a céljait.
Ahogy miniszterelnök-jelöltjük mondja a reklámfilmben: többen vannak, mint gondolnánk.
Tegyük hozzá: és sorban buknak is le.
Ilyenek közé akar bekerülni?
Lehet ilyen célt kitűzni?

Ha ez lehet cél, akkor nagyot fordult itt a világ húsz év alatt.
Undort keltőre.........

Szocialista eredmény 8 év alatt!!

Igen, meg lett az eredménye a 8 év szocialista vezetésnek. Mert azért tudjuk ugye, hogy a helyi vezetés, az országos vezetés mellett nem képes csodát tenni (főképp, ha az ellenzéki).

"...nem képes csodát tenni ..."

Csodát nem is várt senki.
Némi tisztességet, vagy annak a látszatát legalább.........

Húsz évért húsz évet!
Mindegyiknek!

Tisztelt Vendég

ITT AZ IDŐ – állítások és a valóság

„Az ország végletesen legyengült”
Ezzel szemben:
2002-2008 között a gazdaság folyamatosan növekedett, 2008-ban, a világgazdasági válság előtt közel 25 százalékkal jobban teljesített az ország, mint az Orbán kormány utolsó évében. 2009-ben is – figyelembe véve, hogy abban az évben 6,3 százalékos visszaesés történt – a 2001-es szintet 17 százalékkal haladta meg reálértéken a GDP. A 2001-ben 9,2 százalékos infláció 2009-re 4,2 százalékra csökkent. De a nyolc év során az infláció végig jóval alacsonyabb szinten alakult, egyetlen évben sem közelítette meg a 10 százalékot.
Az ország külső finanszírozási igénye 2001-ben a GDP 5,4 százaléka volt, míg 2009-ben a külső finanszírozási képessége 2,2 százalék, 2010-ben 1,6 százalék. Lefordítva ez azt jelenti, hogy míg 2001-ben jelentős mértékben adósodott el külföld felé Magyarország, 2009-ben és 2010-ben nem nőtt az adósságállomány, sőt, elkezdtük visszafizetni a tartozásokat.

„Rég nem látott méreteket öltött a munkanélküliség. Ma több mint 915 ezer embernek nincs munkája.”

Ezzel szemben:
Ez egyszerűen légből kapott adat. 2001 decemberében 234 ezer munkanélküli volt, a gazdasági válság következményeit is figyelembe véve, Magyarországon 2009 decemberében 420 ezer a munkanélküliek száma. 186 ezerrel több, mint 2001-ben volt, amikor a világban még konjunkturális folyamatok zajlottak. Csak összehasonlításként: a gazdasági válság Európa legtöbb országában jelentősen megnövelte a munkanélküliséget, például Spanyolországban 18 százalék feletti ez az arány, Szlovákiában 11,7 százalék, miközben Magyarországon 10,1 százalék (2009-es adatok).
A munkanélküliségi adatok mögött még egy lényeges szempontot figyelembe kell venni: a szocialista kormány meghirdette az „Út a munkához” programot, amely jelentős számban megmozdította azokat, a munka világából már korábban kiszorultakat is, akik most a visszatérés reményében regisztráltatták magukat.
A foglalkoztatottak száma 2001-ben 3 millió 868 ezer volt, 2008-ban, a válság előtt 3 millió 879 ezer. 2009-ben, a válság mélypontján, 90 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma.

„A gazdaság romokban…”
Ezzel szemben:
2002-ben fenntarthatatlan struktúrájú gazdaságot örökölt a szocialista kormány, megkezdődött a gazdaság szerkezetének átalakítása, a tartós egyensúly feltételeit szerkezeti reformokkal alapozta meg a kormány. Bár a világgazdasági válság Magyarországon is a gazdaság teljesítményének drámai visszaesését eredményezte, még így is 2010-ben az ország összes jövedelme várhatóan 17 százalékkal haladja majd meg a 2001-es szintet.
Az elmúlt években Magyarország történetének legnagyobb fejlesztési programja indult meg, 2004-2006 között a hazai társfinanszírozással együtt 1262 milliárd forint uniós forráshoz jutottunk, amiből fejlesztésre 900 milliárdot költöttünk. 2007-2013 között ugyancsak a hazai társfinanszírozással együtt 7000 milliárd forintnyi forrást használhatunk fel, ebből 5000 milliárd az, ami fejlesztést finanszíroz.
2001-ben a Fidesz kormány 206,8 milliárdot fordított a mezőgazdaság támogatására, vidékfejlesztésre, 2009-ban a Bajnai kormány 613,3 milliárdot.

„Nyolc év alatt két és félszeresére nőtt az államadósság”
Minden adatot, amit a Fidesz mond, osztani kell minimum öttel. Ebben az esetben is ezt kell tenni, hogy az igazságról beszéljünk. A szocialista kormányzás időszakában az államadósság nem 250 százalékkal nőtt, hanem 50 százalékkal. Legalábbis reálértékben, a jövedelemtermeléshez képest. Mert ezzel a mutatóval lehet az államadósság tényleges alakulását lemérni! A GDP arányos államadósság 2001-ben 52 százalék volt, ez 2008-ra 72,9 százalékra emelkedett, majd a válság miatt átmenetileg 2009-ben elérte a 78 százalékot. Ebben az időszakban egyébként az Európai Unió legtöbb országában nőtt az eladósodás, lényegesen gyorsabban, mint Magyarországon. Tehát, bár az adatok ezt még csak részben mutatják, Magyarország olyan pályára állt, ami tartós adósságcsökkenést eredményez.
Ezt azzal sikerült elérni, hogy 2009-ben is, a legsúlyosabb válság közepette, sikerült tartani az államháztartás egyensúlyát, a hiány 2009-ben 3,9 százalék lett. 2001-ben 4 százalék volt. Ennek az eredménynek, a hiánytartásnak köszönhető, hogy meg tudtuk alapozni a későbbi adósságcsökkentést.

„A Fidesz 10 év alatt 1 millió új munkahelyet teremt”
Ezzel szemben:
Ezt az állítást legalább akkora fenntartással kell kezelni, mint az előzőt.
Ráadásul – ismerve a magyarországi viszonyokat – egymillió új munkahely teremtésére csak akkor van szükség, ha a Fidesz valóban fel kívánja emelni 70 évre a nyugdíjba vonulás korhatárát.

„A Gyurcsány-korszakban csökkent a nyugdíjak reálértéke, fölemelték a nyugdíjkorhatárt, elvették a 13. havi nyugdíjat.”
Ezzel szemben:
A szocialista kormány vezette be a 13. havi nyugdíjat, majd a gazdasági válság kezdetén 2009-ben csak a felét fizette ki, 2010-től pedig meg is kellett szüntetni. Helyébe a nyugdíjprémium lépett, amely a GDP 3,5 százalékos növekedésétől illetné meg a nyugdíjasokat. A GDP 7,5 százalékos növekedésekor éri el a korábbi 1 hónapos összeget. 4,5 százalékos növekedésnél már 1 heti prémium jár.
2010-ben a nyugdíjak vásárlóértéke közel harmadával (32 százalékkal) haladja meg a 2001-es szintet. 2001-2006 között kiugróan nagymértékben nőttek a nyugdíjak, míg a GDP mintegy 23 százalékkal emelkedett, a nyugdíjak vásárlóértéke 40 százalékkal nőtt. A nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások összege 2001-ben átlagosan 38 374 forint volt, 2008-ban 84 306 forint volt.
2003-2004-ben 50 százalékkal nőtt a saját nyugdíj mellett özvegyi nyugdíjakra is jogosultak ellátásának összege, 2002-ben ez még csak az elhunyt nyugdíjának 20 százaléka volt, ma 30 százaléka. 2006-2007-ben 10-10 százalékkal nőtt a saját nyugdíjjal nem rendelkező 300 ezer idős ember özvegyi nyugdíja. Amíg korábban az elhunyt nyugdíjának 50 százalékára, ma 60 százalékára jogosultak.
2009-ben a kormány 200 millióval emelte a nehéz helyzetbe került nyugdíjasok méltányossági nyugdíjemelésére, 300 millióval az egyszeri segélyre fordítható keretet.
2007-ben differenciáltan 3-12 százalékkal emelték az 1988 előtt megállapított sajátjogú nyugdíjakat, majd 2008-ban 700 ezer rokkantsági és öregségi nyugdíjas kapott 7 százalékos emelést. 2010-ben egységesen 4 százalékos emelést kaptak az 1992-95-ben nyugdíjba vonultak, és 4 százalékkal emelkedik az 1997-98-ban nyugdíjba mentek ellátmánya is.
A születéskor várható átlagos élettartam emelkedésével 2012-től 65 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár, ami illeszkedik az általános uniós gyakorlathoz.
A Fidesz programja ezzel szemben a nyugdíjak értékének megőrzését ígéri csak, nem beszélnek sem prémiumról, sem emelésről.

„Most pedig privatizálni akarják a nyugdíjpénztárakat…”
Ezzel szemben:
A magán-nyugdíjpénztárakat nem lehet privatizálni, mivel azok – mint a nevükből is következik – most is magánkézben lévő nyugdíjpénztárak.
A rendszer jól működik, a megtakarítások biztonságban vannak. A kormány azért kívánta a szabályozást módosítani, hogy ezek a pénztárak ne csak egyösszegű kifizetésre legyenek alkalmasak, hanem ugyanúgy, mint az állami tb rendszer, havonta is tudjanak nyugdíjat, járadékot fizetni azoknak, akik esetében a következő években ez aktuálissá válik.
Ezt a szándékot összetéveszteni valamilyen privatizációs előkészülettel, nagy felkészületlenségről tesz tanúbizonyságot.

„A közbiztonság végletesen leromlott”
Ezzel szemben:
2001-ben 465 694 bűncselekményt követtek el az országban, 2009-ban 394 034-et. A személyelleni bűncselekmények 75 százalékát derítették fel 2001-ben, 2008-ban 78,3 százalékát. A felderített gazdasági bűncselekmények 2001-es 40,2 százalékával szemben 2008-ban 52,9 százalékát. 2001-ben 254 emberölést követtek el, 2008-ban 147-et. A betörések száma ugyanebben az időszakban 26 194-ről 19 239-re csökkent.

„Katasztrofális az egészségügy helyzete. A Gyurcsány-korszak tönkretette az egészségügyet…”
Ezzel szemben:
A szocialista kormányzás első évében megkezdődött az egészségügyi ellátórendszer talpra állítása. A 100 napos program keretében az egészségügyben dolgozók bérét 50 százalékkal emelték, 2009-re a bérek kétszeresükre emelkedtek. 2002. áprilisában egy szakorvos fizetése 91 200 forint volt, 2009-ben 197 700. A szakápolóké 56 300-ról 106 600-ra emelkedett.
2001-ben mindössze 3 936 ezer embernek volt rendezett egészségbiztosítási jogviszonya, ez 2009-ben már 9 752 073-ra nőtt.
2003-2006 között kizárólag hazai forrásból 44 egészségügyi intézményt újítottak fel, 15 megyei és 29 városi kórház, rendelőintézet korszerűsítésére 64 milliárdot fordítottak. 2004-2008 között uniós támogatással további 27 milliárdot költött a kormány egészségügyi beruházásokra, korszerűsítésekre.
2001-2009 között duplájára, 623 milliárdról 1 223 milliárdra nőttek az egészségügyre szánt közkiadások.
A 16 ezer megszüntetett aktív kórházi ágy egyrészt gazdaságosabbá, hatékonyabbá tette a gyógyító ellátást, másrészt ezeket a férőhelyeket a krónikus betegek, az ápolásra szoruló idős emberek befogadására alakították át. A népesség öregedésével egy nagyon fontos szociális problémára talált ezzel hatékony megoldást a szocialista kormányzat. Az átalakítás előtt 20 339 krónikus ágyat működtetett az egészségügy, ma 26 862 férőhelyet tartanak fenn.
2001-ban a GDP 4,2 százalékát fordították az egészségügyre, 2010-ben 4,7 százalékát.

Üdvözlettel: Rada Tamás

"...mond, osztani kell minimum öttel...."

Ezzel szemben megkérdem: miért?
Miért kell osztani?
Hogy milyen az ország állapota, azt a szavazók tapasztalatai alapján leadott voksok fogják megmutatni nem a propagandaszöveg szajkózása.

Higgye el jelölt úr nem vakok és nem ostobák az állampolgárok.
Kiválóan meg tudják ítélni, hogy hunvald-zuschlag-hagyó-gyurcsány-bajnai-demszkí-kóka-kuncze jót tett-e nemzetével avagy se.

Azért ne keseredjen el nagyon majd április 25-e után, de vigyen beszélőre friss gyümölcsöt elvbarátainak és örüljön, hogy későn állt közéjük.
Akkor, amikor esélyük se volt tovább lopni a köz pénzét.

Kedves Tamás! Vannak vak

Kedves Tamás!

Vannak vak emberek és vannak akik önként csukják be a szemüket. Ön az utóbbiakhoz tartozik, ahogy látom.

Hályog

Ezt talán elhiszi az az 1500 ember, akik ott voltak az mszp nagygyűlésén!Micsoda mszp dícsőítés!!! Miért tartunk, akkor itt? Világgazdasági válság miatt??! Azt vajon kik, és melyik klikk gerjesztette, és miért?
Tamás, a maga szemén akkora a hályog, hogy nem lát tőle! Lehet, hogy nem csak a szemén?

világos

MInden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagytok elégedve. És elmentek a jó k... édesszülőtökbe. De mind!

naaaa....olvassuk el ezt is ( "barátom")

Légvárat építve, esti mesét szolgáltatva nyeri a Fidesz a választásokat. Légvárat építve, esti mesét szolgáltatva nyeri a Fidesz a választásokat

Barcsa Gábor - szigorúan köztársaság ellenes hangú-, elemzése a most napvilágot látott Fidesz programjáról, ami nem nélkülözi a kegyetlen kritikát, az összehasonlításokat és a jogos elismerést sem.

A nyolcvanhat oldalas programról összességében elmondható, hogy négy fő dologgal foglalkozik: a gazdaság helyreállításával, a közrenddel, egészségüggyel és a szociális rendszerrel - természetesen a megszokott Fidesz-stílusban.

A program elé Orbán Viktort írt bevezetőt, a legvégére pedig Navracsics Tibor zárszót. Az egész elé ajánlások kerültek ismert közéleti személyiségektől, amik kellően rövidek, így nem is annyira unalmasak, de az egész koncepció címéhez ("Nemzeti ügyek politikája") jól illeszkedő a szóhasználatuk. Mindegyikük hivatkozik nemzetre, és a nemzeti ügyekre. Ki-ki a maga szakágához viszonyítva, de inkább érzelmi szintűek a nyilatkozatok.

Nekem megmondom őszintén, hogy ez a bevezetés jobban tetszik, mint a Jobbik programjának hosszú, unalmas, több oldalas bevezetői. A Jobbiknak is oda kellett volna tenni több arcot ajánlásnak, mert így emberközelibbé lehet varázsolni egy összeállítást.

De ha már az összehasonlításoknál tartunk: a Jobbik jóval szakmaibb és konkrétabb programot tett le az asztalra, mint a Fidesz. Utóbbi csak irányelveket közöl és csak néhol fektet le konkrét célokat, megoldásokat. De ha úgy nézem mint kampányprogram, mint a kampánynak egy igen jelentős része, akkor bajban vagyok a döntéssel: az érzelmi alapokon döntők, akik csak felszínesen szeretnek olvasni, lehet, hogy nem veszik a fáradtságot a néhol túl száraz, arctalan Jobbik programjának elolvasásához, míg a Fidesz színes, jobban marketingelt, ám sekélyesebb ígéreteihez igen.

Formailag egyébként a Jobbik programja jóval átláthatóbb. A Fidesz programját csak PDF-ben láttam eddig, de folyton helyezgetni kellett az ablakot, kicsinyíteni, nagyítani, keresni a folytatást. Ha nem vállaltam volna ennek az elemzésnek a megírását, lehet 20 oldal után bezártam volna.

Az MDF teljesen vállalhatatlan, Bokros által megszorításokat ígérő, és az MSZP pofátlanul hazudó programjait ellenben élből veri, első oldalak után szembetűnő a különbség. Számomra azonban a Jobbik áll a legközelebb.

Orbán Viktor csak suttogni mer

A Fidesz első emberének bevezetőjén el lehet aludni. Semmi újat nem tudott nekem mondani. Aki kicsit is jobban ismeri a politikust, és a Fideszt, az ezt várta: langyos, unalmas, a bajokat felszínesen kapargató diagnózis. Ez nemcsak egy előszó, hanem összefoglalója is a programnak, így tudjuk, hogy nagyjából mire számíthatunk.

Nekem a modern orvoslás jut eszembe a Fidesz jövőképéről. A betegnek fájdalomcsillapítót adjunk, tömjük tele gyógyszerekkel, de a baj forrásához ne nyúljunk. Ez csak nekünk radikálisoknak tűnhet így, de aki bevette a szélsőségesekről szóló propagandát, azt, hogy csak a Fidesz képes itt kormányozni, az elhiheti, hogy a Fidesz "kiegyensúlyozott", "mérsékelt" stílusa a célravezető.

Orbán Viktor csak suttog. Nem ordítja világgá, hogy rossz volt az elmúlt húsz év. Nem ordítja világgá, hogy a bajok évszázadosak, amiket csak cipelünk magunkkal. Ő csak elsuttogja, hogy a politikát újra a közjó érdekébe kell állítani. Odaveti, hogy munka kell, meg biztonság, erős gazdaság. Alapvető kérdésekről ő sem beszél azonban... Az államadósság, elsikkasztott rendszerváltás, megcsonkított országunk lelki állapota, államforma, alkotmány, elszámoltatás, az EU kérdése.

Munkát, kenyeret

Matolcsy György írta a gazdasági programját a Fidesznek, amiben konkrét számok szinte alig vannak. Végül is minek.

Az biztos, hogy a Fidesz a következő négy évben is lendíteni fog az ország gazdasági helyzetén, de az is valószínű, hogy a főproblémákat nem nagyon oldanák meg gazdasági szinten sem. Az IMF-et és az államadósság újratárgyalását például sehol sem említik.

Nekem az egymillió munkahely ígérete is csak kampányígéret a program alapján, mert nincs mellérakva a konkrét megvalósítási terv. Örvendetes a vállalkozások terheinek enyhítéséért való kiállás, a K+F növelése, a mezőgazdaság fellendítése is. Azonban utóbbinál sincsen semmi konkrétum, sőt, még a földmoratórium kérdése sem vetődik fel.

Közmunkát ígér a cigányságnak a párt, de az már nincs kifejtve, hogy hogyan kényszerítenék rá a bűnözésből élőket a munkára.

Nagyon helyesen célnak jelöli meg a program a szakképzések népszerűsítését. A felsőoktatásról szóló résznél hiányzik azonban a bolognai-rendszer kérdése, a kétszintű érettségiről egy betű sincs, csak rizsa arról, hogy hogyan kellene kinéznie egy oktatási rendszernek, de itt sincsenek konkrétumok.

Aztán egy kis lopás a Jobbiktól: újraértékelné a Fidesz is Magyarország földrajzi helyzetéből adódóan a külkapcsolatokat.

A gárdák alkonya: rend, erős rendőrség, elszámoltatás

A közbiztonságról, rendészetről szóló részt nem más írta, mint a nemzeti oldal nagy kedvence: Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere (álláshalmozás...), aki olyannyira kiszolgálja a nemzetközi hatalmat, hogy még a neológ, beilleszkedett zsidókkal is képes volt összeveszni, amikor ortodox, mindenki által utált zsidó csoportokat akart betelepíteni a városába.

(Dobtam volna egy hátast egyébként, ha Pintér Sándor írja meg ezt a részt, beleszőve a maffia elleni harcot.)

Azt megígéri Lázár, hogy olyan tuti rendőrség lesz Magyarországon, ami képes a rendet fenntartani. Az erőszak állami monopólium marad - a gárdáknak hess: "Az erős Magyarországnak nincs szüksége gárdákra, mert képes mindenki számára rendet, védelmet és biztonságot garantálni."

Elszámoltatást is ígérnek, de nem tudjuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk ezen:
"A szocialisták elszámoltatásának fontos eszköze a társadalmi nyilvánosság. Az elmúlt nyolc év egyetlenegy kormányzati döntése sem maradhat titokban, ezért minden adatot, információt, szerződést nyilvánosságra kell hozni." Csak azt nem értjük akkor, hogy a legutóbbi titoktörvényt miért fogadták el sunyiban, vagy hogy miért nyilatkozták vezető fideszesek, hogy nem kell "politikai boszorkányüldözéstől" tartani. Tehát nagyon hitelesek, köszönjük.

Lesznek még gyors bírósági eljárások is, amit törvénymódosításokkal érnének el, amit a "nemzeti ügyek" kormánya majd előterjeszt, a parlament pedig megszavazza szépen.

Olyan erős törvényeket ígér, hogy nem lesz több pedagógus verés, iskolai erőszak. A törvény előtti egyenlőség is vonatkozni fog a "mély szegénységben" élőkre és a dúsgazdagokra is. Magyarul a cigányok sem hivatkozhatnak majd származásukra, vagy a megélhetési bűnözésre, és a gazdagok sem menthetnék magukat a befolyásuk révén - körülbelül erre utalt Lázár. (Bár a cigánybűnözés és a cigány szó nincs megemlítve itt ennél a résznél.) A megélhetési bűnözést úgy számolnák fel, hogy összeadnák a kisebb, szabálysértéseknek minősülő eseteket.

Tehát Lázár János erős köztársaságot ígér, erős állammal. Csak semmi radikalizmus - volt a vezérelv a program ezen részének megírása közben is. Gyenge.

Erőt, egészséget, kórházat!

Pesti Imre hunyorgó fejével ellátott fejezetet vélhetőleg a nyugdíjasoknak írták, mert olyan, mintha a teljesen beteg emberekre koncentrálnánk már csak. Nem véletlenül lett csak nyolc oldal ez a része a programnak.

A finanszírozás kérdése körül elég sokat "tököl" Pesti, amiben igaza is van: az egészségügyhöz pénz kell, amit az elmúlt években rendre elvontak.

Újraszabályozzák, hogy hol működhetnek egyes szolgáltatást végző intézmények és milyen formában, így a várólisták megrövidülnének. A háziorvosokról levennének sok adminisztrációs terhet. Sok sikert hozzá!

Vártam, hogy az ÁNTSZ-szel foglalkozó résznél Pesti majd kifejti, hogy nem fogják engedni, hogy úgy működjön, mint az APEH: ha nem tetszik valakinek a vállalkozása, rendezvénye, boltja, akkor odaküldjük őket bírságolni, de sajnos nem ezt ígérik. Azzal sem foglalkozik ez a rész, hogy az EU-s kritériumokat az ÁNTSZ hogyan tartatná be, vagy nem tartatná be, vagy mit kezdene velük, ez a rész csak blabla, és nem sok mindenkit érdekelhet ez a fejezet, igazából engem sem fogott meg.

Örvendetes, hogy foglalkozik a program az orvosok itt tartásával, amit nem szankciókkal oldanának meg, hanem nagyobb fizetésekkel és egy jó pályamodellel.

Egyébként összességében az egészségügyről szóló rész tűnik a legvállalhatóbbnak, persze nem vagyok az egészségügy nagy specialistája, de mégis...

Idősök, fogyatékosok, dakoták és fiatalok

Soltész Miklós jól összeszedte a társadalmi alapkérdéseket, és nagyjából sikerült is megválaszolnia őket erkölcsi és etikai szinten, de semmi gyakorlati és finanszírozási kérdés, csak egy mézesmadzag, ami megmutatja, hogy a Fidesz ilyen társadalomról álmodik, de hogy pénz lesz-e rá, azt már ők sem tudják.

A cigányságot továbbra is integrálni akarják, amit nem tudom minek erőltetni, mikor már annyi tanulmány, vizsgálat született arról, hogy ez kidobott pénz. A cigányságot saját társadalmi pozíciójában kell hagyni, és az abban való tisztességes megélhetésüket kell elősegíteni. Nincs mit amúgy csodálkozni. Soltész fején látszik, hogy nem töltött huzamosabb időt egy borsodi cigány család között.

Szerencsére foglalkozik a demográfiai tendenciákkal is a párt, és ha másra nem is jó ez rész - mert túl sok konkrétumot nem vázol a népességfogyás megoldásával kapcsolatosan sem-, arra jó, hogy aki elolvassa az lássa, hogy itt pár éven belül eltűnik a magyarság.

Az egészségügynél kimaradt rész, a megelőzés itt köszön vissza az ifjúsággal és sporttal foglalkozó bekezdésben, azonban annyira elnagyolt, és felületes, hogy gyakorlatilag erről sem lehet érdemben vitatkozni. Mert nincs miről. A sport és az egészséges fiatalok szükségességét hangsúlyozta, én meg szitkozódom, hogy a ma esti futásom kimaradt a program elemzése miatt. Ásítok egyet és "lapozok".

Demokratikus abnormák

Ez a Navravics meggyőzött 100%-osan, hogy ezek kitartanak az elsikkasztott rendszerváltás mellett, az elmúlt húsz évet nemhogy nem szégyellik, hanem továbbfolytatnák a menetelést ezen a tévúton, és lehet már maguk is elhiszik, hogy az elmúlt nyolc évben nem lett volna lehetőségük átvenni a kormányzást.

Nagyon meggyőző egyébként, hogy saját, 2002 után elvesztett pozíciójukon sajnálkozik a párt, de ha ők nem fogják meglépni ugyanezt a tisztogatást, mint amit az MSZP meglépett 2002-ben, akkor harangoztak a Fidesznek 2014-ben.

Kapunk demokráciát, polgári értékeket, fújj MSZP-t és fújj SZDSZ-t, meg ígéretet, hogy most már legitim lesz a kormány. Persze, legitim kormányt illegitim köztársaságban, mint fából vaskarikát.

Majdnem leírásra kerül egyébként, hogy diktatúra épült ki, de mielőtt megrémülne az átlag választópolgár az igazságtól, odateszik, hogy csak diktatúrákat idéző volt a 2006-os őszi brutális oszlatássorozat. Csak azt nem tudjuk, hogy hol volt akkoriban a Fidesz, mert 2006-ban tényleg "itt volt az idő".

Esti mese elalvás előtt

Összességében kijelenthető, hogy a cigányokról, gárdáról, demokráciáról szóló részeken kívül fel is olvashatnánk esti meseként a gyermekeinknek a programot. Az említett részeket azért érdemes kihagyni, mert fennáll a veszélye, hogy egy sikeres rögzülés után a felnövekvő csemeténk langyos, polgári demokrata lesz, aki irtózni fog minden valós megoldási kísérlettől és mindig a középutat fogja keresni, és csak fájdalmak után fog rájönni, hogy nincs olyan, hogy valamit egyszerre csinálunk is, meg nem is.

Az egész programra az a jellemző, hogy kiemeltek 5-6 fontos kérdést és az azokhoz tartozó alkérdéseket, majd tálalták őket sokat lopva a Jobbiktól, de persze lecsupaszítva a gondolatokat minden radikális, valódi megoldási tervtől.

Mindenesetre a Fidesz ismét bebizonyította, hogy végleg középre húzódott, és a nemzeti érdekeket csak retorikai, kampány szinten vállalja fel.

És ezekkel mi lesz uraim?

Ezekről a kérdésekről nem esik szó:
-Honvédelem
-EU-val való kapcsolatunk, földmoratórium, euró
-Alkotmány és államforma kérdése (pontosabban nem vetik fel, mert szerintük ez rendben van)
-IMF és államadósság kérdése
-Határontúli magyarok és Trianon
stb..

Minden progaram annyit ér,

Minden progaram annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle.

"...nem esik szó:"

Miért vesztegetne egyetlen szót is Viktor vezér konkrétumokra, amikor minden esélye megvan rá, hogy sejtelmes mosollyal ajakán rakják alája a fehér lovat, amelyiken kiűzheti - ráadásul végleg - a maszop-szadeszt a hatalomból?

Gyerekek, lentiek - segítsetek !

mi az a Lan-tel kft. Lentiben ?

Lan-tel

Körforgalomnál jobbra :)

Köszönöm !

Már "beljebb" vagyunk !

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

F I G Y E L E M !

A CSÖMÖDÉRI HORGÁSZTANYÁK KÖZÜL NÉHÁNYAT MA REGGELRE ISMÉT FELTÖRTEK ! MINDENKI NÉZZE MEG A SAJÁTJÁT/SZOMSZÉDJÁÉT/ISMERŐSÉÉT !

mindegy

Teljesen mindegy,hogy ki lesz kormányon,jobb ugysem lesz semmi.Bár ez elszomorító,ahogy az embereket hülyének nézik...Én is szívesen szabnám meg a saját fizetésem havi 1.5millióra,a nagy semmiért!Ha eltűnne még az a szó is a földről,hogy politika,akkor egész szép világba élhetnénk.

Ez a vélemény úgy ostobaság, ahogy leírva van!

Tény, hogy a megalakuló kormánynak kevés mozgástere lesz, de messze nem mindegy, hogy kik alkotják.
Lehet így is, mint az elmúlt 8 év úrai, láthatjuk ez hova vezet.
És láthatjuk azt is, hogy vannak országok, akik hozzánk mérhetők, koránt sincsenek ennyire rossz helyzetben a lakói nem kerültek ilyen nehéz élethelyzetbe.
A lengyel gazdaság nem omlott össze (igaz ott kommancsok már rég nem rúgnak labdába), de Szlovákia is jobban átvészelte, Szlovéniáról nem is beszélve a válságot.

A politika a demokrácia része, lehet szidni, de tudomásul kell venni, hogy a politikán keresztül vagyunk képesek az érdekeinket kifejezni. Ez is tudomány, meg kell tanulni.
Az meg koránt sem elrendelés, hogy a politika csak korrupt lehet!
Rajtunk is múlik.

".........hogy a politika csak korrupt lehet!"

Nem elrendelés, csak így alakult ki valahogyan a Fidesz székház eladásától Tocsik Mártán át a BKV-ig.

Amiről az egyszerű - négy évente hintába ültetett négy évig nem számító - köznép érintőlegesen tudhatott meg valamit.
Ki emlékszik már az olajügyket vizsgáló bizottság ellehetetlenítésére - Viktorék és K.Lászlóék által?

Így fogják elmaszatolni a mostani eseteket is.
A Postabank vezér megússza pénzbüntetéssel, de ha a pór agyonüt egy kutyát 2 évre bevarrhatják, mert "jogállamban" élünk.
Van itt joga mindenkinek, csak nem egyformán mindenre........

micsoda???

A politikán keresztül vagyunk képesek az érdekeinket kifejezni?Kinek volt az érdeke,hogy mára rengeteg munkahely megszünt?Kinek volt érdeke,hogy a minimálbért is szétadóztatják?Kinek érdeke,hogy a bankok bármit megtehetnek az emberekkel?Összefoglalom miként látom én ezt!A politikusnak érdeke,hogy ott feküdhessen a parlamentbe,és felvegye az annyi cafetériát,amennyit más nem kap havi fizetés gyanánt!Nyugati politikusok nem kapnak annyi pénzt mint a magyar politikusok?És miért????Csak annyit tudok mondani,hogy itt minden nagyon rossz irányba megy,és a tisztelt honfitársak nagyon csúnyán fognak felébredni abból az álomvilágból,ami most valóság még,de nem sokáig.Mert nem vak a nép,és ennek vége kell hogy legyen!!!!!!

A politikának sem érdeke,

A politikának sem érdeke, hogy munkahelyek szűnjenek meg!

Persze nem állítom, hogy köze nincs hozzá, mert ha a hazai kkv-k kapnának jóval több támogatást ,és nem a multik, akik minden konjukturális rezdülésre elevenen reagálnak, és azonnal megszabadulnak a feleslegesnek ítélt dolgozóiktól, vagy itt hagyva csapot-papot, vonulnak tovább keletre.
A honi kis és közép vállalatok sokkal szolidárisabbak a dolgozóikkal.
A minimálbért adóztatni nem feltétlen istentől elrugaszkodott dolog.
A mértékén lehet vitázni
Az meg egyszerűen nem igaz, hogy nálunk a minimálbért szétadóztatják.
itt olvasható

A bankoknak valóban túl nagy hatalmuk van. Próbálják is kordába terelni őket, csakhogy régi igazság:, a pénz beszél, a kutya ugat!

A nyugati politikusok valóban nem kapnak annyi pénzt mint a honiak, mert jóval többet!!!
Ők sem szentek, meg mint tudjuk minden szentnek is maga felé fordul a keze.

Abban egyet értünk, hogy rossz irányba mennek itt a dolgok!
Ezért fogjuk elkergetni a mostani rezsimet, és remélhetően egy többre képes társaságot állítunk helyükre.
Csak észnél kell lenni szavazó fülke magányában!

Érdek

Én azért,mekérdőjelezném,azt ,hogy a politikának mi az érdeke. Számtalan példa mutatja magát,ahogy a politika belefolyik a gazdasági döntésekbe,lásd BKV,vagy piciben a Lenti Termálfűrdő. Az,hogy tovább vonulnak a multik,az kit érdekel.Menjenek,sőt menjenek azonnal.Nem lenne szégyen a magyar részről(lemásolva) a külföldi mintára kialakítandó árúházlánc létrehozása.És, még az adózás is hazánkban-történne-hú,de rossz lenne....vajon,miért nem támogatja ezt a kormány? Így,az itthoni mez.gaz.termékeket lehetne erősíteni,eladni.Hazai termék,hazai forgalmazása. Feldolgozó iparunk,látványosan gyenge(édes,konzerv,stb).A bankokról:ha,megváltoznak a körülmények(recesszió),a bank rögtön reagál.Mi van a hitelfelvevővel? Az Ő reagálási lehetőségei miben merűl ki? Különösen,ha a leépítések miatt,elveszíti a munkahelyét.Tetézhetjük ezt azzal,hogy a gazdasági világválságban nem kis szerepe van a bankszektornak.Tudom,máshol is válság van,de nem mindegy,hogy milyen kondicióban talál meg valakit a válság.Ez eddig,mind politika,amíről írtam."A minimálbért adóztatni nem feltétlen istentől elrugaszkodott dolog."-olvasható fent.A válasz:munkahelyeket teremteni sem,istentől elrugaszkodott dolog.Politikusi pénzekről:az elvállalt és beteljesített dolgok függvényében fizetnék:nem lenne több választási hazúgság,valószínű. Mentelmi jog eltörlését kezdeményezném-mire is jó az,és kinek? Jobb-bal? Hát nem tök mindegy?

Igazad van, belefolyik!

Csak az már büntetőjogi kategória!
Néhány elrettentő bírósági ítélet és leszoknak róla!

-(Freud bácsi ördöge dolgozik, mert véletlen bitóságit írtam)
:-)))

Nem mindegy hogy a multik elvonulnak, mert előtte közpénzből szinte mindet kistafírozzuk.
Okosabb politikával ki kellene kötni, ha 20 éven belül lepattannak, minden állami kedvezményt, támogatást egy összegben vissza kamatos kamattal, oszt mehetnek isten hírével!

Abban is igazad van, hogy az úniós pénzeket arra kellene felhasználni, hogy az elkótyavetyélt Mg. feldolgozóiparunkat, termelői háttérrel ujjáépítsük.
Mindjárt több magyar termék lenne a boltok polcain.
A bankok államok az államban. Elvileg sokan vannak, lehetne verseny is köztük, még sincs.
Szipolyoznak bennünket, ennek ellenére az állam által felvett drága hitelekkel stafirozzák ki őket.
Elrettentő példa innen Zalából a Zegi Hűtőipar vagy a Pölöskei Szörpüzem bankok általi bedöntése.
Úgy tűnik az állam képtelen fellépni velük szemben, csak mi potenciális ügyfelek, olyan messze elkerülni az ilyan bankokat, amilyan messze csak lehet.
A politika soha sem fog munkahelyeket teremteni, vagy ha mégis, avval kitörülhetjük az alfertályunkat!
Azt a vállalkozók képesek létrehozni, ha a politika olyan körülményeket teremt, ahol ez kifizetődő vállakozás.
Az igéreteket nehezen lehet tetten érmi, kivéve az egzaktakat. Csak azt érnénk el, hogy olyan politikusi ígéreteket kaphatnánk, mint a Delphoi jósdában.

A mentelmi jogot arra a célra hozták létre, hogy a politikai véleménnyilvánításért képviselőket ne lehessen bíróság elé citálni. Szó sem volt róla , hogy köztörvényes ügyekben mentelmi jogot biztosítson. Ahogy a politika elqurvult, úgy lett gyakorlattá, hogy köztörvényes ügyekben sem adják ki egymást.
Ez a törvényi szabályzás megérett a módosításra, de szerintem eltörölni nem kellene.

Itt van amiről beszéltem!

"Felfüggesztették a jobbikos képviselőjelölt mentelmi jogát
2010. március 8. 19:10

MNO - KA
Felfüggesztette Egyed Zsolt (Jobbik) képviselőjelölt mentelmi jogát hétfő esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).

Egyed Zsolt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. számú egyéni választókerületben indult a Jobbik képviselőjelöltjeként, a választási bizottság február 17-én vette nyilvántartásba, és ő az első a párt (nyilvántartásba vételre váró) területi listáján. Egyed Zsolt mentelmi jogának felfüggesztése iránt a Miskolci Városi Bíróság fordult az OVB-hez, mert Egyed Zsolt ellen a bíróságon eljárás indult rágalmazás miatt.

Az OVB határozatában emlékeztetett rá: az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a képviselő-választáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg, amelynek felfüggesztéséről az OVB határoz. Az OVB hétfői ülésén úgy foglalt állást, hogy Egyed Zsolt mentelmi jogát felfüggeszti, mivel a büntetőeljárás tárgyát képező cselekményre az országgyűlési képviselők 2010. évi választását megelőzően került sor és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással. Az OVB határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye."

Ez a botrány, hogy politikai vélemény nyilvánításért valaki mentelmi jogát felfüggesztik, gengszterek meg a mentelmi jogukkal takaróznak!
Mondom, pedig messze nem vagyok Jobbik szimpatizáns!

rerere

Sajnos az a meglátásom,hogy bárki,ismétlem bárki kerül kormányra,akkor sem lesz változás.Vagyis egyféleképp!!!Ha a tisztelt képviselőtársak lemondanak a milliós fizetésükről,ami havi szinten ha mindenkit beleszámolunk akkor gondolom több milliárdra rúg.És oda teszik a pénzt,ahova valóba kell.De ugye ez sose fog bekövetkezni,csak a nagy duma van mindkét oldalról.Ami pedig a minimálbért illeti,adóztatni se szabadna,mert az annyira kevés.

rerere

Én nem sokat értek a politikához,és nem is akarok érteni hozzá.Egyet azonban tisztán látok!Hiába lesz itt bárki kormányon,nem fog tudni semmit sem tenni.Amennyi hitele van az országnak,és amekkora sz..ba tették,ebből nem lesz kiút,úgy meg pláne nem lesz,ha mindenki továbbra is csak a sajét maga zsebe tömésévél foglalkozik.Pedig ez így lesz az tuti.Azért arra is gondolni kellene,hogy valamikor valakinek számot is kell adni mindenről.Akkor majd kiderül minden...

rerere

Még annyit a dologhoz,hogy ebbe az országba mindig is válság volt,csak mi nem tudtunk róla,és az amcsik szóltak,hogy szarba vagyunk,mert magunktól nem jöttünk rá...amugy számomra érthetetlen,hogy a nép miért megy más irányba,mint kellene.Miért választ olyan pártot,aki leszivatja mindenféle téren.Én valami ismeretlen,kicsi pártra szavaznék,talán ők másképp csinálnák,vagy legalábbis az elején nem mernének lopni....

Politika

Politika szó jellemzését,anno a politológia tanárom,eképpen követelte meg: A hatalom megszerzése,és megtartása.A többi,azt mondta: duma.

Tisztelt Vendég

Okos,és őszinte ember volt a tanárod:)

Kicsit vitáznék

Ez a mondatod, hogy :
"A honi kis és közép vállalatok sokkal szolidárisabbak a dolgozóikkal."
- na ez nem igaz!!
Szerintem...

Ezek szerint még nem

Ezek szerint még nem dolgoztál multinál.

"....politika......"

Eredeti értelmében a politika olyan tevékenységek összessége, amely valamely társadalmi csoport érdekeinek érvényesítésére irányul.

Ezt sajátította ki néhány "élelmes" honfitársunk és - úgymond - fölkarolta az érdekeinket, nemzeti, össznépi, magyarságtudattal átitatott, a Haza üdvét fényes tekintettel szolgáló honanyáink és honatyáink.

Éjt nappallá téve "dolgoztak" - no nem a retorika szintjén általuk képviselt milliók - érdekében.
Hogy hol vannak azok a milliók amiknek érdekében tevékenykedtek?
Természetesen a bankszámláikon.

Milyen érdekes Pl, hogy a Göndör Pityu által nagy hirtelen előterjesztett képviselői díjazásnál a 386 képviselő közül senkinek nem tűnt föl, hogy sokkal több marad a zsebükben, mint annak előtte költségtérítésestől.

Utána meg mosakodtak, hogy "eltévesztették", meg "nem számoltak utána."

Ilyenek "képviselnek" minket.

20 évért 20 évet!

Itt a lényeg - kedves Rada úr !

A Medián legújabb kutatása a szavazókedv komoly növekedését mutatja. A legtöbb eddig közömbös embert valószínűleg a Jobbik mozdította meg, hiszen a nemzeti párt egyetlen hónap leforgása alatt öt százalékot erősödött, s Észak-Magyarországon már egyértelműen megelőzi az MSZP-t. Hiába nevezte a radikálisokat "szörnynek" Bajnai Gordon, a szocialisták és az MDF elutasítottsága jóval nagyobb, mint a Jobbiké.

És az Emberek Többsége úgy gondolja,

hogy új, az Embereket tényleg képviselőkre...és nem Pártpolitikára szavaz! Ld: TV2-Napló szavazást!

Én úgy gondolom, hogy

Én úgy gondolom, hogy maradjunk a realitások talaján. Kedves Tamás! Remélem nem bántom meg, és nem áll szándékomban a Lenti MSZP-s tábort sem megbántani, de nézzünk szembe a tényekkel. Ezt a választást ebben a körzetben Nógrádi László, vagy Pintér László képes csak megnyerni. Ez pusztán matematika, nincs benne semmi rossz indulat, vagy lenéző szándék. Nézzük csak:

Ha NÓGRÁDI LÁSZLÓ nyer, akkor gyökeresen megváltozik Lenti város élete. A jelenleg hatalmon levő Fidesz (dr. Pál Attila és Kutfej Attila) vezetésével megszűnik, pontosabban megszüntetik. Ez a lenti Fidesz nagyon nem hasonlít az országos nagy Fideszre. Működése, már terhes a nagy párt számára is. Tehát, ha Nógrádi László nyer, akkor a Lentiben kialakult megfélemlített diktatórikus helyzetnek vége lesz, mivel a jelenlegi hatalom fel lesz oszlatva. Elindulhat egy élhető, mindenki számára fejlődő város építése.

Ha PINTÉR LÁSZLÓ nyer, akkor a helyi Fidesz hatalom soha nem látott pozícióba fog kerülni. A már eddig is mindenkit irritáló diktatúra még erőteljesebben ki fog teljesedni. Lentiben 100% egy párt rendszer lesz. Aki nem narancssárga, az költözzön el. Mindenki, aki nem állt be a helyi Fidesz soraiba, az előbb-utóbb sorra kerül és ki lesz "iktatva". Ide kell érteni a jelölteket a segítőiket és a pártokat is.
Itt Pintér László személye nem számít. Ő szegény, csak egy "bábú", egy "eszköz" a cél eléréséhez. Sajnos ezt még Ő sem vette észre.

Összegezve tehát én azt javaslom minden Lenti és környékbeli választónak, MSZP, MDF, LMP, Jobbik szimpatizánsnak, hogy ne asszisztáljon a Lenti Fidesz hatalmi játékához és egyéni jelöltként szavazzon NÓGRÁDI LÁSZLÓRA, pártként pedig a saját eszméihez közel álló politikát képviselő pártra.

Kedves Rada Úr!
Tudom, az Ön számára ez egy hatalmas lehetőség és megtiszteltetés, hogy képviselőnek jelölték. Higgye el, elismerem, hogy őszintén próbál valamit tenni ezért a körzetért. Sajnos azt kell ide leírnom, hogy most Önnek is józanul és reálisan kellene gondolkodnia. Ebben a körzetben az ön párta, és az Ön szimpatizánsai nincsenek annyian, hogy szavazataikkal az április 11-i választáson első helyen végezzen.
Viszont, ha a fent említett két induló közül nem az ESÉLYESEBB, NÓGRÁDI LÁSZLÓ nyeri a választásokat, akkor Önnek is, pártjának is és minden, nem Pintérre szavazónak ismét beköszönt a sötét középkor! Nem szeretnék senkinek tippeket adni, de most úgy gondolom, hogy ÖSSZE KELL FOGNI és EGYÜTT eredményeket elérni. Ebben természetesen Önnek is meg lesz a szerepe a jövőben.

Bízva az értelemben és nem a hatalmi vágy felülkerekedésében!

Egy politikailag semleges és nyugodt, élhetőbb életre vágyó Lenti lakos!!!

Parádés

Kitűnő a fent olvasható írás! Teljesen,más felfogás kell ide,mint ami jelenleg található Lentiben. Nézzük csak: ha valaki utánna néz,városunknak,előszőr a város címerével fog találkozni. Mit gondol? Vagy műemlék,vagy rom formájában,de itt, van még látnivaló. A valóság,persze kiábrándító:se ez,se az-ez a "minek nevezzelek esete".Könyörgöm,ha már a címeren,oly büszkén viseljük,akkor már történjen valami,ezzel a szerencsétlen örökségünkkel! Egyáltalán nem vagyok tisztában,hogy ki a gazdája,és mi a szándéka a városnak.Nem hiszem el,hogy tudatában vagyunk annak,hogy mit nem becsülünk meg! Úniós pályázatok sora támogatja a történelmi építmények állag megóvását,rekonstruálását. Pedig,a mélyen tisztelt Fidesz-nek,mődjában állt volna lépni az ügyben. Egyébként,csatlakozom a fenn olvasott cikk szerzőjéhez:ez a Fidesz,ami Lentiben van,ez nem az a Fidesz,ami országoan hírdeti magát! Tehát,csak óvatosan!Bár,ha belegondolok,tök-mindegy: túl sokan akarnak finom állásokhoz jutni(lásd:Tűzóltó,stb),hogy csak az számítson.Az MszP elnök könyvel a Fidesznek-ez igaz? Ráadásúl, telekszomszédok is? Se jobb,sem bal nem vagyok.

Úgy gondolom

Hogy Lenti nem tudja eldönteni ezt a küzdelmet.Sőt Lenti ügyét nem érdekli egyik falu sem.
Letenye és a többi nagyobb falu.
Tippem 2 fordulós Nógrádi Pintér Jobbik
Az Ep nézve Jobbik legtöbb helyen 15-20%szerepelt. Meg az Mszp is.
Majd meglátjuk?

Ha jól értem, akkor Rada

Ha jól értem, akkor Rada elvtárs helyett Nógrádi elvtárs a 2. fordulóban Pintér ellen?
Nógrádi elvtársnak jó iskolája volt a '70-es években.
Bizonyára kitüntetéssel végzett.
(32 év az 32 év.)

Én meg úgy gondolom, hogy

Én meg úgy gondolom, hogy itt fent, mindez csak feltételezés.
Miért szüntetne meg valaki is ,egy jól működő, az összetartozás erejével bíró pártszervezetet, amely arra is képes volt, hogy megteremtse azt a helyzetet, miszerint a 4-es számú választókörzetben az MSZP már egyáltalán nem tud egy valamire való jelöltet kiállítani.
Ha a Lentiek elégedetlenek a jelenlegi városvezetéssel, az az ő bajuk. Megoldhatják a helyhatósági választásokon.
A választókörzet (amely messze túlmutat Lenti határain) lakóinak viszont elemi érdeke, hogy olyan képviselőt juttassanak a parlamentbe, aki bírja a feltételezhető kormányzó párt bizalmát.
A Lentiek saját problémájukat oldják meg maguk, ne próbálják butítani, megzavarni az ország egyik legnagyobb választókörzetének szavazóit.
Ha annyira hiányzik Lentinek egy borissza álomszuszék a parlamentben, akkor inditsák el a következő ciklusban mint
Muránia egyetlen jelöltjét.

Legyünk tárgyilagosak.

Amíg Pál Attila jegyezte Fidesz vitézkedett Lentiben is és az egész Vk-ben addig a Fidesznek nem termett babér.
Az Ogy. választásokon 10 %-ra sem voltak jók, a városban sem sikerült soha nyerő pozícióba kerülniük, amíg Nógrádi László ki nem kaparta nekik a gesztenyét!
A politika ugyan nem a hála kategóriája, de az azért túlzás, hogy azt akarják a Lenti-i Fideszes ureak kicsinálni,aki pozícióba ültette őket.
Most majd megmutathatják, hogy mire képesek egyedül.
Egy dologban biztos vagyok, a Lentin túli területek Nógrádi mellett állnak, itt Pintér egyetlen esélye a Fidesz húzó neve.
Ha Pintér bukja a körzetet, az súlyos következményekkel járhat az őt jelölő pártokra, hiszen a múlt példái azt mutatják, hogy ott ahol bukott az egyéni jelölt, ott a Fidesz mindíg rendcsinálásba kezdett.
Most, amikor abszolut, kocsi-ló állásban készül a Fidesz tarolni, egy tiszta jobbos beállítottságú körzetben bukni, felér egy selyemzsinórral!!!
A nem Lenti környéki választók tudják mik az érdekeik, a Lentiek is jól teszik, ha átgondolják hogy helyi basák és janicsárjaik alatt szeretnék-e megélni az elkövetkezendő Fidesz érát, vagy egy átalakított, talán jobb szellemű társasággal.

Hajrá Nógrádi, Hajrá Magyarország!

Szerintem ilyen

Szerintem ilyen hozzáállással nem lesz kellemes 4 éve. Pál Attila területi listáról úgyis képviselő lesz, szóval nem lesz itt senki szétrobbantva.

????

Milyen listáról,milyen képviselő?Pál Attila rajt van a Fidesz megyei listáján?Országgyűlési képviselő lenne?Nagyon meglepne a dolog,szerintem semmilyen efféle ambíciója nem volt és nem is lesz.Vagy milyen lista és milyen képviselő?

Országos listáról

Tényleg szinte borítékolható, hogy Lentiből Pintér és Nógrádi is Országgyűlési képviselő lesz.
Négy évvel ezelőtt Keszthely és térségében ugyan így Manninger, Mohácsi lett Országgyűlési képviselő.
Csak egyféleképp történik változás, ha a Jobbik jelöltje bejut a parlamentbe Nógrádi mellett.

Az az 5-7 % ami Zalában

Az az 5-7 % ami Zalában kinéz a Jobbiknak, kevés egy mandátumhoz.
Jó legyek nagylelkű: 10 %.
De az is kevés.

ep

Tavasszal volt 13,98 itt Zalában.Azóta zuhant?Nekem nem úgy tűnik...

A Választás hu. adatai

A Választás hu. adatai szerint 12,94% volt az EP választáson a Jobbik eredménye Zalában.
Azon a részvétel 36.31%-os volt, és a Ogy. választáson ennél jóval magasabb részvétel várható, biztosan 50-60% körül.
Minthogy a Jobbik akkor is nagyon jól mozgósította a táborát, így a a relatíve magasabb %-ot volt képes elérni.
Én azt gondolom, hogy az Ogy. választásokon a Jobbik az Ep választáshoz kélpest növelni fogja a szavazatainak számát, de az a magasabb részvétel miatt bőven a 10 % alatt lesz itt Zalában.

Akkor

Akkor 3-5%-ot mértek a Jobbiknak TELJES médiazár mellett,és lett 15%.A TELJES MÉDIAZÁR maradt,de lesznek itt meglepetések.

Majd láss csodát.

Majd láss csodát.

Tartalom átvétel