Gratula - a készítőknek ! Remélem a helyi és országos " hatalmaskodók " magukra ismertek és reggelente aszerint néznek a tükörbe és az utcán....azon ritka alkalmakkor , amikor gyalog járnak : a ZEMBEREK szemébe !
azért kérdem, mert ami ebben van egyrészt direktben butaság, de ami sokkal súlyosabb, hogy számos eleme direktben olyan amely eddig az emberiség történetében CSAK náci-fasiszta-hungarista (azaz un "nemzetiszocoalista") pártok programjában fordult elő.
Ilyen elem pl a "mentelmi jog" megszüntetáse. Ezt addig ugyanis a történelem során soha senki más nem vetette fel csak fasiszták.
Ebben a témába információ neked, hogy a mentelmi jog megszüntetését mikor bevezették is sose a tolvajok ellen használták, mert alkalmazásának időszekában egyetlen egy tolvajra sem alkalmazták, ellenben Mussolini majd A. Hitler pontosan erre az un. "kivételezési" trv-re hivatkozva számolta fel a parlamenti ellenzékét. Olyan szinten, hogy mondjuk Hitlernél még a konzervatív-kereszténydemokrata képviselőket is pontosan erre hivatkozva vették védőörizatbe, olyan védőőrizetbe amelyet nagyon kevesek életek túl.
Tudom te azt hiszed, hogy erre mondjuk azért van szükség mert a jelenlegi közpénztolvajok rendre a mentelmi jog mögé menekülnek.
Csakhogy!
Ma is bárki ellen lehet nyomozni. A mentelmi jog ugyanis NEM jelent nyomozási tilalmat.
Ma ebben a pillanatban NINCS egy olyan képviselője se a parlamentnek aki ellen lenne bizonyíték és a parlament mentelmi bizottsága őt nem adná ki.
És még egy számodra elkeserítő információ. Az emberiség eddigi történelmében mindig ezek a szélsőjobbos eszméket hirdető pártok időszaka volt a korruptabb!
Egyszerű oka van: protekcionista belterjes gazdaságpolitikát hirdetnek (magyar árú stb..) amiből egyenesen következik
(mivel nem versenyeznek)
1 - drágában fogsz vásárolni
2 - ócskább minőséget fogsz kapni (lásd anno a piacon nem versenyző KGST Trabant autóit)
(mivel bürokraták befolyása nő /támogatások, állami megrendelések/)
3 - többen
4 - többet
fognak korrupciós pénzeket kínálni.
Vonáék elméletével megegyező tolvaj korszakok a közelmúltunkból Pinochet, Ferdinand Marcos, stb..
Szóval azért is irogattam le neked mindezt mert átvernek. Méghozzá nem is kicsit.
Radikális megoldás NINCS. Amit 20 év alatt rontottunk el, azt nem lehet 2perc alatt egyetlen varázsütésre helyrehozni. viszont elismerem, hogy ezek a mai neonyilas csodát hirdető eszmék tudatlanok körében népszerűek)
------------------------------ www.RudolfJanos.hu
Nem akarom azt írni, hogy butaság amit állítasz, ezért az írom, tájékozatlanság.
Elolvastam a programot. A felvetésed szerint, ha Hitler kolbászt evett, akkor azt nem ehet az, aki nem ért vele egyet. Azért nézzünk bele a történelembe és a gazdáságba. Mikor volt hihtetlenűl nagy gazd. fellendülés Magyarországon? Ugye 1932-től 1938-ig nem volt gyenge dolog. Drektben meg nem a program butaság, hanem az írásod. Te elolvastad?
Kezdjük az alapoknál. Szerinted a náci, fasiszta, hungarista egyenlő a "nemzetiszocialistával". Na ez ugye marhaság.
A síkitozás helyett valami érv, ha lenne, azt megköszönném. Tehát azt kellene írnod, hogy azért, mert .............. Ide a pontok helyére várnék valamit.
Ha csak ezt a mentelmi jogot találtad, akkor ez a program kiváló.
Ettől függetlenűl Lendvai Ildikó mondta, hogy ők egy nemzeti párt. Na akkor ki a nemzetiszocialista?
Hogyan olvasod ki a programból a verseny ellenességet? Az igaz, hogy nem mindegy kivel és milyen feltételekkel. Én az egyenlő feltételek biztosítását olvasom ki belőle. Ez még mindig nem annyira jó, mert előnyt kellen élvezni a hazainak.
Ocska minőséget a személyedben kaptunk már.
Te itt a Vonával kapcsolatban feltételezel és nem veszed figyelembe a tényeket. Tény az elmúlt 20 évben történtek.
Az elmúlt 20 évet Te sem tagadod meg. Úgy próbálod a saját igazadat bizonyítani, hogy mocskolod a másikat bizonyítékok és érdemi érvek nélkül. Talán többre mennél, ha a saját meggyőződésedet hangoztatnád.
Aki ebben az esetben "neonyilasozik" az minősíti magát. Írhattam volna, hogy buta.
Átverve meg az van, aki bedől ennek a "nácifasisztanemzetiszocialistaantiszemitakirekesztő" dumának.
A radikális megoldás nem azt jelenti, hogy azonnal jobb lesz. Az elindulás módját jelenti, aminek következménye lehet valamikor, belátható időn belül a jobb élet.
Kérlek olvasd el még a programot. Hidd el nem elég a betűket sorba rakni és szavakat, mondatokat formálni belőlük. Érteni sem árt.
1 - A Horthy korszak nemzetünk szégyene. Kezdődik azzal, hogy nem mernek trianon ellen harcolni pont azok akik felelősek az I világháborúért, Hothyék elszaladnak Szegedre a francia megszállók szoknyája alá, majd ellopják azt a pénzt amit a honvédő harcban fegyverek vásárlására küldtek, legvégül pedig tétlen Siófokon nézik a románok miként rabolják ki Budapestet. Ebből a gyalázatukból lehet az ezt követő 25évet is levezetni.
Horthy alatt vándorolt ki amerikába a legtöbb magyar, méghozzá azért mert a soktizezer(!) holdas nagybírtokrendszert nem osztották fel, ezért ez az a Horthy korszak amelyről 3millió koldus országaként emlékeznek.
2 - ma ebben az országban egyenlőek a feltételek. (mellesleg túl egyenlőek is és pont ez a baj) Azonban ha a hazait mesterségesen előnyben akarod részesíteni, akkor a hazai el fog kényelmesedni. Kevesebbet fog költeni fejlesztésre, ritkábban fog akciózni, stb..stb.. amelynek eredményeként silány minőségű termékeket fog árulni nagyon drágán. (hisz a hazai paicán ezt is megteheti)
Következő lépésben viszont a hazai termékeket SEM fogják másik országok beengedni, így rögvest eljutunk oda, hogy piacszerző háborúkban fogja egymást lőni két szerencsétlen sorsú szegény.
Végül: Olvastam Vonák programják. Megmutatod hogy hol találok benne utalást az egységes euro bevezetésére?
(itt írom le neked zárójelben, hogy 20év alatt eddig egyetlen párt csinált valós programot. Ők a Szabó Iván féle MDNP-sek voltak. Érdemes megnézned csak azért, hogy lásd is miként kellene egy ilyen jellegű irománynak kinézni. Ugyanis amit Vonáék készítettek az tényleg nagyon nagy nudli. Kb akkora a különbség a 2 dokumentum között, mint 5éves kisfiam rajzai és mondjuk géped processzorának kapcsolási-műszakirajza közt ;) )

Ha az un. liberális eszmeiség képviseletet kap a parlamentben, akkor demokrácia van, ha ugyanaz történik a nemzeti érdekek képviseletével, akkor itt vannak az ordas eszmék.
A Jobbik programja nem rosszabb, mint bármelyik másik párté, szapulni addig, amíg megvalósításra nem kerül nem illik.
Horthyékat gyávasággal vádolni a tények ismeretének olyan mérvű hiányaira utal, amelyek felfedik a szerző ebben a tárgyban birtokolt összefüggő fehér foltjait.
//CSAK náci-fasiszta-hungarista (azaz un "nemzetiszocoalista") pártok programjában fordult elő.//
Náci kommunista vagy te a javából!Meg persze idióta is az emberiség történetének azon fajtája akit falhoz kell álítani mert másként úgy se értesz.
Hát te szépen átversz olyanokat akik csupa homály ferde hajlamú/cigó/.
Te lángelme!? Világ szégyene,még rendes lakásod sincs lassan csőlakó leszel.
de Keszthelyen a Balatonhoz közel van egy nem is pici házam (családi örökség), ezen kívül csak tavaly vettem egy lakást plusz még egy friss kivitelezésű 90-100m2-es házat Keszthelyhez közel egy roppant szép helyen.. mindezt olyannyira hitel nélkül hogy tavaly még egy új autót (jelenleg 3 van) is vettem miközben csak 2009-ben 2x voltunk nyaralni párommal és 2 bölcsödés gyerekemmel, ebből másodszor 3hetet direktben a tengernél.
Szóval köszönöm, hogy fétesz, de nem biztos, hogy ebben a percben annyira a hajléktalanság a csőlakás fenyegetne. Vona Gáborék hazudozásához esetleg valami nem fröcsögős észrevétel?
--
ja: és én még az életben sosem kötöttem üzletet közpénzre. Sőt, még úgy se, hogy alvállalkozóként közvetve közpénzre ment volna úgy se soha se! (volt, hogy mondjuk iskola rendelt valamit tőlünk de, hogy ezen ne essen csorba azt inkább ajándékba adtuk)
------------------------------ www.RudolfJanos.hu
Rudolf Jánost meg nem erősített hírek szerint szentté avatja a pápa.
Kis hazánkban ezentúl csak Ő használhatja a "haza bölcse" titulust,kedvéért a régi képeken Horthy fehér lovát átfestik rózsaszínre,tudjuk mind,Ő a legnagyobb magyar,nácik,nyilasok vad üldözője,lelkünk megmentője.Ámen.
ugyanis még a Kádár korszak sajtója is sokkal de sokkal tisztességesebb volt, mint az amivel ma találkozhatsz. Mert 90 elött legalább tudtuk, hogy hazudniuk kell és a sorok közé probáltunk figyelni.
Ellenben ma, az 168óra/ATV-től a kurucinfóig mindegyik(!) ugyan arra treníroz, ugyan azt a marhaságot szeretné beléd tölteni veled elhitetni, ám közben még védtelen is vagy mert picit sem figyeled miként verenek sorozatosan át.

hogy mondjuk konkrétan miről mit gondolkodtam ki helyetted?
(tényleg igazán érdekelne ha már ennyire hájjal gondoltál kenegetni lelkesen figyellek :)) )

Tudod, most van a vagyon "felmérés", legalább is a parlamenti képviselők, hivatalos "beadványa" amit mindenki tud, hogy az mind a hazugságon alapszik.
De te őszinte vagy és elszámolsz a Kerkán ahelyett, hogy bárki is kérte, hogy számolj el.
Persze ha kedved tartja, eltünteted és volt nincs. Azért ajánlom, mennél előbb tüntesd el (vagyonnyilatkozatod), hiszen az ördög nem alszik.
Vonáékról meg mennél többet mocskolod az "Etelközieket"annál többen lesznek, csak hajrá kellenek azok a szavazatok, amit a pátjaidtól elzavarsz zavaros elméleteiddel.
MIBŐL TARTOD FENN a PORTÁLJAIDAT?!
KI FINNANSZÍROZ?!
Jön a JOBBIK és neki nem mondhatod,hogy nem tudod!
csak segítem azokat akik ilyenre adják a fejüket.
Különben nekem meg nem rosszak a tapasztalataim. Én azt látom, hogy ha az ember tisztességesen elmondja az embereknek, akkor azok mindig a jót és a jóra akarnak szavazni. Így itt is nem az számít 1-2 ember miket fröcsög, hanem az a lényeges, hogy akik elolvassák azok közben mire gondolnak. Ha értelmeset olvasnak akkor nem annak adnak igazat aki gyáván névtelenségben fröcsög, hanem annak aki konkrét tényeket és érveket ír.
(legvégül pedig: szerintem Etelköziek nem jönnek, viszont ha valami miatt mégis (fél?)fasiszta rendszerrá avanzsálna át ez az ország, akkor van 2 kékszemű szőkehajú gyönyörű gyerekem és néha most is járok ki Svájcba dolgozni ahol már most is úgy van, ha lenne kedvem tudnék maradni.. örömmel fogadnak. Azaz ha mégis valami félfasiszta ország leszünk egy napi 2dollárért robotoló munkatárbor formájában, akkor egyszerűen csak kiköltözök. Tök jó, mert a gyerekeim még sokkal de sokkal többet és jobbat is kapnának mint itt - ott ugyanis senkinek nem jut eszébe egy gyerekre azt mondani, hogy "purdé" ;) )

Te "má" megint hülyének teteted magad!
Neked a "Te" szádból tisztesség szó furán hangzik,hiszen leszámítva azt az 1 2 embert tényleg a többség tisztességes, te nem tartozol közéjük,veleéig romlott vagy.
Nem veszítenénk ha Svájcba költöznél a "purdé" val együtt.
gondolom ebből áll a "szebb jövő" programja is.
Mondcsak: Te majd ebben a szebb jövőben megszerezhető napi 2dolláros éhbérbőlből miként fogsz tudni megélni? Be fogod tudni osztani? (vagy ezen még nem is gondolkodtál?)

Már megint ezt a süket dumát akarod eladni még e "sötét" Zala se veszi már be.
Nem a szebb jövő programja az ELSZÁMOLÁS neked is,aztán amit összeloptál itthon azt itt hagyod, és a pusztával Svájcban lehet újra kezdeni.
úgy értem konkrétan. Nem csak egy lázálmodba ahol csak gonoszságok forognak fejecskédbe, hanem lépésről-lépésre, stációról-stácira?
Csakis azért, hogy lemodellezzük azt, hogy meg tudod-e csinálni.. (aztán hátha rájössz mekkora bilibe is lóg a kezed)

Elmesélem, de csak "neked", tudod, mást nem is érdekel, hiszen nincs már olyan hülye, aki téged komolyan vesz. Első lépést kezdjük nálad a vagyonnyilatkozatod, amit kis butuska ide raktál.
Egy év alatt ilyen vagyont csak keveseknek adatik meg, hogy felhalmozzon?!
Van egy nagyon jól felépített szervezet APEH a neve Ő mindent tudni akar, miből honnan hogyan számla van "É" mindenről.
Nálad, mint vállalkozó sokkal egyszerűbb a helyzet, hiszen az összes pénzmozgás csak és kizárólag a bankon keresztül lehetséges, persze a Svájci számlád az még titkos, de ha a Jobbik úgy akarja, akkor egy kattintás és máris csak a pusztád marad.
Az a bili, amire oly nagyra tartod magad hamarosan rád borul.
Indulásnak azt hiszem, ennyivel megelégszel.
hisz megértem ha enni szeretnél akkor naponta kell adót is csalnod, nade te tényleg komolyan gondolod azt, hogy én ezelet le merem ide úgy írni, hogy én is adót csalnák?
Szépember csak halkan mesélem neked, hogy legutóbb (mikor az mszp-sek angolnástelepi pármilliárdos mutyiját furtuk meg) akkor majdnem 3évet lógott a nyakamon a Nemzeti Nyomozó Iroda, talán 5ször tartottak nálam házkutatást stb.. és a végéről ha akarom még van egy hivatalos bírósági papírom is arról, hogy nem csalok (kaptam ugyan egy 100ezres rendbírságot, mert a lefoglalások évére iratok hiányában az egyik cégem nem adott bevallást, de adóeltitkolás ott sem történt ez is benn az ítéletben) Ergo pajtás ne magadból indulj ki.
Sza kevesen vannak szerintem ma az országban akiknek ilyen komoly vizsgálat után ilyen egyértelmű papírjuk van mint szerény személyemnek /és ez nem jó egyébként, hogy így van, hogy csak ilyen keveseknek nem kell ma csalni, mert pont ezzel fogják be az emberek száját, pont ez a mai félelmeknek az oka!/
Én mindenkit megértek ha élni akar akkor ma tényleg muszáj neki csalni mert máskülönben nem eszik, de ha rajtam sok évig lógnak és tényleg nem kicsávók bosszúért lihegve akkor miből gondolod, hogy egy sokkal-sokkal butább etelköziek irányított aparátus (amely abban a korszakban kimondottan korrupt is lesz!) majd talál valamit?
Ha mást nem akkor majd hamisítotok valamit? :)
Következő gonoszkodós ötleted a nagy elszámoltatásra?

bocs, hogy nem válaszoltam - de erről a sorozatról jut eszembe, hogy mutass nekem az elmúlt 20évből csak 1 valamirevaló magyar filmet vagy sorozatot... Csoda hát ha Koltai Horthyról hazudozós filmjére lecsapnak mint gyöngytyúk a takonyra? De minap belenéztem a "szomszédok" című teleregénybe is amit annak idején 3percnél tovább nem bírtam elviselni, se a Dallas.. mostanra meg kell állapítanom értelmiségi műsorrá nőtte ki magát..
Nade vissza a te fevetésedre: nincs ezen írásaimba semmi olyan információ amit eddig a helikonportálon található blogomba ne írtam volna le.
A valóságról való beszélgetés pedig szerintem nem provokáció. Attól, hogy él olyan lény a földön aki nem beájjul hanem kiröhögi HisztiKrisztit? (aki jogot oktatóként nem kap meg közcélú iratokat? :)) Ezen az oldalon is itt a lenti.hu szerződése..)

ahova én járok Aargau, ott csak tavaly ha jól tudom 14(!) népszavazás volt. Ott olyan dolgokat is megnépszavaztatnak, hogy a házadat megépítheted-e vagy sem. Ott ugyanis nem a bürokraták döntenek, hanem első körben a választott testület, aztán ha valakinek az nem tetszik akkor anélkül, hogy valaki ezért bántaná népszavazásra viheti házad építési engedélyét...
Szóval ott rengeteg ilyen szavazzunk erről meg arról téma van.
Azonban azon gondolkodtál-e már, hogy hozzád miért csak ez az egy mecsetes téma jutott el?
/mesélem: kinn 3 gyerektől már a nyaralásod költségét is a kanton fizeti, hogy vidd el őket lubickolni a tengerhez - ti meg jelenelg a romák havi pár ezer forintját is irigylitek. Mert azt hiszitek, ha romának nem adunk akkor nektek majd több fog maradni.. pedig nem marad több, hisz most sem a romák lopják el csak mondjuk ugye a Nógrádi félékkel felvenni a küzdelmet ahhoz meg bátorság is kellene, hát inkább elegendő csak a romákra kenni... mert az olyan bátor férfias.. pont mint Horthyék nem-nem-soha-trianonozása is../

(Nincs téma)
Ez CSÚCS !
Gratula - a készítőknek ! Remélem a helyi és országos " hatalmaskodók " magukra ismertek és reggelente aszerint néznek a tükörbe és az utcán....azon ritka alkalmakkor , amikor gyalog járnak : a ZEMBEREK szemébe !
Ez tetszik!
"bűnözői bandák szállják meg az önkormányzatokat"!!!!
De ráillik ez pár
De ráillik ez pár településre!
Ez viszont már egy program!
Ez viszont már egy program! Ez az igazi tükör és nem, amit a médiában eddig harsogtak. Kéretik elolvasni és utána véleményezni, nem fordítva.
Hát ezt meg kivette ki? Ha
Hát ezt meg kivette ki? Ha valami rosszat tettem, tessék szólni.
http://www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf
Te ismered ezt a programot? (vagy csak reklámozod?)
azért kérdem, mert ami ebben van egyrészt direktben butaság, de ami sokkal súlyosabb, hogy számos eleme direktben olyan amely eddig az emberiség történetében CSAK náci-fasiszta-hungarista (azaz un "nemzetiszocoalista") pártok programjában fordult elő.
Ilyen elem pl a "mentelmi jog" megszüntetáse. Ezt addig ugyanis a történelem során soha senki más nem vetette fel csak fasiszták.
Ebben a témába információ neked, hogy a mentelmi jog megszüntetését mikor bevezették is sose a tolvajok ellen használták, mert alkalmazásának időszekában egyetlen egy tolvajra sem alkalmazták, ellenben Mussolini majd A. Hitler pontosan erre az un. "kivételezési" trv-re hivatkozva számolta fel a parlamenti ellenzékét. Olyan szinten, hogy mondjuk Hitlernél még a konzervatív-kereszténydemokrata képviselőket is pontosan erre hivatkozva vették védőörizatbe, olyan védőőrizetbe amelyet nagyon kevesek életek túl.
Tudom te azt hiszed, hogy erre mondjuk azért van szükség mert a jelenlegi közpénztolvajok rendre a mentelmi jog mögé menekülnek.
Csakhogy!
Ma is bárki ellen lehet nyomozni. A mentelmi jog ugyanis NEM jelent nyomozási tilalmat.
Ma ebben a pillanatban NINCS egy olyan képviselője se a parlamentnek aki ellen lenne bizonyíték és a parlament mentelmi bizottsága őt nem adná ki.
És még egy számodra elkeserítő információ.
Az emberiség eddigi történelmében mindig ezek a szélsőjobbos eszméket hirdető pártok időszaka volt a korruptabb!
Egyszerű oka van: protekcionista belterjes gazdaságpolitikát hirdetnek (magyar árú stb..) amiből egyenesen következik
(mivel nem versenyeznek)
1 - drágában fogsz vásárolni
2 - ócskább minőséget fogsz kapni (lásd anno a piacon nem versenyző KGST Trabant autóit)
(mivel bürokraták befolyása nő /támogatások, állami megrendelések/)
3 - többen
4 - többet
fognak korrupciós pénzeket kínálni.
Vonáék elméletével megegyező tolvaj korszakok a közelmúltunkból Pinochet, Ferdinand Marcos, stb..
Szóval azért is irogattam le neked mindezt mert átvernek. Méghozzá nem is kicsit.
Radikális megoldás NINCS. Amit 20 év alatt rontottunk el, azt nem lehet 2perc alatt egyetlen varázsütésre helyrehozni. viszont elismerem, hogy ezek a mai neonyilas csodát hirdető eszmék tudatlanok körében népszerűek)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Nem akarom azt írni, hogy
Nem akarom azt írni, hogy butaság amit állítasz, ezért az írom, tájékozatlanság.
Elolvastam a programot. A felvetésed szerint, ha Hitler kolbászt evett, akkor azt nem ehet az, aki nem ért vele egyet. Azért nézzünk bele a történelembe és a gazdáságba. Mikor volt hihtetlenűl nagy gazd. fellendülés Magyarországon? Ugye 1932-től 1938-ig nem volt gyenge dolog. Drektben meg nem a program butaság, hanem az írásod. Te elolvastad?
Kezdjük az alapoknál. Szerinted a náci, fasiszta, hungarista egyenlő a "nemzetiszocialistával". Na ez ugye marhaság.
A síkitozás helyett valami érv, ha lenne, azt megköszönném. Tehát azt kellene írnod, hogy azért, mert .............. Ide a pontok helyére várnék valamit.
Ha csak ezt a mentelmi jogot találtad, akkor ez a program kiváló.
Ettől függetlenűl Lendvai Ildikó mondta, hogy ők egy nemzeti párt. Na akkor ki a nemzetiszocialista?
Hogyan olvasod ki a programból a verseny ellenességet? Az igaz, hogy nem mindegy kivel és milyen feltételekkel. Én az egyenlő feltételek biztosítását olvasom ki belőle. Ez még mindig nem annyira jó, mert előnyt kellen élvezni a hazainak.
Ocska minőséget a személyedben kaptunk már.
Te itt a Vonával kapcsolatban feltételezel és nem veszed figyelembe a tényeket. Tény az elmúlt 20 évben történtek.
Az elmúlt 20 évet Te sem tagadod meg. Úgy próbálod a saját igazadat bizonyítani, hogy mocskolod a másikat bizonyítékok és érdemi érvek nélkül. Talán többre mennél, ha a saját meggyőződésedet hangoztatnád.
Aki ebben az esetben "neonyilasozik" az minősíti magát. Írhattam volna, hogy buta.
Átverve meg az van, aki bedől ennek a "nácifasisztanemzetiszocialistaantiszemitakirekesztő" dumának.
A radikális megoldás nem azt jelenti, hogy azonnal jobb lesz. Az elindulás módját jelenti, aminek következménye lehet valamikor, belátható időn belül a jobb élet.
Kérlek olvasd el még a programot. Hidd el nem elég a betűket sorba rakni és szavakat, mondatokat formálni belőlük. Érteni sem árt.
Menjünk sorban
1 - A Horthy korszak nemzetünk szégyene. Kezdődik azzal, hogy nem mernek trianon ellen harcolni pont azok akik felelősek az I világháborúért, Hothyék elszaladnak Szegedre a francia megszállók szoknyája alá, majd ellopják azt a pénzt amit a honvédő harcban fegyverek vásárlására küldtek, legvégül pedig tétlen Siófokon nézik a románok miként rabolják ki Budapestet. Ebből a gyalázatukból lehet az ezt követő 25évet is levezetni.
Horthy alatt vándorolt ki amerikába a legtöbb magyar, méghozzá azért mert a soktizezer(!) holdas nagybírtokrendszert nem osztották fel, ezért ez az a Horthy korszak amelyről 3millió koldus országaként emlékeznek.
2 - ma ebben az országban egyenlőek a feltételek. (mellesleg túl egyenlőek is és pont ez a baj) Azonban ha a hazait mesterségesen előnyben akarod részesíteni, akkor a hazai el fog kényelmesedni. Kevesebbet fog költeni fejlesztésre, ritkábban fog akciózni, stb..stb.. amelynek eredményeként silány minőségű termékeket fog árulni nagyon drágán. (hisz a hazai paicán ezt is megteheti)
Következő lépésben viszont a hazai termékeket SEM fogják másik országok beengedni, így rögvest eljutunk oda, hogy piacszerző háborúkban fogja egymást lőni két szerencsétlen sorsú szegény.
Végül: Olvastam Vonák programják. Megmutatod hogy hol találok benne utalást az egységes euro bevezetésére?
(itt írom le neked zárójelben, hogy 20év alatt eddig egyetlen párt csinált valós programot. Ők a Szabó Iván féle MDNP-sek voltak. Érdemes megnézned csak azért, hogy lásd is miként kellene egy ilyen jellegű irománynak kinézni. Ugyanis amit Vonáék készítettek az tényleg nagyon nagy nudli. Kb akkora a különbség a 2 dokumentum között, mint 5éves kisfiam rajzai és mondjuk géped processzorának kapcsolási-műszakirajza közt ;) )
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Érdekes meglátások.
Ha az un. liberális eszmeiség képviseletet kap a parlamentben, akkor demokrácia van, ha ugyanaz történik a nemzeti érdekek képviseletével, akkor itt vannak az ordas eszmék.
A Jobbik programja nem rosszabb, mint bármelyik másik párté, szapulni addig, amíg megvalósításra nem kerül nem illik.
Horthyékat gyávasággal vádolni a tények ismeretének olyan mérvű hiányaira utal, amelyek felfedik a szerző ebben a tárgyban birtokolt összefüggő fehér foltjait.
//CSAK
//CSAK náci-fasiszta-hungarista (azaz un "nemzetiszocoalista") pártok programjában fordult elő.//
Náci kommunista vagy te a javából!Meg persze idióta is az emberiség történetének azon fajtája akit falhoz kell álítani mert másként úgy se értesz.
Hát te szépen átversz olyanokat akik csupa homály ferde hajlamú/cigó/.
Te lángelme!? Világ szégyene,még rendes lakásod sincs lassan csőlakó leszel.
Köszönöm dícsérő szavaidat
de Keszthelyen a Balatonhoz közel van egy nem is pici házam (családi örökség), ezen kívül csak tavaly vettem egy lakást plusz még egy friss kivitelezésű 90-100m2-es házat Keszthelyhez közel egy roppant szép helyen.. mindezt olyannyira hitel nélkül hogy tavaly még egy új autót (jelenleg 3 van) is vettem miközben csak 2009-ben 2x voltunk nyaralni párommal és 2 bölcsödés gyerekemmel, ebből másodszor 3hetet direktben a tengernél.
Szóval köszönöm, hogy fétesz, de nem biztos, hogy ebben a percben annyira a hajléktalanság a csőlakás fenyegetne.
Vona Gáborék hazudozásához esetleg valami nem fröcsögős észrevétel?
--
ja: és én még az életben sosem kötöttem üzletet közpénzre. Sőt, még úgy se, hogy alvállalkozóként közvetve közpénzre ment volna úgy se soha se! (volt, hogy mondjuk iskola rendelt valamit tőlünk de, hogy ezen ne essen csorba azt inkább ajándékba adtuk)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
RJ
Rudolf Jánost meg nem erősített hírek szerint szentté avatja a pápa.
Kis hazánkban ezentúl csak Ő használhatja a "haza bölcse" titulust,kedvéért a régi képeken Horthy fehér lovát átfestik rózsaszínre,tudjuk mind,Ő a legnagyobb magyar,nácik,nyilasok vad üldözője,lelkünk megmentője.Ámen.
Csak a fejedet kellene használnod
ugyanis még a Kádár korszak sajtója is sokkal de sokkal tisztességesebb volt, mint az amivel ma találkozhatsz. Mert 90 elött legalább tudtuk, hogy hazudniuk kell és a sorok közé probáltunk figyelni.
Ellenben ma, az 168óra/ATV-től a kurucinfóig mindegyik(!) ugyan arra treníroz, ugyan azt a marhaságot szeretné beléd tölteni veled elhitetni, ám közben még védtelen is vagy mert picit sem figyeled miként verenek sorozatosan át.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Miért
Miért használjuk mi a fejünket,amikor itt vagy TE,majd te gondolkodsz helyettünk,TE kinek neve lángbetűkkel íródott bele a média történetébe.
Mit gondolkodtam ki helyetted? Elmondod nekem is?
hogy mondjuk konkrétan miről mit gondolkodtam ki helyetted?
(tényleg igazán érdekelne ha már ennyire hájjal gondoltál kenegetni lelkesen figyellek :)) )
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Tudod, most van a vagyon
Tudod, most van a vagyon "felmérés", legalább is a parlamenti képviselők, hivatalos "beadványa" amit mindenki tud, hogy az mind a hazugságon alapszik.
De te őszinte vagy és elszámolsz a Kerkán ahelyett, hogy bárki is kérte, hogy számolj el.
Persze ha kedved tartja, eltünteted és volt nincs. Azért ajánlom, mennél előbb tüntesd el (vagyonnyilatkozatod), hiszen az ördög nem alszik.
Vonáékról meg mennél többet mocskolod az "Etelközieket"annál többen lesznek, csak hajrá kellenek azok a szavazatok, amit a pátjaidtól elzavarsz zavaros elméleteiddel.
MIBŐL TARTOD FENN a PORTÁLJAIDAT?!
KI FINNANSZÍROZ?!
Jön a JOBBIK és neki nem mondhatod,hogy nem tudod!
Én nem tartok fenn (politikai jellegű) portálokat
csak segítem azokat akik ilyenre adják a fejüket.
Különben nekem meg nem rosszak a tapasztalataim. Én azt látom, hogy ha az ember tisztességesen elmondja az embereknek, akkor azok mindig a jót és a jóra akarnak szavazni. Így itt is nem az számít 1-2 ember miket fröcsög, hanem az a lényeges, hogy akik elolvassák azok közben mire gondolnak. Ha értelmeset olvasnak akkor nem annak adnak igazat aki gyáván névtelenségben fröcsög, hanem annak aki konkrét tényeket és érveket ír.
(legvégül pedig: szerintem Etelköziek nem jönnek, viszont ha valami miatt mégis (fél?)fasiszta rendszerrá avanzsálna át ez az ország, akkor van 2 kékszemű szőkehajú gyönyörű gyerekem és néha most is járok ki Svájcba dolgozni ahol már most is úgy van, ha lenne kedvem tudnék maradni.. örömmel fogadnak. Azaz ha mégis valami félfasiszta ország leszünk egy napi 2dollárért robotoló munkatárbor formájában, akkor egyszerűen csak kiköltözök. Tök jó, mert a gyerekeim még sokkal de sokkal többet és jobbat is kapnának mint itt - ott ugyanis senkinek nem jut eszébe egy gyerekre azt mondani, hogy "purdé" ;) )
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Te "má" megint hülyének
Te "má" megint hülyének teteted magad!
Neked a "Te" szádból tisztesség szó furán hangzik,hiszen leszámítva azt az 1 2 embert tényleg a többség tisztességes, te nem tartozol közéjük,veleéig romlott vagy.
Nem veszítenénk ha Svájcba költöznél a "purdé" val együtt.
Értelmes meglátás
gondolom ebből áll a "szebb jövő" programja is.
Mondcsak: Te majd ebben a szebb jövőben megszerezhető napi 2dolláros éhbérbőlből miként fogsz tudni megélni? Be fogod tudni osztani? (vagy ezen még nem is gondolkodtál?)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Már megint ezt a süket
Már megint ezt a süket dumát akarod eladni még e "sötét" Zala se veszi már be.
Nem a szebb jövő programja az ELSZÁMOLÁS neked is,aztán amit összeloptál itthon azt itt hagyod, és a pusztával Svájcban lehet újra kezdeni.
Elmeséled miként lesz az az elszámolás?
úgy értem konkrétan. Nem csak egy lázálmodba ahol csak gonoszságok forognak fejecskédbe, hanem lépésről-lépésre, stációról-stácira?
Csakis azért, hogy lemodellezzük azt, hogy meg tudod-e csinálni.. (aztán hátha rájössz mekkora bilibe is lóg a kezed)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Elmesélem, de csak "neked",
Elmesélem, de csak "neked", tudod, mást nem is érdekel, hiszen nincs már olyan hülye, aki téged komolyan vesz. Első lépést kezdjük nálad a vagyonnyilatkozatod, amit kis butuska ide raktál.
Egy év alatt ilyen vagyont csak keveseknek adatik meg, hogy felhalmozzon?!
Van egy nagyon jól felépített szervezet APEH a neve Ő mindent tudni akar, miből honnan hogyan számla van "É" mindenről.
Nálad, mint vállalkozó sokkal egyszerűbb a helyzet, hiszen az összes pénzmozgás csak és kizárólag a bankon keresztül lehetséges, persze a Svájci számlád az még titkos, de ha a Jobbik úgy akarja, akkor egy kattintás és máris csak a pusztád marad.
Az a bili, amire oly nagyra tartod magad hamarosan rád borul.
Indulásnak azt hiszem, ennyivel megelégszel.
Szerintem te önmagadból indulsz ki
hisz megértem ha enni szeretnél akkor naponta kell adót is csalnod, nade te tényleg komolyan gondolod azt, hogy én ezelet le merem ide úgy írni, hogy én is adót csalnák?
Szépember csak halkan mesélem neked, hogy legutóbb (mikor az mszp-sek angolnástelepi pármilliárdos mutyiját furtuk meg) akkor majdnem 3évet lógott a nyakamon a Nemzeti Nyomozó Iroda, talán 5ször tartottak nálam házkutatást stb.. és a végéről ha akarom még van egy hivatalos bírósági papírom is arról, hogy nem csalok (kaptam ugyan egy 100ezres rendbírságot, mert a lefoglalások évére iratok hiányában az egyik cégem nem adott bevallást, de adóeltitkolás ott sem történt ez is benn az ítéletben) Ergo pajtás ne magadból indulj ki.
Sza kevesen vannak szerintem ma az országban akiknek ilyen komoly vizsgálat után ilyen egyértelmű papírjuk van mint szerény személyemnek /és ez nem jó egyébként, hogy így van, hogy csak ilyen keveseknek nem kell ma csalni, mert pont ezzel fogják be az emberek száját, pont ez a mai félelmeknek az oka!/
Én mindenkit megértek ha élni akar akkor ma tényleg muszáj neki csalni mert máskülönben nem eszik, de ha rajtam sok évig lógnak és tényleg nem kicsávók bosszúért lihegve akkor miből gondolod, hogy egy sokkal-sokkal butább etelköziek irányított aparátus (amely abban a korszakban kimondottan korrupt is lesz!) majd talál valamit?
Ha mást nem akkor majd hamisítotok valamit? :)
Következő gonoszkodós ötleted a nagy elszámoltatásra?
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Ha magamból indulnák ki,
Tudod a fenti eszmecsere elég érdekes kár,hogy nem én provokáltalak és huztam ki belőled amit eddig csak keveseknek adatott meg.
1,5millió lépést néztem
bocs, hogy nem válaszoltam - de erről a sorozatról jut eszembe, hogy mutass nekem az elmúlt 20évből csak 1 valamirevaló magyar filmet vagy sorozatot... Csoda hát ha Koltai Horthyról hazudozós filmjére lecsapnak mint gyöngytyúk a takonyra? De minap belenéztem a "szomszédok" című teleregénybe is amit annak idején 3percnél tovább nem bírtam elviselni, se a Dallas.. mostanra meg kell állapítanom értelmiségi műsorrá nőtte ki magát..
Nade vissza a te fevetésedre: nincs ezen írásaimba semmi olyan információ amit eddig a helikonportálon található blogomba ne írtam volna le.
A valóságról való beszélgetés pedig szerintem nem provokáció. Attól, hogy él olyan lény a földön aki nem beájjul hanem kiröhögi HisztiKrisztit? (aki jogot oktatóként nem kap meg közcélú iratokat? :)) Ezen az oldalon is itt a lenti.hu szerződése..)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Nem
Nem Svájcban rendeztek népszavazást a mecsetekről?:)
Ott nagyon-nagyon sok szavazás van
ahova én járok Aargau, ott csak tavaly ha jól tudom 14(!) népszavazás volt. Ott olyan dolgokat is megnépszavaztatnak, hogy a házadat megépítheted-e vagy sem. Ott ugyanis nem a bürokraták döntenek, hanem első körben a választott testület, aztán ha valakinek az nem tetszik akkor anélkül, hogy valaki ezért bántaná népszavazásra viheti házad építési engedélyét...
Szóval ott rengeteg ilyen szavazzunk erről meg arról téma van.
Azonban azon gondolkodtál-e már, hogy hozzád miért csak ez az egy mecsetes téma jutott el?
/mesélem: kinn 3 gyerektől már a nyaralásod költségét is a kanton fizeti, hogy vidd el őket lubickolni a tengerhez - ti meg jelenelg a romák havi pár ezer forintját is irigylitek. Mert azt hiszitek, ha romának nem adunk akkor nektek majd több fog maradni.. pedig nem marad több, hisz most sem a romák lopják el csak mondjuk ugye a Nógrádi félékkel felvenni a küzdelmet ahhoz meg bátorság is kellene, hát inkább elegendő csak a romákra kenni... mert az olyan bátor férfias.. pont mint Horthyék nem-nem-soha-trianonozása is../
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Program
Program ott van,ha valahol,valamely médián megjelenik,letölthető,olvasható,ja és nem 3 oldal.
Amúgy ejnye Szdsz,nyomulunk más néven:)?