Több mint kétmillió forintot zsarolt ki a falubelijétől a csesztregi asszony!

Bűnösnek találta a bíróság azt a csesztregi asszonyt, akit folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettével vádoltak meg. Kolompár Jánosnét első fokon két év három hónap börtönbüntetésre ítéltek. Az ügyet szerdán tárgyalta a a Lenti Városi Bíróság.

A vádirat szerint Kolompár Jánosné 2008 júniusa és szeptembere között zsarolással és fenyegetéssel több mint kétmillió forint átadására kényszerítette egyik falubelijét. A történet előzménye 1992-ig nyúlik vissza, amikor a vádlott édesanyjának leégett a háza. Kolompárék a gyújtogatás miatt - egy helybéli családot vádolva - több alkalommal is feljelentést tettek a rendőrségen. Bár a nyomozás ennek tényét nem tudta megállapítani, Kolompár Jánosné nem hagyta annyiban a történteket. 2008 júniusában a házába hívta az általa megvádolt K. I.-t, s közölte vele, ha nem fizeti ki a leégett ház ellenértékét, akkor falopás miatt feljelenti a rendőrségen, illetve azt nyilvánosságra is hozza. Emellett a K.I. megveretését is kilátásba helyezte - ezt a többszörösen bűntetett előéletű fiaival végeztette volna el.

A fenyegetések és a zsarolás hatására a sértett 2008 júniusa és szeptembere között összesen 2 millió 350 ezer forintot adott át Kolompár Jánosnénak, majd megelégelve a zaklatást, feljelentette őt. A nyomozás adatai, valamint a tanúmeghallgatásokon elhangzottak alapján az ügyet tárgyaló dr. Horváth Zsolt bíró a vádlottat bűnösnek találta a folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettében, s emiatt őt 2 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélte, illetve három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Kolompár Jánosnét emellett kötelezték a 2 millió 350 ezer forint kamatostul történő visszafizetésére is. A sértett kártalanítása érdekében a bíróság zár alá vette a vádlott csesztregi ingatlanát, azzal, hogy ha a kártalanítás 30 napon belül megtörténik, úgy a zárt feloldják.

Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

XXX

Nagyon kíváncsi lennék mi lesz az ügyből.Ilyenkor hol van a Kolompár Orbán hogy elítélje?????

Olvassátok el !

Vjacseszlav Molotov: " Tisztítótűz" című, benzinre és palackra, valamint rongydarabra írt hazafias versét - majd a cigányok is megtanulják fejből !

Hát igen..meglátszik,hogy

Hát igen..meglátszik,hogy a környéken a mocskos cigányok uralnak...csak nem tudom mi jogon..és ezt nem kell személyeskedésnek venni,ez a tény..nekünk is több afférunk volt a Kolompárokkal,és ennek már csak örülni tudok,hogy ahol gyerekkorom óta élek,onnan kiirtják a cigányokat minnél elöbb....már csak 1 család van akik nagyon bökik a csőrömet...de nem kívánok megnevezni senkit sem.....
Hajrá emberek!!
Ne uralják a cigányok a világot!!!!!Ne éljünk az ő zsarolásuk alatt!!!!

Na most kell...

Csesztregiek most lehet és kell is nyilatkozni a Kolompár bűnbanda más egyéb csínytevéseiről is. Itt az alkalmom, csak szabadon! Nyilatkozzatok még arról a másik tetves családról is, természetesen azokról, akik még szabadon vannak közülük. Hajrá emberek.

Igen, az örök roma

Igen, az örök roma téma........nem is lesz vége sajnos soha, mert már nem kell sok és valóban ők lesznek a többség! Na akkor aztán elbujdoshatunk mi magyarok, félelemben fogunk élni, az unokáink, gyermekeink is rettegnek majd az utcára menni!!!
Ez a szomorú jövő, hacsak.............:)
Hajrá magyarok!!!!

Nekem ennyi pénzem soha nem

Nekem ennyi pénzem soha nem volt.

ugyan már....

" G Y E R E K C S Í N Y ! "

Tartalom átvétel