Ki lehet a Lenti gyógyfürdő ügyvezetője? - vita a lenti testületben

Szokatlanul élénk vita bontakozott ki Lentiben a szerdai testületi ülésen Nógrádi László polgármester és a többségi frakció néhány tagja között. A nézeteltérés oka a gyógyfürdő ügyvezetői állására kiírt pályázat volt.

A pénzügyi és városfejlesztési bizottság elnöke, Pálné Szalai Erika által beterjesztett javaslat kifejezetten szigorú feltételeket támaszt a lehetséges pályázókkal szemben. Egyebek mellett elvárás a német vagy angol felsőfokú nyelvvizsga, illetve 2000 óta legalább ötéves vezetői gyakorlat olyan idegenforgalmi, turisztikai cégnél, amelynél a dolgozói létszám mind az öt évben elérte a húsz főt. Nógrádi László mindezeket nem vitatta, ellenben abbéli véleményének adott hangot, hogy egy vezető kvalitásait sokkal jobban tükrözi az általa irányított cég eredményessége, ezért azzal a módosító indítvánnyal állt elő, hogy a feltételek között az is szerepeljen, a pályázó által korábban igazgatott cég nem volt veszteséges, illetve nem volt köztartozása. Ugyancsak ő javasolta, hogy a határmentiségre való tekintettel a potenciális jelölteknél legyen előny a szlovén nyelv ismerete.

Az ülésen felszólaló fideszes képviselők nem értettek egyet Nógrádi Lászlóval. Héra József úgy vélekedett, nem biztos, hogy rossz vezető az, akinek irányítása alatt egy gazdasági társaság veszteségesen üzemel, s tulajdonképpen ezt a véleményt fogalmazta meg dr. Fekete Zoltán is, aki emellett azt is kiemelte, hogy a szlovén nyelv ismerete nem mérvadó, hiszen a fürdőigazgatónak nem feladata kommunikálni a vendégekkel. Nógrádi László viszont az önkormányzat, mint tulajdonos felelősségét hangsúlyozta, s határozottan kiállt abbéli véleménye mellett, hogy egy vezető képességeit nem az általa irányított cég nagysága jellemzi, hanem annak eredményessége. A testület végül a polgármester mindkét javaslatát elvetette.

A testületi ülésen szóba került többek közt a helyi közfoglalkoztatási terv is. Eszerint 2010-ben mintegy 220 személynek tudnak rövidebb időtartamra munkát biztosítani. A foglalkoztatás fedezetét 95 százalékban az Út a munkához program révén biztosítják, a városnak csak a közel 3 millió forintos saját erőt kell megfinanszíroznia. A nyilvántartott álláskeresők száma 558 fő, közülük 266 személy részesül ellátásban. A város átlagos munkanélküliségi rátája 5,56 százalék.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Jó lenne tudni, kiknek áll

Jó lenne tudni, kiknek áll érdekében ilyen semmitmondó hírekkel borzolni a kedélyeket. Az egész csak arra jó, hogy a választások előtt elbizonytalanítsák az embereket.
Igaz, hogy Nógrádi még ki akarja tépni részét a koncból. Az is igaz, hogy mióta a Lenti honlapot is elvették patronáltjaitól számára csak a GY Feri általt képviselt újság maradt.
Előfordulhat, hogy ezt az oldalt is lejárató kampány célra akarja esetleg használni?

"Nógrádi László ..... abbéli véleményének adott hangot, hogy egy vezető kvalitásait sokkal jobban tükrözi az általa irányított cég eredményessége."

Ha ezt elfogadjuk, akkor alkalmazzuk a városvezetőkre is.

Egy érdekesség régebbről
Érdekes...
Vendég, 2008, június 2 - 10:07
Információim szerint nem is 250 millió Ft-os hitelkeretet
hagyott jóvá hanem 350 millió Ft-ra emelte az összeget...
Annál is inkább, hiszen jelenleg is már 290 millónál áll a költés...
Helyesbiteni kéne a Zalai Hirlapban, nem ???

A nyelvtudásról már ne is beszéljünk.

Bakker, milyen jó, hogy nem

Bakker, milyen jó, hogy nem vagyok szenátor. A lóvé kéne, csak azt engem is meghurcolnának érte. Azt abból meg nem kérek.

Szigorú javaslat

A beterjesztővel szemben is szigorú feltételeket kellene támasztani a jelenlegi általa betöltött pozíciókból adódóan, továbbá Hérával szemben is. Mérvadónak kellene lennie minimum egy felsőfokú végzettségnek,egy felsőfokú kommunikációs tanfolyam elvégzésének, továbbá egy német,vagy angol középfokú nyelv vizsgának. Csak így engedném őket a képviselő testületben bárkivel szemben is követelményeket megfogalmazni, szigorú feltételeket támasztani, beterjesztést tenni,stb. Pont nekik nem kellett volna megszólalni,leszavazni polgármester Urat. Dr. Fekete szerint a fürdőigazgatónak pedig nem is kell megszólalnia idegen nyelven a mai világunkban / nyelvtudás nem mérvadó, -ekkora hülyeséget- / talán még a fürdővendégek köszönését sem kell fogadnia adott helyzetben. Ez pont olyan, amikor az orvosnak nem szükséges kommunikálni a betegével. Mitöl van ez a hirtelen pálfordulás a testületben. Felháborító az egész cirkusz,szerencsére közeleg a választás.

a mélyen tisztelt

a mélyen tisztelt képviselő testületnek üzenem, hogy járnak még ők is úgy, mint régebben a szocik, újabban szakállas döbrögi papa elvtárs. eljön az a nap, amikor le lesznek írva, mennek a süllyesztőbe. akkor majd elgondolkodhatnak azon, hogy megérte-e vastagbélig behatolni egyesek hátsófelébe. akinek van esze, az most lép le a fideszből, a több éves felelősség nélküli násztáncnak hamarosan vége.

Nógrádi kontra Fidesz

Azt azért észre kellene venni, hogy Nógrádi így próbálja kinyílvánítani, hogy szembe megy a lenti Fidesszel.Hogy Kutfej Attila lesz a befutó,szinte biztos. Valaki még van olyan naív,aki elhiszi, hogy a Fidesz megyei alelnökét ne választanák meg saját párttársai? Ó,szent együgyüség!
A Fidesz már sejtheti, hogy Nógrádival nehezebb lesz elbánniuk, mint gondolták. A parlamenti választáson ha elindul Nógrádi, akkor igen kétséges Pintér László bejutása a parlamentbe. Egy esetleges Nógrádi győzelem pedig a lenti Fidesz teljes lefejezését jelentheti. A tét nagy, Pál Attiláék retteghetnek,mert akit eddig istenítettek,könnyen a sírásójuk lehet. A derék Pintér László meg mehet vissza tornatanárnak. No,de ne szaladjunk annyira előre! Egy biztos, most jönnek csak az igazán érdekes történések!

Én úgy gondolom, hogy...

a kiírás egyértelműen a Kutfej Attila malmára hajtja a vizet..., arra, aki a feneke alá kapta a posztot. Úgy igaziból -soha, semmiért nem kellett megküzdenie az életben.!több évtizede/, bár ezt biztos a pótpapának is köszönheti. Hülye lenne agyalni azon, hogy mi az oka annak, hogy nem nyereséges a strand? Lényeg, hogy a feneke alatt van egy jó autó és jó vezetőként elvárja, hogy a beosztottjai tegyék a dolgukat, akik teszik is. Ő meg felveszi a havi szép apanázst, aztán röhög a markába. És ki tudja, hogy milyen pénzügyi és egyéb manőverek vannak a háttérben, ami jobb, ha kézen- közön marad? Polgármesterünk meg dédelgetheti murániát , a repteret és az ír kapcsolatait. Pintér Laci bátyánk meg nem tesi tanár, hanem tanító volt, annak is nagyon gyenge.., csak a foci nagyon a szívéhez nőtt és ez elég volt a Viktornál tett látogatásnál, hogy Kövér László urunk, mint veretes pákai betelepült, azt mondá Urának és parancsolójának , hogy Viktorom Királyom..., életem, halálom kezedbe ajánlom, de van itt a zalai végeken egy focista veterán, aki talán tudna segíteni a magyar foci feltámasztásában. A papokkal is igen jóban van. Egyház, foci...és kész a program...! A zemberek ezekre ugranak! És lőn..., megvan a JELÖLT!

a jobbiknak azért lett

a jobbiknak azért lett ilyen harmatgyenge jelöltje nálunk, mivel kutfej fidesz elnök és csondor jobbik alapító lezsírozta egymással az ügyet! a jobbik behódolt a fidesznek, mivel kutfejék félnek nógráditól, félnek az egész jobbiktól, de még a félig független szocis jelölttől is! arra azért kíváncsi lennék, hogy a helyi jobbik elnök és az igaz jobbik hívők hogyan élik meg ezeket a kínos mutyizásokat! miért nem a helyi jobbik elnöke indult képviselőnek? fél tőle a fidesz?

csak még azt nem tudjátok...

hogy az összes(!)többinek ki lesz a jelöltje LMP-s színekben.
HÁÁ.-)

háá

Nem merek rákérdezni.Szabad a gazda.
Csak nem Lenti lesz?

Igen, szabad a gazdi.

Igen, szabad a gazdi. Tessék csak rá kérdezni bátran.

ki az?

Ki a jelölt?

Majd rájöttök!

Majd rájöttök, hogy mennyire harmatgyenge.Csak nehogy a harmat hóharmat legyen.......

Akkor fagy majd a mosoly a szátokra.

Ki mit és kivel

Ki mit és kivel "zsírozott" le? Hát vannak még idióták.
Le "harmatgyengézni" a jobbik jelöltjét, szerintem minimum tájékozatlanság.
Talán ha hallhatnánk a javaslatodat a jelölt személyére, mert a helyi jobbik elnök tudtommal nem válalta. Kívülről észt osztani? Ez megy! Én sem vagyok benfentes, de legalább nem osztok itt észt. Ha Te az vagy, akkor már gusztustalan is amit csinálsz.
Mond el ott a véleményedet. Ja? Hogy azt már nem mered?!

Ezt még

Ezt még elfelejtettem.
Alattam kérdezik, hogy jelenkezett-e már segíteni, mert én a napokban megtettem.

Ön

Ön igaz Jobbik hívő?Jelentkezett már segíteni?

számomra nagy csalódás a

számomra nagy csalódás a jobbik ilyen gyenge képviselővel, illetve a helyi mutyizással. ide nem hoztak új színt sajnos.

A Jobbik egy olyan lufi,

amit anno közösen kezdett fújni a MIÉP és a Fidesz.
Értelemszerűen használt levegővel.......................

Tévedését...

...eloszlatni jelzem,hogy a Jobbik országosan(néhány kivételtől eltekintve)nem állít párton kívűli jelölteket,így az "ejtőernyősök" itt nem indulhatnak.A 20 év alatt felhalmozott vagyon,álláshalmozás,politikai múlt itt kevés,azok más pártokban próbálkoznak.Olyanok is.Megélhetési politikusok.

sajnos én még mindig nem

sajnos én még mindig nem tudom elhinni, hogy a jobbik nem a fidesz felduzzasztott mellékszárnya, ami csak a választásokig kell egy csomó tisztességes, de megvezetett szimpatizánssal. számomra nem tett le a jobbik országosan semmit, ami fidesztől független párttá tenné a szememben. helyi szinten viszont a csondor/szasza-kutfej/pál-horváth hárompárti mutyi együttműködés nem tetszik.

Miből gondolja, hogy van

Miből gondolja, hogy van mutyi? Mik a jelei? Vannak jelei?
Ismerem a nevezett személyeket, a Kutfej és a Horváth kivételével, szoktam is beszélgetni velük. Nem véltem felfedezni semmi mutyira utaló jelet.
Még egy kérdés. Miért van szükség mutyira? Kinek mi a haszna belőle?
Van a gépen olyan billentyű, mely megnyomásakor nagybetűt lehet a gépből elővarázsolni.
A mondatok kezdésekor és a nevek írásakor illik ezt használni.

Miért

Miért nem Ön jelezte Vona Gábor felé,hogy szeretne Jobbik szervezetet alakítani Lentiben?

szűken értelmezve a

szűken értelmezve a kérdést, attól hogy van politikai véleményem, az nem jelenti azt hogy egyből pártszervezetet is kell alakítom a kétségeim igazolásáért.
tágan értelmezve pedig pont vonával van gondom, aki egyáltalán nem jelezte számomra évek óta egyértelműen, hogy a jobbik nem egy fideszes polgári kör. merthogy pont vonáék polgári körének megalakulásán ott volt orbán viktor is. ha a jobbik a szociknál ilyen jól jelezni tudja a véleményét, érzéseit, a fidesznél miért nem tudja. ez nekem a nagy dilemmám a jobbikkal. persze nem a jobbik szimpatizánsokról beszélek most, hanem a vezetőkről, irányítókról. mert amire rálátni kicsit jobban, a helyi viszonyok, ott nagy a gond. országos szinten lehet, hogy már a miniszteri, államtitkári posztokat is leosztotta a fidesz-jobbik egymás között. csalódni meg nem akarok.

A vélemény

A vélemény nyivánításnál azért nem árt figyelembe venni, ki volt, van hatalmon.
Ettől függetlenűl van vélemény a Fidesz-ről is. Kéretik olvasni a Barikád c. újságot vagy a barikád.hu oldalt.
Mit lát? Mi a gond a helyi viszonyoknál?

a barikád című újság

a barikád című újság nem jelent számomra semmit, sajnálom. csak azok olvassák, akik a körön belül vannak, vagyis a szimpatizánsok. tiszta, egyértelmű cselekedetek nem voltak, amik a lakosság széles rétegeihez eljutnának. pedig a lehetőség szinte napi szinten ott van a jobbik előtt. a szocikat meg nem védtem, engem már a jövő négy év érdekel. példuál ott van az ingatlanadó kérdése. miért nem áll ki a jobbik és mondja, hogy igenis meg kell adóztatni a drága ingatlanokat, a gazdagokat? mert a fideszben már ki is rúgták, aki ilyet mondott. számomra az ilyen jelek lennének az igaziak. és nem egy, hanem folyamatos. jah és ahol lehet, cselekedetek is, nem csak beszéd.
mi a gond a helyi viszonyokkal? a fenti újságcikk nem jól példázza?

A Jobbik kijelentette, amit

A Jobbik kijelentette, amit várt.
"A Jobbik a következő választási ciklus végére - szintén csak megfelelő előkészítés után - bevezethetőnek tartja az ingatlanadót, de csak az 50 millió forintnál drágább ingatlanokra - jelentette ki a rendezvényen Lenhardt Balázs, a Jobbik Magyarországért gazdasági kabinetjének vezetője. A Jobbik a "potyautasok" miatt tartja szükségesnek az ingatlanadót, mivel így az ingatlanokba fektetett feketejövedelmek mégis adóznának."
Ezért kellene elolvasni a nevezett lapokat. Nem azt kérem, hogy szimpatikus legyen Önnek az újság. Csupán azt, hogy olvasson néha bele, akkor nem állít olyant, mint itt fent. Milyen tettekre gondol? A lehetőség még csak a "kijelentés", beszéd a Jobbik részéről. Bizom benne, hogy a lehetőségek bővülésével tettek is lesznek.
Elnézését kérem, félre értettem a helyi viszonyokkal kapcsolatban. Én a 3 párt helyi viszonyára kérdeztem rá.

a következő választási

a következő választási ciklus végére tartja csak bevezethetőnek?! Jó hogy nem 20 év múlvára tesz ígéretet. ez így már megint nem győzött meg. mert az egy dolog, hogy amit mond az elfogadható tartalmában, de a körítéssel már fidesz nyalás. ezt a sikamlósságot kéne befejezni!

Ön szerint milyen

Ön szerint milyen feltételekkel lehetne bevezetni az ingatlanadót?
Az Ön által is jónak tartott és átgondolt feltételeket mennyi idő megteremteni?
Ugye itt azért nem árt észnél lenni?

Neked

Bármit mond a Jobbik,nem felel meg,olvasni lusta vagy,utánanézni dolgoknak szintén,segíteni pláne.
Maradj a karosszékben,és választás után majd verd a melled,hogy én megmondtam ugye...
Mi viszont tudjuk,hogy ki segített valójában és ki tépte a száját.

ez meg pláne nem volt

ez meg pláne nem volt meggyőző válasz.

Azért a 3 hónapos

Azért a 3 hónapos párttagság sem egy nagy párt múlt, mint a helyi Jobbikos jelöltté! Én nem kérkednék a Jobbik vezetők helyében a párton belül/kívüliséggel. Nem kétlem, 3 hónap alatt is lehet jó kis agymosást végezni, mára már lehet el is hiszi, hogy egy komoly ember, aki képes talán még a száznál is több település érdekeit képviselni.

Annyira

Annyira biztosan,mint a jelenlegiek.Sajnos ez nem összehasonlítási alap,mert a mostaniaknak sikerült a mércét a béka segge alá vinni.
Pártmúlt alapján tessenek a Kovács Lászlót imádni,éppen hazatér sikerei színteréről Brüsszelből,hogy maga köré hívja a megroggyant híveket.Ez már a fiatalos Mszp!

Mi van itt!

Lentibe mindig gáz van ha vezetőt kell cserélni vagy lejár a mandátum.
Mindig lehetetlen helyzet van.Hogy mi az előny nem biztos hogy a nyelvismerete,mert az megtanulható.Meg nem stratégiai fontosságú.Vagy Laci bátyánknak van valami szlovén jó barátja akit ide szeretne hozni? Legfontosabb szempont maximálisan értsen a rábízott munkához.Tiszta pályázati lehetőség kell,"ne az én emberem legyen mindig" hanem az a ki a legjobb alapon.Most azért mondok egy kritikát: Lentinek nem itt kellene tartani a fürdővel ahol tart most.Fejlődött de nagyon keveset.............
Az biztos hogy egy fürdőigazgató nem tudja megváltoztatni ez egészet egymaga.

Ez igaz, viszont kell

Ez igaz, viszont kell hozzá. És az eddigi igazgató édes keveset produkált. Ha nem "fogták" volna eddig a kezét a kollégái, akkor most sehol nem lenne. Nem a Kutfejjel van a baj, hanem a teljesítményével. Én fidesz szimpatizáns vagyok, de ez már nekem is gusztustalan.

csak egy vélemény

Nem értem mi a baj a polgármester felvetésével. Csak annyit mondott, hogy előny legyen a szlovén nyelv és nem azt, hogy kötelező. Persze aki nem érti a szavak jelentését...

És az hogy ide enged a képviselő testület akár egy olyat is aki akár 100 milliós BKV-t megszégyenítő adósságot csinált előző munkahelyén, röhej. Szerintem nem ártana, ha elbírálás előtt megnéznék abban az öt évben, hogyan változott az előző munkahely anyagi helyzete. Szépen néznének ki a Fideszesek, ha a nagy politikai hátterű vita közben ideengednének egy tolvaj.

Amúgy egyik pártot se kedvelem, hiszen mind egy kutya. De szerintem most a Fidesz volt aki támadott, érzik a választást. És így ideje újra a mocskolódásnak.

Nem is értem, hogy miért

Nem is értem, hogy miért beszéltek a Kutjeről. Itt most egy pályázat kerűl kiírásra. A Kutfejnek lejárt a mandátuma. Azt, hogy mit és hogy csinált azalatt az idő alatt amíg ő volt az igazgató, az egy teljesen más napirend.
Most új vezetőt keres a város! Azt az embert szeretnék kiválasztani, aki a LEGJOBB!
Igenis fontos, hogy olyan ember kerűljün a vezetői székbe, aki korábban gazdaságilag is bizonyított és nyereségesen vezette az előző cégét. Jahh, hogy ilyen feltétellel már nem jöhet szóba a Kutfej?!?!?!
Így már értem a testületet...

tulajdonképpen ennek az egésznek nincs hírértéke

Az lesz az érdekes ha jelentkezik egy "valaki" akinek "mindene" megvan ehhez az egészhez
-beleértve a polgármester javaslatait is- plusz még hajózni is tud, aztán a finisben meg egyszerűenformán visszalép.
Na ez érdekes lenne.

Kedves Polgármester

Kedves Polgármester Úr!
Szíveskedjék ezt a gyerekes, nevetséges, rosszindulatú „szívózást” befejezni a fürdő igazgatójával szemben. Szíveskedjék inkább önkritikát gyakorolni. A Kutfej úr a legalkalmasabb arra, hogy vezesse, irányítsa a fürdőt, jobbat, felkészültebbet nem tetszik előkapálni. Az meg, hogy szlovén nyelvismeretét javasolta, röhej. Szegyenje magát.
Pártonkívüli

idióta .... az alkalmas

idióta .... az alkalmas mint fogalom érthetetlebn karakterlánc számodra ...

Idióta Te vagy. Szánalmas

Idióta Te vagy. Szánalmas vagy. Tessék inkább újra gondolni, hogy mit is akartál irni.

Egy mondat volt, látod azt

Egy mondat volt, látod azt sem értetted meg ... nyelveddel nem elég ám gondolkodni. töröld le szádról; válladra kapa is hajrá.

Javaslatok

Azt hiszem még további feltételek is kellenének. Pl mindenképpen legyen meg nála a bölcsek köve, tudjon dolgozni napi 28 órában, ja és ne legyen fideszes, de legyen kdnp-s, főként pedig a város polgármesterének közeli hozzátartozója legyen. Aki mindennek megfelel azt bátran megszavazhatjátok.. tisztelt Óvódások!

A ZH meg bőszen asszisztál

A ZH meg bőszen asszisztál ehhez a gyerekes játékhoz...

Asszisztál? Már az is baj,

Asszisztál? Már az is baj, ha egy napilap megírja a tényeket? Hát nem ezért fizettél elő rá?

Isten ments hogy

Isten ments hogy előfizessek rá.
Nem találtam még az országban jelenleg egyetlen médiumot sem akinek akár egy sorát is készpénznek merném venni.

Ezért tényleg sajnálni

Ezért tényleg sajnálni tudlak. Ennyire drasztikusan nem szabad nézni a világot. Egyébként a fenti cikk lement a tvben is élő adásban. Szinte szó szerint. Annyival volt több, hogy a Macó igazgató is hozzá szólt.

Ki lenne? Hát ő ...

http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=9525582

Tartalom átvétel