Gyorshír! Az IMF szerint a Fidesz kész szigorú politikát folytatni!
2010.02.15:
"A Fidesz kifejtette készségét és szándékát a szigorú fiskális politikát folytatására a Nemzetközi Valutalap (IMF) delegációja és az ellenzéki párt közötti egyeztetéseken - mondta egy kérdésre hétfőn James Morsink, az IMF delegációjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: az ellenzéki politikusok megerősítették, hogy fontosnak tartják az IMF-fel való együttműködést és ezt fenn kívánják tartani." (MTI)
2009.01.15 kb egy évvel ezelőtt mégígy szólt a fidesz:
"Az IMF főigazgatójának látogatásáról szólva Kövér László azt mondta: Dominique Strauss Kahn ugyanabból a bandából való, mint Gyurcsány Ferenc, nyugodtan szólíthatnák egymást elvtársnak. Az IMF nem vette figyelembe, hogy nem Gyurcsány Ferencnek, hanem az országnak segítenek. Ennek az az oka, hogy az IMF is ugyanabban abban a politikában érdekelt, amit ez a kormány folytat." Kövér László
Ennyit a fideszről, a csodavárásáról, a kolbászból lett kerítésekről, meg a minden szar amit a kormány csinálról. Csak kiderül, sima álságos kampány az egész a kormány ellen.
címlap 
Nem is értem,
min vagy felháborodva. Egyszer már- 1998-ban, a nyertes választás után - hallhattuk az igazságot. Azt hiszem Áder mester mondta -bár ez nem biztos,de mindegy is - hogy más a kampány és más a kormányzás. Hát ez a válasz az általad felvetett dilemmára. Amúgy a Big Bajszú Lacit meg ezért tarják. Hogy jól megaszondja.
Csak pontosan.
Urbán László nyilatkozta azt az ominózust, aki akkor tájt a fidesz gazdasági szakértője volt.
Aztán elment az OTP-be pénzt keresni politizálás helyett.
A Fidesz 98-tól is igen szigorú fiskális politikát folytatott, egészen 2001-közepéig.
Nem véletlen, hogy a GDP arányos eladósodottságunkat sikerült 53 %-ra csökkenteni, amit mára a szakértőknek sikerült 80% fölé tornászni!
:-(((
Lesznek megszorítások, de nem ott, ahol az elvtársak szeretnék.
De akkor majd ne jajgassanak!
Idézet:
""lészen sírás és a fogaknak csikorgatása"