Országmegváltás vagy Kádár éra?
2010. február 16:
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) keddi rendezvényének előadói Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke és Kéri László, az MTA Politikai Tudományok Intézete tudományos főmunkatársa volt.
Az alábbi három megszólalás a konferenciának abban a részében hangzott el, ahol már a közönség is kérdezhetett.
Kéri László (kérdésre válaszolva): Lesz itt nagyfokú depolitizáció, végbemegy az magától, mert a Fidesz olyan erővel fog rátelepedni a társadalom minden lehetséges politikai kapacitására, hogy onnantól kezdve vagy rajongónak lehet lenni – ez már szerintem megtörtént, aki akart, időben átment – , vagy aki ezt a hibát eddig nem tudta elkövetni, hogy időben átmenjen, az majd később lehet lojális. Más lehetőségek nemigen lesznek. Nem tudom, mit jelent az aktív rezisztencia, de baloldalinak, liberálisnak lenni nagy pofon lesz majd április 11-e után. Szembenézni és szétnézni azoknak, akik hozzászoktak nyolc éven át, hogy mindenütt az ő képviselőik voltak domináns pozícióban, és rájönni, hogy egészen kis hatókörű… nem azt mondom, hogy mint a Horthy-korszakban, egy ilyen üldözött kisebbség, de semmiképp sem lesznek favorizáltak. Tehát kár azzal riogatni, amivel Debreczeni Józseftől Bauer Tamásig riogatnak, hogy hú, itt diktatúra lesz. Nem. Olyan demokrácia lesz, ahol semmilyen segítséget nem fognak kapni azok a politikai erők, amelyek nem tartoznak a mainstreamhez. Érdemes lesz baloldalinak lenni, lehet nulláról felépíteni mindent, lesz mihez képest baloldalinak lenni, nagyon hosszú, nagyon fáradságos út lesz. A liberálisoknak is. Szép feladat lesz a következő korosztályoknak. Mindenesetre azt hiszem, nagy fokú depolitizáció lesz az országban. Mint az 1963 utáni konszolidációs periódus, egészen a hetvenes évek közepéig: aki nem vonja nyíltan kétségbe a rendszert, az nyugodtan élhet, dolgozhat. Utazhat is. Lehet majd sokat olvasni, szépirodalmat, zenét hallgatni. Ismerős világ lesz sokaknak.
Sugár András (a nézők soraiból): Én nagyon megijedtem Kéri László jövőképétől, de kicsit fölkészültem, mert írt egy cikket Mihancsik Zsófia, aki például azt írja, hogy Orbán közösülésre kötelezi az egész országot*. Ezt abból vezeti le, hogy az összetartozásról beszél állandóan, olyan borzalmas dolgokról, mint közösségi szellem, szeretet és összetartás. Hát én ettől nem félek, mert azt hiszem, hogy a balliberális értelmiség mindig megtalálja majd azokat a forrásokat, amelyekből nagyon is politizálhatja a társadalmat. Nagyon tehetséges emberekről van szó, akik megszokták a hatalmas anyagi támogatást, és ezek nem fogják abbahagyni. Ami pedig a választás kimenetelét illeti, azt hiszem, hogy István is, László is kicsit túlbecsüli a kétharmadot, és túlságosan biztos ebben, mert azt hiszem, hogy az MSZP szellemi tartalékai még egyáltalán nincsenek kimerítve. Szerintem öt nappal a kampánycsend előtt Nyakó István el fogja mondani, hogy azért járt a Zorbán a Putyinnál, mert idehoznak Budapestre ötszázezer oroszt és ötvenezer csecsent. És ez biztos. Négy nappal a kampánycsend előtt el fogják mondani, hogy ez azért van, mert ötszázezer nyugdíjast kitelepítenek a Hortobágyra, hogy az oroszoknak meg a csecseneknek csináljanak helyet. Három nappal a kampánycsend előtt bejelentik, hogy Mesterházy Attila nem vált be, és a csodálatos, hatalmas sikereket elért Bajnai Gordon vállalja a miniszterelnökséget. És még rengeteg ötletük lesz, hiszen már most is mondják, hogy a nyugdíjakat a felére fogja csökkenteni az Orbán-kormány. Nem tudom, honnan szedik ezeket, de lesz még egy csomó ilyen. És talán megbocsátják a gazdasági szakemberek, mert gazdaságról eddig alig volt szó, azt is el fogják majd terjeszteni, hogy a parasztokat fölhozzák a városba, a városiakat elviszik falura, és a gazdaság ezért össze fog omlani. […] Mindig olyat kell kitalálni, ezt már Göbbelstől tudjuk, ami teljesen hihetetlen, mert erre nagyon fogékonyak a hülyék. […] Hogy a hülyék aránya a magyar szavazók között negyven százalék vagy ötvenöt, arról vitatkozhatunk. De sajnos ennél nem alacsonyabb.
Kéri László: István mérhetetlen türelemmel megpróbált értelmet lehelni utólag az Ön kérdésnek álcázott hozzászólásába. Nekem ez meghaladja a képességeimet, ezért úgy gondoltam, azt fogom mondani, hogy nekem arra nincs válaszom, amit Ön mondott. Egyrészt nincs itt az a Mihancsik Zsófia, akivel Ön vitatkozik, és ez így nem korrekt, még ha én más okokból nem is értek egyet azzal az írással. Gondoltam, hogy itt be is fejezem a reagálást. De aztán rájöttem, hogy nem. Szóval Ön szelíden volt durva, én tudok durván durva lenni, legfeljebb azt kockáztatom, hogy más majd nem kérdez tőlem ebben a teremben. Ezért azt mondom, hogy lehet joggal számonkérni bármelyik politikai oldalnak a demagógiáját, amelyet kampányidőszakban művel. Lehet ezt akár még apokaliptikusan is előre vetíteni. Ezt sokan megtehetik, de azt hiszem, Ön például azok közé tartozik, akik ezt korlátozottan tehetik meg. Mert Ön művelte ugyanezt a demagógiát minden áldott nap 1994 tavaszán a Magyar Televízióban műsorokat vezetve, az országot Horn Gyulával riogatva, aki kirúgta, ugye, a svéd emigránsok fogait, és így tovább. Én fölvettem ezeket a műsorokat, azok színvonala semmivel sem volt kevésbé alpári, mint amivel Ön most riogatott. Úgyhogy azt tudom mondani, hogy sokaknak van joguk óvni az országot a médiában gyakorolható demagógiától, de azt hiszem, Ön ahhoz a kisebbséghez tartozik, aki ezt mérhetetlen önfegyelemmel és önkritikával gyakorolhatná. De nem tartom kizártnak, hogy a következő kormányzat idején eljön az Ön új aranykora. Legfeljebb átkapcsolok a Sporttévére vagy a Spektrumra, és nézem, hogy a gepárd hogyan tanítja a gyerekeit. Szóval vívódtam, hogy válaszoljak-e Önnek vagy sem, de aztán úgy gondoltam, hogy most még mondhatom a magamét, akkor mondom az Ön hozzászólására is.
Mihancsik Zsófia (interneten reagálás a rendezvényen elhangzottakra): A megjegyzés már Kéri Lászlóról szól. Évfolyamtársak és barátok voltunk, és bár mostanában ritkábban találkozunk, barátok vagyunk ma is. Hosszú barátságokat nem tehetnek tönkre holmi ellentétes politikai nézetek. Mert ahogy ő nem ért egyet az én fejtegetéseimmel, én sem értek egyet, régóta, azzal a szemlélettel, amellyel a magyar politikai életet nézi, és azokkal az értékelésekkel, amellyel leírja. De azt nem tudtam, hogy miközben a Fidesz országmegváltó kormányzását várja, ő maga, személy szerint, a Kádár-kori hetvenes évek nyomasztó világára készül. A beszorítottságra, lefojtottságra, a szabad gondolat és szabad beszéd hiányára. Hogy úgy gondolja, most még mondhatja a magáét, aztán már nem. Hogy úgy gondolja, a Fidesz-éra megint olyan világot hoz, ahol csak az élhet és dolgozhat nyugodtan, aki nem vonja nyíltan kétségbe a „rendszert”. Sőt, még „utazhat is”, vagyis Kéri bízik benne, hogy azért az útleveleket a Fidesz nem vonja be.
Ezen őszintén megdöbbentem. Miért várja, helyesli, támogatja valaki egy olyan politikus és egy olyan párt hatalomra kerülését, amely a szabadságát veszi el? Azokat a szabadságjogait, amelyeket élete nagy részében olyan keservesen nélkülözött? Miért veti magát alá eleve és előre egy ilyen politikai hatalomnak? Ő, aki – látjuk a hozzászólásra adott válaszából is – nem éppen a meghunyászkodó, udvariaskodó, hajbókoló, alattvaló fajtából való?
címlap 
A Fidesz olyan, mint a
A Fidesz olyan, mint a napokban bedobott mezőgazdasági témájú dán példa a földvásárlásról: "hazai földet bárki csak magyar nyelvtudással, illetve magyarországi felsőfokú agrárvégzettséggel vásárolhassanak." Lehet jól hangzik, csak nem létezik ez a dán példa, tök kamu az egész.
Az IMF delegáció sajtótájékoztatójának elferdítése az államadóságg csökkentéséről és a fiskális politikáról szintén több mint pofátlanság.
Emberkék, jó lenne időben észbe kapni, a Fidesz nem demokratikus párt.
"....a Fidesz nem demokratikus párt."
Ott vagyunk meglőve, hogy a többi se.
Akkor meg nem mindegy?
Nekem igen.
Aki nem tud arabus, ne beszéljen arabusul!
DÁNIÁBAN AZÉ A FÖLD, AKI MEGMŰVELI
Utolsó módosítás: 2009.09.17
Dániában a földtörvény nem tesz különbséget dán, illetve más EU tagállam állampolgára között földtulajdonszerzés esetén. Az állampolgárság kérdése érdektelen, a paragrafusok diktálta megszorító feltételekhez képest, melyet a földbirtokosoknak földvásárlás esetén, illetve azt megelőzően teljesíteni kell, meggátolva ezzel a spekulációt.
Melyek ezek a feltételek?
A földszerző a birtok területén állandó lakhellyel kell rendelkezzen. Az állandó lakhely létesítése a birtokszerzést követő 6 hónapon belül meg kell, hogy történjen. A birtokosnak továbbá gondoskodnia kell a gazdálkodás folyamatosságáról, a birtok rendeltetésszerű műveléséről. 30 ha földterület esetén a gazdálkodást magának kell folytatnia. További feltétele a tulajdonszerzésnek a leendő tulajdonos mezőgazdasági szakképesítése. 30 ha-nál nagyobb birtok megszerzése estén a tulajdonosnak Zöld Diplomával kell rendelkeznie, mely 5 éves hivatalos szakképzés eredménye.
Örökösödés útján sincs mód a törvény megkerülésére, és az így megszerzett birtok spekulációjára. A tulaj halála esetén, a tulajdonos házastársán kívül, más is szerezhet ugyan földbirtokot Dániában, de ennek feltétele, hogy a földszerző az örökhagyó vagy házastársa 67. életévének betöltését megelőzően legalább 3 éven keresztül az érintett birtok jogszerű tulajdonosa legyen, és a tulajdonszerzést követően 2 éven belül állandó lakhelyet létesítsen a birtokon, és azt rendeltetésszerűen művelje. Meg kell említeni a Dániában jellemző, rendkívül magas örökösödési adót (40%), mely gyakorlatilag lehetetlenné teszi a farmok örökölhetőségét. Az örökös inkább piaci áron megvásárolja a földet.
Magyarországon jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, a Magyar Állam, az erdőbirtokossági és legelőbirtokossági társulat és közalapítvány kivételével, a termőföld tulajdonjogát nem szerezheti meg. Gazdasági társaságoknak és szövetkezeteknek a hazai földtörvény csak haszonbérletre ad lehetőséget. Ez a rendelkezés több racionális vitát szülhet a jövőben, mint amilyen a külföldiek földtulajdonszerzése körül ez idáig kialakult.
A dán jogszabályok másként fogalmaznak. Kft. vagy Rt. birtoktulajdonossá válhat, amennyiben a vállalatban a többségi szavazatokat képviselő részvények és a részvénytőke legalább 10%-a olyan személy tulajdona, aki megfelel a korábban említett földszerző természetes személyekre vonatkozó feltételeknek, valamint a részvények fennmaradó része ezzel a személlyel szoros rokoni kapcsolatban álló személyek vagy intézményi befektetők tulajdona. Vállalatok földvásárlása, szociális, oktatási vagy kísérleti projektek megvalósítása céljából is engedélyezett. Az országra egyébként jellemző, hogy bár az utóbbi két évtizedben a földbérlet intézménye mindinkább elterjedté vált, a birtokok mégis mintegy 91% a farmerek saját tulajdona. A gazdaságok mindössze 2%-át működtetik Rt. keretek között.
Dániában valóban azé a föld, aki megműveli. A törvény szabta feltételek eredményeként, külföldi jogilag ugyanolyan eséllyel válhat földbirtokossá, mint egy dán farmer. A gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy a feltételeket a hazaiak tudják elsősorban teljesíteni. Így lehetséges, hogy a földek 99%-a dán parasztok birtokában van, s mindössze 1%-kuk holland birtok. Ez utóbbiak kiválóan beilleszkednek a dán falvak életébe, megtanulják a nyelvet, átveszik a kulturális szokásokat. A dán farmerek pedig ellesik a nem egyszer fejlettebb holland technológiát.
A magyar földtörvény felett vitatkozva és az EU diktálta kívánalmak teljesítése előtt, érdemes tehát egy kicsit kitekinteni a nagyvilágba. Dánia ékes bizonyítéka annak, hogy egy ország legféltettebb nemzeti kincsének védelme és az Unió irányelveinek nemzeti földtörvénybe integrálása egyszerre teljesíthetők.
http://www.edenkert.hu/vilagos-zold/zold-biznisz/daniaban-aze-a-fold-aki-megmuveli/368/
Hol olvastad, hogy tudni
Hol olvastad, hogy tudni kell dánul a külföldinek? 30h alatt mi van? Mert ezt mondja a Fidesz, ilyet akar, ez a dán példa, pedig ilyen sose volt! Amúgy az osztrákoknak Mosonmagyaróváron sokba tart szerezni papirt?
Általában véve a dán földtulajdonlási törvényt Magyarországra ráhelyezni egy lázálom. És nem csak a külföldiekre nézve, hanem a hazai gazdákra nézve. Ha ezt bevezetnék itt, kártyavárként dőlne össze az egész mezőgazdaság. Vagy elkergetnék a bevezetőjét. Merthogy nem csak a külföldiek bérelgetik nagytételben a földeket, hanem a helyiek is. Lenti szinten is. Lenne itt csikorgás, ha nem lehetne. Ne meg hogy egy magánszemély tulajdonában kéne lenni az összes művelt földnek. Az örökösödési mizériáról nem is beszélve.
Még egy gagyi vizitdíjat se lehet hazánkban bevezetni, nemhogy egy ilyen vagyonokat durván átrendező földkérdést megváltoztatni.
Megint nem a lényegre
Megint nem a lényegre koncentrálsz, mert vagy nem érted, vagy mert nem akarod.
Akkor ismét a kulcsmondat:
"A törvény szabta feltételek eredményeként, külföldi jogilag ugyanolyan eséllyel válhat földbirtokossá, mint egy dán farmer. A gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy a feltételeket a hazaiak tudják elsősorban teljesíteni. Így lehetséges, hogy a földek 99%-a dán parasztok birtokában van, s mindössze 1%-kuk holland birtok."
A magyar termőföldnek, ahol tiltva van a külföldiek termőfödszerzése hány %-a van külföldiek kezén?
Joav Blum is szerzett Sukorón "papírt" aztán éppen azon fog megbukni az üzlete!
Ki állította, hogy a dán szisztémát 1:1-ben kellene átvenni?
Azokat az elemeit igen, amelyeki a honi viszonyokhoz jól igazodnak és vele a termőföld idegenkézre kerülése megakadályozható.
Az, hogy a problémák
Az, hogy a problémák amiket a jobbik mond valósak, abból nem következik, sőt olvasva a jobbik anyagait biztosan látható, hogy a megoldásaik egyáltalán nem megvalósíthatóak.
Oké, ne 1:1-ben vegyétek át a dán példát, formáljátok rá a hazai korrupt, urbánus, leamortizált gépparkú, elaprózódott földű, piacnélküli, összefogásképtelen, gyülölködő, pesszimista, vidéken elöregedett hazai társadalomra. Kiváncsi leszek mennyire lesz életképes... azért én borítékolom. Megerőszakolni egy társadalmat meg nem lehet, sőt fidesz/jobbik politikai hátbaszúrós baromságai után még kisebb 'szurit' adni se lehet (ld. vizitdíj, tandíj).
Egyáltalán nem
Egyáltalán nem megvalósíthatóak? Hmm! Talán valami apró indok elférne itt.
Ami biztosan látható, hogy mondtál valamit bele a világba.
Szerintem megvalósíthatóak. Most 1:1!
Egy bekezdéssel lentebb
Egy bekezdéssel lentebb írtam egy konkrét példát. Esszét ne várj.
Ugyan
Ugyan mi köze volt a Jobbiknak a vizitdíjhoz?
Igaz, akkor még csak fidesz
Igaz, akkor még csak fidesz csíra volt.
Nem igaz!
Nem igaz,mert mszp kreatúra(Kövér Laci)Nem,nem fidesz csíra(Lendvai Ildike)Á dehogy Moszad ügynökök(Csurka papa) Fenét,Putyin magángárdája(TGM)
Még valaki?Eldönthetnétek.
A mai valasztas.hu weboldal
A mai valasztas.hu weboldal feltörése után valószínűleg Csurkának van igaza a jobbikkal kapcsolatosan.
Mindegyik, el van döntve.
Mindegyik, el van döntve.
Kéri tanár úr
aggodalmát - nem kicsit, nagyon - művinek érzem.
Miért lenne a demokratúra vége, ha Orbán 2/3-ot szerez?
Egyáltalán: olyan nagy baj lenne az, ha véget érne?
Gondoljanak már bele az általam kevéssé tisztelt elemzők, madárjósok és holdudvaruk, hogy a problémáik igen marginálisak a több millió megélhetési gondokkal küszködő bajaihoz képest.
Ki a fenét érdekel az "aktív rezisztencia" ha napi kenyérre se futja, vagy maga szeretné fölszedni a krumpliját?
Ez mind tipikus nyavalygás a "baloldali" meg "liberális" értékek utáni siránkozás.
Undorító azok részéről, akik kaptak 2 ciklust, hogy megmutathassák mit tudnak és az eredmény karcsúra sikeredett.
Új munkahelyek
Pintér László Polgármester jelölt új munkahelyeket ígér, megkérdezhetném Pintér Urat
vajon milyen munkahelyeket ígér ? És Lentiben ? Mert Lenti arról nevezetes állandó
programok mellett munkahelyek nincsenek ! De aki a programokból is megtud élni
azt nagyon de nagyon irigylem ! Lásd ; Ferikét
Pintér László nem
Pintér László nem polgármester jelölt. El vagy tévedve.
Ha megnézed RT
Ha megnézed RT szórólapját ő is munkahelyeket ígért különben lemond. Kertészek előnyben.
Az majd a még idiótább
Az majd a még idiótább Pácsonyi lesz a Fidesznél.
"vajon milyen munkahelyeket ígér ?"
Kurta termetű akarnokunk egymillió munkahelyet ígért.
Laci vitéz ebből gondol párat ide is...........
Hány párt működik
Hány párt működik Lentiben ténylegesen 8 éve? Voltak 2002 után elbocsátáshullámok pártpreferencia miatt?
Csak mert ez lesz 2010 után. Pont ugyanez.
Demokrácia van!
És ki kell nyitni a szánkat! Mindenki fontos!Lépjetek!-Merjetek!
1 párt működik Lentiben, mint eddig is
..és elbocsátási hullám már nem lesz/, mert már volt.../-max 1-2 ember!Csak kérdés...-tényleg bejön-e a jósolt 2/3-d! Szerintem nem! És be vannak tojva a szavazástól, mert fű alatt a jobbikkal kooperálnak...!Csak ezt a"zemberek" nem tudják...!
Mesélj
Mesélj Münchausen erről a "kooperációról",hátha újat mondasz.:)
A fideszes politikusok
jó része - Orbán Viktort se kivéve - számos kérdésben osztja a Jobbik álláspontját.
Szűk körben a szóhasználatuk se különbözik.
Az, hogy Vona Gáborral ellentétben Orbán Viktor elzarándokolt a Siratófalig csak annyit jelent, hogy MINDEN anyagi eszközt mozgósít.
De - ahogy a népi bölcsesség tartja - kutyából nem lesz szalonna........
Ez vonatkozik a balnak
Ez vonatkozik a balnak nevezett oldalra is. A rókát hiába fested be kékre, attól még elviszi a tyúkot.
".................vonatkozik a balnak nevezett ........"
Vonatkozik bizony.
Gyurcsány F is hiába fedezte fel magában a "szociális érzékenységet", a dolgozók kizsákmányolását megköveteli a nagyobb osztalék reményében.
Ja és a vagyonát milyen okos üzleti lépésekkel szedte össze?
Ahogy Öszödön őszinteségi rohamában a rablóbandájának elmondta: "hazudtunk éjjel, nappal, meg este".
Ld,Gyurcsány-beszéd
más megközelítésben...! Csak azt szeretném látni egy hírportálon,ahogy Viktor "király-jelöltünk ránéz a "seggnyaló Kdnp-s vezérre-, mielőtt kirobbant a "botrány!"-már akkor tudta, hogy van a kezében egy -félreértelmezhető-győzelmi zászló, amivel megint csak ketté oszthatja az Orzágot! Sikerült Neki..!.a "farmeres"- srácok belehíztak az öltönyükbe!-munka nélkül!
"...ketté oszthatja az Orzágot! "
Nem ketté.
Van egy kis rettegő rész (Hunvald, Zushlag és társaik), van egy nagyobb (Kb duplája), aki a hatalomba készül, és van a többi 10 millió, akiknek teljesen mindegy.
Félő..., vagy jó?,,, hogy
, mint eddig is, másról szól a szavazó cédula gyüjtés..., és a voksok leadása a fülkékben! Akkor most miről beszélünk..? Kopogtatók begyűjtése a város által fenntartott intézményekben...és az intézmények által megbízottakkal...-főleg vezetőkkel, alkalmazottakkal..!Utasítások-gyűjtések,hogy legyen állásotok a jövőre nézve is!" Vétkesek közt, cinkos, aki néma...!"
Vétkesek közt cinkos...
Igen, de amíg Lentiben a fideszesek uralkodnak,az emberek szabad vélemény-nyílvánítása csak mint elméleti kategória létezik. De már a hamu alatt izzik a parázs, egyszer minden birodalom összedől.Egyszerűen már én is odáig jutottam, hogy nehéz elképzelnem,mi lenne,ha például intézményvezetői kinevezéseknél,vagy akár csak egy egyszerű ügyintézői hely betöltésénél ne a pártszimpátiát vennék figyelembe. Különös, hogy a jobb oldal nevében ossza az észt Pál Attila vagy Horváth László ( Macó ). Pál Attila, aki az Mszp-Fidesz közös listán jutott be az önkormányzatba, vagy Macó tanár úr, aki párttitkárként szolgálta ki a régi rendszert. Kész kabaré! Ezek az emberek hogy néznek a tükörbe?
Én is ezt hangoztatom...,
hogy "vétkesek közt cinkos..., aki néma!" De hol tartunk ma szűkebb környezetünkben...,az Igazgató-Nő a gimnáziumi ballagáson több száz Ember előtt kimondja azt a tanítványainak és a szülőknek, hogy "NE HIGGYETEK A POLITIKUSOKNAK!"- én elhittem Neki, hogy így is gondolja,de a tettei mást bizonyítanak...!Van új lehetőség..., mert van egy "civil, a pártoktól független mozgalom, ahol a civilek számítanak.Az EMBEREK! És nem csak a jelölőcédulák megszerzése, hanem a tenni akarás..., az önzetlenség.., mert mindenki civil,mindenki fontos!
és ki hisz ezeknek!
Ez az "olasz" csaj mondott már különbeket is! A "Macónak" ha valóban így hívják, nem szabad hinni, szegény ember 20 éve azt sem tudja, hogy mi történt a világban. Őt csak a saját és a családja érdekei vezérlik. "MSZMP" Pártirányelv "Mindenkinek legyen munkahelye a családomban" ! Szegény olyan, mint egy funkcionális analfabéta.
Remélem nem hisztek nekik! Van új lehetőség Lentiben is. Mindenki fontos.