Utazhatunk
Új utazász iroda nyílt Lentiben. Szerintetek milyen néven? Na, hármat találhattok. Igen, igen. Muránia. Hát nem éedekes? Lassan észre sem vesszük és útlevélre lesz szükségünk, ha Lentibe akarunk menni. Hogy nem baj? Hát persze, hogy nem. Mi akartuk ezt a lovat, vagy nem? Ja, hogy nem tudtuk előre, hogy a névváltoztatások éveit fogjuk megélni? Ja, igen. Érdekel ez rajtam kívül még valakit, vagy szálljak le a témáról?
SUSU
címlap 
SUSU
TE SOSEM LESZEL KÉPVISELŐ MERT EGY NULLA EMBER VAGY!
Manna
Mannácskára sem,mert nem meri felvállalni a piros szegfüt.
Nógrádi: meglepetéssel
Nógrádi: meglepetéssel vettem tudomásul
Tizenkét évnyi sikeres képviselői munka, valamint az országosan is elismert hétéves polgármesteri tevékenység után meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a Fidesz országos választmánya nem engem javasolt a Zala megyei 4. számú országgyűlési választókerület egyéni képviselőjelöltjének.
Ezt nyilatkozta Nógrádi László azok után, hogy hétfőn már bizonyossá vált: a 2010-es parlamenti választáson Pintér Lászlót indítják helyette. Nógrádi szerint mindez azért is érdekes, mert a lenti Fidesz alapszervezet javaslatát a Fidesz elnöksége és választmánya a választókerület összes KDNP-alapszervezete, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt megyei elnöksége véleményénél is fontosabbnak tartotta.
- A döntés azért is meglepő, mert a Fidesz vezetősége az elmúlt hónapokban többször kihangsúlyozta: nem szívesen cserélik le azokat a képviselőket, akik korábban már nyertek választásokat. Jómagam három egymást követő ciklusban is egyéni képviselőként jutottam be a parlamentbe, ebből kétszer, 2002-ben és 2006-ban is már az első fordulóban megkaptam a szavazatok több mint ötven százalékát - így Nógrádi László. - Arról, hogy az országos listán előkelő helyet szánnak személyemnek, a sajtó révén értesültem. Egy televíziós műsorban Szíjjártó Péter beszélt erről. A jövő évi országgyűlési választásokkal kapcsolatos minden más kérdés jelenleg nem időszerű. Vissza van még a parlament tavaszi ülésszaka, ezen a KDNP-frakció tagjaként veszek részt.
AKASZTAS
Kotelet neki!!!! LOGJON!!!!!!!!!!!
ne
ne keressétek!!!!elment jobb helyre dolgozni
tudja esetleg valaki Judit
tudja esetleg valaki Judit elérhetőségét? csak mert tartozik az iroda kb 200.000-rel...
t
már hetek óta nem tudok bemenni az irodába!!!
vajon bezárt????
t
Jutka meg szarik az egészre?!!
t
Jutka hol vagy bazmeg...
Elkurcsány
SUSU te egy iskolázatlan majom vagy!
Valóban?
Valóban?
kis gond
Judit, van egy kis gond ezzel a Murániával. Úgy hírlik, már terveződik a Murábia név (még undorítóbb mint elődje), jobb lenne ha arra tendálnál, ha már mindenképpen ragaszkodsz hozzá. Kiváncsi leszek mikor lesz MuraDuna vagy MuraTisza projekt is...
Azért megjegyzem, ez a Kerka völgye volt évtizedekig... Még ha Letenyén lenne a történet akkor oké, de ők se kérnek belőle...
És az a gyöngy szó se szépíti meg, pláne hogy már van egy Gosztola Gyöngye nevű nemzetközileg is elismert hely a környéken, ami tipistoppolja a szót jópár éve...
egy Murán
MURÁNIA Gyöngye Utazási Iroda
Tisztelt Érdeklődők!
Ezennel ünnepályesen felfedem mindenki előtt a "nagy titkot"!
Ha valaki veszi a fáradtságot mások kritizálására akkor először talán arra is vegye, hogy tájékozódik és legfőképpen kérdez mielőtt másokat minősít. A MURÁNIA Gyöngye Utazási Iroda egy magáncég, melyet elég biztos kézből tudok, hiszen én vagyok a tulajdonosa. Miért pont MURÁNIA Gyöngye? Aki ért az idegenforgalomhoz és a marketinghez azt hiszem annak magyaráznom sem kell... Egy beutaztató utazási iroda arra törekszik, hogy nevét kapcsolni lehessen a területhez ahova tartozik. Jelen esetben pedig a MURÁNIA Idegenforgalmi Övezet elég sok reklámot hozott a városnak. Amúgy pedig saját magánügyem milyet nevet választok a saját cégemnek, én sem minősítem másokét.
Egyébként pedig az épület tulajdonosának szintén magánügye milyen célra hasznosítja saját ingatlanát. Ha ön átalakítja a házát ezen csámcsog az egész város?
Összegezve az utazási iroda egy színvonalas független és magas színvonalat kínáló turusztikai szolgáltató. Bárkinek bármilyen kérdése van tisztelettel várom és állok rendelkezésére.
A figyelmet megköszönve Kovács Judit cégtulajdonos.
Bravo!!!!!!!!!
Bravo!!!!!!!!! Bravissimo!!!!!!!!!!!!!!!
Tisztelt Muránia Vezetője!
Példát vehetne önökről a lenti tourinform iroda
is az udvarias,barátságos kiszolgálásról!!Ugyanis az ott dolgozó
hölgy udvariatlanul a kezembe nyomott egy prospektust...szerintem,nem oda való!!!
Egyetértek. Szabadi Olga
Egyetértek. Szabadi Olga személye hagy egy kis kívánnivalót maga után.
hát akkor én is felfedem az igazi nagy TITKOT...
AVAGY MITŐL MURÁNIA A MURÁNIA ????
(részlet a most már mindenki számára hozzáférhető nyilvános céginformációs adatokból)
MURÁNIA GYÖNGYE KFT
II. Cégformától függő adatok
1. A tag(ok) adatai
1/1. Kovács Judit (an.: Gergácz Judit)
8960 Gosztola, Fő út 20.
A tagsági jogviszony kezdete: 2007/09/06
Bejegyezés kelte: 2007/09/21 Közzétéve: 2007/10/18
Hatályos: 2007/09/21 ...
1/2. MIRONY Üzletviteli Tanácsadó Betéti Társaság
HU-1085 Budapest, Mária u 32. IV/6.
Cégjegyzékszám:
A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot.
A tagsági jogviszony kezdete: 2007/09/06
Bejegyezés kelte: 2007/09/21 Közzétéve: 2007/10/18
Hatályos: 2007/09/21 ...
És igazából most már csak az a kérdés, kit takar a MIRONY Bt.
Erre meg itt a válasz:
A MIRONY Bt az Agustin International Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaságból alakult. (Elnevezés törölve). Régi jó Nógrádi cég.
1085 Budapest, Mária utca 32. 4. em. 6.
A MIRONY Bt tulajdonosai:
II. Cégformától függő adatok
1. A beltag(ok) adatai
1/2. Parditka Norbert Imre (an.: Vichnalek Mária)
1165 Budapest, Perjés utca 30.
A tagsági jogviszony kezdete: 2007/06/11
Bejegyezés kelte: 2007/08/01 Közzétéve: 2007/08/23
Hatályos: 2007/08/01 ...
2. A kültag(ok) adatai
2/2. Parditkáné Nógrádi Cecília (an.: Kelemen Katalin)
1065 Budapest, Podmaniczky utca 29/A. V/23.
A tagsági jogviszony kezdete: 2007/06/11
Bejegyezés kelte: 2007/08/01 Közzétéve: 2007/08/23
Hatályos: 2007/08/01 ...
Na mit léptek erre ????
bulwárkund
Na hallod, milyen messzire
Na hallod, milyen messzire nyúlik az emberi kéz, ha kell......nem semmi!!!
Mire gondolsz? A
Mire gondolsz? A tulajdonosokra? Történnek itt érdekes dolgok.
juj
Te oan rossz vagy, meg csunya is vagy, meg mocskolódó is vagy......
Szerintem a "nemzetközi helyzet fokozódik" szerintem.
...hát igen !
Abban semmi kifogásolni való nincsen, ha új utazási iroda nyílik Lentiben.... Csak érdemes egy folyamatot megfigyelni. Volt egy Tourinform Iroda - melynek helyét az elődök sok pénzből kialakították a város közepén létezett virágboltból. Ez még valahogy a városé volt, amit a neve is mutatott: Lenti Tourinform Iroda. Az irodát aztán a Nógrádi-vezette testület eldugta a strand egyik zugába - innen mintha nem is létezne már. Aztán közben megszűnt az évtizedes hagyományokra visszatekintő Zalatour Utazási Iroda. Aztán meg a butikos korszak után egyszercsak Zala Volán Utazási Iroda lett a város közepén. Az irodát nagy örömmmel Nógrádi polgármester avatta. Kovács Judit lett az iroda vezetője.
A Muránia ezer szállal kötődik a Nógrádi családhoz és annak szűk köréhez. Az alábbi linken található anyag is kötődést mutat a fenti körhöz vagy legalábbis némi érintettség látható.
http://www.murania.info.hu/dokumentumok/wellness_tanulmany.pdf
Utolsó megjegyzés, csak persze jótanács egy öregebb lentitől: a Kerka Völgye tájegységnek is szép, de névnek sem csúnya és enyhén szólva régebb óta létezik. mint a muránia, s reményeink szerint tovább is.
Sok sikert Judit.
egy "öreg" lenti
Kedves "öreg" Lenti! Én
Kedves "öreg" Lenti!
Én sokkal korábban a Zala Volán alkalmazottja voltam, minthogy egyáltalán tervbe került a lenti iroda. Semmi szükség hasonló célizgatásokra. Kicsit tévesen informált ugyanis a Zalatour az utóbbi időben magánvállakozás volt és a tulajdonos önszántából szüntette meg. Én a Kerka tájegységet reklámozom és azt hiszem egy név miatt nem kellene előítéletekkel rendelkezni egy iroda iránt. És a Zala Volán Utazási Irodát a saját vezérigazgatónk nyitotta meg.
Tisztelettel: Judit
Kedves Judit!
Semmi probléma az Ön magáncégével, sem a névválasztásával. Valószínű, hogy Ön jobban ért a marketinghez stb... Egy dolog van, ami bántja az embereket. Maga a MURÁNIA. Mi itt a Kerka partján élünk, itt születtünk, és ha minden igaz, itt is fogunk meghalni. Mi nem az Ön cégének névválasztása ellen ágálunk, hanem összességében az "átkeresztelt" lakóhely névválasztása ellen. Úgy összességében. Nekem személy szerint sokat jelent a Lenti név. Én nem Murániában élek, nem szeretném, ha Lentit évek múlva Murániával azonosítanák. Ez az én véleményem, és mint észrevettem, jónéhány fórumozóé is. Ezzel talán nem bántottam meg senkit.
Tisztelettel: egy más véleményen lévő
Kedves Névtelen
Kedves Névtelen Hozzászóló!
A MURÁNIA az egy fantázianév, mely arra szolgál, hogy nemzetközi pályázatokon és turisztikai rendezvényeken részt vehessen a város, melyeken belűl ugyanúgy nevesítve van Lenti város a szlovén, horvát partnerekkel együtt. Itt mindenki Lenti és senki nem murániai. Úgy érzem eltúlzott ez az egész. Senki nem akarja Lentit átkeresztelni. És évek óta az üzletágban dolgozóként higyje el, hogy sajnos a mai világban kellenek az ilyen fantázianevek. Ezért is választottam a cégemnek is ezt a nevet. Természetesen mindenkinek joga van a véleménye formálásához és hogy eldöntse mi tetszik és mi nem. Köszönöm a hozzászólását! És hogy kivont ebből a vitából!
Hát
ha csupán fantázianév, akkor nagyobb fantáziával egy ideillőt lehetett volna kitalálni. A mi lokálpatrióta szemünket, de főleg a szívünket nagyon bántja ez a fantáziátlan fantázianév, a Muránia, amit nagyon gondolkodásunkban nagyon is a Murához kötünk. Nekünk meg, akik itt voltunk gyerekek, fiatalok, sokan - hála Istennek - itt öregedtek meg, valahogy sokkal kedvesebb a Kerka, amit elloptak tőlünk. S ha már fantázianév, akkor lehetett volna - politikai beállítottságtól függően, mert most az olyan trendi - narancsvirág, vöröscsillag, keresztút, piros tulipán, vagy szabad madár is. Ám a Szlovániával való közösség miatt még találóbb nevet is adhattak volna. Tippet nem adok, mert minek. Egy kicsit a lelkünket lopták meg-.
SZERETEM LENTIT!!!
Kedves Polgártátsak, Murániaiak és nem Murániaiak!
Szeretett és nagyrabecsült Főispánunk, Vitéz Murániai Nógrádi László, 20. vármegyénk, Muránia vármegye főispánja ( Muránia vármegye: alapítva az Úr 2007. évében) szeret minket. Szeret minket, és gondoskodik rólunk. Gondoskodik, mert most már szervezett út keretein belül utazhatun a Bázakerettyei panzióba welness-re, meg a közeli szőlőbírtokára bórtúrizmusra, modjuk a Harangláb útra akár.
Nyílt egy bank. Nahát. Nagy dolog. Aki akkora pénzeket forgat át, amik esetleg néha véletlenül közpénz közeliek, annak kell ám egy külön bank. De most komolyan! A Nép bankja- Volks v. FOS bank v. mia fene-, mert ez ugye elsősorban Muránia szeretett népének épült ám polgártársak. A következőkben a polgármesteri hivatal folyó számlái is átkerülhetnek a FOS bankba, az egyszerűség (egyértelműség) kedvéért, ha ugyan már át nem kerültek.
Nyílt egy utazási iroda?!. Na és. Ez már csak hab a tortán. A dinnasztia egyes tagjainak is kell ám a bejelentett munkahely. Egyel több v. kevesebb alibi cég már nem oszt, és nem szoroz.
Drága Polgártársaim, üdvözlettel, további szép napot kívánva: Simonyi
u.i.: Üzenem intrikus barátaimnak, igenis savanyú a szőlő, főleg Lenti hegyen, és Széles a Kerka vize, és a nyálam se fröcsögött e sorok írása közben, és LENTI VAGYOK, LENTI GYÖNGYE!!!Más HEJJeSSÍrását kritizálni pedig nem méltó cselekedet egy igazi tőzsgyökeres Murániainak!
Végül és nem utolsósorban, üdvözlöm tisztelt, és szeretett Főispánunkat! Ő már él, mint hal a vízben. Jól csinálja vazze! De tisztelt Polgártársaim a remény sose vész el, mert azért Murániában még élnek becsületes, adófizető ( bérből és fizetésből élő) Murániaiak. HIHIHI!Na csá, most már megyek dolgozni, mert valakinek a helyi iparűzési adót is meg kell termelni!
SZERETEM LENTIT!!!
Vélemény
Neked mit ártott az új bank te iskolázatlan ostoba??!! Az hogy munkahelyet teremt?? Az, hogy nem a lerobbant Muskátli van a helyén, és nem tudod magad a kedvenc helyeden leinni te szerencsétlen!? A mondanivalódból kiderül, hogy 8 általánosnál nem végeztél többet!!
kívül-ülő
Nekem - akinek semmi köze Murániához, de "Nemtihez" sem - inkább az tűnik ki, hogy a reagálásod szerint te is messze vagy még a 8. osztály befejezésétől !
Apropó -ismét, mint kívül-ülő - a "Muránia" elnevezésnek mi köze van Lentihez, a Kerka folyóhoz és egyáltalána vidékhez, mert a Mura kissé távolabb folyik ?
Tisztelettel:
a 80-as évek volt zajdai sorkatonája - Miskolcról.
( Kedves R.J. szimpatikus ez az oldal - csak így tovább ! )
Hát....
Hány embernek teremtett munkahelyet az új bank?
Hány ember tudja a pénzecskéjét ott forgatni?
És végül hány ember fog megint ott eladósodni(önként)?
Mellesleg bankból túl sok van, átlagembernek forgatható pénzből kevés. Szolgáltatások egykaptafára készültek, más-más néven. (Péntek délután egy bankból sem lehet pénzt átutalni, ha nincs ott az embernek nyitott számlája!)
Mellesleg szebb lett a környezet, az biztos. És még valami. Nem a Nógrádi ellen szól ez az oldal, vegyétek már észre! Lentiben "csupán" nincs más alternatíva, akik kihághatnának a törvényes keretek közül, mert itt NINCS választási lehetőség. Itt teljesen EGYSZÍNŰ a testület, a vezetőség, az intézményekben stb... (Azoknak bőven jó, akik vezertők...) Nekünk meg az a dolgunk, ami a Parlamentben a Fidesznek! Ha már kivonulni nem tudunk, (vagy nem akarunk), akkor igenis kritizáljunk, jobbító szándékkal. Üdv: S.
MÉRT? MÉRT?
Mért lerobbant? Akkor Te egy gazdag ember vagy aki ha jár csak flancos drága helyet tud elképzelni. Bank is sok kell neked, minden hova teszel a milliocskáidból, hogy meg ne találják? Én egy átlag ZEGI lakos vagyok. 4 éve mikor elöször Lentibe jártam, a MUSKÁTLIBA egy farsangi buliba voltam hivatalos. JÓ KEDV és vidámság,hangulatossá tette az odon vendéglátó helyet. Azota többször megfordultam Lentibe. Ha munka ügyben /takarítottunk/ jó izű kávét ihattunk,munkásruhába senki nem nézet ki bennünket udvariasan kiszolgáltak és a pénztárcánk is birta. Ha mint üzletkötő kiküldetésbe, hétköznapi ruhába bementem egy kávéra, üditöre, EZT megengedhettem magamnak, nekem egyszerü embernek erre futotta.Ha bérmálkozzáskor elegánsan beültünk egy sütire tisztaság melett jó kedvüen fogyaszthattunk. Mikor átutazóba, beszaladtunk stb... Nekem hiányzik. Nem mindenki alkesz aki a Muskátliba járt, de a kiszolgálok ezt is inteligesen kezelték. Ja nem vagyok se alkesz, se iskolázatlan mégis ehez volt pénzem. Ha lenne akkor se biztos, hogy elitebb helyre mennék mert a jó hangulat....
Szerencsétlennek meg csak te gondolhatsz,mert neked csak a pénz körül forog. Te vagy a SZERENCSÉTLEN sajnállak pedig hiddel A PÉNZ NEM BOLDOGIT - és mi vagyunk többen / nem az alkoholisták
A lekezelő stilusod pedig elég alacsony IQ-ra enged következtetni!
pá: egy átlag ember
Válasz
"A lekezelő stilusod pedig elég alacsony IQ-ra enged következtetni!"
Kedves átlag ember!
Ha szerinted nekem elég alacsony az IQ-m, akkor neked szerintem a nullát veri... Aki ilyeneket írogat hogy Fos bank stb., arról az ember kikövetkeztet dolgokat! Én sem vagyok egy milliomos, bevallom rossz anyagi helyzetben sem vagyok, de aki megdolgozott érte, eleget tanult, hogy jó munkahelye legyen és sok pénze, az miért ne rakhatná a millióit az általad felhozott bankba? Nem tudom, hogy téged Zegiként miért zavar ez a bank és az utazási iroda...
Üdv.: Egy másik átlag ember
utazás
mindenki oda utazik ahova akar
KÉRDÉS A "VÁLASZRA"
Abban semmi kifogásolni való nincsen, ha új utazási iroda ,vagy BANK nyílik Lentiben,engem se ez zavar és gondolom a hozzászolot se.
Csak a folyamatRA érdemes figyelni.
Mellesleg bankból túl sok van, átlagembernek forgatható pénzből kevés, igaz vendéglátóhelyből is.
Vélemény:
"Neked mit ártott az új bank te iskolázatlan ostoba??!! Az hogy munkahelyet teremt?? Az, hogy nem a lerobbant Muskátli van a helyén, és nem tudod magad a kedvenc helyeden leinni te szerencsétlen!? A mondanivalódból kiderül, hogy 8 általánosnál nem végeztél többet!!"
NA ERRE IRTÁK AMIT IRTAK!!
"A lekezelő stilusod pedig elég alacsony IQ-ra enged következtetni!"
pá: egy átlag ember aki tényleg reálisan következtetet!
Apropó hol olvastad a "Fos bank" kifejezést melyből következtettél? a hozzászóló IQ-jára
SZeretitek mi?
Kommunisták! Úgy szeretitek az országot, a várost, mint a bálványotok, fletó feri?? A kurva ország...
Hogy Te micsoda....
Hogy Te milyen intelligens, közérthető nyelven írsz!?
Mellesleg...
Bocs, nem dorgáltalak.... Csak, de nem baj, lényeg, hogy itt vagyunk.
Muránia Gyöngye...Lentiben
...akkor következzék a második kérdés: Egy az épület...közös a bank és az utazási iroda bejárata. Állitólag bérleti viszony van a korábbi tulaj és az új használó között... Akkor most ki a főbérlő? A Volksbank ?? vagy a Muránia ?? Akármelyik is, véleményem szerint erős az összefonódás....(Azt is beszélték, hogy N.L. és írbarát C. lánya sokat sertepertélt az ügy érdekében, még az akkori Muskátliban...)
Ez már
tán mégsem véletlen, még ha a Muránia elnevezés fantázianév is. Az irodát és a bankot a gondolkodó ember összekapcsolja. Nem a közös épületre gondol, hanem a nagy közös bulira. Legalább a látszatra adhattak volna. Ja igen, a banknak és az irodának biztos van annyi pénze, hogy az épület előtt díszburkolatot építsen, ami jobban illenék a környezetbe és már egy boltot nyitótól is elvárják ezt, nemhoy egy banktól.Sutyerák banda.
Muránia Gyöngye - Nógrádi szemefénye
Most még csak egy kérdést teszek fel: a Murániáé(Nógrádié) a Volksbank vagy a Volksbanké a Muránia Gyöngye Utazási Iroda ???
Hmmm....
A kérdés jó, talán ki kellene nyomozni. Ki kapható rá? És arra, hogy az Ybl kitől bérli a volt ruhagyár területét? Ha valaki konkrét válaszokat hoz, adom a következő "házifeladatokat".
SUSU
Úrinőtől kapott tripper
Úrinőtől kapott tripper nehezebben gyógyul.